Ezt a mesét 2 éve az adventi koszorú készítés alkalmával, a középső fiamék adták elő. Nekem nagyon tetszett akkor, és mivel eszembe jutott, gondoltam meg is osztom, hiszen aktuális 🙂
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek.
Azt mondta az első:
– Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani.
Azt hiszem el fogok aludni…
Néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második:
– Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…
A következö pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
– Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
– De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
– Ne félj amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát, amíg én égek mindig van remény. Én vagyok a REMÉNY !!!
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.
(Forrás: http://lysa.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1136882)
Békés, szeretetteljes adventi készülődést mindenkinek 
Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂
Majsai-Kállai Csilla 