Önismeret kategória bejegyzései

Segítsééég!!!! Nyakunkon a felvééételiiii!

Közzétéve Szerző:

Lelki előkészítő a felvételire

Idén nálunk is aktuális lett a felvételi, a legnagyobb fiam ugyanis nyolcadikos lett. Az eddigi tapasztalaink alapján úgy érzem, hogy muszáj írnom arról, hogy mennyire fontos lenne az előkészítők mellett, egyfajta mentális felkészítés is. A gyerekekben rengeteg feszültség gyülemlik fel a felvételivel kapcsolatban. Mindenhonnan csak azt hallják, hogy a felvételi az nehéz, ez egy kemény időszak, ezt a pár hónapot most meg kell húzni, stb… Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a felvételire nem is kell készülni, csak azt, hogy nem biztos, hogy ekkora feszültséget kell rátenni a gyerekre.

Gondold csak el, hogy mennyivel jobb lenne, ha a gyereked azt hallgatná, hogy meg tudod csinálni, menni fog. Kell rá készülnöd, de Te képes vagy rá.  A tudatalattijába egyből ez kerülne, ezt hinné el, és amellett, hogy felkészül rá a gyakorlatban, lelkileg is magabiztosan indulna neki a nagy napnak.

Hogyan segítsd a lelki felkészítést?

Első és legfontosabb, hogy higgy benne!! Ha Te nem hiszel benne, akkor ő sem fog magában, ezt biztosra veheted!

Fontos, hogy beszélgessetek róla higgadtan. Hozzátok meg azt a döntést, hogy pontosan abba az iskolába fog bekerülni, ahol neki a legjobb lesz, minden szempontból. Sok gyerek tart attól is, hogy vajon eleget készül-e a felvételire. Döntsétek el azt is, hogy éppen annyit fog rá készülni, pont annyi feladatot fog megoldani, amennyi ahhoz kell, hogy abba az iskolába, ahol neki a legjobb lesz biztonsággal bekerüljön.

Beszélgessetek arról is, hogy mi van benne. Kérdezd meg, mit érez. Fél-e, stresszel-e rajta. Ha igen, akkor oldjátok a feszültséget. (Például ezzel a meditációval). Nagyon fontos, hogy hallgasd meg, hogy valójában mi van benne. Ne vádold, ne ítélkezz felette, egyszerűen csak hallgasd meg. Már ezzel rengeteget segítesz neki! Ne csak azt hangoztasd, hogy ülj le, és csinálj próba felvételit. Ha nagyon nem akar leülni, értsd meg az okát, beszéld meg vele. Ne cimkézd lustának. A tapasztalataim alapján ilyenkor a legtöbb esetben egyáltalán nem lustaságról van szó, sokkal inkább arról, hogy a gyerek nem érzi képesnek magát, hogy jól megírja a feladatsort, ezáltal nincs sikerélménye, nincs motivációja, hogy leüljön tanulni. Muszáj, hogy meg akard érteni, hogy valójaban mit érez a gyermeked, hogy aztán tudj neki segíteni!

Kulcsfontosságú az is, hogy magadban is oldd a feszültséget. Egészen biztos, hogy benned is van bőven. Ezt természetesen rárakod a gyerekre, aki ettől még feszültebb lesz. Úgyhogy tényleg nagyon nagy jelentősége van annak, hogy magadon is dolgozz!

A mi tapaztalataink ezidáig

A fiammal nyáron kezdtük a felkészülést, nem túl aktívan, de azért néhány feladatlapot megoldott. 26-27 pontosokat írt akkoriban, aztán egyre jobbakat. Szeptember közepén azt vettük észre, hogy megállt a fejlődés. Matekból 30-33 pontnál nem írt többet már egy ideje. Itt kezdtük el az önismereti oldásokat. Ahogy fent írtam, hogy magadban is oldd a feszültséget, én is azzal kezdtem. Magamban ránéztem, hogy miért zavar ez engem, és oldottam a bennem lévő blokkokat. Ezután a fiammal is megnéztük, hogy mi lehet az oka, hogy nem fejlődik. Nagyon hamar kiderült, hogy van egy olyan hiedelme (ami szerintem a legtöbb gyereknek van), hogy a felvételi nehéz. Na már most, ha azt hiszed el valamiről, hogy nehéz, akkor az nehéz is lesz! Gyorsan véghez vittünk egy oldást, elengedte ezt a hiedelmet, és másnaptól 35 pont körülieket írt matekból, magyarból még jobbakat.

Eltelt megint néhány hét. Továbbra is oldogatta meg a heti 2-4 feladatlapot. Matekból már minden egészen jól ment, kivéve a szöveges feladatokat. Az sehogy se ment. Arra jutottunk, hogy ezentúl nem egész feladatsorokat, hanem csak szövegeseket old majd meg. Így is lett. A fejlődés azonban elmaradt. Nem mentek a szövegesek, annak ellenére, hogy 2-3 hetet elég aktívan gyakorolt. Ezért a múlt héten újra arra jutottunk, hogy oldanunk kell, csak úgy tud tovább fejlődni. Kijött, hogy nincs kedve az egészhez. A szöveges feladatokkal kapcsolatos alsós élményei blokkolják azt, hogy ő egyáltalán hozzá tudjon kezdeni ezekhez a feladatokhoz. Meditáltunk rá, oldottuk a blokkokat. Ez alkalommal is magamban is megkerestem, hogy engem miért zavar, bennem mi van ezzel kapcsolatban. Kiderült, hogy bennem is van elakadás. Én azzal blokkoltam ezt az egészet, hogy minden alkalommal, amikor a fiam egy szöveges feladatnál elakadt, én is megpróbáltam megoldani őket, mert kiváncsi voltam, hogy sikerül-e. Nagyrészt én sem tudtam…. Ezáltal az volt bennem, hogy hogyan is várhatnám el a fiamtól, hogy ő megoldja, ha én sem tudom megoldani. Tudtam, hogy nekem is vele kell fejlődnöm, muszáj elérnem, hogy én is meg tudjam oldani a szöveges feladatokat. Ami ezután következett az számomra felért egy csodával 🙂 Gyakorlatilag az oldások után egyből, megnéztünk 2-3 szöveges feladatot, olyanokat, amiket azelőtt biztosan nem tudtam volna megoldani. Nekem már akkor sikerült azokat megoldani, a fiamnak akkor még “csak” egyet. Másnap viszont a fiam is óriásit fejlődött. 6 szöveges feladatot csinált meg, olyanokat, amikhez hozzá se tudod volna fogni azelőtt. Hatból kettőt maximum pontosra csinált meg, és a többinél is ért el részpontszámot. Tulajdonképpen nem egész 24 óra alatt többet fejlődött, mint előtte 2-3 hónap alatt. Azért, mert feloldottuk azt a lelki blokkot, ami eddig gátolta őt abban, hogy megoldja ezeket a feladatokat. Rengeteg ilyen csodát megéltem már, mégis szinte minden alkalommal rácsodálkozom, hogy tényleg ennyire egyszerű megoldani egy-egy problémát. Ez történt múlt hétvégén.

Azóta szöveges feladatokat gyakorolt többnyire, hogy még több sikerélménye legyen. Ma írt először egy matek feltvételit, 41 pontos lett. Borzasztó büszke vagyok rá. Tulajdonképpen most azt érzem, ha holnap lenne a felvételi, már akkor sem aggódnék. Na jó, egy kicsit 😀 De azt gondolom, hogy ennél többet, hogy mentálisan és gyakorlatban is készülünk rá, nem lehet, és nem is kell tenni érte. A többit már az Univerzum, a jó Isten, a sors, vagy hívjuk, ahogy akarjuk, intézi. Ha így nem oda veszik fel, ahova szeretné, akkor nem az az útja. Azt is elfogadjuk. Mindenesetre  bízom abban, hogy nyugodtan, minimális feszültséggel fog beülni a felvételire. Hiszek abban, hogy minden úgy fog történni, ahogy számára a legjobb lesz. Persze ezzel nem azt mondom, hogy bennünk már nem lesz feszültség, görcs a felvételivel kapcsolatban. Valószínűleg lesz. Viszont amint megjelenik, oldani fogjuk, ahogy eddig is tettük 😉

Mit is szeretnék üzenni ezzel a poszttal?

Azt, hogy a feladatsorok megoldása mellett, arra kérlek, hogy szánjatok időt arra is, hogy lelkileg felkészüljön a gyermeked. Segíts neki, oldjátok a feszültséget benne. Próbáld meg megérteni őt!  Hidd el, sokkal jobb felvételit fog írni januárban.

Ha bármi kérdésed van, keress bátran 😉 Legyen szép napod!

Félelmek oldása (nem csak) 6 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Előzmények

Néhányszor már írtam róla, hogy a legkisebb fiammal is – aki most még ugyan 5 éves, de a héten lesz 6 – már elég nagy sikerrel alkalmazom a módszereimet. Hétvégén megnéztünk egy mesét, és bár mindig odafigyelünk, hogy maximum 6 karikásat válasszunk, így is előfordul sajnos, hogy fél egy-egy mese után. Ez történt most is. Alvás előtt mondta, hogy fél, a mesében szereplő gonosztól.

Az oldás

Ilyenkor általában hívjuk a Tündérkét, vagy átalakítjuk a gonoszt, mikor mire vagyunk ráhangolva… Azonban az elmúlt hetekben már egyszer-kétszer vele is alkalmaztam azt a technikát, amit a hozzám segítségért fordulókkal is mindig sikeresen alkalmazunk.

A módszer leírását ezen a linken is megtalálod, de itt is leírom, mit tettünk. Mondtam a kisfiamnak, hogy figyeljen a félelmére. Kértem, hogy keresse meg a testében, hogy hol érzi ezt a félelmet. A mellkasára mutatott. Mondtam neki, hogy kezdje el figyelni ezt a félelmet. Semmi mást ne csináljon, csak figyelje az érzést a mellkasában. Koncentráljon rá, hagyja, hogy ott legyen. Kb. 1 perc után kérdeztem tőle, hogy kisebb lett-e. Mondta, hogy igen, egy picit már kisebb. Utána folytattuk, mondogattam neki, hogy semmi másra ne figyeljen csak a félelmére, csak oda irányítsa a figyelmét. Kb. 2 perc elteltével meg is szűnt a félelme, teljesen eltűnt. Ezután szépen, nyugodtan elaludt, úgy, hogy egyszer sem említette azóta, hogy félne.

Hogy miért is osztom ezt meg

Azért, mert nap mint nap gyakorlom ezt a módszert. Alkalmazzuk mindhárom gyerekemmel, a férjemmel, a hozzám segítségért fordulókkal, és természetesen én magam is nagyon gyakran használom. Tudom, hogy mennyire hatékony! 3 PERC! Mindössze ennyit vett igénybe, hogy oldjuk a kisfiamban lévő feszültséget. Ez a 3 perc nem sokkal több, mint azt mondani, hogy ne félj, hiszen ez csak egy mese. Az a probléma azzal, hogy átbeszéljük, hogy ez csak egy mese, és ettől nem kell félni, hogy nem minden esetben nyugtatja meg a gyerkőcöt. Persze, ha megnyugtatja egy ilyen beszélgetés, akkor nyert ügyünk van, akkor nyilván nem kell ilyen módszert bevetni 🙂 Ha azonban még mindig fél, akkor arra kérlek, hogy ne legyints a félelmére, és ne is legyél türelmetlen. Azért kérem ezt, mert emlékszem régen, nem vagyok rá büszke, de el tudtam veszíteni a türelmemet tehetetlenségemben, hogy nem tudok a gyerekemnek megoldást nyújtani a félelmére…

Ez a módszer azért jó, mert ez valóban oldja a gyerkőcben lévő feszültséget, nem maradnak benne utána rossz érzések. Nem nyomja el magában a gyerkőc, hiszen elfogadja a saját érzelmeit. Ezzel a tudatos befelé figyeléssel szépen felszínre kerülnek a gyermek érzései, megengedi őket, hagyja, hogy átjárják őt, majd ezzel a megengedéssel, elfogadással gyönyörűen oldódik a feszültség.

Tehát, ha fél, szorong a gyermeked, jusson eszedbe ez a módszer, és használd, ezért osztottam meg 🙂 Ha van kedved Te is oszd meg a tapasztalatodat, nagyon szívesen venném 😉 Ha pedig kérdésed lenne, azt is írd meg bátran! Legyen szép napod!

Egy nem mindennapi ezüstérem az országos bajnokságon

Közzétéve Szerző:

A múlt hétvégét Szegeden töltöttük, ugyanis ott került megrendezésre az  evezős országos bajnokság. Nagyon vártuk már ezt az alkalmat. Máté, a középső fiam, iszonyatosan izgult a saját futama előtt. Igyekeztem megnyugtatni, de csak hellyel-közzel sikerült. Annyira izgult, hogy a futam előtt még hányt is… Sokat beszélgettünk, megállapítottuk, hogy semmi tétje nincs, semmivel nem másabb, mint a többi verseny, amin részt vett. Meditáltunk is egyet együtt. Én határozottan azt láttam meditációban, hogy ő lesz az első, 1 hajóhosszal, és ezt el is mondtam neki. Nem sokkal miután elmondtam, sóhajtott egy nagyot, és azt mondta, hogy mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyeri, akkor már nem fog így izgulni. Ez a mondata nem igazán tetszett nekem, de nem tudtam mit mondjak, hiszen, én egészen biztos voltam benne, hogy meg tudná nyerni, de éreztem, hogy ebben a pillanatban ő ezt elengedte. Nem akartam nyomást helyezni rá, bár tudtam, hogy amit meditációban láttam az egy lehetséges kimenetele lett volna a versenynek… Mindenesetre megerősítettem benne, hogy semmi nem függ tőle, nyugodjon meg.

A futam kezdete előtt bő fél órával elindultunk, hogy hajóba szálljon. Igen ám, de itt kezdődött az első galiba. Nem volt meg a hajója. Kerestük-kerestük, de sehol sem találtuk. Mondanom sem kell nem kicsit voltunk feszültek. Persze az edzője sem volt épp nyugodt. Nagy nehezen kiderült mi van a hajóval, egy másik gyerek elvitte. Néhány percig úgy tűnt másik hajóban indul, de aztán végül épp visszaért a másik gyerek, így Máté beugrott a hajójába, és 14 perce maradt, hogy felevezzen 1000 méterre, amire jó esetben fél órát szoktak hagyni. 

Ezzel a kezdettel indult neki a futamnak, nem kicsit stresszes állapotban. 

Amikor már közeledtek, megdöbbenve láttam, hogy eléggé le van maradva. Azt gondoltam, hogy hát ennyi, dupla távot kellett eveznie, hiszen nem kényelmesen evezett fel. Gyakorlatilag negyedik helyen volt (a hatból), amikor a lelátó közelébe értek. Ekkor már finiselt ezerrel, és végül fantasztikus sebességgel második helyre hozta fel magát. Hihetetlen volt látni, milyen erőbedobással húz. Ekkor még azt gondoltam, hogy azért lett második, mert elfáradt, hogy rohamtempóban evezett felfelé is.

Amikor vége lett a futamnak és kikötött, odamentem hozzá, és mosolyova mondta, hogy:

– Anya, 1. lettem volna.

– Tudom! – válaszoltam mosolyogva, abban a hitben, hogy fáradt volt, és azért nem lett első. Ezután jött az igazi megdöbbenés számomra. Kiszállt, és elkezdte mesélni, mi is történt valójában. Elmondta, hogy kb. 200 méter után már éppen ő volt vezető pozícióban, amikor is hányingere volt, ezért menet közben hányt egyet, de ekkor még ment tovább. Ám ezután még mindig ott volt az inger, és ekkor már kénytelen volt megállni, hogy hányjon. Természetesen a mentők is ott voltak a közelben, de jelzett nekik, hogy nincs semmi gond. Az első helyről az utolsó előtti helyre csúszott emiatt. Ő, még ezután sem adta fel. Húzta, teljes erejéből evezett. Végül pedig, ahogy már említettem, ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon. Azt gondolom nem sok gyereknek, de valószínűleg felnőttnek sem lett volna ilyen lélekjelenléte, hogy 2 hányás után így folytasson egy versenyt, és végül még a dobogón is ott álljon. Talán nem csoda, ha mi úgy vesszük, hogy bár hivatalosan nem, nekünk mégis ő lett az IGAZI BAJNOK. Kimondhatatlanul büszke vagyok a fiamra!

Az este folyamán persze sokat beszélgettünk a történtekről. Megkérdeztem Mátét, hogy mit döntött el, amikor ezt a bizonyos mondatot kimondta: “mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyerem, akkor már nem fogok izgulni.” Ezt válaszolta: Azt, hogy inkább legyek második, csak ne izguljak ennyire. És természetesen onnantól nem izgult annyira, és bár torony magasan ő nyert volna, bevonzotta a második helyet. Nem véletlenül. Mindenesetre ez az ezüstérem emlékezetes lesz neki, azt hiszem még az unokái is hallani fognak róla.

Ilyen döntésekkel teremtjük meg a saját valóságunkat. Hiába vagyunk képesek az első helyre, ha nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk rá, akkor másodikak leszünk. Amivel persze nincs semmi gond 🙂 Hiszen erre a második helyre a fiam is és mi is, épp olyan büszkék vagyunk, mintha első lenne. Legközelebbre meg mindent megteszünk azért, hogy kioldjuk nála azt a stresszt, ami a verseny előtt dolgozott benne. 

Ezekre a kérdésekre válaszolj, ha problémád van!

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mi a problémád?

Ne olvass tovább, fogalmazd meg a problémádat 1-2 mondatban.

Kész?

Biztos?

Most már olvashatsz tovább 😉

Mit szeretnél a problémád helyett? Mi a célod?

Ne olvass tovább, gondold át alaposan, mi az, amit valójában szeretnél a probléma helyett!

Tudod mit szeretnél?

Biztos?

Akkor olvass tovább 😉

Mi az, ami valójában megállít abban, hogy elérd ezt a célt?

Nézz magadba! Mi akadályoz meg a célod elérésében?

Megvan?

Remélem tényleg!

Mi az az egy, vagy két dolog, amit azonnal megtehetsz, hogy elérd ezt a célt?

Gondold át, biztos van néhány dolog, amit tehetsz az ügy érdekében már ma, vagy holnap.

Megvan? Lehet, le kellene írnod 🙂

Ezek azok a kérdések, amiket egészen biztosan felteszek a problémával hozzám fordulóknak. Nagyon sokszor ugyanis, annyira csak a nehézségekre összpontosítunk, hogy hajlamosak vagyunk benne ragadni a problémában. Sokszor felejtjük el meghatározni a célt, az meg végképp nem jut eszünkbe, hogy megtervezzük a célhoz vezető utat. Általában a célkitűzés az első lépés ahhoz, hogy teljesüljenek a vágyaink. A célkitűzés pedig néhány ennyire egyszerű kérdéssel kezdődik 🙂

Te mit szeretnél a problémád helyett?

 

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

 

 

A tudatos elfogadás paradoxonja

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Az elfogadás

Bizonyára Te is többször hallottad már, hogy fogadd el, ami van. Fogadd el önmagad, fogadd el a problémádat, fogadd el a párodat olyannak, amilyen, fogadd el a gyermekedet, fogadd el, hogy nincs elég pénzed, egyszóval fogadj el mindent és mindenkit olyannak, amilyen. Azt gondolom, hogy ezzel így, ebben a formában nehéz bármit is kezdeni. Én legalábbis, 8 évvel ezelőtt nem igazán tudtam mit kezdeni, ezekkel a számomra akkor még üres frázisokkal…. Ami, persze nem jelenti azt, hogy valóban üres frázisok. Csak nekem számítottak akkoriban annak. Ha Te hasonlóképpen vagy most ezzel, akkor olvass tovább 🙂

Miért fogadj el mindent, úgy, ahogy van? Avagy az elfogadás paradoxonja

Mi célból akarhat bárki elfogadni egy olyan helyzetet, amit nem szeret? Miért is fogadná el, hogy úgy éljen, ahogy nem szeret? Nos, pontosan itt jön a paradoxon. Azt gondolom, hogy azért is fontos erről beszélni, mert sokan másképpen értelmezik az elfogadást, mint ahogyan valójában kéne. Én legalábbis 8 éve biztos, hogy valami ilyesmit gondoltam volna, ha azt mondják nekem, hogy fogadjak el egy olyan helyzetet, amit nem szeretek: törődjek bele, hogy az úgy van, fogadjam el, úgysem tudok rajta változtatni…

A VALÓS, tudatos elfogadásnak azonban éppen ez a paradoxonja. Ha egy problémát VALÓBAN, tudatosan elfogadsz az életedben, akkor az a probléma meg fog szűnni. (Majd lentebb látni fogod, hogy valójában nem is a problémát kell elfogadni, de most az egyszerűség kedvéért így írom!) Azt szoktam mondani, hogy általában 2 lehetőség van. A probléma vagy megszűnik a valóságban is, vagy már nem fog zavarni az az adott probléma, ami szintén azt hozza magával, hogy tulajdonképpen a probléma maga megszűnik létezni. Tehát az elfogadás paradoxonja: ne azért fogadd el a problémát, hogy az örökre úgy maradjon, hanem éppen azért, hogy a probléma megszűnjön… Az elfogadás tehát nem beletörődést jelent az adott állapotba. Az elfogadás éppen azért szükséges, hogy a problémád megszűnjön. Azért így másképp állnál az elfogadáshoz, nem? Ha azért kell elfogadni a problémát, hogy az megszűnjön, azért az elég motiváló, igaz?

Elfogadás, vagy elnyomás?

Igen ám, de ez felvet egy másik kérdést is. Méghozzá azt, hogy hogyan kell elfogadni? Hiszen tényleg nagyon sok embertől hallottam már, ahogy azt mondja, hogy ez van, el kell fogadni. Általában ilyenkor a beletörődést hallom a hangjukon, nem pedig a hitet, hogy a helyzetük megváltozhat. Ez pedig egy nagy tévhit, hogy ez valóban, elfogadás. Ebben az esetben tulajdonképpen a probléma elfogadásáról van szó, nem pedig tudatos elfogadásról. Azaz ilyenkor nem elfogadásról, hanem az érzelmeink elnyomásáról beszélünk. Hiszen nyilvánvaló, ha valaki nem szeret egy helyzetet, mégis beletörődik, akkor a saját érzelmeit ássa el. Ez nem elfogadás, hanem az érzelmeink figyelmen kívül hagyása, vagyis a probléma elfogadása. Ezzel tulajdonképpen a problémát mi magunk tartjuk fent, hiszen elfogadtuk, hogy ez az életünk része. Hiszen, ha tudatos, vagy spirituális értelemben vett elfogadásról beszélünk, akkor hidd el, a problémád meg fog szűnni! 🥰 Na, most figyelj, mert most jön a kulcsa az egésznek, amit sokan félreértelmeznek! Nem a helyzetet kell elfogadnunk, hanem a helyzet iránt érzett érzelmeinket. Nem a problémát kell elfogadnunk, hanem az érzéseinket, amiket adott probléma miatt érzünk. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a problémával szemben érzett ellenállásodat kell elfogadnod, ahhoz hogy a problémád megszűnjön. Óriási különbség… A helyzet elfogadásával ugyanis az érzelmeinkről nem veszünk tudomást, pedig éppen ez a lényege az önismeretnek, a tudatosságnak! Felfedezni, mit miért érzünk, mi van bennünk, kik vagyunk mi igazán, legbelül 😇

Hogyan fogadd el?

Azt ebben a videóban fejtem ki 😉

Norbi videójának a margójára

Közzétéve Szerző:

Miért is írom ezt a posztot?

Le szeretném szögezni, hogy ez a poszt nem haragból íródik. Nem voltam se dühös, sem mérges Norbi videóján. Sokkal inkább mosolyogtam rajta egyet, hogy hogyan lehet ilyen hülyeséget mondani. Már elnézést kérek, hogy így fogalmazok. Szerintem ebbe akkor Norbi bele sem gondolt, hogy mit mondott. Hiszem, hogy, ahogy a második videóban fogalmaz, szívből mondta azt, amit mondott, mert hiszek abban, hogy eredendően gonosz ember nincs. Azt is igyekszem elhinni, hogy ez nem marketing fogás volt. Azonban, nyilván átgondolta ezt az egészet, és nyilván tisztában van vele, hogy mennyi, de mennyi embert megbántott, és azt gondolom, hogy a második videóban már az egoja volt az, aki nem hagyta, hogy bocsánatot kérjen. Mert szerintem Norbi is pontosan tudja, hogy hibázott… Bár hozzáteszem, hogy a második videót még nem néztem végig, csak kb. a 6. percig.

Tehát a posztot tényleg nem dühből írom, sokkal inkább azért, hogy egy másik perspektívát is megmutassak. Őszintén mondom, hogy ez a poszt a tudatosság, az önismeret jegyében írodik. Úgy érzem, meg kell írnom, ami ezzel az egésszel kapcsolatban bennem van, ami az én véleményem erről az egészről. Nem düh, nem harag… Szeretném egyrészt a fogyást egy teljesen más szemszögből megközelíteni, mint ahogy szeretnék arról is írni, hogy a párkapcsolatok miért mennek VALÓJÁBAN tönkre. Azért is merek erről véleményt megfogalmazni, mert már több párkapcsolat megmentésében is segítettem… Ha azok a párkapcsolatok tönkre mentek volna, természetesen semmi közük nem lett volna a kilókhoz.

A másik oka, hogy megírom ezt a posztot az, hogy valamilyen szinten én is érintett vagyok, ugyanis plusz 10-15 kiló “boldog” tulajdonosa vagyok, nagyjából, amióta az eszemet tudom. Az idézőjel azért van, mert boldog vagyok a családommal, boldog életet élek. De rajtam van ez a plusz súly, ami hol zavar, hol nem…. Mikor milyen állapotban vagyok. A boldogságomat mindenesetre nem befolyásolja. Tud zavarni, igen. Mindenesetre a kapcsolatunkat a férjemmel semmiképpen nem ez határozza meg, ahogyan az sem határozta meg, amikor több, mint 1 évig, szülések után plusz 20-30 kilót is cipeltem magamon.

Egy másik perspektíva, túlsúly más szemszögből

Ahogy a második videóban fogalmaz Norbi, amit mondott az nem a duci nők ellen, hanem ÉRTÜK mondta. Azt hiszem értem, hogy ezt, hogy érti, csak az a probléma hogy ezt a célt mégsem érte el… Lehet, hogy 1-2 nőben valami átbillent ennek a néhány mondatnak a hatására, most összegyűjtötték minden akaraterejüket, és az életmód váltás mellett teszik le a voksukat. De minden bizonnyal kijelenthetjük azt, hogy ez az átbillenés valószínűleg kevés nőnél történt meg.

Hiszek abban, hogy minden lelki eredetű. Minden belőlünk fakad. Minden tükör. Természetesen nincs ez másként a túlsúllyal sem. Ha valaki túlsúlyos, és az zavarja őt (ez nagyon fontos kérdés, hogy zavarja-e az adott embert a túlsúly), nyilvánvaló, hogy annak is oka van. Lehet, hogy egy védelmi hálót épített maga köré a plusz kilókkal, lehet hogy olyan hiedelme van, hogy benne van a génjeimben, minden családtagom túlsúlyos, én is az vagyok és az is maradok. Nekem például egyértelműen a nőiességemben való elakadásra tükör a plusz súlyom. Millió lelki oka lehet a túlsúlynak. Az is előfordulhat egyébként, az én esetemben is így van, hogy nem is egy oka van, hanem több lelki rétege is van annak, hogy az ember túleszi magát. Mert nyilván legtöbbször ez van. Túlesszük magunkat. 10-15 %-ban van az, hogy testi probléma miatt (például pajzsmirigy probléma) alakul ki a túlsúly. Megjegyzem, én abban az esetben is azt gondolom, hogy annak a pajzsmirigy problémának is van valami lelki háttere. Mindenesetre, igen, abban igaza van, hogy általában elmondható, hogy túlesszük magunkat, mi túlsúlyosok. Azonban a túlevés az csak egy tünete, egy már meglévő lelki háttérnek. Ezt a pszichológia egyébként érzelmi evésnek nevezi.

Nyilván van sok olyan ember, aki csodálatosan lefogy Norbi programjával. Hozzáteszem szerintem, teljesen mindegy, hogy milyen diétát, étrendet követ az ember, az, aki azért túlsúlyos, mert többet eszik (azaz, ahol érzelmi evés áll fenn), az fogyni fog. Függetletnül attól, hogy keto-, paleo-, 90 napos diétát követ, ha betartja az illető az előírt étrendet, akkor fogyni fog, ez egészen biztos.

Viszont rengeteg ember van, aki mégis, ennek ellenére küzd a túlsúllyal. Ők nem azért küzdenek vele (magamat is idesorolom), mert bénábbak, rosszabbak, mint azok, akiknek sikerül. Ezek az emberek, köztük én is, azért nem fogytak még le, mert a túlsúly lelki része még nincsen kioldva. Márpedig, ha nagy az elakadás (mint nálam, aki gyerekkorom óta küzdök ezzel, és kb. 1 éve már tudatosan is dolgozom rá), akkor azt nem fogja egy étrend váltás megoldani. Mert vagy az történik, hogy az illető nem tudja betartani az étrendet, egész egyszerűen nem érzi magát képesnek rá. Ettől egyébként csak még frusztráltabb lesz, még jobban fogja marcangolni magát. Vagy pedig az történik, hogy sikerül ugyan betartania, de aztán valami környezeti hatás éri, és visszatér az “eredeti” étkezési szokásaihoz. Ekkor szépen átéli a jojo effektust. Egyébként itt halkan, tényleg minden rosszindulat nélkül jegyezném meg, hogy szerintem a jojo effektussal Norbinak is van gondja, az első videóban elhangzottak alapján, hiszen neki is ugrál a súlya. De persze, lehet, hogy tévedek…

Mindenesetre a lényeg, hogy ha valakinek nem megy a fogyás szerintem mindenképpen érdemes a lelki hátterével fogalalkozni. A miérteket keresni. Én legalábbis ezt teszem. Meditálok, keresem és oldom az okokat. Mert, ahogy említettem több is van, nálam is. Én a magam részéről hiszem és tudom, hogy egyszer le fogom adni azt a plusz 10-15 kilót. Amikor már valóban, szívből megy majd az étrend váltás. Mert magamra erőltetni semmiképp nem fogom és nem is tudom. Viszont azt tudom, mert minden változást így értem el az életemben, hogy abban a pillanatban, amikor készen állok rá, amikor a lelki háttere megoldódott, el tudtam engedni mindent, ami eddig akadályozott ebben, abban a pillanatban tudom, hogy ez magától meg fog történni. Tudom, hogy akkor mintegy belső igényként fog megjelenni az életemben az életmód váltás, és ez akkor már nem egy kívülről magamra erőltett valami lesz. Tudom, hogy akarni fogom majd ezt az életmód váltást. Mert most is tudom, hogy ez az út, de még nem tudom kivitelezni, nem állok rá készen. De tudom, hogy, ha kioldódott bennem a túlsúlyom összes lelki oka, akkor magától értetődő lesz, hogy TARTÓSAN életmódot változtassak. Ami természetesen magával hozza majd a fogyást is.

Ezért mennek tönkre a párkapcsolatok

Szeretnék néhány szót arról is írni, hogy miért is mennek tönkre a párkapcsolatok VALÓJÁBAN. A párkapcsolatok szerintem kivétel nélkül mindig az önszeretet-, az önelfogadás-, és az önbizalomhiány miatt mennek tönkre. Ha szeretem és elfogadom magam, úgy ahogy vagyok, akkor a párkapcsolatom is működni fog, ez egészen biztos. Ha ugyanis szeretem magam, hiszek magamban, elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, akkor egészen biztos, hogy ilyen energiát árasztok a párom felé is. Nem leszek féltékeny (tudnék mesélni, mennyire féltékeny típus voltam, amíg voltak gondjaim az önszeretettel), tudom, hogy nincs szükség rá, mert hiszek magamban, nem fog becsapni, hiszen maximálisan bízhatunk egymásban, nem fog zavarni, ha éppen nem hallgat meg, mert megpróbálom megérteni, hogy adott esetben miért nem hallgatott meg, le tudom kommunikálni a problémáimat, és természetesen el tudom fogadni a párom problémáit is. Tehát kilók miatt még egy párkacsolat sem ment tönkre. A kilók miatt (is) érzett önbizalomhiány miatt, már elfőfordulhat, hogy igen….

Azaz, ha abból indulunk ki, hogy minden tükör, és minden belőlem fakad. Akkor ha egy férfi, nem kívánja a feleségét, mert meghízott, és ezt történetesen a felesége tudtára is adja, ezzel a feleséget megbántva, akkor a nőnek először magában kell ezt rendeznie. Magában kell helyre tennie ezt az egészet. Elfogadni magát úgy, ahogy van. Plusz kilókkal. Mert, ha elfogadja saját magát, és kívánatosnak tartja magát plusz kilókkal is, akkor egészen biztos, hogy a férje is kívánatosnak fogja majd tartatni ❤

Édesanyáknak üzenem

Az összes édesanyának szeretném ezúton üzenni, hogy csodálatosak vagytok! Higgyétek el, hogy gyönyörűek vagytok! Fantasztikus anyukák és szuper feleségek. Iszonyat fontos, hogy ezt elhidd!!!

És ha már tükör, és minden belőlünk fakad. Erről valamikor biztos, hogy fogok bővebben írni. Mindenesetre most csak annyit, ha Norbi üzenete megérintett, feldühített, akkor arra kérlek, hogy nézz rá, hogy miért? Miért bosszantott fel? Valószínűleg tudat alatt, akkor Te sem fogadod el Önmagad úgy, ahogy vagy… Pedig ennek a posztnak is ez az egyik célja. Hogy elhidd, hogy Te egy bámulatos nő vagy. És tudom, hogy ez elcsépelten hangzik, de én azt is elmondom, hogy hogyan tudod elhinni. Mert régen, amikor még nem fogadtam el magam ilyen szinten, mint most, sosem tudtam a hogyanját. Mindig úgy gondoltam, hogy könnyű ezt mondani, de hogy fogadjam el magam úgy, ahogy vagyok…. Nos, én szeretnék erre is választ adni. Kezdj el meditálni, és ismerd meg Önmagad. Nekem legalábbis ezek segítették az utamat. Meditáció és önismeret. Én már tudom és hiszem magamról, hogy fantasztikus vagyok. A tapasztalatom pedig az, hogy ahogy egyre jobban és jobban szeretem és elfogadom magam, úgy válik mindig még boldogabbá, még szabadabbá, még szuperebbé az életem. Azt is tudom, hogy nincsenek határok, mindig lehet még egy kicsit jobban szeretni magam, mint ahogy mindig lehet még egy kicsit jobb is az életem. Azt szeretném, tehát, hogy Te is elhidd, hogy TÉNYLEG fantasztikus vagy ❤ Szeresd hát magad!

 

 

 

 

 

Létezik nevelő célzatú pofon?

Közzétéve Szerző:
5

Te melyik táborba tartozol?

Ha azon szülők táborába tartozol, akik szerint a testi fenyítés (mindegy, hogy pofonról, elfenekelésről, vagy csak egy kisebb legyintésről beszélünk) rendben van, mint nevelési eszköz, akkor szeretnélek megkérni, hogy olvasd figyelmesen végig ezt a bejegyzést 😉 Ha pedig azon szülők táborát erősíted, akik ugyan ellenzik ezt a fajta nevelés módot, mégis néha eszköztelennek érzik magukat, amikor a gyermekük kibillen az egyensúlyából, és néha még önmaguk is megkérdőjelezik, hogy nem kellene-e az előző táborba átállni, akkor Téged is arra szeretnélek kérni, hogy olvasd el ezt a posztot nagyon figyelmesen 🙂 Ha pedig teljes bizonyossággal tudod, hogy a testi fenyítés leginkább tilos a gyereknevelésben, akkor elolvasás után ne felejtsd el megosztani ezt a bejegyzést 🙂

A posztom célja

Félreértés ne essék, senkit, de senkit nem szeretnék bírálni, hogy hogyan neveli a saját gyermekét. Egyszerűen csak szeretném elmondani, hogy én mit gondolok erről a témáról… Van ugyanis egy határozott véleményem erről az egészről… Ha már EGY szülőt rá tudok venni arra, hogy elgondolkozzon az írásomon, és ezáltal az ő gyermekét néhány pofontól sikerül “megmenteni”, akkor már elérte a célját ez az írás. Hogy miért higgy nekem, vagy legalábbis gondolkodj el azon, amit írok? Nos, azért, mert a hivatásomnak egy része, éppen az ilyen pofonok feldolgozásában testesül meg. Tudom, hogy milyen lelki sebeket okoznak ezek a pofonok, amelyeket szerencsére nem lehetetlen feldolgozni, azonban nem is feltétlenül egyszerű, sajnos. Természetesen, ahogy említettem senki felett nem szándékom ítélkezni. Mélyen hiszem, hogy mindenki, a legjobb tudása szerint neveli a gyermekét. A gyereknevelés pedig azt gondolom nem is annyira egyszerű feladat. Tudom, hiszen én magam is gyakorló szülő vagyok, 3 fiú édesanyja. A férjemmel igyekszünk nagyon tudatosan nevelni a gyermekeinket, hiszem, hogy a tudatosság az, ami igazán tud nevelni, jó irányba terelni, nem pedig a pofonok… Azt is biztosan tudom, hogy Te is a legjobbat akarod a gyermekednek, éppen ezért is döntöttél úgy, hogy végigolvasod most ezt a posztot, amit előre is köszönök, mert egy kicsit hosszabbra sikerült, mint terveztem. Ez a poszt pedig segíteni fog a tudatosságod emelésében, ami hatással lesz a későbbi döntéseidre, azzal kapcsolatban, hogy adott esetben felemeled-e a kezed, vagy sem…

Én sosem ütöttem meg a gyermekeimet?

Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy őszintén megválaszoljam a fenti kérdést. Már csak azért is, mert tényleg nem szeretném, hogy bárki észosztásnak tekintse ezt az írást. Még egyszer szeretném határozottan leszögezni, hogy a célom nem az ítélkezés, sem az észosztás, sokkal inkább az elgondolkodtatás. No de, hogy válaszoljak a kérdésre: DE sajnos ütöttem már a gyermekeim fenekére… Nem vagyok rá büszke, egyáltalán nem. Arra mondjuk úgy, hogy azért büszke vagyok, hogy viszonylag kevésszer fordult ez elő. 2 kezemen meg tudom számolni, hogy a 13 év alatt, hányszor csaptam rá a 3 fiamra. De olyankor is tudtam, hogy nem az lett volna a megoldás… Tehát sajnos van, hogy elveszítem a türelmemet. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy amióta meditálok (6 éve), azóta sokkal de sokkal türelmesebb lettem a gyermekeimmel (is). Mindenesetre ezt tényleg fontosnak tartottam megosztani, hiszen önmagam előtt is csak így lehet hiteles ez az írás… No, de vágjunk is bele.

Egy jó nagy pofon megtanítaná

Sokakban élnek mai napig az ehhez hasonló tévhitek, hogy egy jó időben elcsattant atyai pofon többet ér, mint a könyörgés. Vagy, hogy egy jó nagy pofon megtanítaná neki, hogyan kell viselkedni. Nem beszélve arról, hogy “engem is vertek, mégis ember lett belőlem”, vagy hogy “én is kaptam pofonokat, meg is érdemeltem”… Itt muszáj megjegyeznem, hogy az, aki ezt az álláspontot képviseli, szerintem nem igazán élhet boldog, kiegyensúlyozott életet, hacsaknem komoly önismereti munka van a háta mögött.

Nos nézzük, hogy véleményem szerint mire is tanítja meg VALÓJÁBAN a gyermeket egy jó nagy pofon, ütés, de akár egy-egy legyintés is:

  • Félelemre, szorongásra… A gyermeknek félni kell attól, hogy a tetteinek mi lesz a következménye. Ez akár felnőtt korában is folyamatos mérlegelésre készteti majd, hogy megtegye, ne tegye, hiszen a tudatalattijába bevésődött, hogy a tettei következményei adott esetben félelmetesek is lehetnek.
  • Önszeretet hiányra… A gyermek egy-egy pofon után hajlamos levonni azt a következtetés, hogy ő bizony nem szerethető. Az önszeretet hiánya elsősorban a párkapcsolatban okozhat majd a későbbiekben problémát, de természetesen bármilyen más emberi kapcsolatban is gond lehet sajnos.
  • Önbizalom hiányra… A gyermek nagyon hamar elhiszi azt is, hogy ő nem elég jó, nem felel meg, úgy ahogy van.  Az önbizalom hiány a gyermek életének minden területére kihathat, a tanulástól elkezdve a szociális készségeken keresztül, bármelyik életterületnél okozhat problémát. Természetesen, ha ezek a sebek nincsenek begyógyítva, akkor az a felnőtt korra is hatással van. Az önbizalom hiány problémát okozhat bármelyik életterületen, például a munkahelyen, párkapcsolatban, baráti kapcsolatokban, de még az anyagi helyzetben is. 
  • Az önfelvállalás hiányára… A gyermek nagyon hamar rájön, hogy nem vállalhatja fel magát, ami önmaga megtagadását eredményezi. Könnyen lehet, hogy emiatt hazugságokba is keveredik, hiszen nem lát más módot, hogy megússza a verést, csak a füllentést. Ha valaki nem meri vállalni önmagát, az felnőtt korban is rengeteg problémát tud okozni, az adott életterületen, szerintem ezt nem is kell ragozni.
  • Az érzelmek elfojtására… A gyerkőc arra is hamar rájön, hogy nem élheti meg az érzelmeit, azaz magába kell fojtani az érzelmeit. Hiszen, ha megéli, akkor jön a verés, vagy a pofon. Ezért inkább úgy dönt, hogy visszafojtja. Az érzelmek visszafojtása szintén számos problémát okozhat, többek közt szorongást, de akár depresszióhoz is vezethet a későbbiekben…

Valószínűleg lehetne még ezt ragozni, sokáig tudnám fejtegetni mindegyik pontot, és ha nagyon gondolkoznék, lehet, hogy még több pont is jutna eszembe. Azt gondolom azonban, hogy a lényeget így is sikerült összefoglalnom. 

Türelem és szeretet

Persze nehéz egy ellenkező gyermeknek türelmesen elmagyarázni, hogy amit szeretne, az most nem lehetséges. Én mégis arra biztatlak, hogy mielőtt felemelnéd a kezed, állj meg egy pillanatra és gondolkozz egy kicsit. Próbálj meg visszazökkenni a mostba, mérlegelni, de legfőképpen megérteni a gyermekedet. A gyermeked nem azért ellenkezik, mert ő rossz, legkevésbé sem azért, mert téged akar bosszantani. Egyszerűen így tudja csak jelezni, hogy most, neki nagyon nem jó valami. Te vagy a felnőtt, és Tőled várja, hogy megnyugtasd. Gondold csak el, hogy ha Te felnőttként adott esetben magadat sem tudod lenyugtatni, akkor miért várod el Tőle, hogy ő egyedül le tudjon nyugodni? Tulajdonképpen lehetséges, hogy Te magad sem vagy rá képes…. Mindenesetre az biztos, hogy neked kell megtanítanod, hogyan tud megnyugodni. Nyilvánvalóan ez a nehezebb út, hiszen ahhoz, hogy őt megtanítsd lenyugodni egy-egy hiszti alkalmával, előbb meg kell tanulnod saját magadat is lenyugtatni. Biztosan ismered Te is a mondást, hogy a gyermeked nem a tanácsodat, hanem a példádat követi… Hogy hogyan is tudod ezt kivitelezni? Nos, ez a poszt már így is túl hosszú, hogy ebbe belemenjek. Lehet, hogy majd erről is fogok írni valamikor a jövőben. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy először is a saját elakadásaidat kell kioldanod ahhoz, hogy tudatosan, türelmesen tudj reagálni az ilyen helyzetekre, azaz saját magadat kell megismerned, hogy mire, hogyan, miért reagálsz. Úgyis mondhatnám, hogy az önismeret elengedhetetlen feltétele a Te boldogságodnak, csakúgy, mint a gyermekedének is. Azaz, ha Te jól vagy, a gyermeked is jól lesz.

Végezetül, egy igaz kis történet, a pofonokról, a mai fiatalokról és a tiszteletről

Hiszem tehát, hogy a pofon nem tanít se tiszteletre, se jólneveltségre. A pofon félelemre, szorongásra, rettegésre tanít. Nem olyan régen egy párbeszéd tanúja voltam. Két középkorú férfi arról tanakodott, hogy bezzeg ők mennyivel jobban tisztelték az ő szüleiket, mint a mi generációnk. Persze, kaptak egy két verést, de annak helye volt, azt ők megérdemelték. Nos, én nem akartam ezzel vitába szállni, mindössze egy kérdést tettem fel ezzel kapcsolatban. Azt mondtam, hogy tegyük fel, hogy ők jobban tisztelték a szüleiket…. Megkérdeztem az egyik férfitől, hogy szerinte az ő generációjuk (volt) őszintébb a szüleivel, vagy a mi generációnk (én 35 éves vagyok)? Ezen elgondolkozott, és természetesen a válasza az volt, hogy kétségtelenül a mi generációnk őszintébb. Ezek után kérdezem én, hogy régen az valóban tisztelet volt? Nem csak úgy gondoljuk, hogy az volt? Tényleg az a tisztelet, ha hazudnunk kell? Ha igen akkor, azt hiszem, én nem igazán akarok tisztelni senkit…

Ha tetszett ez a poszt arra kérlek, hogy oszd meg, hátha eléri célját és megment egy-egy gyermeket néhány pofontól…

 

Ha bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg, nagyon szívesen venném 🙂 Ha pedig tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

 

 

Így tud beteljesülni a vágyad :)

Közzétéve Szerző:

Hogyan teljesülhetnek a vágyaid?

A legutóbbi posztomban arról írtam, hogy tulajdonképpen a korlátozó hiedelmeid állnak a vágyaid útjában. Ma arról szeretnék írni, hogy hogyan tudod ezeket a hiedelmeket oldani, elengedni, illetve átformálni őket olyanná, amik Téged sokkal de sokkal jobban szolgálnak. Ugyanis, ha ezt megteszed, akkor az automatikusan hozza magával a vágyaid beteljesülését is 🙂

Derítsd fel a hiedelmeidet

Ahhoz, hogy oldani tudj egy hiedelmet, természetesen szükséged van arra, hogy tudj a létezéséről. Tehát mindenképpen kell egy kis önvizsgálatot tartanod. Adott tehát egy élethelyzeted, amiben már nem érzed jól magad, azaz változtatni szeretnél rajta. Először is fontos tudnod, hogy mi az, amit valójában szeretnél. Tehát tisztázd le magadban, hogy tulajdonképpen mit is szeretnél a probléma helyett. Ez már csak azért is fontos, mert sokan vannak úgy, hogy azt érzik, hogy valami nagyon nem jó, de azt, hogy mit is szeretnének igazán ahelyett, ami van, azt nem tisztázzák le magukban. Ezáltal a fókuszuk olyannyira a “problémára” helyeződik, hogy igazából azt teremtik meg újra és újra.Tehát a lényeg, hogy tudnod kell, hogy mi is az, amit valójában szeretnél elérni.

Ha ezt tudod, akkor érdemes ehhez hasonló kérdéseket feltenni magadnak, és teljesen őszintén megválaszolni őket.

  • Mi az, ami valójában megállít, hogy elérd a célodat?
  • Mit hiszel el magadról, ami elősegíti, hogy a mostani helyzeted így maradjon?
  • Mi az, amit elhiszel a világról, ami ezt az élethelyzetedet fenntartja?
  • Mit hiszel el, ami miatt ez a probléma egyáltalán létezhet?
  • Reálisak a céljaid? Ha igen, akkor miért nem éred el? Külső tényezők, a Te hozzáállásod hatása, vagy a kettő kombinációja gátolja meg a célod elérését?
  • Ha a saját hozzáállásodra fókuszálsz, mi az, amit csinálhatnál másképp?
  • Van-e esetleg benned félelem a célod elérésével, illetve a célodhoz vezető úttal kapcsolatban?

Ha ezeket a kérdéseket őszintén megválaszolod, akkor egészen biztos, hogy rá fogsz bukkanni egy-egy önkorlátozó hiedelemre. Például olyanra, ami veled kapcsolatos, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég okos, nem vagyok képes erre, vagy arra… Az is lehet, hogy olyat találsz majd, ami a világgal kapcsolatos hiedelmed, például, hogy a világ szörnyű, vagy az emberekben nem lehet megbízni, vagy, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni, stb. Ebben a posztomban összegyűjtöttem még néhány példát, ha esetleg érdekel 😉

Az elfogadás

Az elfogadás fontosságáról, hogyanjáról egészen biztos, hogy fogok még írni a közeljövőben, mert szuper téma, és szerintem sokan élnek tévhitben ezzel  kapcsolatban. Itt most csak tényleg annyit szeretnék kiemelni, hogy fogadd el a helyzetet, amiben vagy. Ez nyilván nagyon nehéz, de épp itt jönnek a segítségedre a feltérképezett hiedelmeid. Ugyanis, ha ismered a hiedelmeidet, akkor sokkal könnyebb elfogadni, hogy ezek miatt a korlátozó hiedelmek miatt vagy abban a helyzetben, amiben éppen vagy. Ez a helyzet pedig nem örök, tehát nem azért fogadod el, hogy így maradjon, hanem éppen ellenkezőleg. Azért, hogy meg tudjon változni 🙂

Írd át a hiedelmeidet tudatos szinten

Tudatos szinten két módszert emelnék ki, amelyek segítenek átírni a hiedelmeidet

  1. Kezdj el ellenpéldákat keresni. Tegyük fel, hogy van egy olyan hiedelmed, hogy a vékonyabb nők sikeresebbek (nekem konkrétan volt ilyen hiedelmem, amiről egyébként tényleg nem is tudtam annyira tudat alatt volt bennem, és ha ismersz, akkor tudod, hogy van rajtam 5-10 kg felesleg :-D) Tehát mit csináltam? Figyeltem, kerestem, megkérdőjeleztem. Természetesen elég könnyen sikerült kioldani, hiszen elég egyértelmű, hogy a sikeres nők nem feltétlenül a külsejük miatt sikeresek.
  2. Mondogasd az ellenkezőjét. Tegyük fel, hogy van egy olyan hiedelmed, hogy Te nem vagy elég rátermett egy bizonyos munkára. Kezdj el ehhez hasonló mondatokat mondogatni: Eddig úgy éreztem, hogy nem vagyok elég rátermett arra a munkára, de most már készen állok ennek a megváltoztatására. Készen állok a fejlődésre, készen állok arra, hogy rátermettebb legyek. Kérek lehetőségeket, amikben fejlődhet az önbizalmam, a rátermettségem. Hogyan is érhetném el, hogy rátermettebb legyek? stb…

Oldd a hiedelmeidet tudat alatt

Mi mással is oldhatnád hatékonyan és gyorsan a korlátozó hiedelmeidet, mint meditációval? Nem is az én posztom lenne, ha nem szerepelne benne a meditációt 😀 Azt gondolom ez az egyik legfontosabb feladatod, ha valóban el szeretnél engedni egy korlátozó hiedelmet. Tulajdonképpen a meditáció a legcélravezetőbb módszere a hiedelmeid oldásának. Meditációval ugyanis épp a tudatalattidhoz férsz hozzá, és ahogy már írtam, ezek a hiedelmek tudat alatt rejtőzködnek. Tehát a legegyszerűbb módja a korlátozó hiedelmeid oldásának, ha meditálsz. Ennél a pontnál, lehet, hogy megrémülsz, mert azt gondolod, hogy nem tudsz meditálni. No, de természetesen ez az ijedtség nem másból fakad, mint egy korlátozó hiedelemből. Ha azt hiszed el, hogy nem tudsz meditálni, akkor nyilván nem is fogsz tudni 😉 Ahogy azonban már ebben a posztomban is megírtam, bárki tud meditálni, aki akar 🙂

Ha bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg, nagyon szívesen venném 🙂 Ha pedig tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

 

 

Ezért nem teljesülnek a vágyaid…

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mik állnak a vágyaid útjában?

Mit szeretnél? Mi a vágyad? Mi az, amit mindennél jobban el szeretnél érni? Biztosan vannak Neked is álmaid, vágyaid, céljaid. Van, hogy úgy érzi az ember, hogy soha nem fognak az álmai megvalósulni. Mégis, arra kérlek, hogy próbálj meg ehhez a poszthoz nyitottan állni, mert mélyen hiszem, hogy minden álmod valóra válhat, minden vágyad teljesülhet. Úgy gondolom, hogy egy dolgon áll vagy bukik a vágya(i)d beteljesülése. Ez az egy dolog pedig nem más, mint a vágyaiddal szemben álló korlátozó hiedelmek. A korlátozó hiedelmekről már több posztomban is írtam, például itt és itt, ebben a posztban azonban példákat szeretnék felsorolni, amik talán érthetőbbé teszik, hogyan is gátolják meg ezek a tudatalatti hiedelmek a vágyaid beteljesülését…

Példák a vágyaiddal ellentétes hiedelmekre

Tudnod kell tehát, hogy Te hiába vágysz tudatos szinten valamire, hiába vizualizálod az álmodat, hiába gondolkodsz pozitívan, ha azzal a vágyaddal szemben áll tudat alatt egy hiedelem, akkor a vágyad nem fog teljesülni. Ugyanis a tudatalatti mindig erősebb, mint a tudatos. Sajnos tehát a hiedelmed fog nyerni… Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem teljesülhetnek a vágyaid, de erről majd később 🙂 A lényeg, hogy a hiedelmed “kigolyózza” a vágyadat, mert az az erősebb.

Az alábbiakban néhány példát szeretnék felsorolni, kicsit bővebben kifejtve, hogy hogyan is állhatnak szemben a hiedelmeink a vágyainkkal:

  1. Tegyük fel, hogy arra vágysz, hogy legyen egy szerető párod. Van azonban tudat alatt egy olyan korlátozó hiedelmed, hogy Te nem vagy szerethető. Ebben az esetben hiába vágysz Te arra, hogy szerető társra lelj, ha azt hiszed el, hogy Te márpedig nem vagy szerethető. A kettő sajnos üti egymást. A hiedelem, hogy Te nem vagy szerethető, tudat alatt van, így erősebb a tudatos vágyadnál, azaz annál, hogy szeressen valaki. Így értelemszerűen sajnos azt fogod bevonzani magadnak, hogy nem találsz magadnak szerető társat, hiszen Te magad sem hiszed el, hogy szerethető vagy.
  2. Tegyük fel, hogy arra vágysz, hogy olyan munkával keress pénzt, amit szeretsz, könnyen elvégzel. Emellett tételezzük fel azt is, hogy van egy olyan korlátozó hiedelmed, hogy a pénzért meg kell dolgozni… Remélem itt is egyértelműen érzed az ellentmondást. Hiba vágysz Te arra, hogy könnyedén áramoljon be a pénz, olyan munkával, amit szeretsz, ha közben azt hiszed, hogy a pénzért meg kell dolgozni. Természetesen a hiedelem az erősebb, így a pénzért meg is fogsz dolgozni, egészen addig, amíg azt hiszed el, hogy meg kell dolgozni érte.
  3. Tegyük fel, hogy arra vágysz a pároddal, hogy kisbabátok legyen. Az elmúlt időszakban azonban több barátnődnél is jártál babalátogatóban, és minden barátnődnél úgy élted meg a látogatást, hogy negatívan változtak az anyaság hatására. Így hát kialakítottad tudat alatt azt a hiedelmet, hogy az anyaság félelmetes, mert iszonyatosan megváltoztak, kifordultak önmagukból a barátnőid az anyaság hatására. Hiába vágysz tehát arra, hogy kisbabád legyen, ha közben tudat alatt az anyaságtól való félelmed óriási. A kettő megint csak üti egymást, és sajnos a tudat alatti nyer ebben az esetben is…
  4. Tegyük fel, hogy minden vágyad egy csodás párkapcsolat. Azonban gyerekkorodban folyton azt hallgattad édesanyádtól/édesapádtól, hogy nincs normális férfi/nő a világon. Ez gyakorlatilag beleégett a tudatalattidba, így nyilván ezt a valóságot fogod megtapasztalni… Hiába vágysz tehát csodálatos párkapcsolatra, ha közben nőként azt hiszed el, hogy nincs normális férfi az egész földön, vagy férfiként azt, hogy nincs normális nő a világon.
  5. Tegyük fel, hogy a gyermekeid, vagy a párod nem tisztelnek, becsülnek annyira, amennyire azt Te szeretnéd. Legbelül is azt érzed bizony, hogy Te nem vagy egy értékes ember. Ebben az esetben hiába vágysz Te arra, hogy a gyermekeid, vagy a párod tiszteljenek, becsüljenek, ha nem hiszed el magadról, hogy értékes, ember vagy, aki érdemes a tiszteletre, megbecsülésre….
  6. Tegyük fel, hogy hiányolod azt, hogy a férjed nőiesnek, szexinek lásson. Ha azonban a tükörbe nézel, hamar el is fordulsz, mert nem tartod magad csinosnak, nőiesnek. Hiába vágysz tehát arra, hogy nőiesnek lásson a férjed, ha belül egyáltalán nem hiszed el magadról, hogy Te egy csodálatos nő vagy.

Természetesen a fenti példákból is jól látszik, hogy ezek a hiedelmek tudat alatt vannak… Nyilván nem gondolkozol azon, hogy az anyaság félelmetes, vagy, hogy Te nem vagy szerethető. Ezek a hiedelmek azonban ott lapulnak, mindig ott vannak, akárcsak a számítógépes háttérprogramok, a háttérben futnak…. Érdemes tehát foglalkozni velük, oldani őket.

Vágyak kontra korlátozó hiedelmek

A következő táblázatban pedig, szeretnék még több példát felsorolni esetleges hiedelmekre, amelyek blokkolhatják a vágyaidat. Természetesen a táblázat nem teljes, tehát nem jelenti azt, hogy ha mondjuk könnyed pénzkereseti lehetőségre vágysz, akkor csak a felsorolt 2 példa hiedelem blokkolhatja a vágyad beteljesülését. Minden esetben egyedileg kell megvizsgálni, hogy egészen pontosan mi is az a korlátozó hiedelem, ami az álmaid útjában áll.

Vágy Példa lehetséges korlátozó hiedelmekre
Boldog, szeretetteljes párkapcsolat

Nem vagyok elég szerethető

Nem létezik normális/boldog párkapcsolat

Nem érdemlem meg a szerelmet

Nem érdemlem meg a boldogságot

Nem létezik normális nő/férfi a világon

Könnyed pénzkereseti lehetőség

A pénzért meg kell dolgozni

Könnyen pénzt keresni csak csalással lehet
Anyaság

Az anyaság teljesen megváltoztat, az anyasággal elveszítem önmagam

Az anyaság félelmetes

Nem leszek elég jó anya

Az anyaság a szabadság elvesztésével jár
Harmonikus család

Egy családban állandóan veszekedések vannak

Nem létezik boldog család
Boldog élet

A világ egy szörnyű hely, ahol senki sem boldog

Szerencsétlen ember vagyok, szerencsétlen körülményekkel, mindenki bánt, a körülmények áldozata vagyok
Sok pénz

A pénz csak gonddal jár

A gazdagok becstelenek, mindig lopnak

Pénzt csak pénzből lehet csinálni

Minden gonosz forrása a pénz

A pénz nem boldogít
Vezető pozíció

Minden főnök bunkó

Nem vagyok képes jól irányítani a dolgokat
Jó munkahely A jó munkahelyekre csak protekcióval lehet bekerülni
Még jobb élet Már így is túl jó az életem, ennél jobbat már nem érdemlek

 

Nos, hirtelenjében ennyi példa jutott eszembe. Nyilván ezen kívül még rengeteg vágy és korlátozó hiedelem létezik. A lista alapján azonban bízom benne, hogy találtál olyat, ami alapján érthetőbbé vált, hogy hogyan korlátozzák a hiedelmek a vágyainkat. Ha tehát nagyon szeretnél valamit, de sehogy sem jön össze, akkor mindenképp szánj időt arra, hogy felderítsd a korlátozó hiedelmeidet. Hiszen, ha abban hiszel, hogy a világ egy szörnyű hely, akkor számodra az is lesz sajnos… Azt a valóságot fogod megteremteni magadnak, mert azt hiszed el. Hiába vágyakozol Te egy boldog, gondtalan életre, ha tudat alatt ott van ez a hiedelem, akkor a vágyadat ütni fogja és a világot szörnyű helyként fogod megtapasztalni, azt a valóságot fogod magadnak megteremteni. A jó hír viszont az, hogy a hiedelmeidet tudod oldani, el tudod engedni őket. De erről majd a következő posztban írok 🙂 Addig is, ha esetleg van olyan vágyad, amit ebben a posztban nem találtál meg, és szeretnéd tudni, hogy milyen hiedelem blokkolhatja a beteljesülését, akkor írd meg kommentben, vagy üzenetben, mindenképp válaszolok 🙂

 

Ui. Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂 Lgyen szép napod 🙂

 

 

Nyári csodák – avagy, hogyan teremtjük az életünket

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Bejelentkezem

Eltűntem kicsit az elmúlt hetekben, aminek azon egyszerű oka van, hogy nyári szünet van 🙂 Itthon vannak a fiaim, ezért a “munkára” kicsit kevesebb idő marad…

Csodás “véletlenek”

Az életünk azonban zajlik rendesen, történt néhány dolog, amit már régóta meg szerettem volna írni. 4 “kisebb csodát” szeretnék elmesélni, ami velünk történt az elmúlt hetekben. Az első három gyakorlatilag 3 napon belül zajlott, és ugyanazon eseményhez köthető. A negyedik egy teljesen más dolog, de az is hatalmas csoda volt számomra, és nem sokkal utána történt. Ha ismersz engem, vagy olvasol egy ideje, akkor nagyon jól tudod, hogy nem hiszek a véletlenekben. Már csak azért sem, mert túl sokszor történik velünk ezekhez hasonló “véletlen”, amikre sokkal jobban szeretek csodaként tekinteni. Hiszen tudod, Einstein is megmondta: Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda. Hát mi az utóbbi szerint éljük az életünket 🙂

Az első “csoda”

Az első három történet a nagy fiam evező bajnokságához kötődik. Júliusban volt az országos bajnokság, amire őt is benevezték. Azt tudni kell, hogy nagyon tehetséges az evezésben. Mondhatjuk úgy, hogy megtalálta azt a sportot, ami valóban az övé. Természetesen egy szuper edzője is van, hiszen nélküle nem tudna ilyen eredményeket elérni.

No de a lényeg, hogy az országos bajnokság előtti napon a fiam szólt, hogy fáj a dereka, már 3-4 napja. Nesze neked tudatosság… Nem mondom, hogy az első gondolatom nem az volt, hogy ennyit az országos bajnokságról, így nem fog tudni evezni. Na de szerencsére elég mániákus vagyok, a munkámat a családomon is napi szinten gyakorlom 😀 Ezért megkértem, hogy nézzünk mögé, beszélgessünk el a derekával. Ezt nem is részletezném, kb. negyed órát rászántunk, mögé néztünk és gyönyörűen kijött a lelki oka, hogy mitől fájt VALÓJÁBAN a dereka. Ettől a negyed órától már egyből enyhülést érzett, szinte teljesen elmúlt a fájdalma. Este azért még egy picit panaszkodott, ezért akkor újra ránéztünk, állhat-e még valami a háttérben. Ki is jött még egy kis dolog, és gyakorlatilag, ahogy az kijött, a fájdalmat is teljesen elvágták. Mondanom sem kell, hogy másnap, a versenyen sem volt semmiféle probléma, és azóta sincs semmi a derekával, pedig már 1 hónap eltelt.

A második “csoda”

Másnap reggel, a verseny napján, még a verseny előtt, a fiam elmesélte, hogy mit látott meditációban. Elmondta, hogy azt látta, hogy a kettes pályán fog evezni, és aki az egyes pályán lesz, az fog neki egy kisebb kihívást jelenteni, de meg fogja nyerni a versenyt.

Gondolom a folytatást sejtitek, gyakorlatilag pontosan az történt, amit a fiam meditációban látott. A kettes pályán versenyzett, és az egyes pályán lévő lett a második, kb. 1 hajó hosszal előzte meg a fiam. Azt mondta a verseny után, hogy anya, amikor kiderült, hogy a kettes pályán leszek, akkor már tudtam, hogy nyerni fogok! 🙂 Így lett belőle országos bajnok, ráadásul mindössze 2-3 hónap evezés után. Mert ugyan 1 éve kezdte el az evezést ergométeren, azonban vízen, ebben a típusú hajóban (szkiffben), amiben versenyzett, májusban ült először. Tulajdonképpen ez is felér egy csodával…

Egyébként körülbelül fél éve kezdett el versenyezni, és nagyjából minden versenyét láttuk meditációban, hogy hogy fog alakulni 🙂 Itt érdekességképp még annyit tennék hozzá, hogy már kiskorában is látszott, hogy milyen jó alkata van, és mindig úgy gondoltam, hogy ha mi szeretnénk, és erőltetnénk, akár olimpikon is lehetne, de mi ezt biztos, hogy nem akarjuk…. Akkoriban (még tudatosság, spiritualitás sehol nem volt az életünkben) a versenysport számomra félelmetes volt. Azt gondoltam, hogy a verseny sportolóknak nincs más életük, csak a sport. Én pedig ezt nem akartam a gyerekemnek. A mai eszemmel már abban hiszek, hogy kellő tudatossággal, mindent jól lehet kezelni. Ha pedig valami belőlünk fakad, annak nem szabad az útjába állni.

A harmadik “csoda”

Ez az országos bajnokság három napig tartott. A második nap a fiam négy párban indult. A verseny végén láttam, hogy a fiam nagyon rosszul van. Fogta a hasát, úgy pakolta el a hajót. Kérdeztem, mi a baj. Azt válaszolta, hogy nem tudta megemészteni rendesen az ebédet. Aztán mondtam neki, hogy engem a lelki oka érdekel inkább, nem a fizikai. Nem igazán volt ehhez türelme, kicsit frusztrált, volt, mert “csak” ötödik helyen végeztek. Türelmetlenül válaszolta, hogy nem tudja mi a lelki oka… Kérdeztem tőle, hogy mi az, amit nem tudsz megemészteni? Újra türelmetlenül mondta, hogy nem tudja… Ezután azt a kérdést tettem fel, hogy nem lehet-e, hogy azt nem tudja megemészteni, hogy ötödikek lettek. Rám nézett, azzal a tipikus arckifejezéssel, hogy ez most betalált, majd annyit válaszolt, hogy jobb lett….

Ezután még átbeszéltük, hogy miért éli ezt meg így, mitől volt frusztrált, aztán 5-10 percen belül teljesen elmúlt a rosszulléte.

Már rengeteg ilyen “csodás véletlent” tapasztaltunk meg, és még mindig minden egyes megtapasztalás hihetetlen energiával tölt fel, mindannyiunkat 🙂

A negyedik “csoda”

Ahogy említettem a negyedik történet nem kapcsolódik az első háromhoz, viszont időben nagyon közel voltak egymáshoz. Kb. 1,5 héttel az országos bajnokság után, a középső fiam csuklója eltört. Úgy volt, hogy 3 hétig lesz gipszben a keze, de 10 nap után kap egy könnyített gipszet. Nagyon rosszul érintett, még soha nem tört el semmije egyik gyermekemnek sem. Természetesen egyből a miértjét kutattam, hiszen nyilván ez is okkal történt. Rá is néztünk a középsőmmel, miért is történt ez a baleset, mire akartak minket figyelmeztetni. Szépen ki is hoztuk másnap, átbeszéltük, hogy mi volt ennek a törésnek a lelki oka. Ezen felül minden nap 1 órát kezeltük energiával, a fiam is (amiért iszonyatosan büszke vagyok rá) és én is. A célunk az volt, hogy gipsz nélkül jöjjön ki a sebészetről 10 nap után. Gondolom egyértelmű, hogy ezt el is értük 🙂 10 nap után azt mondta az orvos, hogy nincs szükség már a gipszre 🙂 Hihetetlenül boldogan, jó kedvűen léptünk ki a Heim Pálból. Akkor is bebizonyosodott, hogy csodák már pedig léteznek 🙂