Nemrég egy anyuka rám írt, hogy szeretne doglozni a félelmei elengedésén, és örülne egy posztnak ezzel kapcsolatban.

Úgy döntöttem, hogy ideje ezt a témát elővenni végre, mert egyetértek az anyukával, biztosan sokaknak segítséget nyújt majd ez a poszt. Csak azért húztam, halasztottam, mert ez egy nehéz, összetett, időigényes téma, amit én semmiképpen nem tudok néhány mondatban kifejteni, amint ez a poszt hosszából is látszani fog.

Az anyuka konkrétan a covid, munka, pénz, háború, támadásokat hozta fel példának, úgy érzi, túl sokat vannak jelen ezek a gondolatok az életében, és szeretné végre elengedni őket.

Ha Te is sokszor félsz, sokszor vannak negatív gondolataid, akkor olvasd végig ezt a posztot, hátha segít a félelmeid elengedésében.

A nulladik lépés: figyeld a gondolataidat, avagy a félelmeink valódi oka

Nagyon sok esetben (persze nem mindig), a félelmeink “nem valósak”, hanem “csak” a gondolatainkból fakadnak. Ezt úgy értem, hogy a jelenben éppen nincs konkrét fenyegetettség, nincs vészhelyzet, amitől alapvetően félni kellene. Az anyuka példáját véve, szerencsére ő sem háborús övezetben lakik, tehát, elvileg nem feltétlenül lenne oka félni. De mégis fél, ami teljesen normális reakció egy ilyen helyzetben, ugyanakkor biztosan lakik olyan ember az ő környékén is, aki nem fél ezektől a helyzetektől. Miért? Mert nagyon sokszor a a gondolataink generálják bennünk a félelmeket. Tehát, ha megpróbálunk külső szemmel ránézni a helyzetünkre, és arra jutunk, hogy valójában nem is lenne okunk félni, mi mégis félünk, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy ezt a félelmet a gondolataink generálják. Vagyis fontos, hogy ne azonosuljunk a gondolatainkkal, mert a gondolatainkkal való azonosulás, azaz a gondolataink száz százalékig igaznak értékelése vezet negatív érzésekhez, ebben az esetben félelemhez. Ha elkezded tudatosan figyelni a gondolataidat, akkor (egy idő után) már a negatív gondolatspirál elején el tudod csípni azokat a gondolatokat, amik elindítanak a lejtőn. Ha pedig felismered ezeket a gondolatokat, akkor már át is tudod őket keretezni, vagy lehet, hogy képes leszel egyből elengedni őket. De az is előfordulhat, hogy inkább nekiállsz valami olyasmit csinálni, amihez van kedved, hogy a figyelmedet eltereld a negatív gondolatokról. A lényeg, hogy ne engedd, hogy a gondolataid irányítsanak! A gondolataid megfigyelésével, monitorozásával válj képessé Te arra, hogy irányítsd a gondolataidat, lehetőség szerint úgy, hogy azok Téged szolgáljanak. Épp ezért nagyon fontos, hogy ezt minél többet gyakorold. Mindig, amikor azon kapod magad, hogy negatív irányba kalandoznak a gondolataid, figyelmeztesd magad, hogy ezek csak gondolatok, nem alap igazságok…

Az első lépés

A félelmeink elnegedésének az első lépése mindig a tudatosítás. Tudatosítani, szembenézni azzal, hogy van ez a félelmed. Sokszor ugyanis a legnagyobb probléma a félelmekkel az, hogy nem merünk szembenézni velük, nem merjük átengedni magunkon. Küzdünk ellene, gyakorlatilag menekülünk a félelem érzése elől. Paradox módon, amikor megállunk, és megengedjük ezeket a félelmeket, akkor a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy gyönyörűen oldódnak. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. A lényeg, hogy elsőként nagyon fontos, hogy tudatosítsd, igen ettől félek!

Miért menekülünk a félelmeink elől? Miért félünk félni?

Először is nem árt tisztában lennünk azzal, hogy vajon miért félünk félni. Sokan arra szocializálódtunk, hogy nem szabad félni. “Ne félj, legyél bátor, nem kell félni!” Tanácsolták a szüleink, óvó nénieink, tanáraink, szomszédaink, stb. Ezt ők természetesen a lehető legjobb szándékkal mondták, csak sokunkban ezáltal sajnos kialakult egy frusztráció. Ezekből a kijelentésekből, gyerekként ugyanis azt a következtetést von(hat)tuk le, hogy az nincs rendben, ha félünk, félni nem jó, nem szabad félni, stb…. Azaz elkezdtünk menekülni a félelmeink elől.

És persze mindeközben, olyanokat is hallottunk, hogy jobb félni, mint megijedni, fő az óvatosság, lassan járj tovább érsz, és társai. Ezek pedig mind azt sugallják inkább, hogy jobb, biztosabb, ha félünk, “óvatosak” vagyunk…

A kettő együtt: ne félj, nem kell félni, és a jobb félni, mint megijedni nézőpontok totál ellentétesek, és ez szintén hatalmas belső konfliktusokat okozhat. Ne féljek, de féljek is, most akkor mi a fene van….??!? Nem csoda, hogy menekülünk ezerrel a félelem elől, nem csoda, hogy küzdünk ellene, hogy félünk a félelemtől, hiszen fogalmunk sincs róla, hogy félnünk kéne, vagy nem szabad félnünk… Teljes káosz van a fejünkben ezzel kapcsolatban…

Második lépés: tisztázd magadban nincs gond azzal, hogy félsz

Ha megvagy az első lépéssel, vagyis tudatosítottad, hogy félsz, akkor célszerű a fent említett belső konfliktusokat, ellenállásokat rendezni magadban. Tudatosítsd, hogy ér félni, azaz teljesen rendben van az, hogy félsz.

Tudatosítsd azt is, hogy a félelem csak egy érzés, az érzések pedig jönnek és mennek, az életünk részei. Mindannyiunknak vannak félelmei, és a félelmek ugyanúgy érzések, mint a harag, a düh, a szomorúság, vagy akár az öröm, a meglepődés, a hála. Igazából a félelem az egyfajta riasztási rendszer az agyunkban, ami azért van, hogy megvédjen minket. Tulajdonképpen csak segíteni szeretne minket a veszélyek elkerülésében.

Fontos, hogy megtanuljuk, hogy a rossz érzések ellen se küzdeni akarjunk, ne elfojtani akarjuk őket, nem kell szégyellnünk őket, semmi rossz nincs bennük. Sokkal inkább az a feladatunk velük, hogy megtanuljuk megengedni, elfogadni őket, illetve, hogy megértsük, milyen üzenetet hordoznak számunka, mit akarnak nekünk tanítani.

Harmadik lépés: vizsgáld meg, mi a legrosszabb dolog, ami történhet

Nagyon sok esetben, amikor feltesszük magunknak a fenti kérdést, hogy mi a legrosszabb, amit történhet, kiderül, hogy az végülis nem is annyira vészes, mint amennyire félünk tőle, igazából túlélhető… Vagyis sokszor a félelmünk teljesen irreális, hiszen annak, amitől valójában félünk nincs is akkora jelentősége. Például, ha beszédet kell tartanunk a kollégáink előtt, a legrosszabb, ami történhet, ha elakadunk, beégünk az előadásunkba… Ez nyilván nem okozna örömet, de azért nem is akkora katasztrófa, mint amennyire félünk tőle. Ilyen esetekben, sokszor már ennek a tisztázása is enyhíti a feszültségünket.

Ha tényleg rossz az, ami történhet

Persze ennél az esetnél, amit ez az anyuka említett, (háború, esetleges támadások, betegségek), nem elhanyagolható az, ami történhet, hiszen ha támadás ér, azt nem feltétlenül éljük túl, de nyilván a betegségekből is történhet nagyobb baj… 😦 Ilyenkor azt érdemes egyrészt megvizsgálnunk, hogy mennyire reális a félelmünk. Ha egy kicsit megpróbálunk kívül helyezkedni a félelmünkön, akkor mit érzünk, mennyi a reális esélye, hogy ez tényleg megtörténik. Ha úgy érezzük, reális esélye van, akkor érdemes a megoldáson gondolkozni. Egyrészt feltenni magunknak a kérdést, hogy van-e erre az esetre ráhatásom… Természetesen egy háborúra nicsen ráhatásunk. Ha a válaszunk az, hogy nincs, akkor célszerű tovább vizsgálódni. Mi az, amire van ráhatásom? Mit tudok tenni, ha megtörténik a baj? Van valami tervem? Például, ha háború lenne, elmegyünk, stb… Így van valamiféle megoldás a kezemben… Vagy, ha támadás ér, arra sincs feltétlen ráhatásom, sajnos. Ugyanakkor a belső hitemre van ráhatásom, arra, hogy hiszek magamban, hogy meg tudom védeni magam, képes vagyok arra, hogy védelmezzem magam, hiszek a rátermettségemben, stb. Ugyanígy az egészséggel: arra nem feltétlenül van ráhatásom, hogy megbetegszem, vagy sem, de a beslő hitemre, meggyőződéseimre van ráhatásom, például hihetek abban, hogy a szervezetem elég erős, hogy legyőzzem a betegségeket, vagy hihetek abban, hogy mindent megteszek azért, hogy egészséges legyek, és ez biztosan elég ahhoz, hogy legyőzzem a betegségeket is. De hihetek abban is, hogy mindenre meg szoktam találni a megoldást, a gyógyuláshoz is biztosan megtalálom a kulcsot! Vagy kialakíthatom, a fenti meggyőződések mindegyikét 😉

Negyedik lépés: út az elfogadás felé

Én hiszek abban, hogy a félelmeink okkal érkeznek, tanító jelleggel vannak itt. Általában egy múltból hozott emlék váltja ki őket. Egy olyan múltbeli tapasztalat, ami kellemetlen érzést okozott számunkra. Emiatt akar minket megvédeni az agyunk attól, hogy ez a tapasztalat újra megtörténjen. Ugyanakkor lehet, hogy csak meg kell ebből tanulnunk valamit, és ha ezt megtanultuk, akkor a félelmünk is megszűnik. Például lehet, hogy azt kell elhinnünk, azt szeretné megtanítani nekünk a félelem, hogy képesek vagyunk egy olyan akadály leküzdésére, amire eddig azt gondoltunk, hogy nem vagyunk képesek. Vagy a háborús példára, esetleges támadásra visszakanyarodva azt, hogy elhiggyük biztonságban vagyunk.

Akármit is szeretne tanítani a félelmünk szinte biztos, hogy a múltunkból ered. Célszerű megvizsgálni, hogy egészen pontosan honnan is ered, és oldani ezt a múltbeli tapasztalatot. Ezt most nem fejtem ki bővebben, hogyan lehet oldani, az ezzel kapcsolatos videómat itt találod. Ha pedig úgy érzed ez egyedül nem megy, akkor keress meg nyugodtan, sokszor már egy konzultáció is hatalmas enyhülést hoz, ha oldjuk a múltbeli tapasztalatodat.

Az elfogadással kapcsolatban a másik fontos dolog, ami segíthet, ha hiszel valami felsőbb rendűben, legyen ez Isten, energia, angyalok, szeretet, bármi. A lényeg, hogy hidd el, minden érted történik. Ez nagyon-nagyon fontos gondolat. Emlékszem, amikor nekem ez lejött, átéreztem, hogy tényleg minden, de minden értem történik, az eszmlételenül felszabadító élmény volt. Azaz, ha be is következik az, amitől a legjobban félünk, annak is oka van, az is csak tanítani szeretne nekünk valamit. A rossz dolgok is értünk vannak, tanítani akarnak minket. Én legalábbis nagyon hiszek ebben.

Mit tehetsz még ezeken felül?

Tudatosítsd, hogy ugyanannyi energia félni, mint nem félni, ráadásul mindkettővel teremtesz. Kérdés, hogy inkább a félelmednek adsz teret, vagy inkább egy pozitívabb kimenetelnek. Azaz érdemes minél többször tudatosítani, hogy a helyzet, amitől félek, az úgy fog alakulni, ahogy én azt szeretném. Küldj az egész helyzetre pozitív energiát, higgy benne, lásd, ahogy megtörténik.

Érdemes lehet azt a kérdést is tisztázni magunkban, hogy vajon mik azok a gondolatok, amik felnagyít(hat)ják, vagy akár okozzák ezt a félelmet… Ha ezeket beazonsítjuk, akkor fontos, hogy amikor újra felbukkannak ezek a gondolatok, akkor törekedjünk arra, hogy el is engedjük őket minél előbb, ahogy ezt a nulladik lépésnél már tisztáztuk is.

Fogadd el a legrosszabb verziót is. Sajnos vannak dolgok, amikre nincs hatásunk, meg kell, hogy történjenek. Minél inkább küzdünk ezek ellen, annál inkább valószínűbb, hogy ez a küzdelmünk segíti a félelmünk megteremtődését… 😦  Ha viszont elfogadjuk, hogy rendben, igen, ez is megtörténthet, vagyis letesszük az ellenállást, akkor hitem szerint egyébként jóval kevesebb az esélye, hogy megtörténjen az adott dolog. Ha pedig mégis megtörténik, akkor már nem fog úgy megviselni, mivel ezt a verziót is “megengedjük”, hiszen már nem küzdünk ellene.

Félelemoldó technikák, avagy a megengedés: hogyan engedd át magadon, hogyan ne küzdj a félelmeid ellen

Meditálj

Szerintem a meditáció az egyik leghatékonyabb módszer, ami segít a félelmek elengedésében. Kereshetsz vezetett meditációt, akár kifejezetten a félelmek elengedését segítő meidtációt. De igazából bármilyen meditáció hatékony lehet, mert a meditációnak alapból feszültségoldó hatása van. Szuper, ha a légzésedre figyelsz, vagy akár a testrészeidre helyezed a figyelmed, de ha úgy érzed, Neked egy mantra segít akkor alkalmazd azt a fajta meditációt. Mindegy milyen meditációt választasz, a lényeg, hogy olyan legyen, ami számodra szimpatikus, hogy aztán legyen kitartásod a gyakorláshoz.

Beszélgess el a félelmeddel

Tulajdonképpen ez is egy fajta meditáció, én ezt nagyon sokszor alkalmazom ügyfelekkel és magammal is. Ilyenkor pici lazítás után, megkeresed a félelmet a testedben, majd beszélgetsz vele, kérdéseket teszel fel neki, és megvárod, míg válasz érkezik. Persze van, amikor nem jön úgy válasz, ilyenkor rakj fel új kérdést.

Amiket midenképp érdemes feltenni a félelmednek:

• Miért vagy itt?
• Mire szeretnél tanítani? Mit szeretnél üzenni?
• Hogyan tudok Neked segíteni?

Ezen felül bármilyen kérdést feltehetsz, ami épp eszedbe jut, mert biztos vagyok benne, hogy okkal jut eszedbe, egy ilyen helyzetben az adott kérdés….

Gyakorold ezt az NLP technikát

Gondolj a félelmedre. Képzeld el, hogy milyen a félelmed, majd válaszolj ezekre a kérdésekre:

• Milyen színű a félelem?
• Milyen alakja van a félelmednek?
• Milyen hangja van a félelmednek?

Ezek után képzeld el újra a félelmet, és változtasd meg, vagyis:

• Változtasd meg a színét a félelemnek
• Változtasd meg az alakját a félelemnek
• Változtasd meg a hangját a félelemnek

Ezt addig ismételheted, amíg meg nem szűnik a félelem.

Írd le a negatív gondolataidat és keretezd át őket

Ez azért jó módszer, mert segít, hogy felismerd, hogy mik azok a gondolatok, amik nem szolgálnak. Ha leírod őket, akkor érdemes utána át is keretezni őket. Ha tehát maradunk a háborús példánál, tegyük fel, hogy folyamatosan erre gondolunk, hogy háború lesz. Keretezzük át ezt úgy, hogy: bízom abban, hogy nem lesz háború. Hiszem, hogy biztonságban vagyok. Ha mégis megtörténne, akkor időben el tudok menekülni. Képes leszek megoldani azt a helyzetet is. Vagy vegyük azt a példát, hogy megtámadnak. Keretezzük át ezt úgy, hogy: bízom abban, hogy nem támadnak meg. Hiszem, hogy biztonságban vagyok. Ha mégis megtörténne, akkor képes leszek megvédeni magam. Vagy nézzük az betegségektől valő félelmet, hogyan tudjuk átkeretezni. Bízom abban, hogy egészséges(ek) maradok/maradunk, hiszen minden értem történik. Ha mégis megbetegednénk, akkor bízom a gyógyulásomban, bízom abban, hogy a szervezetem elég erős ahhoz, hogy megküzdjön a betegségekkel. Hiszek abban is, hogy minden értem történik, vagyis, ha megbetegszem, az is csak egy jel számomra, amivel ráérek majd akkor foglalkozni, ha már megtörtént.

Gyakorold a tudatos jelenlétet

Amikor félsz, akkor legtöbbször nem a jelenben vagy, mert a gondolataid, érzéseid elvittek a jelen pillanatból. Ha ezt észreveszed, célszerű tudatosítani, hogy ezek csak gondolatok, érzések, de itt és most biztonságban vagyok, hiszen éppen ezt és ezt csinálom… Helyezd vissza a figyelmedet a jelenre, add át magad a jelennek, koncentrálj arra, amiben éppen vagy. Ha ez nem megy, akkor figyeld meg milyen hangokat hallasz éppen, mit látsz, mit érzékelsz. Ez segíthet visszatérni a jelenbe. Erre nagyszerű technika, ha keresel

• 5 dolgot, amit látsz
• 4 dolgot, amit hallasz
• 3 dolgot, amit érezni, tapintani tudsz
• 2 dolgot, amit ízlelni tudsz
• 1 dolgot, amit meg tudsz szagolni

Ha ennek ellenére is félsz

Bízom benne, hogy a fenti lépések, technikák segítenek abban, hogy elengedd a félelmeidet. Ugyanakkor, ha úgy érzed, ez számodra kevés, ettől még nem enyhülnek a félelmeid, akkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, ugyanis ez valószínűleg azt jelenti, hogy a félelmednek mélyebb gyökerei vannak, amiknek az oldásához szükséged van a segítségre.

Ha engem hívnál segítségül, akkor garantálom,hogy nem fogsz csalódni, ugyanis elégedettségi garanciát biztosítok. Vagyis, ha úgy érzed, nem tudtam segíteni a félelmed enyhítésében, elengedésében, akkor ingyenes volt számodra a konzultációnk. További információt a konzultációimmal kapcsolatban itt találsz.

Már nem szomorúan indul a nap, nem sírva megy be az oviba. Én is sokkal, de sokkal jobban állok az egész helyzethez. Már nem féltem őt, mert érzem, hogy minden rendben lesz vele. 🙂 Ezt jelezte vissza nekem Andi, aki engedélyt adott a történetük megosztására.

Andi azzal a problémával fordult hozzám, hogy a kislánya szeptember elején kezdte az ovit, de még mindig nagyon sírt. 😦 Úgy érzékelte, már minden kisgyerek beszokott, de az ő kislányának egyszerűen nem sikerült. Még mindig az volt az első kérdése, amikor felkelt hogy kell-e oviba menni. Hétköznapokon általában szomorúan, kedvetlenül, volt, hogy pityeregve készülődött, de előfordult az is, hogy ellenállással próbálta elérni, hogy otthon maradhasson 😦  A muszáj nagy úr, oviba menni kell… Így sajnos minden egyes nap, sírva ment be a csoportba szobába 😦

Ez persze Andit is nagyon megviselte, borzasztóan sajnálta a kislányát, majd megszakadt a szíve érte. Úgy gondolta, hogy a kislánya egyedül érzi magát az oviban, nem figyelnek úgy rá, rossz neki ott. Szinte érezte a kislánya magányát, kiszolgáltatottságát. 😦 Iszonyatosan szeretett volna segíteni neki, de borzasztóan tehetetlennek érezte magát, nem látta, hogyan lehetne javítani ezen a helyzeten.

Átbeszéltük vele, hogy nagyon fontos lenne, hogy a kislánya iránt érzett sajnálatot átkeretezze magában. A sajnálat helyett, fontos lenne, hogy inkább higgyen a kislányban. Higgyen abban, hogy a kislánya fel fogja találni magát az oviban. Higgyen abban, hogy megtalálja a kis barátait, lesz majd kivel játszania. Bízzon az óvónőkben is, hogy ők is megteszik a tőlük telhető legjobbat. Addig ugyanis, amíg az van benne, hogy a kislányának rossz az oviban, addig folyamatosan ezt közvetíti felé. Azaz azt az “üzenetet küldi” a kislányának, hogy az ovi rossz…

Miután ezt átbeszéltük feltártuk a gyökérokát annak, hogy valójában miért is sajnálta annyira a kislányát. Kiderült, hogy amikor ő ovis volt, nagyon zárkózott volt, nem tudott barátkozni, az óvónőkkel sem igazán tudott kapcsolódni, rettenetesen egyedül érezte magát. 😦

Ezt a múltbeli tapasztalatát oldottuk meditációban. Rá egy hétre, néhány napja jelezte vissza nekem a fent leírtakat 🙂

Andiban hatalmas feszültséget okoztak a negatív gondolatok, és a múltbeli tapasztalata. Valójában a kislánya ezt a feszültséget érezte, és erre csatlakozott rá, emiatt ment jóval nehezebben neki a beszokás. Ahogy Andiban oldódott ez a feszültség, úgy már a kislány sem tudott erre rácsatlakozni.

Nem egyszer előfordult már, hogy egy nehéz helyzet megoldására, elegendő volt mindössze egyetlen meditáció. Természetesen nem lehet minden problémát megoldani egy alkalommal, mégis az általános tapasztalatom az, hogy már egy meditáció, vagy akár csak egy 1 órás konzultáció segíteni szokott átlendíteni, átbillenteni, hogy egy kicsit más nézőpontból láss rá a problémádra.

Ezért is biztosítom az elégedettségi garanciát mindenki számára. Ez azt jelenti, hogy ha nem vagy elégedett, úgy érzed nem tudtam segíteni Neked, akkor ingyenes volt számodra a konzultációnk. 🙂 Ha Te is úgy érzed, Neked is segítségre lenne szükséged, keress bizalommal. További infot a konzultációkról, itt találsz.

Ha már legutóbb a gyerekek félelmeinek oldásáról írtam, akkor gondoltam leírok egy gyakorlati példát, ami tegnap történt, hátha segítséget nyújt, éppen Neked. Természetesen az anyuka engedélyt adott arra, hogy megosszam a történetüket.

A kislány, akivel oldottunk, nagyon félt, mert egy ijesztő mesét látott. Amint eszébe jutott ez a mese, rátört a félelem. Arra kértem, hogy csukja be a szemét, és figyeljen picit a légzésére. Engedjen el mindent, és csak a légzését figyelje. Ezután arra kértem, hogy figyelje meg a testét, és mondja el, hol van egészen pontosan ez a félelem a testében. A kislány azt mondta, hogy az egész testében érzi… Arra kértem, hogy ne csináljon semmi mást, csak figyelje meg ezt a félelmet. Engedje meg, hogy ott legyen. Semmi mást ne csináljon, csak figyelje. Ne küzdjön ellene, ne akarja megszüntetni, csak és kizárólag figyelje ezt az egész testében jelen lévő félelmet. Hagytam egy kis időt neki erre.

1-2 perc múlva megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet ezzel a félelemmel most… Változott-e valamit esetleg. A kislány azt mondta, hogy igen, most kiköltözik belőle a félelem. Kérdeztem, hogy ezek szerint egy kicsit már enyhébb, csökkent? Azt mondta, hogy igen, de még költözik. Mondtam, hogy semmi gond, figyelje a költözést. Újabb 1-2 perc múlva megkérdeztem, hogy sikerült-e már elköltöznie a félelemnek. Azt mondta, hogy még nem, mert még csomagol. Aztán néhány percet megint vártunk, és akkorra a félelem sikeresen kiköltözött a kislány testéből, ezután már nem félt, ha rágondolt a mesére.

Rengetegszer tapasztaltam már ehhez hasonló “csodát”. Számomra ugyanis ez még mindig egy csodával ér fel, hogy paradox módon, pusztán azáltal, hogy megengedjük a félelmet, gyakorlatilag el is engedjük. Szerintem ez fantasztikus. És a mai napig nem értem, hogy ezt, miért is nem tanítják az iskolákban…

Mindenestre ne félj félni. Mert minden érzelem teljesen rendben van, köztük a félelem is.

Ne félj a félelemtől!

Bármilyen furán is hangzik a fenti mondat, de nagyon sokszor azért nem tudjuk jól kezelni a gyerekeink félelmét, mert mi magunk is megijedünk magától a félelemtől, ezért el szeretnénk kerülni, hogy ő is féljen. Sokan ugyanis arra szocializálódtunk, hogy “nincs rendben, ha félünk”. Ha sokat hallottunk gyerekkorunkban ilyen mondatokat (amiket a legnagyobb jó szándékkal mondtak a szüleink, óvónőink, tanítóink, szomszédaink, stb), hogy “Ne félj!” “Legyél bátor!” “Nem kell félni!” stb., akkor könnyedén előfordulhat, hogy úgy gondoljuk, hogy nincs rednben az, ha félünk. Pedig a félelem érzése teljesen természetes jelenség, az élethez hozzátartozik, nincs olyan ember a világon, akinek egyáltalán nincsenek félelmei…

Fogadd el a félelmét!

Engedd meg, hogy féljen. A félelem “csak” egy érzés, amit így is, úgy is megtapasztal a gyerekünk előbb, vagy utóbb. Szülőként hajlamosak vagyunk arra törekedni, hogy mindentől megóvjuk a gyerekünket. Ez természetesen egy nagyon jó dolog, mert így biztosítunk számunkra egy biztonságos környezetet. Ugyanakkor az is egészen biztos, hogy egész egyszerűen képtelenség mindentől megvédeni őket. Az érzéseiktől legalábbis biztosan nem fogjuk tudni megóvni őket… Azt viszont megtaníthatjuk nekik, hogy hogyan kezelje, mit kezdjen a negatív érzéseivel… Ez egy igazi kincs, amit adhatunk nekik.

Vizsgáld meg a saját érzéseidet

Te mit érzel az ő félelmével kapcsolatban? Téged befeszít? Küzdesz ellene? Miért zavar, hogy fél? Tehetetlennek érzed magad? Meg akarod óvni a félelem érzésétől? Esteleg Te magad is félsz az adott dologtól? Vagy sokkal inkább félsz a félelemtől? Ehhez hasonló kérdéseket nagyon érdemes őszintén megválaszolni magunknak. Amíg ugyanis mi magunk is feszülünk, addig biztosan nem tudunk segíteni a gyerekünknek. Sokszor előfordul, hogy ezek a kérdések, és válaszok a saját gyerekkorunkba mutatnak vissza, és valójában ott kell keresnünk az elakadás igazi okát. Ehhez érdemes lehet, szakember segítségét igénybe venni. Ha úgy érzed tudok ebben Neked segíteni, akkor keress bizalommal.

Érezz együtt vele és beszéljetek az érzésekről

Ahogy az előző posztomban is írtam, ne bagatellizáld el a félelmét. Érezz együtt vele, mondd el neki, hogy most biztosan nagyon nehéz neki. Ugyanakkor beszélgessetek az érzésekről. Beszéljétek meg, hogy az érzések jönnek és mennek, az életünk részei. Mindannyiunknak vannak félelmei, és a félelmek ugyanúgy érzések, mint ahogy a harag, a düh, a szomorúság, vagy akár az öröm, a meglepődés, a hála. Fontos, hogy megtanuljuk, hogy a rossz érzések ellen se küzdeni akarjunk, ne elfojtani akarjuk őket, nem kell szégyellnünk őket, semmi rossz nincs bennük. Sokkal inkább az a feladatunk velük, hogy megtanuljuk megengedni, elfogadni őket. Akár azt is elmondhatod, hogy az agyunkban ez egyfajta riasztási rendszer, ami azért van, hogy megvédjen minket, csak segíteni szeretne minket a veszélyek elkerülésében.

Beszélgethettek arról is (ha hiszel benne Te is), hogy a félelmeink okkal érkeznek, tanító jelleggel vannak itt. Általában egy múltból hozott emlék váltja ki őket. Egy olyan múltbeli tapasztalat, ami kellemetlen érzést okozott számunkra. Emiatt akar minket megvédeni az agyunk attól, hogy ez a tapasztalat újra megtörténjen. Ugyanakkor lehet, hogy csak meg kell ebből tanulnunk valamit, akkor a félelmünk is megszűnik. Például lehet hogy azt kell elhinnünk, azt szerezné megtanítani nekünk a félelem, hogy képesek vagyunk egy olyan akadály leküzdésére, amire eddig azt gondoltunk, hogy nem vagyunk képesek.

Ismerjétek meg a félelmét

Beszélgessetek róla, ismerjétek meg, minél jobban a gyerek félelmét. Kérdezd meg tőle, hogy:

• Mitől fél egészen pontosan, mit érez?
• Miért félelmetes az, amitől fél?
• Mennyire fél? Mekkora ez a félelem?
• Mióta érzi ezt a félelmet? Történt akkoriban valami (ezt Neked is érdemes átgondolnod), amióta érzi?
• Mi segítene neked abban, hogy enyhébbé vájon ez a félelem? Tudok esetleg én segíteni abban, hogy enyhüljön a félelmed?
• Mik azok a gondolatok, amik felnagyít(hat)ják, vagy akár okozzák ezt a félelmet?
• Van esetleg valami, amire tanítani akar ez a félelem?
• Mi a legrosszabb, ami történhet? Mitől félsz leginkább?

Ezekkel, vagy ehhez hasonló  a kérdésekkel segítheted őt, hogy jobban megértse mi játszódik le benne. Sokszor már az is segít, ha tüzetesen átbeszélitek ezeket a kérdéseket. 🙂

Félelemoldó technikák

Nézzünk néhány módszert, ami segíthet, hogy oldódjon a feszültség a gyerekedben. Illetve nem csag a gyerekedben. A lent felsorolt technikákat Te is alkalmazhatod, hogy oldd a saját félelmeidet 😉

1. Lélegezz

Érdemes lehet légzőgyakrolatokat alkalmazni. Eezekt célszerűbb először nem éles helyzetben alkalmazni. Azaz, háromszor-négyszer gyakroljatok légzőgyakorlatokattokat, olyankor, amikor teljesen nyugodt, például egy-egy reggel. Figyeljétek meg, hogy az, hogy a figyelmét a légzésére fordítja, hogyan nyugtatja meg őt, tudatosítsátok, a szívverését, lassul-e esetleg…Ha már néáhányszor gyakorltátok ezt, akkor éles helyzetben is ki lehet próbálni. Amikor rátör a félelem, kérd meg, hogy figyeljen a légzésére. Ez lehet csak annyi, hogy figyeli, a be- és kilégzéseit, illetve figyelheti közben a szívverését is. Ez segíthet abban, hogy  a testében lévő feszültség csökkenjen.

2. NLP technika

Ez egy NLP technika, ami szintén hatásos lehet a félelmek oldásában.

Kérd meg a gyerkőcöt, hogy gondoljon a félelmére. Képzelje el, hogy milyen a félelme, majd válaszoljon ezekre a kérdésekre:

• Milyen színű a félelem?
• Milyen alakja vana  félelmének?
• Milyen hangja van a félelmének?

Ezek után képzelje el újra a félelmét, és változtassa meg, vagyis, kérd meg, hogy:

• Változtassa meg a színét a félelemnek
• Változtassa meg az alakját a félelemnek
• Változtassa meg a hangját a félelemnek

Ezt addig ismételhetitek, amíg meg nem szűnik a félelem. Ez is egy nagyon hatásos technika, jól szokott működni. Segíthet abban, hogy a gyerek rájébredjen, van ráhatása az érzelmeire.

3. Keresd a testedben a félelmet

Ez egy saját fejlesztésű módszerem, én leginkább ezt alkalmazom 🙂 Kérd meg a gyerekedet, hogy gondoljon a félelmére, majd keresse meg a testében, hogy hol van pontosan a félelem. Ezután beszélgessetek róla. Megkérdezheted, hogy néz ki pontosan, milyen színű, milyen érzést kelt benne… Szúr, esetleg nyom, vagy feszít? Ha nagyjából már Te is el tudod képzelni, akkor tegyetek fel kérdéseket a félelemnek. Kérdezzétek meg a félelemtől:

• Miért van itt? Mit szeretne tőle? (Ha valami “rossz” szándéka van a félelemnek, akkor érdemes jó irányba terelni a dolgokat, erre egy példát ebben a posztban találsz)
• Mióta van itt? Mi váltotta ki azt, hogy itt legyen?
• Hogyan érhetné el, hogy enyhébben jelezzen?
• Hogyan tudna neki segíteni? (a gyerek a félelemének)
• Mit szeretne üzenni?
• Mire akarja tanítani?

Ha közben bármi kérdés, vagy gondolat eszedbe jut, ami úgy érzed segíthet a gyerekednek, nyugodtan mondd neki, sződd bele. Ez gyakorlatilag egyfajta meditáció, nagyon sokat segíthet a félelem megismerésében, megengedésében, elfogadásában.

4. Figyeld a félelmet

Ez szintén saját fejlesztésű módszer, ez a másik, amit a tegtöbbször szoktam alkalmazni. A fenti módszerhez hasonlóan, kérd meg a gyerekedet, hogy gondoljon a félelmére, majd keresse meg a testében, hogy hol van pontosan a félelem. Ezután semmi mást ne csináljon, csak figyelje ezt a félelmet. Engedje meg a félelemnek, hogy ott legyen, ne küzdjön ellene, ne akarja eltünteni, csak engedje, hogy ott legyen. Egy kis idő elteltével (1-2 perc) megkérdezheted, hogy változott-e a félelem. Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor el kezd csökkenni a félelem, vagy valami pozitívabbá változik. Ezután addig figyelje a gyerkőc a félelmet, ameddig ott van. Néhány perc, nagyon maximum 10-15 perc elteltével meg szokott szűnni a rossz érzés.

Ezt a módszert mixelheted a két fentivel (főleg, ha esetleg nem csökken a félelem), közben kérdezgetheted, hogy milyen színű, miért van itt, stb. Bízz magadban, nincsenek szabályok, nem tudod elrontani 😉

5. Képzeld el, hogy már nem félsz

Kérd meg a gyerekedet, hogy képzelje el, hogy sikeresen megbírkózott a félelmével. Kérdezd meg tőle, hogy miben változott? Miben más most?  Mi segített, hogy leküzdje a félelmét?

Ezzel a módszerrel is nagyon jó kis felismerések születhetnek, amik segítenek a félelem elengedésében 🙂

6. Meditáljatok

Hallgassatok, vagy olvass fel neki kifejezetten félelem elenegedését segítő gyerekmeditációt. Nekem is tervben van, hogy készítek valamikor ilyet.

A legfontosabb mindig az, hogy Te mit érzel

Végezetül, gondolkodtam azon, hogy az elejére, vagy a végére írjam ezt. Hogy ragad meg Téged a leginkább. Aztán arra jutottam, hogy az elejére is, és a végére is, az a biztos. Szeretném nagyon hangsúlyozni, hogy minden alapvetően belőled fakad, tehát a saját érzéseid vizsgálata talán a legfontosabb ezek közül. Ha Te nem vagy rendben belül, feszülsz a gyereked félelmétől, akkor nagyon valószínű, hogy a fenti technikák sem fognak működni, hiszen feszültségből próbálod őket alkalmazni 😦 Szóval először magaddal kezdd, akár a fenti technikákkal, utána tudsz igazán hatékonyan a gyerekednek is segíteni 🙂

Ha ebben segítségre lenne szükséged, akkor keress bizalommal egyéni konzultáció keretében.

• “Nem kell félni”
• “Nincs semmi baj, ne félj”
• “Tudod, az csak egy mese, megrajzolták, nem igazi”
• “Nincs is ott semmi, ne mondd már”
• “Ez csak egy dolgozat, hát egy csomót tanultál, nem?”

A bocsánatkérés egy fajta felelősségvállalás. Felelősséget vállalok azért, hogy hibáztam. Azaz, megengedem magamnak is, hogy hibázzak, ráadásul a gyerekemnek is ezt a mintát tanítom meg. Arra nevelem, hogy nincsen semmi gond azzal, ha hibázunk (pláne, ha vállaljuk érte a felelősséget). Ezáltal a felelősségvállalás által (ha ez eddig nem volt meg) rengeteget javulhat a szülő-gyerek kapcsolat.

Szóval Te szoktál bocsánatot kérni a gyerekedtől? Minden egyes konfliktusnál?

Ha nem, akkor vajon miért nem? Nem érzed jogosnak? Úgy gondolod, Neked volt igazad? Akkor is, amikor úgy érzed, hogy nem vagy „hibás” (azért idézőjelben írom, mert szerintem nincsenek hibások, felelősök vagyunk), Neked volt igazad, akkor is nagyon érdemes átgondolni a Te részedet a konfliktusban. Mindig megvan a saját részünk. Sokszor észre sem vesszük, hogy éppen bántóan beszélünk, viselkedünk a másikkal. Azt hiszem ez különösen igaz a gyermekeinkre. Ha belegondolsz, csak annyival, hogy azt mondjuk neki, hogy viselkedj már normálisan, már bántjuk… Hiszen eleve azt üzenjük a tudatalattijának, hogy nem normálisan viselkedik, amit az ő tudatalattija fordíthat akár úgy is, hogy ő nem normális… És ez csak egy apró példa, ami egy kevésbé tudatos családban mindennapos mondat lehet… Hány ilyen, vagy ilyenebb mondatot hall egy gyerek egy nap? Na és egy év alatt? Ahol nem figyelnek erre, ott rengeteget. Ami nem csoda, hiszen senki nem tanította meg nekünk, hogy ezzel ártunk, romboljuk a saját gyerekünk önbizalmát. Sajnos 😦 Bár ezt (is) tanítanák az iskolákban…

Visszatérve, ha úgy érzed szeretnél ebben fejlődni, mert érzed, hogy a bocsánatkérés tényleg javíthatna a gyerekeddel való kapcsolaton, akkor gondold végig tudatosan a saját viselkedésedet. Úgy érzed Te nem vagy “hibás”… Egészen biztos vagy benne, hogy Te egyetlen mondatoddal sem bántottad a gyerkőcödet? Igen? Szerintem jó eséllyel tévedsz… (előfordulhat például, hogy abban, amit mondtál igazad volt, de valószínűleg, ahogy mondtad, az már bántó volt a gyerekednek, és emiatt, csak azért is ellenáll, csúnyán beszél, stb…). Lehet, hogy észre sem vetted, amikor valamelyik mondatoddal bántottad, benyomtad a gombját… Nagyon jó ötlet az is, hogy megkérdezd a gyerekedet ezekben a helyzetekben (nyilván amikor már megnyugodtatok), ő hogy érzi, Te bántottad esetleg? Ha elmondja, hogy igen, és a „fejedhez vágja”, hogy ezzel és ezzel bántottad, akkor nagyon fontos, hogy azt ne támadásnak vedd, hanem örülj annak, hogy őszinte mert lenni Veled. Ha heves védekezésbe, esetleg tagadásba, vagy akár támadásba kezdesz (pl. „igen, de jogos volt, amit mondtam”, vagy „én nem is bántottalak, csak azt mondtam, hogy…. Ez most miért bántó?”, vagy igen, de Te is ilyen meg olyan vagy, hogy beszéltél velem” ), akkor újabb konfliktus lehet az eredmény, amit jobb elkerülni. Tehát megkérdezni, akkor kérdezd, ha fel vagy készülve arra a válaszra is, hogy igen, Te is bántod. Ha így vagy úgy kiderül, hogy tényleg van, hogy bántod, akkor kérj őszintén bocsánatot (ha ez nem megy, az egy újabb önismereti téma, amin lehet dolgozni).

Gondold át, hogy a konfliktusaitokban mi a Te részed, mi a Te felelősséget. Mivel bántod meg a gyerekedet? Ha nem bántanád, valószínűleg nem viselkedne “rosszul”, tehát fontos, hogy beismerd, valószínűleg Te is bántod őt… Hogy is várhatnánk el a gyerkőcünktől, hogy beismerje, hogy hibázik, amíg mi magunk sem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni a saját hibáinkért… Ha érzed, hogy bántod, vagy szerinted Te nem is bántod, de érzed, hogy feszült vagy, mégsem tudsz bocsánatot kérni, akkor azt vizsgáld meg magadban: Miért nem tudsz? Miért megy nehezen a bocsánat kérés? Mitől vagy feszült?

Arra mindig figyelj, mert rendkívül fontos, hogy soha ne elégedj meg az első válasszal (pl. én nem bántottam, ő volt szemtelen). Minden kérdésnek érdemes leásni a legmélyére. Az első válaszok jó eséllyel az agyadból jönnek, elsőként általában még a sértettségedből reagálsz. A mélyebb szinteken sokkal őszintébb válaszokat találsz. Tehát pl. úgy érzed, hogy nem indokolt az, hogy bocsánatot kérj, csak kicsit feszült voltál. Akkor tedd fel magadnak előbb ezeket a kérdéseket. Miért tesz feszültté egy ilyen helyzet? Mi a valódi oka a feszültségemnek? Egyetlen mondatommal sem bánthattam őt? Ha úgy érzed ő „kezdte”, akkor tedd fel magadnak a következő 2 kérdést is. OK, ő kezdte, de én, hogy reagáltam? Az én reakcióm nem lehetett bántó számára? Hibást keresek a helyzetben, vagy megoldást? Irányítani szeretném a gyerekemet vagy VALÓBAN megérteni? Ha a megoldást keresed és megérteni szeretnéd a gyerekedet, akkor tényleg olyan nagy áldozatnak érzel egy bocsánatkérést? Ha ennél a végső kérdésnél még mindig nehéznek érzed, akkor indulj újra ezen a kérdéssoron, és igyekezz még őszintébb válaszokat találni! 🙂

Ha MINDEN EGYES konfliktus helyzetben megtanulsz őszintén bocsánatot kérni, megtalálod a saját felelősségedet, akkor hidd el, előbb, vagy utóbb a gyerkőc is tükrözni fogja ezt… Ő is belátja a saját hibáit, felismeri a saját felelősségét a konfliktusokban!

Ami nagyon fontos még, hogy semmiképp se legyen bűntudatod, ne bántsd magad, ha eddig nem, vagy nem minden helyzetben kértél bocsánatot. A lényeg, hogy ez most tudatosodik, és ha egyetértesz, akkor el kezdeheted beépíteni ezt az új viselkedésmintát a mindennapjaitokba.

A gyereknevelés nem mindig egyszerű dolog. Szerintem sokan gyerekvállalás előtt, nem olyan szülőnek képzelték magukat, amilyenek végül lettek. Én legalábbis régebben így voltam ezzel. Amikor elképzeltem magam anyukaként, soha nem egy kiabálós anyukát képzeltem el… Márpedig egy ideig az voltam…. Persze, mindig tudunk változtatni, szóval ha nem vagy elégedett azzal, amilyen anyuka, vagy apuka ÉPPEN MOST vagy, akkor tudnod kell, hogy bármikor képes vagy változtatni. Ha nem tetszik a mostani éned szülőként, az nem jelenti azt, hogy valójában ilyen vagy. Csak annyit jelent, hogy valahol elvesztetted az önfeledtségedet, a hitedet, a bizalmadat a szülőségben, önmagadban…

Mindenesetre úgy gondolom, az egyik legfontosabb feladatunk szülőként az, hogy tiszteljük a gyerekeinket. A gyerekeink tisztelete akár vissza is vezethet minket ahhoz a szülőhöz, akik lenni szeretnénk, lenni szerettünk volna… A tisztelet nagyon sok mindenben megnyilvánulhat. Leginkább talán abban, hogy pontosan úgy beszéljünk, viselkedjünk velük, ahogy azt szeretnénk, hogy velünk is beszéljenek. És ebben nagyon sokat lehet fejlődni. Mert egészen apró dolgokkal is meg tudjuk bántani a gyerekinket, olyanokkal, amikre nem is gondolnánk, hogy épp bántjuk. Például, ha ingerülten csak annyit mondunk neki, hogy CSINÁLD MÁR MEG VÉGRE, akkor azzal már sebet ejthetünk a kis lelkén.

Épp ezért fontos, hogy, törekedjünk arra, hogy szépen beszéljünk a gyerekeinkkel. Ne aggassunk rájuk címkéket (buta, lusta flegma, hisztis, hülye, stb), ne beszéljünk velük csúnyán, ingerülten, lekezelően (viselkedjél már normálisan, hogy lehet ilyen hülyeséget mondani, stb…) ugyanis ezzel mind-mind az önbizalmukat romboljuk… Persze ez nem mindig egyszerű. Nekem is van 3 fiam, és volt ezzel problémám 😀 TÖREKEDJÜNK, ez a lényeg!

Semmiképp ne bántsd magad, ne legyél mérges magadra, ha ez nem sikerül, ellenben igyekezz ehhez tartani magad. Amikor épp nem jön össze, bátorítsd magad, hogy legközelebb sikerülni fog, és legyél nagyon büszke amikor tényleg megvalósul.

Az a helyzet sajnos, hogy abban a pillanatban, amikor csúnyán beszélünk a gyerekünkkel, azt az üzenetet küldjük neki, hogy ő NEM ELÉG. Nem elég jó/okos/ügyes/szeretetreméltó stb… A gyerekek minél kisebbek, annál inkább elhisznek mindent feltétel nélkül a szüleiknek! Ezeket az üzeneteket ennek megfelelően igaznak gondolják, így tudatalattijuk tárolja ezeket az „információkat”. Például buta vagyok, lusta vagyok, nem vagyok szerethető, nem vagyok fontos, semmirekellő vagyok, nem vagyok normális, stb… Ezeket nem feltétlenül kell ilyen formában kimondanod, elég, ha a gyerkőc abból, hogy csúnyán beszélsz vele, ezt a következtetést vonja le…. A fenti példánál maradva, amikor is látszólag nem mondasz semmi durva dolgot, csak kicsit ingerültebben azt, hogy CSINÁLD MÁR MEG VÉGRE, vagy HALADJUNK MÁR, abból a gyerkőc tudatalatt leszűrheti azt a következtetést, hogy ő nem elég ügyes, hiszen már rég meg kellett volna csinálnia adott dolgot, de még nem sikerült neki.

Tehát, ha a gyerkőccel sokszor beszélsz lekezelően, ingerülten, türelmetlenül, vagy sokat címkézed őt (pl. ne legyél már hülye, hogy lehetsz ennyire buta, olyan flegma vagy, normális vagy???, nem igaz, hogy nem vagy képes erre se, nem igaz, hogy semmire nem vagy képes, hogy lehetsz ilyen lusta, viselkedj már normálisan stb… ), akkor sajnos ezeket, vagy az ezekből a mondatokból levont saját kis következtetéseit, el is fogja hinni, és annak megfelelően kezd el viselkedni. Hiszen elhiszi azt, hogy ő buta, lusta, nem képes rá. Márpedig az van, amit elhiszel (ha kétséged van ezzel kapcsolatban, akkor szeretettel ajánlom ezt a videót: Az van, amit elhiszel). Ez természetesen a gyerekekre is igaz. Tehát, ha azt hiszi el, hogy ő buta/nem elég ügyes, stb. (hiszen akár éveken keresztül erre az üzenetre fordította a nem annyira szeretetteljes megnyilvánulásokat), akkor ennek megfelelően fog viselkedni. Ha benne van a tudatalattijában, hogy ő nem elég ügyes, akkor előfordulhat, hogy adott feladattal meg sem próbálkozik, hiszen úgyis kudarcot vallana. Ez a Te szemszögedből tűnhet úgy, hogy ő lusta, valójában pedig csak elhitte, hogy ő nem elég ügyes, és ez mintegy tudatalatti programként irányítja a cselekedeteit.

Az elefántos tanmese eléggé ismert, ezért nem fejtem ki. Röviden összefoglalva az a lényeg, hogy a cirkuszi elefánt, amikor nincs előadás, mindig egy karóhoz van kikötve, ahonnan nem szökik el. Annak ellenére, hogy simán elszakíthatná a láncát, elszökhetne, nem teszi meg. Vajon miért? Azért, mert kicsi korától egy hasonló karóhoz van kikötve, és nyilván, amikor még kicsi volt, nem volt képes elszakítani a láncot. Egy ideig próbálkozik ugyan, de eljön a nap, amikor feladja, beletörődik a sorsába. Onnantól elhiszi, hogy ő erre nem képes, és már meg sem próbálkozik többet azzal, hogy elszakítsa a láncot…

Ha érdekel a tanmese, itt elolvashatod: https://szepalmaportal.blogger.hu/2012/10/19/tanmese-a-lelancolt-elefant

Ez történik a gyerekeddel is, minden ilyen mondat hatására, elhiszi, hogy ő nem ELÉG…. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekünk ne higgye el magáról a fenti dolgokat.

Lehetséges, hogy van olyan terület, amivel kapcsolatban már elhitt valami negatívat magáról. Lehet, hogy elhiszi, hogy buta, nem képes a tanulásra, flegma, stb. Emiatt ne legyen lelkifurdalásod. Soha ne bántsd magad, mert nyilván mindig a legjobb tudásodnak megfelelően hozol döntéseket, mondasz dolgokat. Mindenen lehet változtatni, mindenen lehet segíteni. Ha van is ilyen terület, abban is tudsz neki segíteni, hogy növeljétek azon a területen az önbizalmát 🙂 Ha segítségrte van szükséged ebben, akkor keress bizalommal egyéni konzultáció keretében.

Mindenesetre a gyerkőcöd mindig a mintádat követi és tükröt tart számodra… Ha tehát Te nem adod meg neki a tiszteletet, akkor jó eséllyel ő sem fogja Neked megadni. Ha azt tapasztalod, hogy a gyereked flegma, csúnyán beszél veled, visszapofázik, azaz nem tisztel, akkor gondolkodj el rajta: Vajon Te megadod számára a kellő tiszteletet?

Megjelent egy cikkem a Harmonet-en a gyerekkori körömrágás témakörében.

A cikket ezen a linken éred el: https://harmonet.hu/psziche/72908-koromragas-gyerekkorban-lelki-okok,-leszokasi-modszerek.html

Nem lett életem videója, vágás közben úgy éreztem, nem teljesen tudtam átadni benne azt, amit szerettem volna. Van ez így… 🙂 Mindenesetre a tapasztalatról és a hiedelemről beszélek benne. A hivatásom miatt, elég sokszor sok mindenkinek mondom azt, hogy az van, amit elhiszel. Szakmai ártalom 🙂 Például, nemrég egy hölgy azt mondta, hogy a férfiakban nem lehet megbízni. Erre én azt válaszoltam, hogy hát nyilván, ha ezt hiszed el, akkor így is lesz. Erre ő azt felelte, hogy de azért hiszi ezt, mert ezt tapasztalja… Nagyon sokan válaszolnak valami ehhez hasonlót, erre a felvetésemre 🙂 Ha egy ember küzd valamilyen problémával, akkor egészen biztos, hogy fut a háttérben legalább egy korlátozó hiedelem. Ebben a videóban egy példán keresztül mutatom meg, hogy szinte biztos, hogy nem a jelenlegi problémáddal kapcsolatban alakult ki a korlátozó hiedelmed, azaz nem a problémád volt előbb, hanem a hiedelmed. Szóval nem azért hiszed el, mert ezt tapasztalod, hanem azért tapasztalod, mert ezt hiszed el. 🙂 Azaz a hölgy nem azért tapasztalja ezt, mert a férfiakban tényleg nem lehet megbízni, hanem azért, mert valamikor régen elhitt valamit, ami miatt ilyennek tapasztalja meg a férfiakat…. Remélem tudtál követni 🙂

A tükör törvényének témája nagyon közel áll hozzám. 3-4 éve kezdett el foglalkoztatni, akkor kezdtem el tudatosabban megismerni ezt a törvényt. Ha zavar engem valami, akkor mindig megnézem, hogy mit tükröz számomra az az élethelyzet. Sokan gondolják úgy, hogy a tükör törvénye az emberi kapcsolatainkra korlátozódik. Például ha egy ember agresszív velem szemben, akkor az a saját (akár elfojtott) agressziómra tükör. Szerintem viszont minden élethelyzetünkben megnyilvánul a tükör törvénye, nem csak emberi kapcsolatokban. Ha rendben vagy belül, akkor az életed is ezt tükrözi vissza, azaz rendben lesz az életed is. Ha viszont nehézséged adódik, akkor az tapasztalataim alapján mindig tanító jelleggel jelenik meg. Valamire fel szeretné hívni a figyelmedet, ami miatt nem vagy rendben belül. Az, hogy egy-egy probléma, nehézség mit tükröz vissza számunka, azt mindig egyedileg kell megvizsgálni. Ha az emberi kapcsolatoknál maradunk, nem feltétlenül csak azt a tulajdonságunkat tükrözheti vissza, ami a másikban zavar. Ez egy elég nagy tévhit a tükör törvényével kapcsolatban… Nagyon nagy segítséget nyújt, ha kérdéseket teszünk fel magunknak. Például: ha van egy párkapcsolatod, és úgy érzed a pároddal nagyon nehéz. Felteszed magadnak a kérdést, ez miért baj nekem, miért zavar engem, miért érzem úgy, hogy nehéz vele? Tegyük fel ez a válaszod: Azért mert nehezen tudok vele így kapcsolódni, nehéz megtalálni vele a hangot. Ez miért zavar? Tegyük fel ez a válaszod: Mert így nem olyan jól működik a kapcsolatunk… Az miért baj? Tegyük fel ez a válaszod: Mert nem olyan jó, mint az exemmel…. Ebből a példából (amihez egyébként megtörtént eseteket vettem alapul), egyértelműen látszik, hogy ez az eset nem azt tükrözi vissza számodra, hogy Veled is nehéz, hanem azt, hogy nem engedted még el az exedet. Tehát ebben az esetben, ezzel kell dolgoznod, mentálisan is el kell engedned az exedet.Tehát az, hogy egy-egy élethelyzet mit tükröz számunka, mindig egyedileg kell megvizsgálni. Nincsenek mindenkire ráhúzható sablonok. Persze vannak tipikus esetek, de egyáltalán nem biztos, hogy két látszólag hasonló élethelyzet ugyanarra tükör…Ha érdekel ez a téma, ebben a videóban beszélek róla bővebben 🙂