Eltűnésem

Kicsit eltűntem az elmúlt időszakban, amire természetesen van mentségem. Az eltűnésem oka ugyanis az, hogy férjhez mentem 🙂 Bizony összeházasodtunk… Múlt hét szerda óta végre mondhatom életem párjára, hogy FÉRJEM… Lehet, hogy furcsán hangzik, de fantasztikus érzés, hogy végre valahára kimondhatom ezt a szót teljesen legálisan 🙂 Egyik legnagyobb problémám azzal, hogy nem voltunk összeházasodva, az volt, hogy nem mondhatom rá, hogy férjem. Ez a “páromozás” meg 3 gyerek mellett annyira bénán hangzik szerintem. Na de, ez már a múlté, hiszen onnantól, hogy szerdán délelőtt kiléptünk az anyakönyvvezetőtől, már rengetegszer kimondtam ezt a csodás szót, hogy FÉRJEM 😀

Miért csak most házasodtunk össze?

Ha már olvastad néhány posztomat, vagy ismersz, akkor jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy mi még miért nem voltunk házasok, 3 gyermek mellett? Ne aggódj, rengeteg ismerősünk megkérdezte ezt tőlünk, ezért gondoltam, itt is válaszolok…

A helyzet az, hogy jött a mi elsőszülött kisfiunk, egy kis meglepetésként 🙂 Mivel akkor úgy döntöttünk, hogy nem házasodunk ripsz-ropsz össze, ezért amikor újra felmerült az esküvő témaköre kettőnk között, akkor arra gondoltuk, hogy azért az úgy mégsem igazságos, hogy egy gyermekünk házasságon kívül születik, a másik pedig majd házasságon belül. Ezért akkor arra az elhatározásra jutottunk, hogy megvárjuk a második csemeténket is. Igen ám, de ahogy cseperedett ő is, nem voltunk még biztosak benne, hogy lesz-e a harmadik gyermekünk, vagy nem. Amikor pedig dűlőre jutottunk ez ügyben, és elhatároztuk, hogy lesz még egy babánk, akkor természetesen már egyértelmű volt, hogy őt is meg kell várni az esküvővel, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ő sem maradhat ki a lagziból. Na, de ha már ott van, akkor legyen elég nagy, hogy azért valamire emlékezzen is, ezért gondoltuk azt, hogy összekötjük a 15. évfordulónkat, az esküvőnkkel. Most már talán ő is elég nagy ahhoz, hogy megmaradjon valami a kis emlékezetében. Így történt tehát, hogy az esküvőnk, napra pontosan 15 évvel később történt meg, mint az első randink 🙂

Mi a csodálatos számomra ebben a házasságkötésben?

Különleges esküvő volt ez, hiszen ott voltak a gyermekeink, akik nagyon élvezték ezt a napot. Ezen felül volt számomra még valami, ami szerintem egyedivé tette a mi napunkat. Nem a ruha, nem a dekoráció, vagy a helyszín. Számomra, ebben az egészben nem is maga az esküvő volt a legfontosabb, hanem a mi kapcsolatunk. Az, hogy 15 év után, még mindig fülig szerelmesen mondtuk ki mind a ketten, a boldogító igent. Az, hogy 15 év után még mindig csillogó szemekkel nézünk egymásra. Az, hogy a 3 fiunk nem hogy eltávolított volna minket egymástól, hanem még erősebbé tette a mi kötelékünket.

Azaz, ahogy a férjem a beszédében fogalmazott: “(..) 15 év eltelt azóta, sok idő, sok minden is történt velünk, a teljesség igénye nélkül: született 3 csodálatos fiunk, dolgoztunk, szerettünk, néha veszekedtünk, de a nehéz időkben mindig kitartottunk és utána még jobban szerettünk. És közben neveltük a gyerekeinket legjobb tudásunk szerint, és amikor annak a végére értünk, akkor hagytuk hogy ők neveljenek minket. Egyszóval, történt velünk minden, amitől élet az élet, mondhatni, amitől élet a házas élet. Így aztán egy kicsit furcsa is, de szerintem furcsán jó, és nagyon jó, hogy ezen az esküvőn az előbbiekről nem egy reményteli vízióként beszélhettem, hogy most nem valami remélhetőleg remek dolognak a kezdetét ünnepelitek velünk együtt, hanem a közös életünk eddigi sikerességét, a szilárd és megingathatatlan szerelmünket, a boldogságunkat, illetve mindezek folytatását ünnepeljük a mai nap. (…)“

Nos, nagyjából ez számomra a legcsodálatosabb a mi házasságkötésünkben. 15 év után is, amellett, hogy van egy fantasztikus családunk, csodálatos párkapcsolatban élünk… És ezért minden egyes nap hálát adunk a férjemmel.