Bejelentkezem

Eltűntem kicsit az elmúlt hetekben, aminek azon egyszerű oka van, hogy nyári szünet van 🙂 Itthon vannak a fiaim, ezért a “munkára” kicsit kevesebb idő marad…

Csodás “véletlenek”

Az életünk azonban zajlik rendesen, történt néhány dolog, amit már régóta meg szerettem volna írni. 4 “kisebb csodát” szeretnék elmesélni, ami velünk történt az elmúlt hetekben. Az első három gyakorlatilag 3 napon belül zajlott, és ugyanazon eseményhez köthető. A negyedik egy teljesen más dolog, de az is hatalmas csoda volt számomra, és nem sokkal utána történt. Ha ismersz engem, vagy olvasol egy ideje, akkor nagyon jól tudod, hogy nem hiszek a véletlenekben. Már csak azért sem, mert túl sokszor történik velünk ezekhez hasonló “véletlen”, amikre sokkal jobban szeretek csodaként tekinteni. Hiszen tudod, Einstein is megmondta: Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda. Hát mi az utóbbi szerint éljük az életünket 🙂

Az első “csoda”

Az első három történet a nagy fiam evező bajnokságához kötődik. Júliusban volt az országos bajnokság, amire őt is benevezték. Azt tudni kell, hogy nagyon tehetséges az evezésben. Mondhatjuk úgy, hogy megtalálta azt a sportot, ami valóban az övé. Természetesen egy szuper edzője is van, hiszen nélküle nem tudna ilyen eredményeket elérni.

No de a lényeg, hogy az országos bajnokság előtti napon a fiam szólt, hogy fáj a dereka, már 3-4 napja. Nesze neked tudatosság… Nem mondom, hogy az első gondolatom nem az volt, hogy ennyit az országos bajnokságról, így nem fog tudni evezni. Na de szerencsére elég mániákus vagyok, a munkámat a családomon is napi szinten gyakorlom 😀 Ezért megkértem, hogy nézzünk mögé, beszélgessünk el a derekával. Ezt nem is részletezném, kb. negyed órát rászántunk, mögé néztünk és gyönyörűen kijött a lelki oka, hogy mitől fájt VALÓJÁBAN a dereka. Ettől a negyed órától már egyből enyhülést érzett, szinte teljesen elmúlt a fájdalma. Este azért még egy picit panaszkodott, ezért akkor újra ránéztünk, állhat-e még valami a háttérben. Ki is jött még egy kis dolog, és gyakorlatilag, ahogy az kijött, a fájdalmat is teljesen elvágták. Mondanom sem kell, hogy másnap, a versenyen sem volt semmiféle probléma, és azóta sincs semmi a derekával, pedig már 1 hónap eltelt.

A második “csoda”

Másnap reggel, a verseny napján, még a verseny előtt, a fiam elmesélte, hogy mit látott meditációban. Elmondta, hogy azt látta, hogy a kettes pályán fog evezni, és aki az egyes pályán lesz, az fog neki egy kisebb kihívást jelenteni, de meg fogja nyerni a versenyt.

Gondolom a folytatást sejtitek, gyakorlatilag pontosan az történt, amit a fiam meditációban látott. A kettes pályán versenyzett, és az egyes pályán lévő lett a második, kb. 1 hajó hosszal előzte meg a fiam. Azt mondta a verseny után, hogy anya, amikor kiderült, hogy a kettes pályán leszek, akkor már tudtam, hogy nyerni fogok! 🙂 Így lett belőle országos bajnok, ráadásul mindössze 2-3 hónap evezés után. Mert ugyan 1 éve kezdte el az evezést ergométeren, azonban vízen, ebben a típusú hajóban (szkiffben), amiben versenyzett, májusban ült először. Tulajdonképpen ez is felér egy csodával…

Egyébként körülbelül fél éve kezdett el versenyezni, és nagyjából minden versenyét láttuk meditációban, hogy hogy fog alakulni 🙂 Itt érdekességképp még annyit tennék hozzá, hogy már kiskorában is látszott, hogy milyen jó alkata van, és mindig úgy gondoltam, hogy ha mi szeretnénk, és erőltetnénk, akár olimpikon is lehetne, de mi ezt biztos, hogy nem akarjuk…. Akkoriban (még tudatosság, spiritualitás sehol nem volt az életünkben) a versenysport számomra félelmetes volt. Azt gondoltam, hogy a verseny sportolóknak nincs más életük, csak a sport. Én pedig ezt nem akartam a gyerekemnek. A mai eszemmel már abban hiszek, hogy kellő tudatossággal, mindent jól lehet kezelni. Ha pedig valami belőlünk fakad, annak nem szabad az útjába állni.

A harmadik “csoda”

Ez az országos bajnokság három napig tartott. A második nap a fiam négy párban indult. A verseny végén láttam, hogy a fiam nagyon rosszul van. Fogta a hasát, úgy pakolta el a hajót. Kérdeztem, mi a baj. Azt válaszolta, hogy nem tudta megemészteni rendesen az ebédet. Aztán mondtam neki, hogy engem a lelki oka érdekel inkább, nem a fizikai. Nem igazán volt ehhez türelme, kicsit frusztrált, volt, mert “csak” ötödik helyen végeztek. Türelmetlenül válaszolta, hogy nem tudja mi a lelki oka… Kérdeztem tőle, hogy mi az, amit nem tudsz megemészteni? Újra türelmetlenül mondta, hogy nem tudja… Ezután azt a kérdést tettem fel, hogy nem lehet-e, hogy azt nem tudja megemészteni, hogy ötödikek lettek. Rám nézett, azzal a tipikus arckifejezéssel, hogy ez most betalált, majd annyit válaszolt, hogy jobb lett….

Ezután még átbeszéltük, hogy miért éli ezt meg így, mitől volt frusztrált, aztán 5-10 percen belül teljesen elmúlt a rosszulléte.

Már rengeteg ilyen “csodás véletlent” tapasztaltunk meg, és még mindig minden egyes megtapasztalás hihetetlen energiával tölt fel, mindannyiunkat 🙂

A negyedik “csoda”

Ahogy említettem a negyedik történet nem kapcsolódik az első háromhoz, viszont időben nagyon közel voltak egymáshoz. Kb. 1,5 héttel az országos bajnokság után, a középső fiam csuklója eltört. Úgy volt, hogy 3 hétig lesz gipszben a keze, de 10 nap után kap egy könnyített gipszet. Nagyon rosszul érintett, még soha nem tört el semmije egyik gyermekemnek sem. Természetesen egyből a miértjét kutattam, hiszen nyilván ez is okkal történt. Rá is néztünk a középsőmmel, miért is történt ez a baleset, mire akartak minket figyelmeztetni. Szépen ki is hoztuk másnap, átbeszéltük, hogy mi volt ennek a törésnek a lelki oka. Ezen felül minden nap 1 órát kezeltük energiával, a fiam is (amiért iszonyatosan büszke vagyok rá) és én is. A célunk az volt, hogy gipsz nélkül jöjjön ki a sebészetről 10 nap után. Gondolom egyértelmű, hogy ezt el is értük 🙂 10 nap után azt mondta az orvos, hogy nincs szükség már a gipszre 🙂 Hihetetlenül boldogan, jó kedvűen léptünk ki a Heim Pálból. Akkor is bebizonyosodott, hogy csodák már pedig léteznek 🙂