Vállficam és az önismeret?!? Avagy, amikor nem hiszel a véletlenekben…

Ember tervez…

A legutóbbi posztomban megígértem, hogy arról írok, hogy hogyan ismerd meg a valódi Önmagad. Nos, az Univerzum úgy rendezte, hogy ne elméletekről írkáljak, hanem sokkal inkább egy gyakorlati példán keresztül mutassam be az életemben, hogy hogyan is ismerheted meg a valódi Önmagad.

Előzmények, én és a korcsolya

Történt ugyanis, hogy 4 napja, vasárnap délelőtt elmentünk korcsolyázni. Tudni kell, hogy én kiskoromban ugyan tudtam korcsolyázni, de mostanra már kissé megkopott ez a tudásom, így viszonylag lassan tudok csak siklani a jégen. Ellenben annyira jó látni, ahogy a többi ember korcsolyázik. Na persze nem az a része jó, hogy folyamatosan mindenki lehagy, hanem látni azt, hogy milyen egyszerűen, könnyedén is lehet(ne) ezt csinálni. El is határoztam, hogy föl fogom tuningolni ezt a tudásomat, mert én is szeretnék szabadon, gyorsan siklani a jégpályán. Aztán a párommal szépen kiokoskodtuk, hogy majd Danival (a legkisebb fiunkkkal) megtanulok jövőre. Néhány percre rá, hogy ezt így kitaláltuk, a hangos bemondóba bemondták, hogy korcsolyaoktatás kezdődik fél óra múlva.

A korcsolyaoktatás

Éreztem, hogy ott a helyem. Nekem mondták be Be is fizettük az oktatást, el is kezdődött. Gyakorlatilag 5 perc után sikerült kiszednem az oktatóból a lényeget, mert ugyan ő eldarálta kb. fél perc alatt, hogy ha valaki nem tudná, akkor úgy kell kifele tett lábakkal lépegetni, mint egy pingvin, de hát pont ezért jöttem, hogy ezt nem tudtam. Mindenesetre utána különböző feladatokat kellett, bólyával végigcsinálni, de én azért csak kérdezgettem, hogy akkor most hogy is kell. Na és csak elmondogatta, szóval akkor egy kicsit kezdtem ráérezni… Gondolkodtam is rajta, hogy unalmasak ezek a feladatok, meg hát amúgy sem műkorcsolyázó akarok én lenni, a célom csak az, hogy korizzak, szabadon, mint mindenki más a jégen. Nem bólyák között… Az volt bennem, hogy ott kéne hagynom, hogy inkább csak az új tudásomat gyakoroljam. De hát, ha az ember már ott van, csak nem illik úgy elmenni, ugye…

A “baj”

Így hát ott maradtam… Amikor épp egy olyan feladatot kellett volna végrehajtanom, amikor is körbefordulok, felemelt kezekkel, akkor történt a baj. Hasra estem… Ez még persze nem is lett volna akkora baj, de az én bal vállam úgy döntöttt, ha én így, akkor ő kirándul egyet… Bizony szépen kiment a helyéről. akinek ment már ki válla, az tudja, hogy milyen érzés, akinek nem, az pedig javaslom, ne is akarja megtudni

Én ott szépen feküdtem hason, felállni természetesen egyedül nem tudtam volna. Nemsokára odaért az oktató, hogy felsegítsen. Mondtam neki, hogy mi a helyzet a vállammal, és ennek megfelelően óvatosan,a másik karomnál fogva segített felállni. Ezután többször is elnézést kért, amire én persze mondtam, hogy semmi gond, hiszen ő nem tehet róla… Majd eljöttünk.

Most kezdődik az Önimereti “rész”

Szóval, amikor én ott feküdtem, abban a néhány (másod?)percben, amíg az oktató odaért, már ez járt a fejemben:

Miért történt ez most? Mi ennek az oka? Mire akar ez engem figyelmeztetni? Miért teremtettem meg ezt magamnak?

Mert, azt gondolom ez a lényege az önismeretnek. Hogy vállald a felelősséget, és törekedj arra, hogy megtudd, hogy mi miért történik az életedben. Persze nem kell ennyire függő módon véghezvinni, mint ahogy én teszem Ha ennél a példánál maradunk, természetesen ráérsz akkor is feltenni a fenti kérdéseket, amikor már hazaértél, és bekuckóztad magad, miközben gyógyítgatod a válladat. Nem kell a földön hason fekve már ezen kattognod. Na de nyilván ez nálam egyrészt szakmai ártalom, másrészt tényleg folyton hajt a kiváncsiság, megtudni mi, miért történik az életemben. Mert legtöbb esetben megkapom a válaszokat… Persze előfordul, hogy várni kell a válaszokra, de az esetek túlnyomó többségében megérkeznek. A tapasztalatom pedig az, hogy ahogy egyre jobban ismered magad, úgy a várakozási idő hossza is igencsak rövidül.

Vállald a felelősséget

Na de térjünk vissza picit a felelősség vállaláshoz. Sokan mondják, hogy felnőtt ember vagyok, persze, hogy vállalom a felelősséget. De valóban? Mindig? Legyél teljesen őszinte önmagadhoz.

Visszagondolva a régi énemre, azt gondolom, hogy az a Csilla (6-8-10 évvel ezelőtt) nem vállalta volna a felelősséget. Lehet, hogy az oktatót okoltam volna, mert minek csináltat ilyet velünk. Lehet, hogy a génjeimet okoltam volna, mert hajlamos vagyok a váll kiugrándozásra (nem ez volt az első esetem). De még azt is el tudom képzelni, hogy viccesen a párom is megkapta volna, hogy ő a hibás, mert mondtam én, hogy van is kedvem, meg nincs is, korizni menni. Szóval mindenkit hibáztattam volna, de abba eszembe sem jutott volna belegondolni, hogy ezt én csináltam valamiért magamnak.

Miért történnek negatív dolgok?

Félreértés ne essék, nem azért, mert rossz voltam és most megbüntetnek. Szerintem, szó sincs arról, hogy bárki is büntetni, fegyelmezni akarna minket. Senki nem akar fentről megfenyíteni minket. Üzenni, tanítani szeretnének csak. Nem büntetést, hanem leckéket, figyelmeztetéseket kapunk a sorstól, Univerzumól, Istentől, Angyaloktól, Felső Éntől, nevezd, aminek nevezni szeretnéd Minden, ami történik velünk üzenetet hordoz önmagában. Ha meg akarod ismerni a valódi Önmagad, akkor meg kell fejtened ezeket az üzeneteket. Ha pedig megfejted, akkor rájössz a benne rejlő tanításra, és annak megfelelően tudsz továbblépni.

Hogyan fejtsd meg az üzenetet?

Kérdezz, és várd a választ. Csendben. Általában a csendben rejlik a válasz. Ülj le, meditálj, tedd fel a kérdéseidet és a válaszok egyszer csak megérkeznek. Lehet, hogy nem egyből. Legyél tütrelmes, adj időt magadnak. Lehet, hogy csak 1 hét múlva érted meg miért történt veled, ami történt. Az is lehet, hogy úgy érzed, hogy nem tudod a választ, nem jössz rá arra, mi az üzenet. Azt is fogadd el. Főleg az elején, amikor el kezdtem meditálni, akkor még nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem kapok válaszokat. Annak is megvan a miértje. Te azért tarts ki. Kérdezz. Kérdezz meg mindent, miért történt. Légy nyitott, hogy megkapd a válaszokat, mert lehet, hogy meditációban érted meg, de az is lehet, hogy egy baráti beszélgetés alkalmával. Sokszor egy ismerősünk, barátunk által értjük meg, hogy mi az üzenet, hiszen ő teljesen más perspekítvából tudja nézni a mi életünket. Persze akkor se kenődj el, ha nem érted meg egyelőre a leckét. Fogadd el, hogy nincs még itt az ideje, hogy megtudd. Hiszen, mint mindent, ezt is gyakorolni kell, ebben is fejlődnünk kell.

Ha azonban olyan a helyzeted, hogy mindenképpen meg szeretnéd érteni, mert érzed, hogy ez hozhatna változást az életedbe, akkor érdemes segítséget kérni…

További konkluziók

Legyél hálás. Sokan kérdezik mégis miért legyek hálás, és ezt a tanácsot is akárcsak a “légy önmagad” tippet, kissé elcsépelt közhelynek érzem. Mégis azt gondolom, hogy fontos ezt kiemelni, hogy legyél hálás. Ugyanakkor valahol úgy érzem, hogy ezt nem kell erőltetni, hanem ez majd a folyamat hozadéka lesz. Azaz, ha el kezded megismerni a valódi Önmagad, akkor előbb utóbb ráébredsz arra, hogy mennyi mindenért is lehetsz tulajdonképpen hálás.

Aznap este, amikor kiment a vállam, hálát adtam, hogy nem a jobb vállam ugrott ki, hanem a bal 4 éve ugyanis az ugrott ki, és még jobban megnehezítette az életemet.

Azóta pedig folyamatsosan hálás vagyok, a páromnak, aki helyt áll a gyerekekkel helyettem, a szüleimnek, akik többek közt szállítják helyettem a gyerekeimet, nem is tudom hogyan oldanánk meg, ha nem tudnának segíteni. De bármit kérek, mindenben a segítségemre vannak! Ezt ezúton is köszönöm nekik

Végül hálás vagyok azért is, hogy egészséges vagyok (illetve vagyunk, az egész családom). Hiszen az ember ilyenkor látja, érzi legjobban azt, hogy mennyire is fontos az egészség, amit sokszor hajlamosak vagyunk természetesnek venni…

Fogadd el a helyzetedet. Ne küzdj. Ha tetszik, ha nem, a helyzeted adott. Az én esetemben az, hogy jelenleg elég sok mindenre alkalmatlan vagyok. Ezen vagy el kezdek vekengeni és sajnálni magam, vagy elfogadom. Persze ne hidd azt hogy én soha nem esek bele az önsajnálatba. Például akkor, amikor anyukám készíti a vacsorát helyettem, és mindent el kell mondanom, és látom, hogy már szegénykém ő is frusztrált, én is az vagyok, mert nem mondtam el, hogy hogyan kellett volna, ezért másképp csinálja, és persze, hogy akkor rosszul érzem magam, hogy a fenébe is ezzel a kiszolgáltatottsággal. Ugyanakkor amint észreveszem, hogy sajnálom magam, abban a pillanatban tudatosítom magamban a fenti pontot, és inkább hálát adok azért, hogy ez egy múló állapot, és amúgy mennyire jó életem van nekem tulajdonképpen, mennyien szeretnek és mellettem állnak

Hozd ki a helyzetedből a maximumot. Próbáld meg meglátni a helyzeted pozitív oldalát. Tudom, hogy sokszor ez nagyon nehéz, de próbálj keresni egy dolgot legalább, ami akár pozitív is lehet az adott szituációban. Az én esetemben ez az, hogy bármennyire is szalad a háztartás, és meg szaladnék utána, most aztán tényleg nem tudok. Így kénytelen vagyok pihenni (amit nem annyira szoktam megengedni magamnak), meditálni (amit bár megengedek magamnak, de nem ilyen mértékben, mint most ) blogot írni, meg bármi olyat csinálni, ami jólesik, mindössze egy kitétel van: ülve, minimális mozgással megvalósítható kell legyen

Visszakanyarodva a vállficamra

Én úgy érzem vettem az üzenetemet, de abba már nem kezdek most bele, hiszen így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés is. De a következő posztom arról fog szólni 😉

Önismeret: divatos frázis, vagy valóban érdemes megismerni a VALÓDI önmagad?

Első találkozásaim az önismerettel

 

Az motoszkált a héten a fejemben, hogy mennyire fontos az önismeret. Hogy mennyit köszönhetek én magam az önismeretnek, azaz annak, hogy el kezdtem megismerni magam. Aztán az is beugrott, hogy, amikor néhány évvel ezelőtt meghallottam ezt a szót, hogy önismeret, leginkább (pl. önismereti tábor, önismereti előadás, önismereti dráma) olyan semmitmondó szó volt számomra. Tudod, amikor úgy bólogatsz, mosolyogsz, de marhára nem tudod miről van szó, annyira viszont nem is érdekel, hogy utánakérdezz, jobban érdeklődj, ne adj isten utánanézz a dolognak. Szóval akkoriban még egyáltalán nem foglalkoztatott ez a témakör, és ennek megfelelően nem is tudtam róla semmit.

 

Jó esetben nem csak divatos frázis

Az elmúlt másfél évem azonban eléggé aktívan az önismeretről szól(t). Őszintén szólva nem hiszem, hogy ha eszerint a szemlélet szerint kezd el élni valaki, azaz el kezdi megismerni a valódi énjét, akkor ez a folyamat valaha befejeződik. Úgy gondolom, hogy nem tud befejeződni, hiszen mindig újabb és újabb dolgok derülnek ki a valódi énedről, és tudni akarod, hajt a kiváncsiság, hogy mi miért történik Veled, mit miért teszel.
Azt gondolom, hogy nem divatos frázisról van szó. Ha valóban beleásod magad a témába, illetve sokkal inkább “magadba”, akkor az csakis az előnyödre válhat. Az önismeret azt hozza magával, hogy el kezded megérteni az életedet. El kezded átlátni, mi miért történik veled, mit miért teszel. Ahogy utaltam rá fent, ez nem egy gyors és egyszerű módszer. Nem megy egyik napról a másikra.  Ez sokkal inkább egy folyamat, illetve életszemlélet. Azt gondolom, hogy kell, hogy legyen valaki, aki segít Neked ebben a folyamatban, nem tudom elképzelni, hogy lehet ezt teljesen egyedül művelni. Ez lehet egy tudatos, önismeretben jártas barát, barátnő, vagy lehet egy szintén tudatos terepauta, coach, NLP kezelő, pszichológus. Nekem nagy szerencsém van, mert Helga  barátnőm szintén coach, leginkább ő volt (illetve van) a segítségemre ebben a folyamatban.

 

Mit kapsz ha el kezdesz eszerint a “filozófia” szerint élni?

 

Milyen előnyeid származhatnak abból, ha úgy döntesz “beleásod magad az önismeretbe”? Néhány példát említenék, a felsorolás nyilvánvalan nem teljes 😉

  • Megismered a VALÓDI önmagad
  • Nő az önbizalmad
  • Türelmesebb leszel
  • Elfogadod magad
  • Elfogadod a világot magad körül
  • Kiegyensúlyozottabb leszel
  • Rájössz, hogy Te vagy az életedért felelős, megérted, hogy tudsz változtani az életeden, nem másokat hibáztatsz a saját sorsod miatt, hanem a kezedbe veszed az irányítást

Összességében tehát egy boldogabb életed fogsz élni Ha el kezded megismerni önmagad, akkor rájössz, hogy Te irányítod az életed, ráébredsz, hogy Te nem áldozat vagy. Semminek és senkinek nem vagy az áldozata, hacsak nem a korábbi döntéseidnek. Ha megismered magad, rájössz, hogy minden, ami eddig történt veled, az a rég elfeledett, tudatalatti döntéseid eredménye.
Amikor ezt elfogadod és elhiszed, akkor el kezdesz ennek megfelelően élni. Ezentúl teljesen más döntéseket fogsz meghozni a fejedben. Nem azt mondogatod majd magadnak, hogy én nem vagyok elég ügyes, hogy ezt megcsináljam, hanem megkeresed a módját, hogy hogyan sajátítsd el azt a tudást, ami hozzásegít, ahhoz, hogy azt a bizonyos dolgot megcsináld. Kezedbe veszed az irányítást, és megcsinálod! Ha kell megkeresed mi az, ami meggátol abban, hogy elérd a célod (leginkább melyik tudatalatti döntésed).
Ha el kezded megismerni önmagad, akkor fel fogod fedezni az erősségeidet. Akkor rá fogsz jönni mi az amiben kiemelkedően jó vagy, mi az amit szeretsz, mi az amire valójában vágysz. Rájössz arra is majd, hogy miért nem kapod meg azokat a dolgokat (legyen az egy társ, vagy egy munka, vagy bármi), amiket szeretnél. Ráébredsz, hogy mindent Te blokkoltál egészen eddig, tudattalanul.
Látni fogod az összefüggéseket az életedben. Nagyon sokszor, szinte egyből érteni fogod, hogy mi miért történik Veled. Nem leszel bizonytalan, hiszen ott lesz benned a bizonyosság, hogy ennek is biztosan megvan az oka, valahol bennem. Mert minden belőlem fakad. Mindössze annyi a dolgom, hogy megkeressem, hogy mi az.

Tehát ezentúl nem lesz több gondod?

Persze ne érts félre ez nem jelenti azt, hogy ezentúl nem lesznek nehézségeid, rossz napjaid, vagy rossz kedved. De lesz… Csak sokkal egyszerűbben kimászol belőle, mert ott van a megoldás a kezedben. Ott van a megoldás benned. Tudod, hogy Benned van, csak hozzá kell férned újra egy tudatalatti réteghez.
A különbséget egy hasonlaton keresztül tudnám legjobban szemlélteni a régi énem (aki még nem ismerte egyáltalán önmagát), és a mostani énem (aki már viszonylag sok mindent tud önmagáról) között.
Amikor nem ismertem magam, ahogy haladtam az utamon, sokszor éreztem azt, hogy jaj, de kéne már egy kis víz, egy kis frissítő, hiszen már annyira szomjas vagyok. Mentem-mentem az úton, előfordult, hogy tettem 1-2 fölösleges kanyart is, amikor végre megpillantottam a várva várt kutat, hogy abból ihassak, és újra frissen folytassam az utam.
Most, hogy már sejtem ki vagyok, gyakorlatilag fölösleges kanyarok nélkül haladok az utamon, és épp, hogy megszomjazom, már látom is a kutat. Amit persze el kell még érni, de nem kifulladva, teljesen szomjasan érek oda ahhoz a kúthoz, hanem pont idejében. Pont akkor, amikor szükségem van a vízre. Nem vagyok még túl szomjas, de már érzem, hogy jól esne inni egy kicsit.

Hogyan ismerd meg magad?

Hogyan csináld? Hogyan ismerd meg a valódi önmagad? A helyzet az, hogy ebben a posztban akartam erről is írni, de már így is olyan hosszú lett ez a bejegyzés, hogy örülök, hogy Te eljutottál a végéig : Szóval legközelebb erről fogok írni
Addig is kiváncsi lennék Rád? Tudod ki vagy Te valójában? Foglalkoztat Téged is ez a téma?

 

 

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

Önsajnálat helyett kérdezz :)

A negatív gondolkodás eredménye

Van egy nagyon jó módszer arra, hogy megnyissuk magunkat a problémáink megoldása felé. Ugyanis az, ha negatívan gondolkodunk, sajnáljuk magunkat, hogy ez nekünk úgysem sikerülhet, vagy éppen azon kesergünk, hogy miért van ilyen rossz sorsunk, az nem visz előre. Ezt már nagyon sok tudós bebizonyította
Gondold csak el, negatívan gondolkozol, annak megfelelően negatívan érzed magad a bőrödben, ez pedig a viselkedésedben is meg fog nyilváulni egyértelműen. A viselkedésed által pedig természetszerűleg negatív dolgok fognak veled történni (ezt már ebbben a posztban is kifejtettem)

Önsajnálat helyett, tedd ezt!

No de mi történik, ha benne vagy egy problémában és nem keseregsz rajta (na jó egy kicsit azért igen, mert mégis csak szeretjük sajnálni magunkat ), mindenesetre egy kis önsajnálat után, a szomorkodás helyett elkezdesz ilyen kérdéseket feltenni magadnak:

Hogyan tudnám én ezt a problémát megoldani?
Mi lehet a megoldás?
Mit kell tennem, hogy ez jobbra forduljon?
Mit csináljak, hogy ez a dolog rendeződjön?
Merre kell elindulnom a probléma megoldásában?
Hogyan tudnék jól kijönni ebből a helyzetből?

A helyzet az, ha így reagálsz, akkor az agyad el kezdi a megoldást keresni. Kutatja a lehetőségeket, számba vesz mindent, hogy hogyan lehet a problémát megoldani. Hogy miért? Egész egyszerűen így vagyunk kódolva. Hívhatjuk ezt vonzás törvényének, vagy a racionálisabbak retikuláris aktiváló rendszernek (amiről még bővebben is tervezek írni), lényeg az, hogy így működünk.

Mert hidd el, ha benne ülsz a gödörben lehajtott fejjel és azon keseregsz, hogy miért kell neked ebben a gödörben ülnöd, akkor biztos nem fogsz kimászni a gödörből. Viszont, ha el kezdesz arra fókuszálni, hogy hogyan gyere ki a gödörből, akkor meg fogod találni a kifelé vezető utat… Mert azt az üzenetet küldöd az agyadnak, hogy nem szeretnék tovább a gödörben ülni, sokkal inkább szeretnék ebből a gödörből kimászni. Ennek hatására felnézel, és meglátod azt a kötelet, ami végig ott lógott, csak nem vetted észre, vagy észreveszel egy segítséget nyújtó kezet, amit eddig egészen egyszerűen azért nem láttál mert Te lehajtott fejjel, szomorúan csücsültél a gödörben.

A kérdés feltevés pedig szerintem azért jobb egy fokkal, mint egy mantra (például, hogy megoldom a problémámat), mert hihetőbb az agyadnak. Persze ezzel nem mondom azt, hogy egy mantra nem működik, egész egyszerűen vannak olyan emberek, akiknek jobban bejön a kérdezős módszer

6+1 tipp önbizalom növelésre

Hogy áll az önbizalmad?

Amint azt már ebben a posztban is leírtam, úgy gondolom hogy az önbizalom egyfajta belső harmónia. Hiszem, hogy alapvetően akkor van rendben az önbizalmad, ha rendben van az életed. Amikor azt mondom rendben van az életed, nem egy életterületre gondolok. Hanem általában az összes életterületedre.
Ha meg szeretnéd tudni tehát, hogy hogy áll az önbizalmad, akkor egy kérdésre kell, nagyon őszintén válaszolnod. Mennyire vagy elégedett az életeddel? Ha alapvetően elégedett vagy, akkor rendben van az önbizalmad is (itt megjegyezném, hogy  minden embernek érdemes lenne dolgozni az önbizalmán, szerintem ugyanis nincs olyan ember, akinek ne lenne olyan életterülete, ahol szeretne pozitív változást elérni az életében). Ha azonban az elégedettségtől nagyon távol állsz, akkor nem árt időt szentelni az önbizalmadnak.
Az alábbiakban összegyűjtöttem 6 + 1 módszert, amiket, ha beépítesz a mindennapi rutinodba, akkor hamarosan magabiztosabbá fogsz válni, és ezáltal pozitív változást fogsz tapasztalni az életedben. Az első ötöt akkor ajánlom, ha gyorsan van szükséged egy adag “önbizalom löketre”. A 6. és a +1. tipp egyrészt elég szorosan összekapcsolódnak, másrészt azt gondolom, hogy a leghatásosabb, hosszú távú megoldások önbizalom növelésre. Én részemről leginkább azokban hiszek Ami persze nem jelenti azt, hogy az első öt nem működik… De hát döntsd el magad Íme tehát a 6+1 önbizalom növelő tipp.

1. tipp Változtasd meg a testtartásodat, testbeszédedet

Húzd ki magad, figyelj a testtartásodra. Próbáld csak ki. Állj fel egyenes háttal, húzd ki magad, mosolyogj. Érzed, hogy a hangulatod is jobb lett, igaz?
Tehát, ha rendszeresen figyelsz a testtartásodra, illetve arra, hogy mosolyogj, akkor szinte biztos, hogy sokkal magabiztosabbnak fogod érezni magad a mindennapokban

2. tipp Gyakorold naponta többször az erőpózt

Mi is az az erőpóz? Több egyetemen is végeztek kutatásokat az erőpózzal kapcsolatban. Vezető beosztású embereket vizsgáltak. Azon felül, hogy a gondolkodásmódjuk is hasonlít, az is kiderült, hogy a hormonszintjük is hasonlóságot mutat, ugyanis a testükben több a tesztoszteron, míg kevesebb a kortizol. Ettől ők magabiztossabbnak, határozottabbnak érzik magukat.
De hogyan is jön ez az erőpózhoz? Hát úgy, hogy azt is kimutatták, hogy ha ezeket a bizonyos erőpózokat veszi fel az ember, akkor nő a tesztoszteron szint. Azaz, magabiztosabb és határozottabb leszel, vagyis nő az önbizalmad.
Az erőpózok nyitottak, magabiztosságot sugároznak. Ezzel szemben azok a pózok, amik inkább önbizalom csökkentő hatásúak, azok zártak: például összekulcsolt kéz, láb, görnyedt hát.
A leghatásosabb erőpóz az, amikor terpeszbe állsz, csípőre tett kézzel. Közben persze kihúzod magad, kicsit felemeled a fejed és előre nézel. Ezt a testtartást gyakorold naponta kétszer 5 percig, és biztos vagyok benne, hogy kis idő múlva pozitív változást tapasztalsz az önbizalmadon.

3. tipp Mondd ki: Szeretem magam

Kezdd minden reggeledet azzal, hogy amikor belenézel a tükörbe, mondd el néhányszor: Szeretem magam, csodálatos vagyok! Figyeld meg az érzéseidet. Könnyedén ki tudod mondani? Vagy nehezedre esik? Esetleg hülyén érzed magad tőle? Ha nem tudod könnyen, jó érzéssel kimondani azt, hogy szereted magad, csodálatos vagy, akkor érdemes foglalkozni azzal, vajon miért…. 

Mindenesetre bármit is vált ki belőled, ha minden nap elmondod magadnak néhányszor ezt a mondatot mosolyogva, szinte biztos, hogy rövid időn belül jobb szemmel fogsz tekinteni önmagadra

4. tipp Ne hasonlítgasd magad!

Hogyan tudod elérni azt, hogy ne másokhoz hasonlítgasd magad? Elkezdesz figyelni. Figyelni a gondolataidra. Amint észreveszed, hogy másokhoz hasonlítottad magad, vagy esetleg irigykedtél másra, fordítsd át. Mondd el magadban,hogy jó most lehet, hogy hasonlítgattam magam, vagy irigykedtem, de én is elérhetem az, amit ő. Hiszen én is vagyok annyira ügyes/okos, stb., mint ő. Tehát a hasonlítgatást, irigységet fordítsd át motivációvá

5. tipp Ne akarj tökéletes lenni

Elégedj meg azzal, hogy elég jó vagy. Ne törekedj arra, hogy tökéletes legyél, ugyanis nincs olyan. Fogadd el azt, hogy Te elég jó vagy. Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Mindannyian a magunk kis tökéletlen módján vagyunk tökéletesek :
Hogy tudod ezt kivitelezeni? Megint csak azt tudom mondani, hogy figyeld a gondolataidat. Ha ezzel kapcsolatos negatív gondolat jön (például nem vagyok elég jó anya, nekem van, hogy ez bevillan, azért hozom ezt pédának 😇), nyugtasd meg magad azzal, hogy rendben van, megint a tökéletességet hajszolom, de tökéletes ember nincs, tehát most úgy döntök, hogy én így is elég jó (anya) vagyok. Tökéletlenül vagyok tökéletes.

6. tipp Legyél Önmagad

Ahogy a bevezetőben említettem, a végére hagytam azt, amikben a legjobban hiszek. Te Te vagy! Te egy fantasztikus ember vagy Hidd el, nekem. Ne akarj olyan lenni, mint a többiek. Arra törekedj, hogy megtaláld a VALÓDI önmagad. Mindannyiunkban ott lapul egy gyémánt, valahol a bensőnkben. Keresd meg a gyémántodat, és tündökölj annak segítségével.
Hogyan is érheted el ezt? Hogyan legyél Önmagad? Hiszen ezt nagyon sok helyen halljuk, olvassuk, már-már közhellyé is válik. De vajon valóban önmagad vagy? Tudsz egyáltalán önmagad lenni? Tudod ki vagy TE valójában? Szerintem sokan nem vagyunk tisztában azzal kik is vagyunk igazából. Ezért azt javaslom, ismerd meg a valódi éned. Az önismeretnek elengedhetetlen szerepe van abban, hogy önmagad tudj lenni. Tudd meg, mit miért csinálsz. De ne csak felületesen. Igazán nézz szembe magaddal. Tehát, ahhoz, hogy önmagad tudj lenni, előbb ismerd meg magad. Nagyon jól hangzik az, hogy légy önmagad, de ha nem ismered magad, akkor nem tudsz a VALÓS önmagad lenni! Ahhoz, hogy valóban önmagad legyél, mindenképpen szükséged van önismeretre, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ha nem hiszed el magadról, hogy fantasztikus vagy, akkor törekedj még arra, hogy felfedezd, megleld azt a gyémántot odabent Törekedj arra, hogy megismerd a valódi, csodálatos énedet

 

+ 1 tipp

Azért hagytam a legvégére, mert ez az a módszer, amelyik valamilyen szinten az összes fenti tippel összefügg. Nálam az önismerettel (6. tipp) kombinálva, ez vált be leginkább. Ha már ismersz, akkor tudod, hogy a meditációra gondolok. Azt hiszem, hosszú távon nem nagyon létezik hatásosabb módszer az önbizalom növelésre. Tehát meditálj, kezdd el még ma 🙂

Hogy hogyan is függ össze a fenti tippekkel a meditáció? Hát úgy, hogy, ha el kezded beépíteni a fenti gyakorlatokat a mindennapjaidba, akkor el kezdesz tudatosan magadra figyelni. Ami az én nézőpontom szerint tulajdonképpen egyfajta meditáció.
A meditáció sokak szerint bonyolult, nehéz. Sokan mondják, hogy nem tudnak ellazulni. Hidd el, nem tudod rosszul csinálni. Csak szánj rá naponta 5-10 percet, és már 2-3 hónap után, biztos vagyok benne, hogy pozitív változást tapasztalsz az életedben. Ha nem meditáltál még, akkor olvasd el ezt a posztot is, hogy lásd, tényleg semmi nehézség nincs benne

Ha úgy érzed, hogy rád is rád férne az önbizalom növelés, ha azt a gyémántot még csak nagyon homályosan látod, akkor nagyon nagy szeretettel várlak a következő csoportos meditációnkon, február 5-én, 9 órától, ahol a téma az önbizalom növelés lesz. Részeletekhez és a bejelntkezéshez kattints ide .

Legyen nagyon szép napod

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

Konfliktuskezelés spirituálisan

Te hogyan kezeled a konfliktusaidat?

Felvállalod a konfrontációt? Vagy sokkal inkább nyelsz egyet, és csöndben maradsz, aztán belülről marcangolod magad?
Bármelyik verzió is jellemző Rád, mindenképpen hatásos lehet, ha a konfliktus után kipróbálod az én módszeremet is

 

Tedd ezt a konfliktus után!

A módszer nagyon egyszerű. A konfliktus után, miután picit lehiggadtál, küldj szeretetet arra a személyre, akivel a feszültség volt. Egyszerűen hangzik, de nem is olyan egyszerű megcsinálni ezt, igaz? Hiszen, nyilvánvalóan úgy gondolod, hogy Neked van igazad, a másik pedig téved, rosszat akar, bánt, stb…

 

Miért is kéne ezt tenned?

Nos, a helyzet az, hogy abban igazad van, hogy Neked van igazad Abban azonban már nem osztom a véleményed, hogy a másik félnek nincs. Hidd el, neki is igaza van, csak ő egy teljesen más szemszögből nézi az egész helyzetet. Teljesen más az értékrendje, teljesen másképp látja a világot, mint Te. Ezért van az, hogy az adott helyzetet is teljesen másképp éli meg, mint Te. Persze, ha “csak” egy vitáról beszélünk, akkor ezt talán el tudod fogadni. Ha azonban, egy olyan helyzetben vagy, ahol úgy érzed Téged bántanak, sértegetnek, akkor nyilván nem fogadod el ezt az álláspontot. Hiszen senkinek sincs joga sértegetni Téged. Valóban ilyen helyzetben nehéz azt meglátni, hogy az a másik ember nem direkt akar bántani Téged. Én mégis arra kérlek, hogy most tedd félre egy picit a dühödet, és csak tételezzük fel, hogy nem DIREKT akar megsérteni, fájdalmat okozni. Tehát tegyük fel, hogy tényleg bánt, de próbáld meg elhinni nekem, hogy nem direkt csinálja azt, amit csinál. Ő nem akar bántani Téged. Egyszerűen csak annyi sérelem, annyi frusztráció gyűlt össze benne, hogy így reagál. Nyilván nem Rád kéne öntenie a frusztrációit, viszont, valószínűleg nem tanulta meg kezelni az indulatait, így sajnos rajtad csattan az ostor… Nem tehet róla, hogy bánt. Legbelül ő sem rossz ember, nem gonosz, egyszerűen csak ő sem tökéletes. Tele van sérelemmel, tele van frusztrációval, igazából a legfőbb probléma az, hogy boldogtalan. Egy dolog hiányzik nagyon az életéből. Ez az egy dolog pedig a SZERETET. Azért nem boldog, mert nincs benne szeretet, mert tulajdonképpen nem szereti saját magát. Nem szereti önmagát, nem szereti az életét. Mert, aki megéli a szeretetet, aki szereti önmagát, aki boldog, az nem bánt. Gondold csak el, ha rossz napod van Te is hamarabb megbántasz embereket, úgy, hogy nem is akartad őket megbántani. Viszont, amikor jó napod van, akkor nem fogsz senkit bántani, hiszen boldognak érzed magad, és azt adod tovább.

 

Mi történik, ha szeretetet küldesz?

Ha egyet tudsz érteni ezzel a koncepcióval, akkor már nyert ügyed van. Ugyanis, ha egyetértesz vele, akkor ki is fogod próbálni a módszert, amiből következik, hogy a feszültség csökkenni fog kettőtök között

Általában az történik ugyanis, hogy a másik fél nem várt módon fog közelíteni Hozzád. Nyilván ismered, valamilyen szinten, nyilván tudod, hogy mire számíts, hogy mit fog mondani következő alkalommal. Ehhez képest teljesen más lesz a reakciója, szinte garantálom. Már egy szeretetküldő meditáció változást tud hozni, attól függően, hogy mennyire mély gyökere van a konfliktusotoknak. Természetesen, ha gyakran van közöttetek konfliktus, akkor rendszeresen kell meditálnod, ahhoz, hogy tartós eredményt érj el. De ha megteszed, ha hetente 3-4-szer rászánsz egy fél órát, akkor biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatotok jelentős mértékben javulni fog. Ne higgy nekem, használd a módszert, meditálj, 1-2 hónapon keresztül, és biztos vagyok benne, hogy pozitív változást fogsz tapasztalni.

 

Mit is csinálj tulajdonképpen?

Tehát a módszer, azaz a meditáció lényege, hogy szeretetet, áldást küldj arra az emberre, akivel a konfliktusod volt. Igazából csak annyi, hogy elképzeled, ahogyan szeretetet küldesz neki. Ezután, azt is vizualizáld, hogy Téged is körbevesz a szeretet.
Sokan kérdezik, hogy ezt mégis hogyan képzeljék el. Őszintén szólva nem tudod rosszul csinálni. De ha szeretnél valami támpontot kapni, akkor a legközelebbi posztomban megkapod. Leírok majd néhány példát, hogy hogyan küldhetsz áldást és szeretetet.

Ha bármilyen kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj nyugodtan Természetesen a véleményedet is szívesen meghallgatnám, úgyhogy azt se tartsd magadban

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

 

“Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz”

A fenti idézet Henry Ford-tól származik, és milyen igaza van. Bármit el tudsz érni, ha elhiszed magadról, hogy képes vagy rá.

A legutóbbi posztomban megígértem, hogy felsorolok néhány korlátozó hiedelmet, ami blokkolhatja a céljaid elérését. Íme elkészült egy kisebb lista, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A fő probléma az a hiedelmekkel, amint azt a legutóbbi posztomban is említettem, hogy sajnos alattomosak. Nem is tudjuk, de ott lapulnak. Mivel tényleg tudatalatt vannak, az is előfordulhat, hogy elolvasod a listát és azt mondod, hogy nekem nincsenek is korlátozó hiedelmeim… Őszintén szólva azon azért meglepődnék

Na de nézzük is ezt a listát:

Nem vagyok elég szép
Nem vagyok elég jó
Nem vagyok elég okos
Igazából minden “Nem vagyok elég” kezdetű mondat, befejezve egy melléknévvel
Nem tudom mit akarok
Nem tudok jól vezetni
Nem tudok parkolni (ami engem illet, én rendelkezem ezzel a korlátozó hiedelemmel, és annyira nem is akarok megszabadulni tőle, mert nem sok mindent teszek ellene. Mert amúgy tényleg nem tudok parkolni 😂🤣 )
“Nem tudok/Nem vagyok képes” kezdetű mondatok (bárhogyan befejezve)
Nincs (semmire) időm (ezzel a hiedelemmel is rendelkezem, bár ez zavar annyira, hogy dolgozom rajta)
A változás nem jó és/vagy félelmetes
Mindenki tudja, csak én nem…
Mindenki okosabb, mint én….
Nem érdemlem meg…
Nincs segítségem, egyedül vagyok….
Az emberek majd azt gondolják rólam, hogy…
Úgyse fog sikerülni….
A sikerhez kapcsolatok kellenek….
A pénzért keményen meg kell dolgozni….
A pénz piszkos…

A lista közel sem teljes, szóval, ha eszedbe jut valami Neked is, írd meg nyugodtan kommentben és hozzáírom
A jó hír, hogy ezeket a hiedelmeket lehet oldani, el lehet őket engedni. Fontos, hogy felszínre hozd a korlátozó hiedelmeket, illetve tudatosítsd a korlátozó gondolatokat. Két dolgot is tehetsz ennek érdekében:
Az egyik, hogy kezdd el figyelni a gondolataidat. Akárhányszor felfedezel egy ilyen korlátozó gondolatot (a korlátozó gondolatok nem teljesen ugyanazok, mint a korlátozó hiedelmek), tudatosítsd, hogy rendben eddig ezt gondoltam, például, hogy én erre úgysem vagyok képes, most viszont másképp döntök… Most meghozom azt a döntést, hogy képes vagyok rá. Ezután tegyél fel kérdéseket. Hogyan szerezzem meg azt a tudást, ami ehhez szükséges? Mit kell tennem ahhoz, hogy képes legyek rá? A lényeg, hogy gyere ki abból az állapotból, ahol elkönyvelted, hogy Te erre nem vagy képes.
A másik, hogy tedd fel ezt a kérdést magadnak: Mit hiszek el magamról, ami meggátol abban, hogy elérjem a célom. Ha őszintén válaszolsz erre a kérdésre, akkor nagy valószínűség szerint felfedezed a korlátozó hiedelmedet.

Ahogy említettem a korlátozó hiedelem nem ugyanaz, mint a korlátozó gondolat, az mélyebben van, tudatalatt. Mindenesetre azzal, hogy felhozod őket a felszínre, egyáltalán foglalkozol vele, azzal már jót teszel.
Ezeknek a hiedelmeinknek az elengedése nem megy egyik pillanatról a másikra, hiszen évek óta beleégettük őket a tudatalattinkba. De természetesen nem lehetetlen. Két lehetőséged van, ha el szeretnéd őket engedni. Vagy úgy döntesz, hogy egyedül próbálkozol, vagy úgy, hogy segítséggel.
Ha egyedül szeretnéd megpróbálni, akkor azt ajánlom, hogy kezdj el meditálni. Én részemről arra esküszöm
Ha segítség mellett döntesz, akkor nyilván magamat ajánlom legjobban 😜, de természetesen megpróbálhatod bárki mással is oldani ezeket a hiedelmeket. Legyen az coach, NLP kezelő, kineziológus, családállító, stb… A lényeg, hogy hallgass a megérzésedre. Meg fogod találni ki tud Neked ebben segíteni

Ha esetleg a megérzésed mellettem szólna, akkor vedd fel velem a kapcsolatot A kezeléseim mellé elégedettségi garanciát biztosítok, ami azt jelenti, hogy a kezelésért, csak akkor kell fizetned, ha úgy érzed, hogy tudtam segíteni
A kezelésekkel kapcsolatban további információt itt találsz:
https://kapcsolatterapia.cafeblog.hu/szolgaltatasok/
Vagy itt: https://www.facebook.com/pg/K%C3%A1llai-Csilla-Csoportos-medit%C3%A1ci%C3%B3-%C3%A9s-Online-NLP-kezel%C3%A9s-2184783584928191/services/
Bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, ne tartsd magadban

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂

Mi akadályoz a céljaid elérésében? Amikor a pozitív gondolkodás már nem elég…

Mi a különbség azok között az emberek között, akik elérik a céljaikat és azok között, akik nem?
 
Ez elég nagy talány sok mindenki számára. Sokan gondolják úgy, hogy az élethez leginkább szerencse kell. A szerencsés emberek érik csak el a céljaikat. Legyen szó egy boldog párkapcsolatról, családról, vagy karierről. Vannak mások, akik úgy gondolják, hogy a pénz segíti hozzá az embert a céljaihoz.
Megint mások szerint a külső a fontos. Szerintük abból, hogy egy ember jól néz ki, egyenesen következik az is, hogy sikeres is az életében, bármit el tud érni.

Az én nézőpontom egy kicsit más. Az én “hitem” szerint, egyetlen egy dologtól függ, hogy az ember eléri a céljait, vagy sem. En úgy gondolom, hogy bármit el tudunk érni. Te is, Ő is, én is. Mindenki, bárki!

Olvastad a Titok című könyvet? Vagy láttad esetleg a filmet? Igen? Én részemről hiszek a vonzás törvényében, szerintem létezik. Viszont a probléma az, hogy nem teljesen úgy, ahogy az a filmben látható (én csak a filmet láttam, a könyvet nem olvastam, így arról nem nyilatkoznék). Valóban a gondolataink megváltoztatásával, vizualizációval, hála gyakorlásával nagyon sok mindent elérhetünk. De nem mindent. Mert ott van az az egy dolog, amiről az imént beszéltem. Ez az egy dolog pedig nagyon-nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben, anélkül, hogy tudnánk róla. Ez az a dolog, ami meggátol, hogy elérd a vágyaidat.

Szóval szeretnéd tudni miről is beszélek?
Amiről beszélek, az nem más, mint a hiedelmeink. Méghozzá a korlátozó hiedelmeink. Sajnos hiába mondogatod Te egész nap, hogy eléred a célod, ha ezt tudatalatt nem hiszed el. Tudatos szinten sok mindent gondolunk, tudatalatt viszont hisszük a dolgokat. Tudatalatt “programok” százait futtatjuk le a fejünkben nap mint nap, amiket észre sem veszünk. Amikkel szépen bekorlátozzuk saját magunkat. Ha van valami, amit szeretnénk elérni, de sehogy sem sikerül, akkor ott már nem csak a gondolatokat kell megváltozatni. Ott már a hiedelmekhez kell nyúlni.

Tehát mi a különbség? Míg a gondolataid tudatos szinten vannak jelen az életedben, a hiedelmek, sokkal alattomosabbak. Ők a tudatalattidban rejtőznek, meglapulnak. Ellenben, sajnos sokkal de sokkal jobban fejtik ki a hatásukat, mint a gondolataid. Mert beléd ivódtak. Nem is gondolsz rájuk, de attól még ott vannak. Mert valamikor régen, hoztál egy döntést, nem is feltétlen emlékszel rá, és azt oda beégetted. A tudatalattidba. Ott van, minden egyes választásod mögött…

Viszont, ha ezeket a hiedelmeket elengeded, akkor el kezded meglátni a lehetőségeket. El kezded azt az életet élni, amit szeretnél. Könnyedén eléred majd az áhított céljaidat. Szóval őszintén hiszem, hogy bármit el tudsz érni. A legfőbb dolgod az, hogy feltárd a korlátozó hiedelmeidet. Miután feltártad már csak el kell engedned őket. Szóval, ha a Titok nálad nem működik, de hajlandó vagy még a vonzás törvényének egy kis esélyt adni, akkor kezdd el megismerni a hiedelmeidet. Hidd el, ha valamit nagyon szeretnél, de sehogy sem jön össze, akkor szinte biztos, hogy van valami korlátozó hiedelmed, ami megakadályoz a célod elérésében.
Milyenek is ezek a korlátozó hiedelmek? A következő posztomban felsorolok majd néhányat 🙂

Ui.:
Ha esetleg szeretnéd, hogy segítsek feltárni a korlátozó hiedelmeidet, keress bátran. Egy mini kezelés keretén belül megnézzük, hogy milyen korlátozó hiedelmeid gátolják meg a célod elérését. Természetesen a mini kezelésre is elégedettségi garanciát biztosítok, így csak akkor fogadok el pénzt, ha elégedett voltál a kezeléssel 😉
A kezelésekkel kapcsolatban további információt itt találsz: https://www.facebook.com/pg/Kállai-Csilla-Csoportos-meditáció-és-Online-NLP-kezelés-2184783584928191/services/

 
 
 
 

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂