Teendők a szeretetküldés előtt
A legutóbbi posztomban megígértem, hogy legközelebb arról írok, hogy hogyan küldhetsz szeretetet, áldást egy konfliktus után. Persze nem csak konfliktus után küldhetsz szeretetet, bármikor kipróbálhatod ![]()
Először is, ami nagyon fontos, hogy nyugodj meg, higgadj le. Valahogy próbálj meg kilépni a helyzetből. Talán ez a legnehezebb része az egésznek
Ha azonban ez sikerül, akkor nyert ügyed van. Ezután ugyanis, annyi dolgod maradt, hogy elképzeld, ahogy szeretetet küldesz annak a személynek, akivel a konfliktusod volt. Ezt nagyon sokféleképpen megteheted. Leírok néhányat, de tudnod kell, hogy nincsnenek szabályok, nincs kőbe vésve semmi. Ha neked könnyebb másképp elképzelni, akkor képzeld másképp. A lényeg nem az, hogy hogyan küldd a szeretetet, hanem az, hogy küldd ![]()
A szeretetküldés módja
Tehát, először is, ha kcisit már megbékéltél a helyzettel, akkor keress egy nyugis helyet, ahol relaxált állapotba tudsz kerülni. Hogy ezt elősegítsd, figyelj néhány percig a légzésedre. Ez segít ellazulni.
Ezután vizualizáld, ahogy szeretetet, áldást küldesz a szóban forgó személynek. Most pedig jönnek a különböző verziók a szeretetküldés vizualizálására:
Elképzelheted úgy, hogy a fejtetődön át aranyfény áramlik be, a szíveden keresztül kiáramlik és körbeöleli azt a személyt.
Úgy is elképzelheted, hogy rózsaszín fény áramlik be a fejtetődön, majd a szíveden át kiáramlik, és egy szívben öleli körül azt a személyt.
Elképezelheted egyszerűen úgy is, hogy a szeretet energiája beáramlik a testedbe, majd ahogy kiáramlik, a szeretet energiája körbeveszi azt a személyt.
Az is jó természetesen, ha szeretettel, egy nagy szívben elképzeled ezt a személyt.
Végül úgy is elképzelheted, hogy szeretet energiát hívsz le az univerzumból, amiből egy hatalmas szeretetgombócot csinálsz, és azt a szeretetgombócot küldöd annak a személynek.

Vizualizáld, ahogy Téged körülölel a szeretet
Miután elképzelted, hogy szeretetet, áldást küldesz annak az embernek, lezárásképp képzeld el azt is, hogy Téged körbevesz a szeretet. Természetesen ebben az esetben is szabadon választhatsz, hogy hogyan szeretnéd elképzelni ezt. Láthatod magad szeretetfürdőben, vagy lehívhatod a szeretet energiát az Univerzumból és átélheted, ahogyan körbevesz. Vagy egyszerűen csak beléphetsz egy szeretettel teli energiaszívbe.
Nem tudod rosszul csinálni 🙂
Amint látod, igazából bárhogy elképzelheted a szeretetküldést, ahogy csak szeretnéd. Csak a fantáziád szabhat határt ennek a meditációnak. Tényleg nem az a lényeg, hogy mit képzelsz el. A szándék és az érzéseid sokkal fontosabbak annál, hogy mit képzelsz el. Ahogy legutóbb is írtam, ne aggódj, nem tudod rosszul csinálni ![]()
Milyen időközönként, meddig küldj szeretetet?
Bármelyik verziót is választod, az viszont fontos, hogy 5-10 percig próbáld meg vizualizálni legalább. Ha ez megy, akkor szinte biztos, hogy meg fogod tapasztalni az eredményt is
Valószínűleg, az 5-10 perc közben el fog kalandozni a figyelmed. Emiatt ne aggódj. Amikor észreveszed, hogy máshol jársz, egyszerűen csak tereld vissza a figyelmedet a szeretetküldésre!Ha kisebb konfliktusod volt egy személlyel, akkor legtöbbször elég egy alkalommal meditálnod a helyzetre. Ha mélyebb gyökerű a dolog, akkor mindenképp azt javaslom, hogy hetente négyszer-ötször, legalább 2-3 hétig küldd a szeretetet. 3 hét után, már szinte biztos, hogy javulást fogsz elérni a kapcsolatotokban ![]()
Ha kérdésed van a módszerrel kapcsolatban, írj nyugodtan
Ha kirpóbálnád, de mégis úgy érzed, hogy biztosabb lenne, ha vezetett formában tudnál meditálni, akkor jelentkezz egy mini kezelésre ![]()
Legyen szép napod ![]()
Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂