Az elmúlt 8 évben a saját céljaim elérése miatt, rengeteg időt fektettem abba, hogy kísérletezzek, kitapasztaljam a vonzás törvényét. Igazából az első 2-3 évben volt csak a vonzás törvénye a fókuszomban. Az évek során ugyanis arra jutottam, hogy az igazán nagy céljaim tulajdonképpen már nem is feltétlen a vonzás törvényéhez vezetnek, hanem saját magamhoz.
Helyesebb talán, ha úgy mondom, hogy az elmúlt 8 év, első évei arról szóltak, hogy kísérletezzek, megismerjem és valóban higgyek a vonzás törvényében. A következő években azonban megértettem azt, hogy ahhoz hogy a vonzás törvényét tudatosan tudjam működtetni, ahhoz mélyen szembe kell néznem magammal, a múltammal, a döntéseimmel, a hiedelmeimmel, az érzéseimmel. Az elmúlt 4 évben a fókuszom a vonzás törvényéről, az önismeretre helyeződött át. Sok mindent megértettem magammal és ezáltal a vonzás törvényével kapcsolatban is.
A lenti videókban ezeket a tapasztalatokat mondom el.
Nem állítanék soha olyat (hogy is állíthatnék
), hogy ezek végső igazságok, hiszen 1-2 éve is már úgy gondoltam, hogy “tudom a tutit” a vonzás törvényével kapcsolatban, és azóta is fejlődtem, tapasztaltam, finomodott a tudásom. Folyamatosan fejlődünk, változunk, ami azt is jelenti, hogy egyre többet tudunk. Mindenesetre a fejlődésem mostani szakaszában, ez az én mostani igazságom, ezek a jelenlegi meglátásaim. Nem mondom tehát, hogy ezek nem változhatnak, abban viszont biztos vagyok, hogy van olyan, akinek segíthetnek ebben a formában is. Ha úgy érzed, szívesen megnéznéd mik ezek a meglátások, itt vannak a linkek hozzá 
