Mit ad a meditáció?

A tervezett kirándulás

Az egész úgy kezdődött, hogy a párom egy jó kis kirándulást talált ki az őszi szünetre. A terv az volt, hogy szombat este elutazunk Párizsba, vasárnap megnézzük az Eiffel tornyot, este átvonatozunk Velencébe hálókocsis vonattal. Hétfőn várost nézünk kicsit Velencében, majd vonattal elmegyünk Milánóba, onnan pedig hazajövünk repülővel Budapestre. Az utazás remekül sikerült, a gyerekek is, mi is nagyon élveztük. Minden “terv” szerint haladt egészen Velencéig. Velencében kezdődtek meg a mi kis kalandozásaink, amit nem részletezek teljesen, mert így is elég hosszú lesz ez a poszt.

Kalandjaink

Ahogy említettem Velencéből Milánóba kellett utaznunk vonattal, hogy ott szálljunk fel a repülőre, ami hazahoz majd minket. A repülőgép indulása előtt, több mint 3 órával terveztük az érkezést a Milánó-Malpensa reptérre. Ehhez képest az történt, hogy a vonatkésések miatt eléggé rezgett a léc, egyáltalán nem volt biztos, hogy elérjük a repülőt.

Nos a lényeg a lényeg, hogy még időben érkeztünk, bár az is kalandos volt. Végigrohantunk a Malpensa reptéren 3 gyerkőccel, csomagokkal. A 4 évesünk, hol apa kezében, hol az enyémben. De semmi gond, a gépet elértük. Gyakorlatilag fél órával a gép indulása előtt, sikerült beállnunk a beszállásra várakozók sorába.

Telik-múlik az idő, egyre idegesebbek az emberek, mert közeledik a felszállás ideje, de semmi nem történik és információ sincs a késésről. Mi persze nyugodtak vagyunk, tulajdonképp mit azt akartuk, hogy késsen a gép, egyenesen mi vonzottuk be

Megérkezik az első információ: nyugodtan foglaljunk helyet, a gép egyelőre nem száll fel. Fent köröz a levegőben, a viszontagságos időjárás miatt ugyanis nem tud leszállni. A mi hozzáállásunk nem változik, semmi gond, mi nyugodtan várunk, legalább a gépet elértük. Jönnek-mennek a hírek, kiderül, hogy a gépünk Torinóban leszállt. Az az információ kelt útra, hogy valószínűleg átvisznek minket Torinóba (2 óra busszal). Sebaj, a pozitív hozzáállásunk még mindig nem hagy alább, hiszen nem késtük le a gépet

Törölték a járatunkat

Egy kis idő múltán azonban csak kiderült, hogy a járatunkat törölték. A Wizzair fapados járat lévén, mindenkinek saját magának kell megoldani a hazajutást. Ők semmiért nem felelnek. Nos, itt már nem teljesen emlékszem a hozzáállásunkra, mert kezdtek gyorsabban pörögni az események. A megoldásra kellett fókuszálnunk. Mit csináljunk, hogy csináljuk? Keressünk másik repülőt… Természetesen másnapra már egy darab hely nem volt egyik járaton sem.

Közben mivel át kellett menni egy másik helyiségbe felfüggesztettük a járatkeresést. Telefonon megkértük anyósomékat, hogy folytassák ők a kutakodást, mert most mi ezzel nem annyira tudunk aktívan foglalkozni. A Wizzair 1 éjszakára biztosított volna nekünk szállást, és ő a maga részéről ennyivel el is intézte a dolgot. A jegy árát elvileg visszaadja, ha megigényeljük, de a különbözetet, amennyiért foglalni tudunk, azt nem, hiszen ő fapados járat, ebben különbözik a drága repülőjáratoktól.

Igazából 1-2 óra leforgása alatt sikerült kiokoskodnunk a megoldást, mégpedig: a Wizzair által felkínált szállást nem vesszük igénybe, mivel reggel 8-kor megy egy járat Bécsbe (már hajnali fél 1 volt, a szálllásra nem láttuk értelmét elmenni). Bécsből először vonattal szerettünk volna hazajönni. Mindeközben folyamatosan telefonáltunk a szüleinkkel, és édesapám felajánlotta, hogy elindul értünk Milánóba. Mondtuk neki, hogy azt semmiképp ne tegye, nincsen értelme. Végül azt vetettük fel, hogy akkor esetleg Bécsig jön el értünk, de még egyeztetünk.
Nos, nagy nehezen (mert nyilván az sem ment simán, csak 3. nekufutásra) le is tudtuk foglalni a gépet, apukámmal is lefixáltuk, hogy jön értünk másnap Bécsbe. Ezután kimentünk a kinti váróba, és összetoltunk 2 padot, hogy egy fokkal kényelmesebben “aludjunk”. Miután a gyerekek elaludtak, akkor kezdtük érzékelni, hogy ez a váró nem túl meleg. Kezdtünk egyre jobban fázni. Ruhákat pakoltunk elő, előkerültek a kardigánok, pulóverek. Aztán még hűvösebb lett. Nem volt mit tenni, szennyesruhákat is kezdtünk elővenni, és magunkra teríteni. Elég durván néztünk ki… Enyhén szólva sokak lesajnáló tekintetét kaptam el…

A bennem kavargó érzések

De hogy miért is írom le mindezt? Azért mert nagyon keveset aludtam aznap éjjel. Viszonylag kevés gondolatom volt, viszont annál mélyebb érzéseim. Egy kicsi ürességet éreztem, de nem rossz értelemben. Furcsa volt, hogy nem küzdök a helyzet ellen, nem vagyok ideges, nincsnenek negatív gondolataim, sokkal inkább elfogadást éreztem. Nyilván ehhez hozzájárult az is, hogy valamilyen szinten értettem, hogy miért történik velem mindez…

A másik érzés, ami viszont teljesen a hatalmába kerített az a hála volt. A HÁLA, csupa nagybetűvel. Több dolog miatt is hálás voltam aznap éjjel, meg az utána következő 2 napban.
Első körben az apukám hozzáállásáért. Azért, hogy képes lett volna eljönni Milánóba értünk. Azért, hogy tudtam, hogy alig fog aludni aznap éjjel, és eljön értünk Bécsbe. Sőt mint utóbb kiderült egy szemet nem aludt, és a tervezett 6 óra helyett, negyed 4-kor indult útnak. Na ezen már bőgtem. Senki nem értette körülöttem, hogy miért. Mindenesetre olyan szinten meghatott, hogy az én apukám semmit nem alszik, és hajnal negyed 4-kor útnak indul értünk, hogy még most is, amikor írom ezeket a sorokat, könnybe lábad a szemem.
Természetesen az egész családom hozzáállása miatt is hálás voltam, hiszen izzottak a telefonok, anyukám is, anyósomék is a megoldást keresték számunkra, folyamatosan támogattak minket! Ez a hozzáállásuk még a következő napokban sem változott, gratuláltak, hogy ilyen ügyesen helyt álltunk…. Ez is teljesen meghatott…
A harmadik amiért hálás voltam az az, hogy megengedhettük magunknak azt, hogy vegyünk másik repülőjegyet. Mert bizony belegondoltam, hogy mi lett volna, ha nincs rá pénzünk…
A negyedik, amiért hálás voltam, ahogy ott “feküdtünk”, az az otthonunk. Hogy van hol aludnunk, és tulajdonképpen milyen csodálatos körülmények között élünk mi.
Az ötödik, amiért hálás voltam az az, hogy tudtam, hogy ennek megvan az oka. Nem hibáztattam senkit, vállaltam a felelősséget, hogy ezt valamiért bevonzottam (mint ahogy mindenki, aki azzal a járattal utazott volna). Azt gondolom én a magam részéről azért kaptam ezt a leckét, hogy egy kicsit rugalmasabb legyek, mert hát az nem annyira az erősségem…
A hatodik amiért hálás voltam az az, hogy hálát tudtam érezni ebben a helyzetben. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de elgondoltam, hogy 5-6 évvel ezelőtt, én egy ugyanilyen sziutációra hogyan reagáltam volna. Mindenkit szidtam volna, ideges lettem volna, valószínűleg mindenkivel kiabáltam volna, akinek köze van a repülőgépünk törléséhez.

Most azonban nem voltam ideges. Szinte egyáltalán nem. Talán egy pici elkeseredést éreztem. Ez az elkeseredés, idegesség mindössze annyiban nyilvánult meg, hogy megkérdeztem az ott lévő úrtól, hogy mégis a géppel mi történt, elpárolgott? Azt a választ kaptam, hogy mivel a pilótának lejárt a munkaideje, a fáradtság miatt így már nem lenne biztonságos a hazaút, ezért egyedül visszarepült a géppel Budapestre… Nos ezt azért nem teljesen értettem, hogy akkor miért nem kerítenek valahonnan egy másik pilótát, de azért hamar túlléptem rajta. Mindenesetre az biztos, hogy nagyon minimális frusztráltságot éreztem ezzel az egész helyzettel kapcsolatban. Sokkal inkább éreztem a helyzetünk elfogadását, és a HÁLÁT.

A hetedik, amiért hálás voltam:

Ami még fantasztikus volt ebben a hálaérzetben az az, hogy én ezért nem tettem semmit. Nem kellett mantráznom, nem kellett megerőltetnem magam, hogy a pozitív dolgokra fókuszáljak… A hála csak úgy megtörtént velem. Nem kellett a figyelmemet terelgetnem, nem kellett azt mondogatnom, hogy most akkor fogadjuk el ezt a helyzetet, mert egyszerűen elfogadtam. Nem kellett küzdenem az érzéseimmel, hiszen csodálatos volt megélni ezt a mélyről jövő hálát.

Hogy jön ide a meditáció?

Én ezt egyértelműen a meditáció mellékhatásának titulálom. Hiszen 5-6 éve tényleg úgy reagáltam volna, hogy ideges vagyok, kiakadok, kiabálok, akivel csak lehet, mindenkit hibáztatok, játszom az áldozat szerepet. Természetesnek vettem volna, hogy apukám értem jön, nyilván megköszönöm és jólesik, de nem ilyen mértékben. Sokkal inkább fókuszáltam volna a negatívra, mint a pozitívra. Ez az, amit a meditáció tesz. Ez az a belső béke, a harmónia, a kiegyensúlyozottság, amiért érdemes meditálni.
A meditáció segít, hogy az életed folyóján ne az árral szemben ússz. Megtanulod, hogyan feküdj rá, hogyan ússz az árral, és hogyan hagyd, hogy odavigyen, ahová vinni akar.

Tehát, ha tervezed, hogy elkezdesz meditálni, akkor én csak bátorítani tudlak 🙂

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂