Tudatos nevelés kategória bejegyzései

Segítsééég!!!! Nyakunkon a felvééételiiii!

Közzétéve Szerző:

Lelki előkészítő a felvételire

Idén nálunk is aktuális lett a felvételi, a legnagyobb fiam ugyanis nyolcadikos lett. Az eddigi tapasztalaink alapján úgy érzem, hogy muszáj írnom arról, hogy mennyire fontos lenne az előkészítők mellett, egyfajta mentális felkészítés is. A gyerekekben rengeteg feszültség gyülemlik fel a felvételivel kapcsolatban. Mindenhonnan csak azt hallják, hogy a felvételi az nehéz, ez egy kemény időszak, ezt a pár hónapot most meg kell húzni, stb… Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a felvételire nem is kell készülni, csak azt, hogy nem biztos, hogy ekkora feszültséget kell rátenni a gyerekre.

Gondold csak el, hogy mennyivel jobb lenne, ha a gyereked azt hallgatná, hogy meg tudod csinálni, menni fog. Kell rá készülnöd, de Te képes vagy rá.  A tudatalattijába egyből ez kerülne, ezt hinné el, és amellett, hogy felkészül rá a gyakorlatban, lelkileg is magabiztosan indulna neki a nagy napnak.

Hogyan segítsd a lelki felkészítést?

Első és legfontosabb, hogy higgy benne!! Ha Te nem hiszel benne, akkor ő sem fog magában, ezt biztosra veheted!

Fontos, hogy beszélgessetek róla higgadtan. Hozzátok meg azt a döntést, hogy pontosan abba az iskolába fog bekerülni, ahol neki a legjobb lesz, minden szempontból. Sok gyerek tart attól is, hogy vajon eleget készül-e a felvételire. Döntsétek el azt is, hogy éppen annyit fog rá készülni, pont annyi feladatot fog megoldani, amennyi ahhoz kell, hogy abba az iskolába, ahol neki a legjobb lesz biztonsággal bekerüljön.

Beszélgessetek arról is, hogy mi van benne. Kérdezd meg, mit érez. Fél-e, stresszel-e rajta. Ha igen, akkor oldjátok a feszültséget. (Például ezzel a meditációval). Nagyon fontos, hogy hallgasd meg, hogy valójában mi van benne. Ne vádold, ne ítélkezz felette, egyszerűen csak hallgasd meg. Már ezzel rengeteget segítesz neki! Ne csak azt hangoztasd, hogy ülj le, és csinálj próba felvételit. Ha nagyon nem akar leülni, értsd meg az okát, beszéld meg vele. Ne cimkézd lustának. A tapasztalataim alapján ilyenkor a legtöbb esetben egyáltalán nem lustaságról van szó, sokkal inkább arról, hogy a gyerek nem érzi képesnek magát, hogy jól megírja a feladatsort, ezáltal nincs sikerélménye, nincs motivációja, hogy leüljön tanulni. Muszáj, hogy meg akard érteni, hogy valójaban mit érez a gyermeked, hogy aztán tudj neki segíteni!

Kulcsfontosságú az is, hogy magadban is oldd a feszültséget. Egészen biztos, hogy benned is van bőven. Ezt természetesen rárakod a gyerekre, aki ettől még feszültebb lesz. Úgyhogy tényleg nagyon nagy jelentősége van annak, hogy magadon is dolgozz!

A mi tapaztalataink ezidáig

A fiammal nyáron kezdtük a felkészülést, nem túl aktívan, de azért néhány feladatlapot megoldott. 26-27 pontosokat írt akkoriban, aztán egyre jobbakat. Szeptember közepén azt vettük észre, hogy megállt a fejlődés. Matekból 30-33 pontnál nem írt többet már egy ideje. Itt kezdtük el az önismereti oldásokat. Ahogy fent írtam, hogy magadban is oldd a feszültséget, én is azzal kezdtem. Magamban ránéztem, hogy miért zavar ez engem, és oldottam a bennem lévő blokkokat. Ezután a fiammal is megnéztük, hogy mi lehet az oka, hogy nem fejlődik. Nagyon hamar kiderült, hogy van egy olyan hiedelme (ami szerintem a legtöbb gyereknek van), hogy a felvételi nehéz. Na már most, ha azt hiszed el valamiről, hogy nehéz, akkor az nehéz is lesz! Gyorsan véghez vittünk egy oldást, elengedte ezt a hiedelmet, és másnaptól 35 pont körülieket írt matekból, magyarból még jobbakat.

Eltelt megint néhány hét. Továbbra is oldogatta meg a heti 2-4 feladatlapot. Matekból már minden egészen jól ment, kivéve a szöveges feladatokat. Az sehogy se ment. Arra jutottunk, hogy ezentúl nem egész feladatsorokat, hanem csak szövegeseket old majd meg. Így is lett. A fejlődés azonban elmaradt. Nem mentek a szövegesek, annak ellenére, hogy 2-3 hetet elég aktívan gyakorolt. Ezért a múlt héten újra arra jutottunk, hogy oldanunk kell, csak úgy tud tovább fejlődni. Kijött, hogy nincs kedve az egészhez. A szöveges feladatokkal kapcsolatos alsós élményei blokkolják azt, hogy ő egyáltalán hozzá tudjon kezdeni ezekhez a feladatokhoz. Meditáltunk rá, oldottuk a blokkokat. Ez alkalommal is magamban is megkerestem, hogy engem miért zavar, bennem mi van ezzel kapcsolatban. Kiderült, hogy bennem is van elakadás. Én azzal blokkoltam ezt az egészet, hogy minden alkalommal, amikor a fiam egy szöveges feladatnál elakadt, én is megpróbáltam megoldani őket, mert kiváncsi voltam, hogy sikerül-e. Nagyrészt én sem tudtam…. Ezáltal az volt bennem, hogy hogyan is várhatnám el a fiamtól, hogy ő megoldja, ha én sem tudom megoldani. Tudtam, hogy nekem is vele kell fejlődnöm, muszáj elérnem, hogy én is meg tudjam oldani a szöveges feladatokat. Ami ezután következett az számomra felért egy csodával 🙂 Gyakorlatilag az oldások után egyből, megnéztünk 2-3 szöveges feladatot, olyanokat, amiket azelőtt biztosan nem tudtam volna megoldani. Nekem már akkor sikerült azokat megoldani, a fiamnak akkor még “csak” egyet. Másnap viszont a fiam is óriásit fejlődött. 6 szöveges feladatot csinált meg, olyanokat, amikhez hozzá se tudod volna fogni azelőtt. Hatból kettőt maximum pontosra csinált meg, és a többinél is ért el részpontszámot. Tulajdonképpen nem egész 24 óra alatt többet fejlődött, mint előtte 2-3 hónap alatt. Azért, mert feloldottuk azt a lelki blokkot, ami eddig gátolta őt abban, hogy megoldja ezeket a feladatokat. Rengeteg ilyen csodát megéltem már, mégis szinte minden alkalommal rácsodálkozom, hogy tényleg ennyire egyszerű megoldani egy-egy problémát. Ez történt múlt hétvégén.

Azóta szöveges feladatokat gyakorolt többnyire, hogy még több sikerélménye legyen. Ma írt először egy matek feltvételit, 41 pontos lett. Borzasztó büszke vagyok rá. Tulajdonképpen most azt érzem, ha holnap lenne a felvételi, már akkor sem aggódnék. Na jó, egy kicsit 😀 De azt gondolom, hogy ennél többet, hogy mentálisan és gyakorlatban is készülünk rá, nem lehet, és nem is kell tenni érte. A többit már az Univerzum, a jó Isten, a sors, vagy hívjuk, ahogy akarjuk, intézi. Ha így nem oda veszik fel, ahova szeretné, akkor nem az az útja. Azt is elfogadjuk. Mindenesetre  bízom abban, hogy nyugodtan, minimális feszültséggel fog beülni a felvételire. Hiszek abban, hogy minden úgy fog történni, ahogy számára a legjobb lesz. Persze ezzel nem azt mondom, hogy bennünk már nem lesz feszültség, görcs a felvételivel kapcsolatban. Valószínűleg lesz. Viszont amint megjelenik, oldani fogjuk, ahogy eddig is tettük 😉

Mit is szeretnék üzenni ezzel a poszttal?

Azt, hogy a feladatsorok megoldása mellett, arra kérlek, hogy szánjatok időt arra is, hogy lelkileg felkészüljön a gyermeked. Segíts neki, oldjátok a feszültséget benne. Próbáld meg megérteni őt!  Hidd el, sokkal jobb felvételit fog írni januárban.

Ha bármi kérdésed van, keress bátran 😉 Legyen szép napod!

Félelmek oldása (nem csak) 6 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Előzmények

Néhányszor már írtam róla, hogy a legkisebb fiammal is – aki most még ugyan 5 éves, de a héten lesz 6 – már elég nagy sikerrel alkalmazom a módszereimet. Hétvégén megnéztünk egy mesét, és bár mindig odafigyelünk, hogy maximum 6 karikásat válasszunk, így is előfordul sajnos, hogy fél egy-egy mese után. Ez történt most is. Alvás előtt mondta, hogy fél, a mesében szereplő gonosztól.

Az oldás

Ilyenkor általában hívjuk a Tündérkét, vagy átalakítjuk a gonoszt, mikor mire vagyunk ráhangolva… Azonban az elmúlt hetekben már egyszer-kétszer vele is alkalmaztam azt a technikát, amit a hozzám segítségért fordulókkal is mindig sikeresen alkalmazunk.

A módszer leírását ezen a linken is megtalálod, de itt is leírom, mit tettünk. Mondtam a kisfiamnak, hogy figyeljen a félelmére. Kértem, hogy keresse meg a testében, hogy hol érzi ezt a félelmet. A mellkasára mutatott. Mondtam neki, hogy kezdje el figyelni ezt a félelmet. Semmi mást ne csináljon, csak figyelje az érzést a mellkasában. Koncentráljon rá, hagyja, hogy ott legyen. Kb. 1 perc után kérdeztem tőle, hogy kisebb lett-e. Mondta, hogy igen, egy picit már kisebb. Utána folytattuk, mondogattam neki, hogy semmi másra ne figyeljen csak a félelmére, csak oda irányítsa a figyelmét. Kb. 2 perc elteltével meg is szűnt a félelme, teljesen eltűnt. Ezután szépen, nyugodtan elaludt, úgy, hogy egyszer sem említette azóta, hogy félne.

Hogy miért is osztom ezt meg

Azért, mert nap mint nap gyakorlom ezt a módszert. Alkalmazzuk mindhárom gyerekemmel, a férjemmel, a hozzám segítségért fordulókkal, és természetesen én magam is nagyon gyakran használom. Tudom, hogy mennyire hatékony! 3 PERC! Mindössze ennyit vett igénybe, hogy oldjuk a kisfiamban lévő feszültséget. Ez a 3 perc nem sokkal több, mint azt mondani, hogy ne félj, hiszen ez csak egy mese. Az a probléma azzal, hogy átbeszéljük, hogy ez csak egy mese, és ettől nem kell félni, hogy nem minden esetben nyugtatja meg a gyerkőcöt. Persze, ha megnyugtatja egy ilyen beszélgetés, akkor nyert ügyünk van, akkor nyilván nem kell ilyen módszert bevetni 🙂 Ha azonban még mindig fél, akkor arra kérlek, hogy ne legyints a félelmére, és ne is legyél türelmetlen. Azért kérem ezt, mert emlékszem régen, nem vagyok rá büszke, de el tudtam veszíteni a türelmemet tehetetlenségemben, hogy nem tudok a gyerekemnek megoldást nyújtani a félelmére…

Ez a módszer azért jó, mert ez valóban oldja a gyerkőcben lévő feszültséget, nem maradnak benne utána rossz érzések. Nem nyomja el magában a gyerkőc, hiszen elfogadja a saját érzelmeit. Ezzel a tudatos befelé figyeléssel szépen felszínre kerülnek a gyermek érzései, megengedi őket, hagyja, hogy átjárják őt, majd ezzel a megengedéssel, elfogadással gyönyörűen oldódik a feszültség.

Tehát, ha fél, szorong a gyermeked, jusson eszedbe ez a módszer, és használd, ezért osztottam meg 🙂 Ha van kedved Te is oszd meg a tapasztalatodat, nagyon szívesen venném 😉 Ha pedig kérdésed lenne, azt is írd meg bátran! Legyen szép napod!

A Tündérke és a Krampusz – avagy félelmek oldása, hiszti kezelése tudatosan 4-6 éves korban

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A módszer

A legutóbbi posztomban írtam arról, hogy az 5,5 éves kisfiam, hogyan nyugtatta meg magát a Tündérkével és a Krampusszal, amikor szomorú lett.  Most leírom ezt a módszert, amit kb. 1-1,5 éve találtam ki, és nálunk, amint ez a posztból is kiderül nagyon bevált 🙂

Eredetileg hisztik kezelésére “fejlesztettem” ki, de kicsit módosítgatva most már inkább feszültség oldására használjuk. Hogy miért is jó tudatosan, ilyen módszerekkel kezelni a hisztit, feszültséget, arról itt írok bővebben.

A Tündérke és a Krampusz

Amikor a gyerkőc belekerül egy negatív spirálba, akkor vedd elő a két kezed. Az egyik kezed testesítse meg a Tündérkét, a másik kezed pedig a Krampuszt. Mondd el a gyerkőcnek, hogy nézd, itt van a Tündérke, itt pedig a Krampusz. Valószínűleg azért dühös a gyerkőc, mert nem úgy történik valami, ahogyan azt ő szeretné. Az a lényeg, hogy a Tündérkés kezeddel (én el is szoktam változtatni a hangom) kezdd el megnyugtatni őt, elismerve és elfogadva az érzelmeit. Mondd el neki a Tündérke nevében, hogy megérted, hogy most nagyon rossz neki, megérted, hogy dühös, de vannak dolgok, amiket sajnos nem lehet, VAGY  biztosan van valami megoldás erre a helyzetre, csak meg kell nyugodni előbb. A Krampuszos kezeddel pedig (szintén elváltoztatott hangon) kezdd el őt bátorítani a hisztire! Mondd neki a Krampusz nevében, hogy nem, nem igazad van, hisztivel fogod elérni azt, amit akarsz. Persze ne sokáig, jöjjön hamar a Tündérke, és erősítse meg a gyerkőcöt, például így: tudom, hogy érzed, hogy most inkább meg kellene nyugodnod, és utána átbeszélni ezt az egészet anyával és apával. Tudom, hogy érzed, hogy a hiszti nem visz előre. Igen, most rossz, de itt vagyok veled, és segítek megnyugodni. Bújj egy kicsit anyához, megnyugszol, megszeretgetitek egymást és átbeszélitek, megkeresitek a megoldást. Krampusz, te pedig légy szíves menj el, te is nagyon jól tudod, hogy így nem lehet megoldani a problémákat. Erre jön a Krampusz, legyintve a Tündérkére, dehogyisnem, igenis, hogy a hiszti visz előre. Igenis, hogy így kell viselkedni, csináld csak. Átveszi a szót újra a Tündérke, tudom, hogy érzed, hogy nem így kell viselkedni, nem ez a módja, tudom, hogy te is inkább meg szeretnél már nyugodni, mert ez neked sem jó, Krampusz, tudom, hogy te is tudod… És így tovább… Ezt a kis párbeszédet kell addig türelmesen folytatni, amíg a Tündérke “nyer”. Nálunk mindig, viszonylag hamar, a Tündérke győzött, a Krampusz pedig elkullogott, félig szomorúan, félig elismerve, hogy tulajdonképpen igaza van a Tündérkének, meg a gyerkőcnek. A “bábozások” ideje, minden alkalommal egyre rövidült, mert a kisfiam nagyon megszerette a Tündérkét, így mindig azt akarta, hogy ő “nyerjen”.

Feszültség oldása

Feszültség oldására – legyen az félelem, szomorúság, vagy bármi, ami rossz a gyerkőcnek –  kicsit módosítottunk a módszeren (bár Dani ezt használta a szomorúságára). A Krampuszt kivettük a történetből, helyette a gyerkőcnek kell megfogalmazni, hogy mi van benne pontosan. A Tündérke viszont megmaradt, általában ő hozza a megoldást. Egy példát egy ilyen oldásunkról ebben a posztban olvashatsz.

Ha bármi kérdésed van, írj bátran 😉

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

Létezik nevelő célzatú pofon?

Közzétéve Szerző:
5

Te melyik táborba tartozol?

Ha azon szülők táborába tartozol, akik szerint a testi fenyítés (mindegy, hogy pofonról, elfenekelésről, vagy csak egy kisebb legyintésről beszélünk) rendben van, mint nevelési eszköz, akkor szeretnélek megkérni, hogy olvasd figyelmesen végig ezt a bejegyzést 😉 Ha pedig azon szülők táborát erősíted, akik ugyan ellenzik ezt a fajta nevelés módot, mégis néha eszköztelennek érzik magukat, amikor a gyermekük kibillen az egyensúlyából, és néha még önmaguk is megkérdőjelezik, hogy nem kellene-e az előző táborba átállni, akkor Téged is arra szeretnélek kérni, hogy olvasd el ezt a posztot nagyon figyelmesen 🙂 Ha pedig teljes bizonyossággal tudod, hogy a testi fenyítés leginkább tilos a gyereknevelésben, akkor elolvasás után ne felejtsd el megosztani ezt a bejegyzést 🙂

A posztom célja

Félreértés ne essék, senkit, de senkit nem szeretnék bírálni, hogy hogyan neveli a saját gyermekét. Egyszerűen csak szeretném elmondani, hogy én mit gondolok erről a témáról… Van ugyanis egy határozott véleményem erről az egészről… Ha már EGY szülőt rá tudok venni arra, hogy elgondolkozzon az írásomon, és ezáltal az ő gyermekét néhány pofontól sikerül “megmenteni”, akkor már elérte a célját ez az írás. Hogy miért higgy nekem, vagy legalábbis gondolkodj el azon, amit írok? Nos, azért, mert a hivatásomnak egy része, éppen az ilyen pofonok feldolgozásában testesül meg. Tudom, hogy milyen lelki sebeket okoznak ezek a pofonok, amelyeket szerencsére nem lehetetlen feldolgozni, azonban nem is feltétlenül egyszerű, sajnos. Természetesen, ahogy említettem senki felett nem szándékom ítélkezni. Mélyen hiszem, hogy mindenki, a legjobb tudása szerint neveli a gyermekét. A gyereknevelés pedig azt gondolom nem is annyira egyszerű feladat. Tudom, hiszen én magam is gyakorló szülő vagyok, 3 fiú édesanyja. A férjemmel igyekszünk nagyon tudatosan nevelni a gyermekeinket, hiszem, hogy a tudatosság az, ami igazán tud nevelni, jó irányba terelni, nem pedig a pofonok… Azt is biztosan tudom, hogy Te is a legjobbat akarod a gyermekednek, éppen ezért is döntöttél úgy, hogy végigolvasod most ezt a posztot, amit előre is köszönök, mert egy kicsit hosszabbra sikerült, mint terveztem. Ez a poszt pedig segíteni fog a tudatosságod emelésében, ami hatással lesz a későbbi döntéseidre, azzal kapcsolatban, hogy adott esetben felemeled-e a kezed, vagy sem…

Én sosem ütöttem meg a gyermekeimet?

Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy őszintén megválaszoljam a fenti kérdést. Már csak azért is, mert tényleg nem szeretném, hogy bárki észosztásnak tekintse ezt az írást. Még egyszer szeretném határozottan leszögezni, hogy a célom nem az ítélkezés, sem az észosztás, sokkal inkább az elgondolkodtatás. No de, hogy válaszoljak a kérdésre: DE sajnos ütöttem már a gyermekeim fenekére… Nem vagyok rá büszke, egyáltalán nem. Arra mondjuk úgy, hogy azért büszke vagyok, hogy viszonylag kevésszer fordult ez elő. 2 kezemen meg tudom számolni, hogy a 13 év alatt, hányszor csaptam rá a 3 fiamra. De olyankor is tudtam, hogy nem az lett volna a megoldás… Tehát sajnos van, hogy elveszítem a türelmemet. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy amióta meditálok (6 éve), azóta sokkal de sokkal türelmesebb lettem a gyermekeimmel (is). Mindenesetre ezt tényleg fontosnak tartottam megosztani, hiszen önmagam előtt is csak így lehet hiteles ez az írás… No, de vágjunk is bele.

Egy jó nagy pofon megtanítaná

Sokakban élnek mai napig az ehhez hasonló tévhitek, hogy egy jó időben elcsattant atyai pofon többet ér, mint a könyörgés. Vagy, hogy egy jó nagy pofon megtanítaná neki, hogyan kell viselkedni. Nem beszélve arról, hogy “engem is vertek, mégis ember lett belőlem”, vagy hogy “én is kaptam pofonokat, meg is érdemeltem”… Itt muszáj megjegyeznem, hogy az, aki ezt az álláspontot képviseli, szerintem nem igazán élhet boldog, kiegyensúlyozott életet, hacsaknem komoly önismereti munka van a háta mögött.

Nos nézzük, hogy véleményem szerint mire is tanítja meg VALÓJÁBAN a gyermeket egy jó nagy pofon, ütés, de akár egy-egy legyintés is:

  • Félelemre, szorongásra… A gyermeknek félni kell attól, hogy a tetteinek mi lesz a következménye. Ez akár felnőtt korában is folyamatos mérlegelésre készteti majd, hogy megtegye, ne tegye, hiszen a tudatalattijába bevésődött, hogy a tettei következményei adott esetben félelmetesek is lehetnek.
  • Önszeretet hiányra… A gyermek egy-egy pofon után hajlamos levonni azt a következtetés, hogy ő bizony nem szerethető. Az önszeretet hiánya elsősorban a párkapcsolatban okozhat majd a későbbiekben problémát, de természetesen bármilyen más emberi kapcsolatban is gond lehet sajnos.
  • Önbizalom hiányra… A gyermek nagyon hamar elhiszi azt is, hogy ő nem elég jó, nem felel meg, úgy ahogy van.  Az önbizalom hiány a gyermek életének minden területére kihathat, a tanulástól elkezdve a szociális készségeken keresztül, bármelyik életterületnél okozhat problémát. Természetesen, ha ezek a sebek nincsenek begyógyítva, akkor az a felnőtt korra is hatással van. Az önbizalom hiány problémát okozhat bármelyik életterületen, például a munkahelyen, párkapcsolatban, baráti kapcsolatokban, de még az anyagi helyzetben is. 
  • Az önfelvállalás hiányára… A gyermek nagyon hamar rájön, hogy nem vállalhatja fel magát, ami önmaga megtagadását eredményezi. Könnyen lehet, hogy emiatt hazugságokba is keveredik, hiszen nem lát más módot, hogy megússza a verést, csak a füllentést. Ha valaki nem meri vállalni önmagát, az felnőtt korban is rengeteg problémát tud okozni, az adott életterületen, szerintem ezt nem is kell ragozni.
  • Az érzelmek elfojtására… A gyerkőc arra is hamar rájön, hogy nem élheti meg az érzelmeit, azaz magába kell fojtani az érzelmeit. Hiszen, ha megéli, akkor jön a verés, vagy a pofon. Ezért inkább úgy dönt, hogy visszafojtja. Az érzelmek visszafojtása szintén számos problémát okozhat, többek közt szorongást, de akár depresszióhoz is vezethet a későbbiekben…

Valószínűleg lehetne még ezt ragozni, sokáig tudnám fejtegetni mindegyik pontot, és ha nagyon gondolkoznék, lehet, hogy még több pont is jutna eszembe. Azt gondolom azonban, hogy a lényeget így is sikerült összefoglalnom. 

Türelem és szeretet

Persze nehéz egy ellenkező gyermeknek türelmesen elmagyarázni, hogy amit szeretne, az most nem lehetséges. Én mégis arra biztatlak, hogy mielőtt felemelnéd a kezed, állj meg egy pillanatra és gondolkozz egy kicsit. Próbálj meg visszazökkenni a mostba, mérlegelni, de legfőképpen megérteni a gyermekedet. A gyermeked nem azért ellenkezik, mert ő rossz, legkevésbé sem azért, mert téged akar bosszantani. Egyszerűen így tudja csak jelezni, hogy most, neki nagyon nem jó valami. Te vagy a felnőtt, és Tőled várja, hogy megnyugtasd. Gondold csak el, hogy ha Te felnőttként adott esetben magadat sem tudod lenyugtatni, akkor miért várod el Tőle, hogy ő egyedül le tudjon nyugodni? Tulajdonképpen lehetséges, hogy Te magad sem vagy rá képes…. Mindenesetre az biztos, hogy neked kell megtanítanod, hogyan tud megnyugodni. Nyilvánvalóan ez a nehezebb út, hiszen ahhoz, hogy őt megtanítsd lenyugodni egy-egy hiszti alkalmával, előbb meg kell tanulnod saját magadat is lenyugtatni. Biztosan ismered Te is a mondást, hogy a gyermeked nem a tanácsodat, hanem a példádat követi… Hogy hogyan is tudod ezt kivitelezni? Nos, ez a poszt már így is túl hosszú, hogy ebbe belemenjek. Lehet, hogy majd erről is fogok írni valamikor a jövőben. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy először is a saját elakadásaidat kell kioldanod ahhoz, hogy tudatosan, türelmesen tudj reagálni az ilyen helyzetekre, azaz saját magadat kell megismerned, hogy mire, hogyan, miért reagálsz. Úgyis mondhatnám, hogy az önismeret elengedhetetlen feltétele a Te boldogságodnak, csakúgy, mint a gyermekedének is. Azaz, ha Te jól vagy, a gyermeked is jól lesz.

Végezetül, egy igaz kis történet, a pofonokról, a mai fiatalokról és a tiszteletről

Hiszem tehát, hogy a pofon nem tanít se tiszteletre, se jólneveltségre. A pofon félelemre, szorongásra, rettegésre tanít. Nem olyan régen egy párbeszéd tanúja voltam. Két középkorú férfi arról tanakodott, hogy bezzeg ők mennyivel jobban tisztelték az ő szüleiket, mint a mi generációnk. Persze, kaptak egy két verést, de annak helye volt, azt ők megérdemelték. Nos, én nem akartam ezzel vitába szállni, mindössze egy kérdést tettem fel ezzel kapcsolatban. Azt mondtam, hogy tegyük fel, hogy ők jobban tisztelték a szüleiket…. Megkérdeztem az egyik férfitől, hogy szerinte az ő generációjuk (volt) őszintébb a szüleivel, vagy a mi generációnk (én 35 éves vagyok)? Ezen elgondolkozott, és természetesen a válasza az volt, hogy kétségtelenül a mi generációnk őszintébb. Ezek után kérdezem én, hogy régen az valóban tisztelet volt? Nem csak úgy gondoljuk, hogy az volt? Tényleg az a tisztelet, ha hazudnunk kell? Ha igen akkor, azt hiszem, én nem igazán akarok tisztelni senkit…

Ha tetszett ez a poszt arra kérlek, hogy oszd meg, hátha eléri célját és megment egy-egy gyermeket néhány pofontól…

 

Ha bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg, nagyon szívesen venném 🙂 Ha pedig tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

 

 

Nyári csodák – avagy, hogyan teremtjük az életünket

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Bejelentkezem

Eltűntem kicsit az elmúlt hetekben, aminek azon egyszerű oka van, hogy nyári szünet van 🙂 Itthon vannak a fiaim, ezért a “munkára” kicsit kevesebb idő marad…

Csodás “véletlenek”

Az életünk azonban zajlik rendesen, történt néhány dolog, amit már régóta meg szerettem volna írni. 4 “kisebb csodát” szeretnék elmesélni, ami velünk történt az elmúlt hetekben. Az első három gyakorlatilag 3 napon belül zajlott, és ugyanazon eseményhez köthető. A negyedik egy teljesen más dolog, de az is hatalmas csoda volt számomra, és nem sokkal utána történt. Ha ismersz engem, vagy olvasol egy ideje, akkor nagyon jól tudod, hogy nem hiszek a véletlenekben. Már csak azért sem, mert túl sokszor történik velünk ezekhez hasonló “véletlen”, amikre sokkal jobban szeretek csodaként tekinteni. Hiszen tudod, Einstein is megmondta: Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda. Hát mi az utóbbi szerint éljük az életünket 🙂

Az első “csoda”

Az első három történet a nagy fiam evező bajnokságához kötődik. Júliusban volt az országos bajnokság, amire őt is benevezték. Azt tudni kell, hogy nagyon tehetséges az evezésben. Mondhatjuk úgy, hogy megtalálta azt a sportot, ami valóban az övé. Természetesen egy szuper edzője is van, hiszen nélküle nem tudna ilyen eredményeket elérni.

No de a lényeg, hogy az országos bajnokság előtti napon a fiam szólt, hogy fáj a dereka, már 3-4 napja. Nesze neked tudatosság… Nem mondom, hogy az első gondolatom nem az volt, hogy ennyit az országos bajnokságról, így nem fog tudni evezni. Na de szerencsére elég mániákus vagyok, a munkámat a családomon is napi szinten gyakorlom 😀 Ezért megkértem, hogy nézzünk mögé, beszélgessünk el a derekával. Ezt nem is részletezném, kb. negyed órát rászántunk, mögé néztünk és gyönyörűen kijött a lelki oka, hogy mitől fájt VALÓJÁBAN a dereka. Ettől a negyed órától már egyből enyhülést érzett, szinte teljesen elmúlt a fájdalma. Este azért még egy picit panaszkodott, ezért akkor újra ránéztünk, állhat-e még valami a háttérben. Ki is jött még egy kis dolog, és gyakorlatilag, ahogy az kijött, a fájdalmat is teljesen elvágták. Mondanom sem kell, hogy másnap, a versenyen sem volt semmiféle probléma, és azóta sincs semmi a derekával, pedig már 1 hónap eltelt.

A második “csoda”

Másnap reggel, a verseny napján, még a verseny előtt, a fiam elmesélte, hogy mit látott meditációban. Elmondta, hogy azt látta, hogy a kettes pályán fog evezni, és aki az egyes pályán lesz, az fog neki egy kisebb kihívást jelenteni, de meg fogja nyerni a versenyt.

Gondolom a folytatást sejtitek, gyakorlatilag pontosan az történt, amit a fiam meditációban látott. A kettes pályán versenyzett, és az egyes pályán lévő lett a második, kb. 1 hajó hosszal előzte meg a fiam. Azt mondta a verseny után, hogy anya, amikor kiderült, hogy a kettes pályán leszek, akkor már tudtam, hogy nyerni fogok! 🙂 Így lett belőle országos bajnok, ráadásul mindössze 2-3 hónap evezés után. Mert ugyan 1 éve kezdte el az evezést ergométeren, azonban vízen, ebben a típusú hajóban (szkiffben), amiben versenyzett, májusban ült először. Tulajdonképpen ez is felér egy csodával…

Egyébként körülbelül fél éve kezdett el versenyezni, és nagyjából minden versenyét láttuk meditációban, hogy hogy fog alakulni 🙂 Itt érdekességképp még annyit tennék hozzá, hogy már kiskorában is látszott, hogy milyen jó alkata van, és mindig úgy gondoltam, hogy ha mi szeretnénk, és erőltetnénk, akár olimpikon is lehetne, de mi ezt biztos, hogy nem akarjuk…. Akkoriban (még tudatosság, spiritualitás sehol nem volt az életünkben) a versenysport számomra félelmetes volt. Azt gondoltam, hogy a verseny sportolóknak nincs más életük, csak a sport. Én pedig ezt nem akartam a gyerekemnek. A mai eszemmel már abban hiszek, hogy kellő tudatossággal, mindent jól lehet kezelni. Ha pedig valami belőlünk fakad, annak nem szabad az útjába állni.

A harmadik “csoda”

Ez az országos bajnokság három napig tartott. A második nap a fiam négy párban indult. A verseny végén láttam, hogy a fiam nagyon rosszul van. Fogta a hasát, úgy pakolta el a hajót. Kérdeztem, mi a baj. Azt válaszolta, hogy nem tudta megemészteni rendesen az ebédet. Aztán mondtam neki, hogy engem a lelki oka érdekel inkább, nem a fizikai. Nem igazán volt ehhez türelme, kicsit frusztrált, volt, mert “csak” ötödik helyen végeztek. Türelmetlenül válaszolta, hogy nem tudja mi a lelki oka… Kérdeztem tőle, hogy mi az, amit nem tudsz megemészteni? Újra türelmetlenül mondta, hogy nem tudja… Ezután azt a kérdést tettem fel, hogy nem lehet-e, hogy azt nem tudja megemészteni, hogy ötödikek lettek. Rám nézett, azzal a tipikus arckifejezéssel, hogy ez most betalált, majd annyit válaszolt, hogy jobb lett….

Ezután még átbeszéltük, hogy miért éli ezt meg így, mitől volt frusztrált, aztán 5-10 percen belül teljesen elmúlt a rosszulléte.

Már rengeteg ilyen “csodás véletlent” tapasztaltunk meg, és még mindig minden egyes megtapasztalás hihetetlen energiával tölt fel, mindannyiunkat 🙂

A negyedik “csoda”

Ahogy említettem a negyedik történet nem kapcsolódik az első háromhoz, viszont időben nagyon közel voltak egymáshoz. Kb. 1,5 héttel az országos bajnokság után, a középső fiam csuklója eltört. Úgy volt, hogy 3 hétig lesz gipszben a keze, de 10 nap után kap egy könnyített gipszet. Nagyon rosszul érintett, még soha nem tört el semmije egyik gyermekemnek sem. Természetesen egyből a miértjét kutattam, hiszen nyilván ez is okkal történt. Rá is néztünk a középsőmmel, miért is történt ez a baleset, mire akartak minket figyelmeztetni. Szépen ki is hoztuk másnap, átbeszéltük, hogy mi volt ennek a törésnek a lelki oka. Ezen felül minden nap 1 órát kezeltük energiával, a fiam is (amiért iszonyatosan büszke vagyok rá) és én is. A célunk az volt, hogy gipsz nélkül jöjjön ki a sebészetről 10 nap után. Gondolom egyértelmű, hogy ezt el is értük 🙂 10 nap után azt mondta az orvos, hogy nincs szükség már a gipszre 🙂 Hihetetlenül boldogan, jó kedvűen léptünk ki a Heim Pálból. Akkor is bebizonyosodott, hogy csodák már pedig léteznek 🙂

 

Izgul a gyerek a doga előtt?

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Nagy fiam és a dolgozatok

A nagy fiam mostanában elég sok dolgozatot ír. Annak ellenére, hogy valójában semmi oka nem lenne rá, hogy izguljon, mégis sokszor stresszel a felmérők előtt. Sajnos nem egyszer mondtam régebben azt neki, hogy: “Ne izgulj, úgyis menni fog, tudni fogsz mindent.” Ezzel a reakciómmal csak egy probléma van (volt), méghozzá az, hogy ezzel a mondattal a stressz kezelésére egyáltalán nem tanítottam meg őt. Hiszen nyilvánvaló, hogy attól, hogy én ezt mondom neki, attól még ő izgulni fog. A gombóc akkor is ott lesz a gyomrában/mellkasában/torkában, mikor hol… Ettől a mondattól nem igazán fog elmúlni a rossz érzése, maximum, ha szerencsénk van egy icipicit enyhül, de az sem valószínű…

Fejlődöm

Szerencsére a tudatosság folyamatos fejlődéssel jár. Az elmúlt 6 évben rengeteg módszert tanultam, ismertem meg, amelyeket a saját kis életünkre formálva használok, annak érdekében, hogy napról napra jobbá váljon az életünk. Természetesen ezeket a módszereket a nevelésembe is beleviszem, beépítem, ami a gyerekeimen, a velük való kapcsolatomon is nagyon szépen tükröződik. Sokszor viccelődünk azon, hogy lassan elmehetnének ők is NLP kezelőnek 🙂

Visszatérve a módszerekre… Hol azokat használom, amiket eredetileg megtanultam, hol hasonlóakat találok ki, hol teljesen új módszereket alkotok én magam. Amit ezúttal használtam az egy NLP módszer, de saját magunkra szabva, egészen konkrétan teljesen ehhez a problémához igazítva.

A módszer, avagy hogyan segíts a gyermekednek, ha izgul egy dolgozat előtt

Néhány hete villant be, hogy hogyan is kellene tudatosan kezelni ezt a fajta feszültséget, amit a nagy fiam él át a dolgozatok előtt. Arra kértem, hogy keresse meg a testében, hol van a rossz érzés. Azt válaszolta, hogy a mellkasában érzi. Megkérdeztem, hogyan néz ki ez az érzés, amire azt felelte, hogy fekete füsthöz hasonlít. Ezután azt mondtam, hogy képzeljen el maga előtt egy nagy 5-öst, ami a dolgozatára kapott jegyet szimbolizálja. Majd képzelje el, ahogy a fekete füstöt kicseréli az 5-ösre. Amint ezt megcsinálta, gyakorlatilag egyből csökkent a benne lévő feszültség.

Ezután, annyit kértem hogy minden alkalommal, amikor azon kapja magát, hogy izgul, tudatosítsa, hogy rendben van, most izgulok (ez egyébként az érzéseivel való szembenézés, az érzései tudatosítása, elfogadása), keresse meg újra, hogy hol van a rossz érzés, majd képzelje el, ahogy a rossz érzést, lecseréli az 5-ösre.

Azt mondta, hogy sokkal jobb lett a helyzet, gyakorlatilag alig izgult ezután.

Ez a módszer egyébként két dolog miatt is nagyon jó. Egyrészt azért, mert gyorsan oldja a feszültséget. Másrészt nemcsak a feszültséget oldja, hanem gyakorlatilag a gyerkőc egyből az 5-ös dolgozatot teremti meg magának. Hiszen a tudatalattijának minden egyes alkalommal, amikor a rossz érzést kicseréli egy 5-ösre, azt az üzenetet küldi, hogy márpedig ezt a dolgozatot 5-ösre fogja megírni. Ezáltal pedig szépen bevonzza azt az 5-öst is 🙂

Nem csak dolgozatoknál használhatod

Nagyon sokszor tapasztaltam már, amikor kipróbáltam más emberekkel ehhez hasonló módszert, hogy meglepődnek, hogy valóban eltűnik a rossz érzés. Igazából tényleg hihetetlen, de ennyire egyszerűen csökkenthetőek a bennünk lévő feszültségek. Ha idegeskedsz, feszült vagy, vagy a gyermeked az, tegyél egy próbát, szabd Te is a saját igényeidhez. Hidd el, meg fogsz lepődni, hogy mennyire hatásos. Nincsenek szabályok, egyszerűen, csak határozd meg az érzés helyét, alakját, színét, aztán kezdd el szépen megváltoztatgatni. Szinte egyből enyhülést fogsz tapasztalni, meglátod. Mert az még nem nagy baj, ha stresszelsz… A problémák akkor kezdődnek, ha nem tudod a stresszt kezelni. Ezzel a módszerrel pedig épp ezt teszed, kezeled a stresszt, oldod a benned lévő feszültséget 🙂

Te hogy oldod a feszültséget? Van bevált módszered? Mi az? Oszd meg velünk 🙂

Ha bármilyen kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj bátran 😉

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

Hisztikezelés 2-3 éves korban tudatosan I. rész – avagy hozd vissza a gyerkőcöt a jelenbe ;)

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Tudatos vagyok, de van, hogy csuriban van az ujjam 😉

3 fiam mellett próbálok tudatos szülő lenni, ami néha sikerül, néha kevésbé sikerül Ezt a módszert tudatosabb pillanatomban okoskodtam ki. Tulajdonképpen nem is teljesen egyedül, hanem egy barátnőmmel együtt találtuk ki. Nekem nagyon sokszor bevált, többször “úsztam meg” hisztit a módszer használatával, ráadásul roppant büszke voltam utána magamra, úgyhogy duplán megéri 😜
Azt semmiképp sem állítanám, hogy mindig így kezeltem minden hisztit, és mindig működik… Egyrészt azért nem, mert amikor kevésbé tudatos passzban vagyok, akkor egyáltalán nem így közelítek a hisztihez 🤣🤐 Másrészt olyan is volt, hogy hiába közelítettem így, egyszerűen nem vált be. Ennek ellenére, ha 2-3 éves gyerkőcöd van, mindenképp próbáld ki néhányszor

A módszer


A lényege a módszernek, hogy a gyerekeket viszonylag egyszerű visszahozni a mostba. Ezt kell kihasználni. Ha hisztizni kezd egy gyerkőc, akkor a szívverése nyilvánvalóan felgyorsul kicsit. Kérd meg, hogy figyelje meg a szívecskéjét. Rakd oda a kezét, és kérdezd meg, hogy érzi-e, hogy milyen gyorsan ver a szívecskéje. Mondd el neki, hogy ez azért van, mert most mérgesnek érzi magát, és kérd meg, hogy rakja a kezét a Te szívedre is, hogy megérezze, hogy az milyen ütemben dobog. Ha ez felkelti az érdeklődését, akkor nyert ügyed van Folytassátok a légzésetekkel. Kérd meg, hogy akkor most figyeljetek a légzésetekre. Hogy veszi a levegőt? Gyorsan, vagy lassan? Lenyugodott már annyira, hogy lassan vegye a levegőt? Ezután jöhetnek a külső hangok. Kérd meg, hogy legyetek egy kicsit csendben, fedezzétek fel, ki mit hall. Madárcsicsergést, autók hangját, mosógépet? Figyeljetek együtt a hangokra.

Ennyitől általában meg is oldódik a helyzet. Ezután higgadtan megbeszélhetitek a problémát. Például ha nem engedtél meg neki valamit, akkor elmondhatod neki, hogy mi az oka, annak, hogy azt most nem lehet. Ne aggódj, ilyenkor általában már megérti, és nem fog újabb hisztibe kezdeni.

Miért így?


Ez azért is nagyon jó módszer, mert igazából az érzelmeit tanítod meg kezelni. Gondold csak el, ha azt mondod neki, hogy fejezd be a hisztit, az ugyanolyan, mint, amikor Te mérges vagy valamiért, és valaki azt mondja neked, hogy ne legyél már mérges. Vagy rosszabb esetben rád parancsol, hogy azonnal fejezd be ezt a mérgelődést! Le tudsz nyugodni erre? Miért ne lennél mérges, amikor mérgesnek érzed magad? Csak azért, mert valaki azt mondja, hogy ne legyél mérges, majd Te nem leszel mérges? Hát ez nem teljesen így működik, igaz? Nos, a gyerkőcnél sem így működik. Ha erővel akarod elérni, hogy befejezze a hisztit, nyilván el tudod, csak azzal az a baj, hogy az érzelmei elnyomására tanítod, nem pedig az érzelmei kezelésére… Ami pedig nagyon fontos lenne a jövője szempontjából, de ez már egy másik, egészen nagy témakör

Ami még fontos


Van még 2 dolog, ami még segítheti a módszer hatékonyságát. Az egyik a példamutatás. Ha észreveszed magadon, hogy kezdesz dühös lenni, akkor ahelyett, hogy kiabálni kezdenél, magadon is alkalmazd ezt a stratégiát. Figyelj a légzésedre, a szívedre, a hangokra, mielőtt elgurul a gyógyszer… Nyugtasd le magad, mielőtt elszabadulnának az indulataid… A másik dolog pedig az, ha résen vagy. Ha érzed, hogy ebből bizony hiszti lesz, akkor még a hiszti kibontakozása előtt tereld a figyelméd a szívére, mert akkor sokkal hajlandóbb lesz odafigyelni rá.

Ezt a módszert a legkisebb fiamnál használtam sokszor. 2-3 éves kora között vált be legjobban. Azóta már elmúlt 4 éves. Ahogy nő sokkal kevesebb hisztivel van dolgom szerencsére Hogyan is kezelem mostanság a hisztiket, amikor épp tudatos passzban vagyok? Annyit már most elárulok, hogy viszek bele egy kis NLP-t… A részleteket pedig a következő posztban találod meg
Addig is kíváncsi lennék, hogy Te hogyan kezeled a hisztit? Vannak bevált praktikáid?

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂