Meditáció kategória bejegyzései

Ezért (is) meditálj!

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Az én életembe számtalan pozitív változást hozott a meditáció. Tulajdonképpen az egész életemet megváltoztatta, kizárólag jó irányba. Nőtt az önbizalmam, türelmesebb lettem, rengeteg félelmemet, szorongásomat elengedtem, kiegyensúlyozottabbak lettek a kapcsolataim, könnyebben hozok döntéseket, szabadabbnak érzem magam, segített rátalálni a hivatásomra, és a sort még nagyon sokáig folytathatnám… Ha tehetném, az iskolai tananyag részévé tenném a meditációt. Minden héten legalább 3 meditáció órát raknék a tanórák közé. Sokkal kiegyensúlyozottabb világban fogunk élni, amikor ez majd megvalósul. Hiszek abban, hogy valamikor meg fog 🙂 Addig is felsorolok néhány tudományosan is alátámasztott hatást, amelyet a meditációnak köszönhetünk, ha rendszeresen gyakoroljuk. Illetve ezen a linken is találsz még egy cikket, ami szintén ezt a témát járja körbe.

1. A meditáció csökkenti a stresszt

Kezdjük a sort talán a legköztudottabbal. A meditáció oldja a feszültséget, csökkenti a stresszt. Dr. Herbert Benson, a Harvard Orvosi Egyetem szakértője szerint, a meditáció hatással van olyan gének működésére, amelyek a stressz-szintet, illetve az immunrendszert befolyásolják. Egy kutatással sikerült alátámasztaniuk, hogy már néhány hét meditáció, sejtszintű hatással van a stresszes életmódot folytató emberekre. Javulást tapasztaltak a sejtek mitokondriális energiatermelésében és energiafelhasználásában is, aminek hatására növekedett a stresszel szembeni ellenálló képesség.

Forrás: https://www.health.harvard.edu/staying-healthy/the-magic-of-mindfulness

2. Pozitív változások a szürke állományban

A meditáció növeli az agy szürkeállományának sűrűségét. A kísérletet Sara Lazar, a Harvard Egyetem pszichológusa vezette, 16 önkéntes jelentkező részvételével. 2 héttel a program előtt mindenkinél MRI vizsgálatot végeztek. A jelentkezők 8 héten keresztül minden nap végeztek valamilyen meditációs gyakorlatot. Nyolc hét után, újra MRI vizsgálatot végeztek, ami egyértelműen kimutatta a szürkeállomány sűrűségének növekedését.

Forrás: https://news.harvard.edu/gazette/story/2011/01/eight-weeks-to-a-better-brain/

3. A kreativitás fejlődése

Egy holland egyetemen történt kutatás azt támasztotta alá, hogy a meditáció pozitív hatással van a kreativitásra. A kutatásban azok a résztvevők, akik meditáltak, jobb eredményeket értek el egy olyan feladat végrehajtásában, amiben kreatív ötletekkel kellett előállni.

Forrás: https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fpsyg.2012.00116/full

4. Pozitív eredmények az ADHD kezelésében

A meditáció segít az ADHD kezelésében is. A kísérletben 50 ADHD-s felnőtt vett részt. A résztvevőknél, akiket mindfulness-alapú kognitív terápiával (ennek a terápiának is része a meditáció) kezeltek, csökkentek a hiperaktivitás és a figyelmetlenség tünetei, viszont a “cselekedj tudatosan” képességük fejlődést mutatott.

Forrás: https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S1388245713012285

5. A meditáció csökkenti a magas vérnyomást

A meditáció hatással van a vérnyomásra is. Egy 60 fős kísérlet eredményeként, körülbelül 40 főnél tapasztalták, hogy jelentős mértékben csökkent a betegek magas vérnyomása, mindössze 3 hónap meditáció után. A betegek ezután a gyógyszereik egy részét is elhagyhatták.

Forrás: https://www.npr.org/2008/08/21/93796200/to-lower-blood-pressure-open-up-and-say-om

Meditálj

A fentiekből is látszik, hogy számtalan pozitív hozadéka van a meditációnak. Úgyhogy, ha még nem meditálsz, szerintem érdemes elkezdened már ma 😉

Segítsééég!!!! Nyakunkon a felvééételiiii!

Közzétéve Szerző:

Lelki előkészítő a felvételire

Idén nálunk is aktuális lett a felvételi, a legnagyobb fiam ugyanis nyolcadikos lett. Az eddigi tapasztalaink alapján úgy érzem, hogy muszáj írnom arról, hogy mennyire fontos lenne az előkészítők mellett, egyfajta mentális felkészítés is. A gyerekekben rengeteg feszültség gyülemlik fel a felvételivel kapcsolatban. Mindenhonnan csak azt hallják, hogy a felvételi az nehéz, ez egy kemény időszak, ezt a pár hónapot most meg kell húzni, stb… Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a felvételire nem is kell készülni, csak azt, hogy nem biztos, hogy ekkora feszültséget kell rátenni a gyerekre.

Gondold csak el, hogy mennyivel jobb lenne, ha a gyereked azt hallgatná, hogy meg tudod csinálni, menni fog. Kell rá készülnöd, de Te képes vagy rá.  A tudatalattijába egyből ez kerülne, ezt hinné el, és amellett, hogy felkészül rá a gyakorlatban, lelkileg is magabiztosan indulna neki a nagy napnak.

Hogyan segítsd a lelki felkészítést?

Első és legfontosabb, hogy higgy benne!! Ha Te nem hiszel benne, akkor ő sem fog magában, ezt biztosra veheted!

Fontos, hogy beszélgessetek róla higgadtan. Hozzátok meg azt a döntést, hogy pontosan abba az iskolába fog bekerülni, ahol neki a legjobb lesz, minden szempontból. Sok gyerek tart attól is, hogy vajon eleget készül-e a felvételire. Döntsétek el azt is, hogy éppen annyit fog rá készülni, pont annyi feladatot fog megoldani, amennyi ahhoz kell, hogy abba az iskolába, ahol neki a legjobb lesz biztonsággal bekerüljön.

Beszélgessetek arról is, hogy mi van benne. Kérdezd meg, mit érez. Fél-e, stresszel-e rajta. Ha igen, akkor oldjátok a feszültséget. (Például ezzel a meditációval). Nagyon fontos, hogy hallgasd meg, hogy valójában mi van benne. Ne vádold, ne ítélkezz felette, egyszerűen csak hallgasd meg. Már ezzel rengeteget segítesz neki! Ne csak azt hangoztasd, hogy ülj le, és csinálj próba felvételit. Ha nagyon nem akar leülni, értsd meg az okát, beszéld meg vele. Ne cimkézd lustának. A tapasztalataim alapján ilyenkor a legtöbb esetben egyáltalán nem lustaságról van szó, sokkal inkább arról, hogy a gyerek nem érzi képesnek magát, hogy jól megírja a feladatsort, ezáltal nincs sikerélménye, nincs motivációja, hogy leüljön tanulni. Muszáj, hogy meg akard érteni, hogy valójaban mit érez a gyermeked, hogy aztán tudj neki segíteni!

Kulcsfontosságú az is, hogy magadban is oldd a feszültséget. Egészen biztos, hogy benned is van bőven. Ezt természetesen rárakod a gyerekre, aki ettől még feszültebb lesz. Úgyhogy tényleg nagyon nagy jelentősége van annak, hogy magadon is dolgozz!

A mi tapaztalataink ezidáig

A fiammal nyáron kezdtük a felkészülést, nem túl aktívan, de azért néhány feladatlapot megoldott. 26-27 pontosokat írt akkoriban, aztán egyre jobbakat. Szeptember közepén azt vettük észre, hogy megállt a fejlődés. Matekból 30-33 pontnál nem írt többet már egy ideje. Itt kezdtük el az önismereti oldásokat. Ahogy fent írtam, hogy magadban is oldd a feszültséget, én is azzal kezdtem. Magamban ránéztem, hogy miért zavar ez engem, és oldottam a bennem lévő blokkokat. Ezután a fiammal is megnéztük, hogy mi lehet az oka, hogy nem fejlődik. Nagyon hamar kiderült, hogy van egy olyan hiedelme (ami szerintem a legtöbb gyereknek van), hogy a felvételi nehéz. Na már most, ha azt hiszed el valamiről, hogy nehéz, akkor az nehéz is lesz! Gyorsan véghez vittünk egy oldást, elengedte ezt a hiedelmet, és másnaptól 35 pont körülieket írt matekból, magyarból még jobbakat.

Eltelt megint néhány hét. Továbbra is oldogatta meg a heti 2-4 feladatlapot. Matekból már minden egészen jól ment, kivéve a szöveges feladatokat. Az sehogy se ment. Arra jutottunk, hogy ezentúl nem egész feladatsorokat, hanem csak szövegeseket old majd meg. Így is lett. A fejlődés azonban elmaradt. Nem mentek a szövegesek, annak ellenére, hogy 2-3 hetet elég aktívan gyakorolt. Ezért a múlt héten újra arra jutottunk, hogy oldanunk kell, csak úgy tud tovább fejlődni. Kijött, hogy nincs kedve az egészhez. A szöveges feladatokkal kapcsolatos alsós élményei blokkolják azt, hogy ő egyáltalán hozzá tudjon kezdeni ezekhez a feladatokhoz. Meditáltunk rá, oldottuk a blokkokat. Ez alkalommal is magamban is megkerestem, hogy engem miért zavar, bennem mi van ezzel kapcsolatban. Kiderült, hogy bennem is van elakadás. Én azzal blokkoltam ezt az egészet, hogy minden alkalommal, amikor a fiam egy szöveges feladatnál elakadt, én is megpróbáltam megoldani őket, mert kiváncsi voltam, hogy sikerül-e. Nagyrészt én sem tudtam…. Ezáltal az volt bennem, hogy hogyan is várhatnám el a fiamtól, hogy ő megoldja, ha én sem tudom megoldani. Tudtam, hogy nekem is vele kell fejlődnöm, muszáj elérnem, hogy én is meg tudjam oldani a szöveges feladatokat. Ami ezután következett az számomra felért egy csodával 🙂 Gyakorlatilag az oldások után egyből, megnéztünk 2-3 szöveges feladatot, olyanokat, amiket azelőtt biztosan nem tudtam volna megoldani. Nekem már akkor sikerült azokat megoldani, a fiamnak akkor még “csak” egyet. Másnap viszont a fiam is óriásit fejlődött. 6 szöveges feladatot csinált meg, olyanokat, amikhez hozzá se tudod volna fogni azelőtt. Hatból kettőt maximum pontosra csinált meg, és a többinél is ért el részpontszámot. Tulajdonképpen nem egész 24 óra alatt többet fejlődött, mint előtte 2-3 hónap alatt. Azért, mert feloldottuk azt a lelki blokkot, ami eddig gátolta őt abban, hogy megoldja ezeket a feladatokat. Rengeteg ilyen csodát megéltem már, mégis szinte minden alkalommal rácsodálkozom, hogy tényleg ennyire egyszerű megoldani egy-egy problémát. Ez történt múlt hétvégén.

Azóta szöveges feladatokat gyakorolt többnyire, hogy még több sikerélménye legyen. Ma írt először egy matek feltvételit, 41 pontos lett. Borzasztó büszke vagyok rá. Tulajdonképpen most azt érzem, ha holnap lenne a felvételi, már akkor sem aggódnék. Na jó, egy kicsit 😀 De azt gondolom, hogy ennél többet, hogy mentálisan és gyakorlatban is készülünk rá, nem lehet, és nem is kell tenni érte. A többit már az Univerzum, a jó Isten, a sors, vagy hívjuk, ahogy akarjuk, intézi. Ha így nem oda veszik fel, ahova szeretné, akkor nem az az útja. Azt is elfogadjuk. Mindenesetre  bízom abban, hogy nyugodtan, minimális feszültséggel fog beülni a felvételire. Hiszek abban, hogy minden úgy fog történni, ahogy számára a legjobb lesz. Persze ezzel nem azt mondom, hogy bennünk már nem lesz feszültség, görcs a felvételivel kapcsolatban. Valószínűleg lesz. Viszont amint megjelenik, oldani fogjuk, ahogy eddig is tettük 😉

Mit is szeretnék üzenni ezzel a poszttal?

Azt, hogy a feladatsorok megoldása mellett, arra kérlek, hogy szánjatok időt arra is, hogy lelkileg felkészüljön a gyermeked. Segíts neki, oldjátok a feszültséget benne. Próbáld meg megérteni őt!  Hidd el, sokkal jobb felvételit fog írni januárban.

Ha bármi kérdésed van, keress bátran 😉 Legyen szép napod!

Félelmek oldása (nem csak) 6 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Előzmények

Néhányszor már írtam róla, hogy a legkisebb fiammal is – aki most még ugyan 5 éves, de a héten lesz 6 – már elég nagy sikerrel alkalmazom a módszereimet. Hétvégén megnéztünk egy mesét, és bár mindig odafigyelünk, hogy maximum 6 karikásat válasszunk, így is előfordul sajnos, hogy fél egy-egy mese után. Ez történt most is. Alvás előtt mondta, hogy fél, a mesében szereplő gonosztól.

Az oldás

Ilyenkor általában hívjuk a Tündérkét, vagy átalakítjuk a gonoszt, mikor mire vagyunk ráhangolva… Azonban az elmúlt hetekben már egyszer-kétszer vele is alkalmaztam azt a technikát, amit a hozzám segítségért fordulókkal is mindig sikeresen alkalmazunk.

A módszer leírását ezen a linken is megtalálod, de itt is leírom, mit tettünk. Mondtam a kisfiamnak, hogy figyeljen a félelmére. Kértem, hogy keresse meg a testében, hogy hol érzi ezt a félelmet. A mellkasára mutatott. Mondtam neki, hogy kezdje el figyelni ezt a félelmet. Semmi mást ne csináljon, csak figyelje az érzést a mellkasában. Koncentráljon rá, hagyja, hogy ott legyen. Kb. 1 perc után kérdeztem tőle, hogy kisebb lett-e. Mondta, hogy igen, egy picit már kisebb. Utána folytattuk, mondogattam neki, hogy semmi másra ne figyeljen csak a félelmére, csak oda irányítsa a figyelmét. Kb. 2 perc elteltével meg is szűnt a félelme, teljesen eltűnt. Ezután szépen, nyugodtan elaludt, úgy, hogy egyszer sem említette azóta, hogy félne.

Hogy miért is osztom ezt meg

Azért, mert nap mint nap gyakorlom ezt a módszert. Alkalmazzuk mindhárom gyerekemmel, a férjemmel, a hozzám segítségért fordulókkal, és természetesen én magam is nagyon gyakran használom. Tudom, hogy mennyire hatékony! 3 PERC! Mindössze ennyit vett igénybe, hogy oldjuk a kisfiamban lévő feszültséget. Ez a 3 perc nem sokkal több, mint azt mondani, hogy ne félj, hiszen ez csak egy mese. Az a probléma azzal, hogy átbeszéljük, hogy ez csak egy mese, és ettől nem kell félni, hogy nem minden esetben nyugtatja meg a gyerkőcöt. Persze, ha megnyugtatja egy ilyen beszélgetés, akkor nyert ügyünk van, akkor nyilván nem kell ilyen módszert bevetni 🙂 Ha azonban még mindig fél, akkor arra kérlek, hogy ne legyints a félelmére, és ne is legyél türelmetlen. Azért kérem ezt, mert emlékszem régen, nem vagyok rá büszke, de el tudtam veszíteni a türelmemet tehetetlenségemben, hogy nem tudok a gyerekemnek megoldást nyújtani a félelmére…

Ez a módszer azért jó, mert ez valóban oldja a gyerkőcben lévő feszültséget, nem maradnak benne utána rossz érzések. Nem nyomja el magában a gyerkőc, hiszen elfogadja a saját érzelmeit. Ezzel a tudatos befelé figyeléssel szépen felszínre kerülnek a gyermek érzései, megengedi őket, hagyja, hogy átjárják őt, majd ezzel a megengedéssel, elfogadással gyönyörűen oldódik a feszültség.

Tehát, ha fél, szorong a gyermeked, jusson eszedbe ez a módszer, és használd, ezért osztottam meg 🙂 Ha van kedved Te is oszd meg a tapasztalatodat, nagyon szívesen venném 😉 Ha pedig kérdésed lenne, azt is írd meg bátran! Legyen szép napod!

Legyél Te is vírus elfogadó :)

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A “rettegett” vírus

Néha aktívabban, de leginkább passzívabban szemlélgetem a mindenki könyökén kijövő koronavírus helyzetet. Úgy tapasztalom, hogy az embereket a véleményük alapján alapvetően 4 fő csoportba lehet osztani.

  1. Vannak a vírustól rettegők, akik komoly félelmekkel küzdenek, már csak a vírus gondolatától is.
  2. Vannak a vírus szkeptikusok, akik eleve kétségbe vonják a vírus létezését is.
  3. Vannak a vírus realisták  (ahogy Dr. Gődény György fogalmazott), akik elismerik a vírus létezését, ámde eltúlzottnak tartják az intézkedéseket.
  4. Vannak a vírust elfogadók (remélem sokan tartozunk ebbe a csoportba is), akik elfogadják, hogy van ez a helyzet. Nem tagadják, nem is félnek tőle, de nem is pörgetik bele túlságosan magukat ebbe az egészbe.

Én és a vírus

A posztom célja, ahogy a cím is mutatja, hogy legyél Te is vírus elfogadó. Én alapvetően nem félek ettől a vírustól. Ugyanis nem hiszek a véletlenekben. Abban hiszek, hogy ha el kell kapjuk, akkor el is fogjuk kapni, nem menekülhetünk el előle. Hiszek abban is, hogy ha súlyosabb tüneteket produkálunk, akkor az is egy tanítás, egy lecke, amit majd akkor értelmezni kell. Ha megértjük a leckét, akkor utána egészen biztosan gyors lesz a gyógyulás. Persze van bennem egy kicsi félelem, féltem a szüleinket. De ezt a félelmet kordában tartom, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam. 1-2 gondolat után meggyőzöm magam, hogy úgy lesz, ahogy lennie kell, és hiszek abban, hogy az a legjobb lesz számunkra.

Nem mondom, hogy nem bosszankodtam, nem pörgettem magam egyszer se bele ebbe a vírus mizériába. Persze, hogy káromkodtam magamban egyet, amikor a kocsiban hagytam a maszkot. De bosszant az is kicsit, amikor a kézfertőtlenítésre gondolok… Teljesen fölöslegesnek, sőt ennyire gyakori használatát, inkább ártalmasnak tartom… Vagy, amikor az ATV Csatt című műsorát (amiben a fent említett Dr. Gődény is szerepelt) a múlt héten megnéztem… Bosszankodtam, hogy a tudományos elit, hogyan is ítélheti el Dr. Tamási Józsefet és Dr. Gődény Györgyöt… Ha valaki azt a műsort objektíven végignézi, nem értem hogy lehet azon az állásponton, hogy Dr. Boldogkői Zsolt és Dr. Falus Ferenc kezében van a bölcsek köve. Amivel persze nem azt mondom, hogy Dr. Gődényékkel értek maximálisan mindenben egyet, hiszen épp erről szól ez a poszt, hogy nem, egyik féllel sem értek egyet. Ha azonban le kéne tennem a voksom, akkor inkább melléjük raknám. Mégis azt gondolom, hogy nem feltétlenül az a “helyes” (azért idézőjelben helyes, mert hiszek abban, hogy nem kell cimkézni a döntéseinket, hozzáállásunkat, viselkedésünket) hozzáállás a vírushoz, amit ők képviselnek, ahogy azt mindjárt ki is fejtem.

Úgy gondolom, hogy egyikünknél sincs a bölcsek köve. Nem tudhatjuk a tutit ezzel a vírussal kapcsolatban, hiszen még mindig nem ismerjük eléggé. Mindannyian a saját világnézetünk alapján ítéljük meg a járványhelyzetet. Valószínűleg mindenkinek van egy kicsi igaza, ezzel az egésszel kapcsolatban. Mindenesetre, ha úgy érzed, hogy szereted az aranyközéputat képviselni, akkor mindenképp olvass tovább 🙂

A vírustól rettegők

Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik félnek a vírustól. El tudom képzelni, hogy mennyire szörnyű lehet nap, mint nap félelemben élni. A félelem, a stressz, bizonyítottan gyengíti az immunrendszert, már csak emiatt is szükségszerű lenne felülkerekedni a félelmeken. Hiszen azok, akik túlságosan félnek, éppen ezzel a szorongással adják meg a vírusnak azt az esélyt, hogy “támadjon”. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy támadni is fog. Nekem semmiképp nem az a célom, hogy bárkit is megijesszek. A célom az, hogy ha félsz, felhívjam a figyelmedet arra, hogy ezzel gyengíted az immunrendszeredet. Tehát, arra kérlek, hogy az aggódás helyett, erősítsd inkább az immunrendszered. Mozogj többet, egyél egészségesen, igyál sok folyadékot, szedj természetes immunerősítőket (olajfa kivonat, echinacea, fokhagyma, goji bogyó, stb.)

A másik kérésem, hogy azt a rengeteg energiát, amit a félelembe ölsz, azt fordítsd inkább a félelmeid kezelésének megtanulására. Mert a félelmek kezelhetők! Erre rengeteg módszer létezik, de felkereshetsz szakembert is, akár pszichológust, vagy, ha nyitott vagy az önismeretre, meditációra, akkor engem is keress bizalommal.

A legfontosabb tanács, amit általánosan adnék ezzel kapcsolatban, hogy amit nem tudsz kontrollálni, arra ne pazarolj időt. Gondolj csak bele. Amíg azon aggódsz, hogy elkapjuk-e, hogyan védjem meg magam, stb, addig rengeteg más pozitív dolgon is gondolkodhatnál. Ha pozitív gondolataid vannak, akkor az érzéseid is pozitívak lesznek, amivel kapcsolatban számos kutatás alátámasztja, hogy növeli az ellenállóképességet. Tehát, vedd fel a maszkot, ne menj tömegbe, ha nem akarsz, ha akarsz fertőtleníts, de eddig terjedjen a félelmedet. Ha félsz tegyél meg mindent annak érdekében, hogy ne kapd el a vírust, de utána ne foglalkozz vele. Csak addig foglalkozz vele, amíg van ráhatásod! Az aggódásoddal nem fogod megakadályozni a betegséget, ellenben ha jó érzésekkel helyettesíted a félelmeidet, azzal mindenképpen növeled az ellenállásodat, akár a vírussal szemben is 😉

Természetesen érdemes önismereti szinten is foglalkozni a félelmeddel, hogy miért is félsz ennyire valójában. Megvizsgálni, hogy mire is tükör Neked ez a helyzet, majd azon dolgozni…

Vírus szkeptikusok és vírus realisták

Amint fent említettem, amíg nem fogalmaztam meg ilyenformán magamban (merthogy nem is igazán törődöm ezzel az egésszel), hogy én tulajdonképpen mit is képviselek, addig inkább vírus realistának neveztem volna magam. Azonban azt vettem észre, hogy általában ezek az emberek dühösek, haragszanak emiatt az egész vírus mizéria miatt. Ami persze bizonyos fokig szintén érthető, csakúgy, mint a félelem. Egy ponton túl azonban szerintem nem érdemes ebbe energiát fektetni.

Nem érdemes folyton bosszankodni, haragudni, hiszen van ez a helyzet, amire alapvetően nincs ráhatásunk. Nem gondolom, hogy azzal teszel jót magadnak és a környzetednek, hogy folyamatosan ezzel vagy elfoglalva. Ráadásul a harag és a düh, ugyanúgy negatív energia, ugyanúgy stresszben vagy, azaz ugyanúgy gyengíted az immunrendszeredet. Ami nem hiszem, hogy cél, függetlenül a vírustól, hiszen Te nem félsz a vírustól.

Tehát, ha ebbe a “táborba” tartozol, én Neked is inkább azt tanácsolnám, hogy azt a rengeteg negatív energiát, amit ebbe beleölsz, fordítsd inkább az érzelmeid kezelésének fejlesztésére. Vizsgáld meg magadban, hogy miért bosszant ez ennyire. Mi az igazi oka, hogy ennyire negatívan érint ez az egész? A szabadságodat félted, vagy esetleg elveszítetted az állásod miatta? Vagy teljesen más oka van? Keresd meg, hogy miért idegesít ennyire. Ha rájössz, akkor azon a tulajdonságodon kell dolgoznod. Például, ha az állásodat veszítetted el, akkor ha még nem találtál újat helyette, akkor azt az energiát, amit bosszankodásra fordítasz, fordítsd egy új állás megteremtésére. Keress állást, legyél pozitív, hogy megtalálod álmait munkáját. Ha pedig már találtál, akkor valószínűleg nyomot hagyott benned az az időszak, amíg nem lett új állásod, arra érdemes néhány meditációt rászánni, hogy oldódjon az a belső feszültség, ami benned volt.

Legyél Te is vírus elfogadó, tekints másként a koronára

Remélem sikerült meggyőzzelek, hogy fogadd inkább el ezt a helyzetet, mint sem, hogy szorongj, vagy bosszankodj miatta. Annyi minden más van, annyi szép dolog van a világon. Ne hagyd, hogy a vírus tegye tönkre a napjaidat, egyik irányba se, legyen az félelem, vagy harag. Egyszerűen csak engedd el, és tanulj meg itt és most vele élni. Szerintem ez a legjobb, amit magadnak adhatsz…

Ui: Csak, hogy ki ne maradjon 😀 Ne felejts el meditálni! Az is bizonyítottan növeli az ellenálló képességet 😉

Ha kérdésed van, keress bátran 🙂

Hazugságok fogságában – avagy önbecsapás mesterfokon

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Te őszinte ember vagy?

Sokan erre a kérdésre rávágják (valószínűleg én is így tennék :-D), hogy persze, én mindig igazat mondok. De ha tudatosabban is átgondoljuk, akkor is biztosak vagyunk benne, hogy ez így van? Helga barátnőmmel a napokban beszélgettünk, a saját kis hazugságainkról. Milyen vicces, most, hogy belinkeltem, látom, hogy bár elég régen írt, az utolsó posztja neki is épp erről szólt. Az önbecsapásról, a saját magunknak felépített hazug kis világunkról. 

Miről is beszélek? Arról, hogy rengetegszer hazudunk. Méghozzá nem feltétlen másoknak (illetve, ha igen, annak is ugyanez a gyökere), hanem leginkább saját magunknak. Nem szeretném ezt bővebben kifejteni, most egyszerűen csak példákkal szeretném szemléltetni. Igyekszem jó sok példát felsorolni, részben olyanokat, amik eszembe jutnak, részben olyanokat, amikkel már találkoztam másoknál, de lesznek benne olyanok is, amiket már felismertem, hogy ezzel bizony én is becsaptam/becsapom magam. Ha magadra ismersz egy-egy példából, akkor gondolkodj egy picit, valójában miért is hazudsz annak a valakinek, akivel a legtöbb időt töltöd egész életedben 😉

Jöjjenek a példák

  • Hangoztatjuk, hogy milyen őszinték vagyunk, miközben (még, ha a tényekkel kapcsolatban igazat is mondunk), mint majd látni fogjuk, folyamatosan hazudunk, minimum magunknak!
  • Hangoztatjuk, hogy milyen jóindulatúak vagyunk, miközben hibáztatjuk magunkat, ha megbántottunk valakit. 
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van megmondani a véleményünket, miközben ostorozzuk magunkat, ha valóban megtettük azt.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van a boldogsághoz, miközben nem hisszük el magunkról, hogy megérdemlünk egy boldog életet.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk van igazunk, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk abban, hogy valóban így van-e.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van cigizni, miközben lelkiismeretfurdalást érzünk dohányzás közben.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk Istenben, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk Isten létezésében.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk a reinkarnációban, miközben szkeptikusak vagyunk az egésszel kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy elfogadtuk a testünket, miközben a tükörben csalódottan szemléljük ráncainkat, hurkáinkat.
  • Hangoztatjuk, hogy megérdemelnénk egy normális párkapcsolatot, miközben nem hisszük el magunkról, hogy valóban így van ez.
  • Hangoztatjuk, hogy jó szülők vagyunk, miközben napi szinten megkérdőjelezzük magunkban, hogy elég jól neveljük-e a gyermekeinket.
  • Hangoztatjuk, hogy jó nagyszülők vagyunk, miközben nem hisszük el magunkról, hogy ez így van.
  • Hangoztatjuk, hogy a pénz nem akadály, miközben félünk, hogy miből fogjuk kifizetni a jövő havi törlesztőrészletet.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a koronavírustól, miközben van egy részünk, ami valójában retteg a vírustól.
  • Hangoztatjuk, hogy jól vagyunk, miközben ramatyul érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a haláltól, miközben borzongunk tőle.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk rasszisták, miközben összeszorul a gyomrunk, ha a nyolckerben este kell sétálgatnunk.
  • Hangoztatjuk, hogy környezettudatosak vagyunk, miközben a fogyasztói szokásainkon nem vagyunk hajlandóak változtatni.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van édességet enni, miközben bűntudatunk van, amikor édességet eszünk.
  • Hangoztatjuk, hogy “én normális vagyok”, miközben UFO-nak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire jó munkaerők vagyunk, miközben folyamatosan kételkedünk abban, hogy elég jól végezzük-e a munkánkat.
  • Hangoztatjuk, hogy a politika miatt szörnyű az életünk, miközben mélyen belül tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire szeretnénk gazdagok lenni, miközben nem akarunk gazdagok lenni, hiszen minden gazdag önző és rosszindulatú.
  • Hangoztatjuk, hogy ez a kis csoki nem árt meg, miközben bűntudatunk van, hogy megettük.
  • Hangoztatjuk, hogy én mindent megadok a páromnak, miközben nem érezzük magunkat eléj jó feleségnek/férjnek.
  • Hangoztatjuk, hogy imádjuk a munkánkat, miközben már a váltáson gondolkodunk.
  • Hangoztatjuk, hogy egészségesek vagyunk, miközben tele vagyunk egészségügyi problémával.
  • Hangoztatjuk, hogy alig eszem, mégis hízok, miközben titokban elmajszoljuk a tábla csokikat.
  • Hangoztatjuk, hogy boldog párkapcsolatban élünk, miközben a feszültség mindennapos a házunkban.
  • Hangoztatjuk, hogy nincs szükségünk párkapcsolatra, miközben irtó magányosnak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy milyen erősek vagyunk, miközben gyengének érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire csodálatos családunk van, miközben a kamasz gyerekeinkkel teljesen eszközetelennek érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nárcisztikus a párunk, miközben magunkat érezzük felelősnek a párkapcsolatunk megromlásáért.
  • Hangoztatjuk, hogy mi nem vagyunk irigyek, miközben irigykedve görgetjük a Facebookot, meglesve a (LÁTSZÓLAG) sikeresebbnél sikeresebb és boldogabbnál is boldogabb ismerőseinket.
  • Hangoztatjuk, hogy nem érdekel mások véleménye, miközben befeszülünk, ha valaki kritikát fogalmaz meg velünk kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy fantasztikus a szexuális életünk, miközben alig szexelünk.
  • Hangoztatjuk, hogy orgazmusunk van, miközben abban sem vagyunk biztosak, hogy képesek vagyunk-e az orgazmusra.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk alkohol függők, miközben minden egyes nap muszáj valamit innunk.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk ez úgysem sikerülhet, miközben számtalan más, hasonló képességekkel rendelkező embernek is sikerült már.
  • Hangoztatjuk, hogy szörnyű párkapcsolatban élünk, miközben egy részünk ragaszkodik a párunkhoz.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk elég tehetségesek, miközben nagyon mélyen legbelül valami azt súgja, hogy van bennünk valami különleges.
  • Hangoztatjuk, hogy nem akarunk megfelelni mások elvárásainak, miközben minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy mindenkinek megfeleljünk.
  • Hangoztatjuk, hogy én elfogadom magam, úgy ahogy vagyok, miközben rengetegszer hibáztatjuk magunkat azért, amilyenek vagyunk.

Az önbizalomhiány

Az utolsó példa azt hiszem az összeset magában foglalja. Gondolatainkban nem tartjuk magunkat elég jónak, elég okosnak, elég szépnek, stb, stb… Ezért is gondolom úgy többek között, hogy az önelfogadás az nem egy állapot, nem létezik, nincs olyan, hogy én elfogadom magam úgy, ahogy vagyok. Az önelfogadás egy folyamat, egy véget nem érő csodálatos utazás, amiért érdemes minden egyes nap tenni.

Rengeteg oka lehet annak, hogy hazudunk magunknak. Általánosságban talán elmondható, hogy így védekezünk. Védelmi falakat húzunk magunk köré, amiken úgy gondoljuk, hogy a fájdalmak majd nem hatolnak át. Persze ez is hatalmas önbecsapás, hiszen a fájdalmaink így is, úgy is megtalálnak minket. Jobban tesszük, ha az építkezés helyett, lebontogatjuk ezeket a falakat. Önmagunk elől ugyanis, csak egy ideig rejtőzhetünk el. A falak lebontása pedig hihetetlen erővel tölt majd fel.

Ha nagyon hangoztatunk valamit…

Nyilván a példák néhol túloznak. Nem feltétlenül hangoztatjuk, lehet, hogy csak egyszer-kétszer megemlítjük. Az is lehet, hogy ki sem mondjuk, csak egy olyan szerepet veszünk fel, amiből úgy fest, mintha valamilyenek lennénk. Ezzel megnyugtatva magunkat, hogy tulajdonképpen nem is hazudtunk. Azonban, ha mégis nagyon hangoztatunk valamit, ha nagyon ragaszkodunk egyfajta igazsághoz, akkor az általában elég gyanús. Érdemes megvizsgálnunk, hogy miért hangoztatjuk olyan fennhangon? Hangoztatjuk, vagy inkább bizonygatjuk? Tulajdonképpen kit is akarunk meggyőzni? Természetesen általában saját magunkat…. Magunkat győzködjük, olyannyira, hogy sokszor sikerül is elhinni a saját, szépen felépített kis “hazugságainkat”.

Mi ezzel a gond?

Tömören összefoglalva ezeket a hazugságokat azért érdemes rendbe tenned magadban, mert gátol abban, hogy igazán boldog, szabad és kiegyensúlyozott legyen az életed. Ezekkel az önbecsapásokkal Te veszíted a legtöbbet.

Mit tegyél?

Először is nézz szembe saját magaddal. Legyél teljesen őszinte magadhoz. Tudatosítsd, hogy mi az, amivel becsapod magad. Természetesen ez nem úgy működik, hogy most elhatározom, hogy mától őszinte vagyok magammal… Ez is egy fejlődési folyamat. Ha már van egy törekvés benned arra, hogy megismerd magad, az már fél siker.

A másik fontos dolog, hogy meditálj. A tudatalatti blokkjaidat ugyanis az tisztítja a leghatékonyabban. Persze, ha ismersz, akkor ezen már meg se lepődsz 😀

És Te mit bizonygatsz a világnak, de leginkább magadnak? Igazán kiváncsi lennék!

Vége a nyárnak

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Megint itt egy újabb tanév. Holnapután kezdődik az iskola, óvoda. Az, hogy nagyrészt hagyományos, vagy digitális oktatás lesz-e, majd még kiderül.

Elszaladt ez a nyár is. Rengeteget jöttünk-mentünk. Versenyek, edzések a két nagyobb fiamnak.

Idén is volt gipsz (ahhoz képest, hogy 12 évig mindenféle törést megúsztunk), Daninak volt zöldgallytörése. Természetesen nem véletlenül történt, mint mindennek, ennek is megvolt az oka. Annyira sokrétű, szövevényes történet, hogy bele sem kezdek.

Mindenesetre ahogy nyáron az lenni szokott, kevesebbet írtam, sőt már előtte, talán a karantén időszakában is… Bár rengetegszer gondoltam rá, hogy ezt meg kéne írni, mégsem jutottam el odáig. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban picit több időm lesz, és többet tudok írni 😊 Majd kiderül…

Majd’ 1 hónap Facebook nélkül, Te hogy bírnád?

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Miért nem Facebookozok?

Július 22-e óta nem léptem be a Facebook fiókomba. No nem azért, mert valami kihívásban veszek részt. Mindössze azért, mert letiltott. Valószínűleg valaki feltörte a fiókomat, és megosztott valami tiltott tartalmat a nevemben. Az email címemre jött ugyanis egy jelszó változtatást kérő email, amit jeleztem is a Facebooknak, hogy nem én kértem (mondjuk a Facebook-ot ez látszólag nem igazán érdekli). Ezek után már csak annyit láttam, amikor beléptem a fiókomba, hogy egy posztomat (amit természetesen nem én osztottam meg), törölt a Facebook, majd teljesen letiltott. Próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de nagyjából esélytelen. Azóta már 2 ismerősről is hallottam, hogy ugyanígy járt… Annyi közös volt bennünk, hogy mindhármunknak volt Facebook oldala is…

Régen és ma

Azt hiszem néhány évvel ezelőtt, ha ugyanez megtörténik, teljesen kiakadok. Nem mondom, hogy nem feszültem be egyáltalán emiatt, de 1-2 napon belül elég könnyen el tudtam engedni ezt a történetet. Hiszen az első perctől fogva tudtam, hogy okkal történik. Nyilván ez a helyzet is tanít valamit, mint ahogy minden más az életben. Tudtam, hogy csak és kizárólag a saját érzéseimet kell figyelnem, ha azokat rendbe teszem, akkor vagy visszaenged a Facebook, vagy nem fog zavarni, hogy letiltott. Egyelőre a nem zavar, hogy letiltott állapotnál tartok 🙂 Ha pedig az az utam, hogy majd rajta legyek a legnagyobb közösségi oldalon, akkor úgyis rajta leszek 🙂

Előnye is van

Az elmúlt hetekben, hónapokban azt vettem észre, hogy legalább napi 5-10 percet görgetem a hírfolyamot, megjegyzem teljesen fölöslegesen. Nyilvánvalóan ez megszűnt, amit én abszolút pozitívumként élek meg. Ez már kifejezetten zavart is, mert tényleg sokszor ránézegettem, ha nem is hosszú időre. Szóval, mint mindennek, ennek is megvan az előnye.

Cafeblog VIP program

Nemrég kaptam meg az emailt, hogy felvettek a Cafeblog VIP programjába, amiért borzasztó hálás vagyok. Van tehát élet a Facebookon túl is. Úgyhogy most ezt fogom gyakorolni 🙂 És Te, hogy bírnád a Facebook nélküli létet?

Egy nem mindennapi ezüstérem az országos bajnokságon

Közzétéve Szerző:

A múlt hétvégét Szegeden töltöttük, ugyanis ott került megrendezésre az  evezős országos bajnokság. Nagyon vártuk már ezt az alkalmat. Máté, a középső fiam, iszonyatosan izgult a saját futama előtt. Igyekeztem megnyugtatni, de csak hellyel-közzel sikerült. Annyira izgult, hogy a futam előtt még hányt is… Sokat beszélgettünk, megállapítottuk, hogy semmi tétje nincs, semmivel nem másabb, mint a többi verseny, amin részt vett. Meditáltunk is egyet együtt. Én határozottan azt láttam meditációban, hogy ő lesz az első, 1 hajóhosszal, és ezt el is mondtam neki. Nem sokkal miután elmondtam, sóhajtott egy nagyot, és azt mondta, hogy mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyeri, akkor már nem fog így izgulni. Ez a mondata nem igazán tetszett nekem, de nem tudtam mit mondjak, hiszen, én egészen biztos voltam benne, hogy meg tudná nyerni, de éreztem, hogy ebben a pillanatban ő ezt elengedte. Nem akartam nyomást helyezni rá, bár tudtam, hogy amit meditációban láttam az egy lehetséges kimenetele lett volna a versenynek… Mindenesetre megerősítettem benne, hogy semmi nem függ tőle, nyugodjon meg.

A futam kezdete előtt bő fél órával elindultunk, hogy hajóba szálljon. Igen ám, de itt kezdődött az első galiba. Nem volt meg a hajója. Kerestük-kerestük, de sehol sem találtuk. Mondanom sem kell nem kicsit voltunk feszültek. Persze az edzője sem volt épp nyugodt. Nagy nehezen kiderült mi van a hajóval, egy másik gyerek elvitte. Néhány percig úgy tűnt másik hajóban indul, de aztán végül épp visszaért a másik gyerek, így Máté beugrott a hajójába, és 14 perce maradt, hogy felevezzen 1000 méterre, amire jó esetben fél órát szoktak hagyni. 

Ezzel a kezdettel indult neki a futamnak, nem kicsit stresszes állapotban. 

Amikor már közeledtek, megdöbbenve láttam, hogy eléggé le van maradva. Azt gondoltam, hogy hát ennyi, dupla távot kellett eveznie, hiszen nem kényelmesen evezett fel. Gyakorlatilag negyedik helyen volt (a hatból), amikor a lelátó közelébe értek. Ekkor már finiselt ezerrel, és végül fantasztikus sebességgel második helyre hozta fel magát. Hihetetlen volt látni, milyen erőbedobással húz. Ekkor még azt gondoltam, hogy azért lett második, mert elfáradt, hogy rohamtempóban evezett felfelé is.

Amikor vége lett a futamnak és kikötött, odamentem hozzá, és mosolyova mondta, hogy:

– Anya, 1. lettem volna.

– Tudom! – válaszoltam mosolyogva, abban a hitben, hogy fáradt volt, és azért nem lett első. Ezután jött az igazi megdöbbenés számomra. Kiszállt, és elkezdte mesélni, mi is történt valójában. Elmondta, hogy kb. 200 méter után már éppen ő volt vezető pozícióban, amikor is hányingere volt, ezért menet közben hányt egyet, de ekkor még ment tovább. Ám ezután még mindig ott volt az inger, és ekkor már kénytelen volt megállni, hogy hányjon. Természetesen a mentők is ott voltak a közelben, de jelzett nekik, hogy nincs semmi gond. Az első helyről az utolsó előtti helyre csúszott emiatt. Ő, még ezután sem adta fel. Húzta, teljes erejéből evezett. Végül pedig, ahogy már említettem, ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon. Azt gondolom nem sok gyereknek, de valószínűleg felnőttnek sem lett volna ilyen lélekjelenléte, hogy 2 hányás után így folytasson egy versenyt, és végül még a dobogón is ott álljon. Talán nem csoda, ha mi úgy vesszük, hogy bár hivatalosan nem, nekünk mégis ő lett az IGAZI BAJNOK. Kimondhatatlanul büszke vagyok a fiamra!

Az este folyamán persze sokat beszélgettünk a történtekről. Megkérdeztem Mátét, hogy mit döntött el, amikor ezt a bizonyos mondatot kimondta: “mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyerem, akkor már nem fogok izgulni.” Ezt válaszolta: Azt, hogy inkább legyek második, csak ne izguljak ennyire. És természetesen onnantól nem izgult annyira, és bár torony magasan ő nyert volna, bevonzotta a második helyet. Nem véletlenül. Mindenesetre ez az ezüstérem emlékezetes lesz neki, azt hiszem még az unokái is hallani fognak róla.

Ilyen döntésekkel teremtjük meg a saját valóságunkat. Hiába vagyunk képesek az első helyre, ha nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk rá, akkor másodikak leszünk. Amivel persze nincs semmi gond 🙂 Hiszen erre a második helyre a fiam is és mi is, épp olyan büszkék vagyunk, mintha első lenne. Legközelebbre meg mindent megteszünk azért, hogy kioldjuk nála azt a stresszt, ami a verseny előtt dolgozott benne. 

Önnyugtató technika 5,5 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Annyira, de annyira kimondhatatlanul hálás, boldog és büszke vagyok!  A legkisebb fiam 5,5 éves, ma ment először oviba a karantén óta. Este ezt mesélte:

– Anya, sírtam a párnámba, amikor felébredtem, mert hiányoztál. Azt gondoltam, hogy addig meg nem nyugszom, amíg meg nem jössz. Aztán azt mondtam a Krampusznak, hogy ne csinálja ezt velem, ne csináljon könnyeket nekem, mert a Tündérke békává varázsolja…. Erre már megnyugodtam. Aztán még azt is mondtam magamnak, hogy anya közel van nagyon, nem itt, de otthon van a házunkban, nagyon közel. Ekkor már egyáltalán nem sírtam, szóltam, hogy kifújom az orrom, aztán szépen visszafeküdtem az ágyamba.

Könnyeket csalt a szemembe, annyira büszke voltam rá, hogy ilyen ügyesen megnyugtatta magát… A Krampusz és Tündérke módszerünket egyébként nagyon sokszor alkalmaztuk már. Hisztikre, mérgelődésekre találtam ki eredetileg (szerencsére arra már nem igen kell igénybe vennünk). Az elmúlt időszakban inkább feszültség oldására használtuk.

Legyen szép estéd!

Engedd el a tökéletességre való törekvést

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A tökéletességre való törekvés az probléma?

Sokszor találkozom a maximalizmussal, mint problémával. Sok ember fejében van egy elvárás, egy eszménykép, hogy neki milyennek is kellene lennie… Ez az eszménykép mondanom sem kell, hogy tökéletes. Tökéletes családanya, tökéletes feleség, tökéletes háziasszony, tökéletes munkaerő, tökéletes minden fronton 🙂

A probléma ezekkel az eszményképekkel csak az, hogy tökéletes nem létezik. Azaz olyasvalami után sóvárgunk, ami tulajdonképpen nincs. Márpedig, ha valami nem létezik, akkor azután fölösleges sóvárogni…

Persze sokan gondolják úgy, hogy a tökéletességre való törekvés nem probléma, hozzuk is ki magunkból a maximumot, amikor csak tudjuk. Azt gondolom ez mindaddig igaz, amíg ennél a pontnál meg is áll. Azaz kihozzuk magunkból a maximumot, és elfogadjuk, hogy az a maximum. A tapasztalatom sajnos az, hogy általában a történet folytatódik. Bántjuk magunkat, amiért nem vagyunk többre képesek. Szidjuk magunkat, hogy “csak ennyit” vagyunk képesek elérni. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mit rontottunk el, ahelyett, hogy arra fókuszálnánk, hogy mit csináltunk jól.

Ha elérnéd a tökéletességet, akkor utána mi lenne?

Belegondoltál már, hogy mi történne, ha elérnéd, hogy tökéletes családanya/feleség/háziasszony/munkaerő vagy? Tökéletes vagy minden fronton, tökéletesség uralkodik az életedben. Mi lenne utána a célod? Kicsit egyhangú lenne az élet így, nem igaz? Miben tudnál fejlődni? Semmiben, hiszen tökéletes vagy…

Ne a tökéletességet várd el magadtól….

Én azt javaslom, hogy ne a tökéletességet várd el magadtól, hanem a fejlődést. Legyél minden nap kicsit jobb. Ne tökéletes akarj lenni, hanem mindig egyre jobb, és jobb. Várd el azt, hogy ma is egy picit jobb legyél, mint tegnap, és legyél magadra büszke emiatt!

Fontos az is, hogy elégedj meg az elég jóval 🙂 Elég jó családanya, elég jó feleség, elég jó háziasszony, elég jó munkaerő, elég jó minden fronton. Elég jól hangzik ez is, nem igaz?

Ehhez persze sok minden kell… Leginkább önbizalomnövelés. Ugyanis akik folyton a tökéletességre törekednek, szinte biztos, hogy önizalomhiánnyal is küzdenek, hiszen sohasem érzik magukat elég jónak… Nem érezhetik magukat elég jónak, mert nem felelnek meg azoknak az elvárásoknak, amiket saját maguknak állítanak…

Hogyan tudod elengedni a tökéletességre való törekvést?

Tudatossággal, meditációval… Minden alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy szidod magad, tudatosítsd, és utána szépen beszélj magadhoz. Engedd meg magadnak, hogy hibázz, hiszen, nincs olyan ember, aki sohasem hibázik.

A meditációval pedig a tudatalattidhoz való kapcsolódással éred el az önbizalmad növekedését. Minden nap ülj le, meditálj 5-10 percet. Már néhány hét után észre fogod venni, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagy.

Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ezzel munka van, minden nap. Cserébe viszont egy sokkal nyugodtabb, szabadabb életet kapsz. Hidd el, nagyon megéri..

Ha segítségre van szükséged, keress bizalommal!

Ui. Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂 Legyen szép napod!