Tudatosság címkéhez tartozó bejegyzések

Segítsééég!!!! Nyakunkon a felvééételiiii!

Közzétéve Szerző:

Lelki előkészítő a felvételire

Idén nálunk is aktuális lett a felvételi, a legnagyobb fiam ugyanis nyolcadikos lett. Az eddigi tapasztalaink alapján úgy érzem, hogy muszáj írnom arról, hogy mennyire fontos lenne az előkészítők mellett, egyfajta mentális felkészítés is. A gyerekekben rengeteg feszültség gyülemlik fel a felvételivel kapcsolatban. Mindenhonnan csak azt hallják, hogy a felvételi az nehéz, ez egy kemény időszak, ezt a pár hónapot most meg kell húzni, stb… Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a felvételire nem is kell készülni, csak azt, hogy nem biztos, hogy ekkora feszültséget kell rátenni a gyerekre.

Gondold csak el, hogy mennyivel jobb lenne, ha a gyereked azt hallgatná, hogy meg tudod csinálni, menni fog. Kell rá készülnöd, de Te képes vagy rá.  A tudatalattijába egyből ez kerülne, ezt hinné el, és amellett, hogy felkészül rá a gyakorlatban, lelkileg is magabiztosan indulna neki a nagy napnak.

Hogyan segítsd a lelki felkészítést?

Első és legfontosabb, hogy higgy benne!! Ha Te nem hiszel benne, akkor ő sem fog magában, ezt biztosra veheted!

Fontos, hogy beszélgessetek róla higgadtan. Hozzátok meg azt a döntést, hogy pontosan abba az iskolába fog bekerülni, ahol neki a legjobb lesz, minden szempontból. Sok gyerek tart attól is, hogy vajon eleget készül-e a felvételire. Döntsétek el azt is, hogy éppen annyit fog rá készülni, pont annyi feladatot fog megoldani, amennyi ahhoz kell, hogy abba az iskolába, ahol neki a legjobb lesz biztonsággal bekerüljön.

Beszélgessetek arról is, hogy mi van benne. Kérdezd meg, mit érez. Fél-e, stresszel-e rajta. Ha igen, akkor oldjátok a feszültséget. (Például ezzel a meditációval). Nagyon fontos, hogy hallgasd meg, hogy valójában mi van benne. Ne vádold, ne ítélkezz felette, egyszerűen csak hallgasd meg. Már ezzel rengeteget segítesz neki! Ne csak azt hangoztasd, hogy ülj le, és csinálj próba felvételit. Ha nagyon nem akar leülni, értsd meg az okát, beszéld meg vele. Ne cimkézd lustának. A tapasztalataim alapján ilyenkor a legtöbb esetben egyáltalán nem lustaságról van szó, sokkal inkább arról, hogy a gyerek nem érzi képesnek magát, hogy jól megírja a feladatsort, ezáltal nincs sikerélménye, nincs motivációja, hogy leüljön tanulni. Muszáj, hogy meg akard érteni, hogy valójaban mit érez a gyermeked, hogy aztán tudj neki segíteni!

Kulcsfontosságú az is, hogy magadban is oldd a feszültséget. Egészen biztos, hogy benned is van bőven. Ezt természetesen rárakod a gyerekre, aki ettől még feszültebb lesz. Úgyhogy tényleg nagyon nagy jelentősége van annak, hogy magadon is dolgozz!

A mi tapaztalataink ezidáig

A fiammal nyáron kezdtük a felkészülést, nem túl aktívan, de azért néhány feladatlapot megoldott. 26-27 pontosokat írt akkoriban, aztán egyre jobbakat. Szeptember közepén azt vettük észre, hogy megállt a fejlődés. Matekból 30-33 pontnál nem írt többet már egy ideje. Itt kezdtük el az önismereti oldásokat. Ahogy fent írtam, hogy magadban is oldd a feszültséget, én is azzal kezdtem. Magamban ránéztem, hogy miért zavar ez engem, és oldottam a bennem lévő blokkokat. Ezután a fiammal is megnéztük, hogy mi lehet az oka, hogy nem fejlődik. Nagyon hamar kiderült, hogy van egy olyan hiedelme (ami szerintem a legtöbb gyereknek van), hogy a felvételi nehéz. Na már most, ha azt hiszed el valamiről, hogy nehéz, akkor az nehéz is lesz! Gyorsan véghez vittünk egy oldást, elengedte ezt a hiedelmet, és másnaptól 35 pont körülieket írt matekból, magyarból még jobbakat.

Eltelt megint néhány hét. Továbbra is oldogatta meg a heti 2-4 feladatlapot. Matekból már minden egészen jól ment, kivéve a szöveges feladatokat. Az sehogy se ment. Arra jutottunk, hogy ezentúl nem egész feladatsorokat, hanem csak szövegeseket old majd meg. Így is lett. A fejlődés azonban elmaradt. Nem mentek a szövegesek, annak ellenére, hogy 2-3 hetet elég aktívan gyakorolt. Ezért a múlt héten újra arra jutottunk, hogy oldanunk kell, csak úgy tud tovább fejlődni. Kijött, hogy nincs kedve az egészhez. A szöveges feladatokkal kapcsolatos alsós élményei blokkolják azt, hogy ő egyáltalán hozzá tudjon kezdeni ezekhez a feladatokhoz. Meditáltunk rá, oldottuk a blokkokat. Ez alkalommal is magamban is megkerestem, hogy engem miért zavar, bennem mi van ezzel kapcsolatban. Kiderült, hogy bennem is van elakadás. Én azzal blokkoltam ezt az egészet, hogy minden alkalommal, amikor a fiam egy szöveges feladatnál elakadt, én is megpróbáltam megoldani őket, mert kiváncsi voltam, hogy sikerül-e. Nagyrészt én sem tudtam…. Ezáltal az volt bennem, hogy hogyan is várhatnám el a fiamtól, hogy ő megoldja, ha én sem tudom megoldani. Tudtam, hogy nekem is vele kell fejlődnöm, muszáj elérnem, hogy én is meg tudjam oldani a szöveges feladatokat. Ami ezután következett az számomra felért egy csodával 🙂 Gyakorlatilag az oldások után egyből, megnéztünk 2-3 szöveges feladatot, olyanokat, amiket azelőtt biztosan nem tudtam volna megoldani. Nekem már akkor sikerült azokat megoldani, a fiamnak akkor még “csak” egyet. Másnap viszont a fiam is óriásit fejlődött. 6 szöveges feladatot csinált meg, olyanokat, amikhez hozzá se tudod volna fogni azelőtt. Hatból kettőt maximum pontosra csinált meg, és a többinél is ért el részpontszámot. Tulajdonképpen nem egész 24 óra alatt többet fejlődött, mint előtte 2-3 hónap alatt. Azért, mert feloldottuk azt a lelki blokkot, ami eddig gátolta őt abban, hogy megoldja ezeket a feladatokat. Rengeteg ilyen csodát megéltem már, mégis szinte minden alkalommal rácsodálkozom, hogy tényleg ennyire egyszerű megoldani egy-egy problémát. Ez történt múlt hétvégén.

Azóta szöveges feladatokat gyakorolt többnyire, hogy még több sikerélménye legyen. Ma írt először egy matek feltvételit, 41 pontos lett. Borzasztó büszke vagyok rá. Tulajdonképpen most azt érzem, ha holnap lenne a felvételi, már akkor sem aggódnék. Na jó, egy kicsit 😀 De azt gondolom, hogy ennél többet, hogy mentálisan és gyakorlatban is készülünk rá, nem lehet, és nem is kell tenni érte. A többit már az Univerzum, a jó Isten, a sors, vagy hívjuk, ahogy akarjuk, intézi. Ha így nem oda veszik fel, ahova szeretné, akkor nem az az útja. Azt is elfogadjuk. Mindenesetre  bízom abban, hogy nyugodtan, minimális feszültséggel fog beülni a felvételire. Hiszek abban, hogy minden úgy fog történni, ahogy számára a legjobb lesz. Persze ezzel nem azt mondom, hogy bennünk már nem lesz feszültség, görcs a felvételivel kapcsolatban. Valószínűleg lesz. Viszont amint megjelenik, oldani fogjuk, ahogy eddig is tettük 😉

Mit is szeretnék üzenni ezzel a poszttal?

Azt, hogy a feladatsorok megoldása mellett, arra kérlek, hogy szánjatok időt arra is, hogy lelkileg felkészüljön a gyermeked. Segíts neki, oldjátok a feszültséget benne. Próbáld meg megérteni őt!  Hidd el, sokkal jobb felvételit fog írni januárban.

Ha bármi kérdésed van, keress bátran 😉 Legyen szép napod!

Félelmek oldása (nem csak) 6 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Előzmények

Néhányszor már írtam róla, hogy a legkisebb fiammal is – aki most még ugyan 5 éves, de a héten lesz 6 – már elég nagy sikerrel alkalmazom a módszereimet. Hétvégén megnéztünk egy mesét, és bár mindig odafigyelünk, hogy maximum 6 karikásat válasszunk, így is előfordul sajnos, hogy fél egy-egy mese után. Ez történt most is. Alvás előtt mondta, hogy fél, a mesében szereplő gonosztól.

Az oldás

Ilyenkor általában hívjuk a Tündérkét, vagy átalakítjuk a gonoszt, mikor mire vagyunk ráhangolva… Azonban az elmúlt hetekben már egyszer-kétszer vele is alkalmaztam azt a technikát, amit a hozzám segítségért fordulókkal is mindig sikeresen alkalmazunk.

A módszer leírását ezen a linken is megtalálod, de itt is leírom, mit tettünk. Mondtam a kisfiamnak, hogy figyeljen a félelmére. Kértem, hogy keresse meg a testében, hogy hol érzi ezt a félelmet. A mellkasára mutatott. Mondtam neki, hogy kezdje el figyelni ezt a félelmet. Semmi mást ne csináljon, csak figyelje az érzést a mellkasában. Koncentráljon rá, hagyja, hogy ott legyen. Kb. 1 perc után kérdeztem tőle, hogy kisebb lett-e. Mondta, hogy igen, egy picit már kisebb. Utána folytattuk, mondogattam neki, hogy semmi másra ne figyeljen csak a félelmére, csak oda irányítsa a figyelmét. Kb. 2 perc elteltével meg is szűnt a félelme, teljesen eltűnt. Ezután szépen, nyugodtan elaludt, úgy, hogy egyszer sem említette azóta, hogy félne.

Hogy miért is osztom ezt meg

Azért, mert nap mint nap gyakorlom ezt a módszert. Alkalmazzuk mindhárom gyerekemmel, a férjemmel, a hozzám segítségért fordulókkal, és természetesen én magam is nagyon gyakran használom. Tudom, hogy mennyire hatékony! 3 PERC! Mindössze ennyit vett igénybe, hogy oldjuk a kisfiamban lévő feszültséget. Ez a 3 perc nem sokkal több, mint azt mondani, hogy ne félj, hiszen ez csak egy mese. Az a probléma azzal, hogy átbeszéljük, hogy ez csak egy mese, és ettől nem kell félni, hogy nem minden esetben nyugtatja meg a gyerkőcöt. Persze, ha megnyugtatja egy ilyen beszélgetés, akkor nyert ügyünk van, akkor nyilván nem kell ilyen módszert bevetni 🙂 Ha azonban még mindig fél, akkor arra kérlek, hogy ne legyints a félelmére, és ne is legyél türelmetlen. Azért kérem ezt, mert emlékszem régen, nem vagyok rá büszke, de el tudtam veszíteni a türelmemet tehetetlenségemben, hogy nem tudok a gyerekemnek megoldást nyújtani a félelmére…

Ez a módszer azért jó, mert ez valóban oldja a gyerkőcben lévő feszültséget, nem maradnak benne utána rossz érzések. Nem nyomja el magában a gyerkőc, hiszen elfogadja a saját érzelmeit. Ezzel a tudatos befelé figyeléssel szépen felszínre kerülnek a gyermek érzései, megengedi őket, hagyja, hogy átjárják őt, majd ezzel a megengedéssel, elfogadással gyönyörűen oldódik a feszültség.

Tehát, ha fél, szorong a gyermeked, jusson eszedbe ez a módszer, és használd, ezért osztottam meg 🙂 Ha van kedved Te is oszd meg a tapasztalatodat, nagyon szívesen venném 😉 Ha pedig kérdésed lenne, azt is írd meg bátran! Legyen szép napod!

Hazugságok fogságában – avagy önbecsapás mesterfokon

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Te őszinte ember vagy?

Sokan erre a kérdésre rávágják (valószínűleg én is így tennék :-D), hogy persze, én mindig igazat mondok. De ha tudatosabban is átgondoljuk, akkor is biztosak vagyunk benne, hogy ez így van? Helga barátnőmmel a napokban beszélgettünk, a saját kis hazugságainkról. Milyen vicces, most, hogy belinkeltem, látom, hogy bár elég régen írt, az utolsó posztja neki is épp erről szólt. Az önbecsapásról, a saját magunknak felépített hazug kis világunkról. 

Miről is beszélek? Arról, hogy rengetegszer hazudunk. Méghozzá nem feltétlen másoknak (illetve, ha igen, annak is ugyanez a gyökere), hanem leginkább saját magunknak. Nem szeretném ezt bővebben kifejteni, most egyszerűen csak példákkal szeretném szemléltetni. Igyekszem jó sok példát felsorolni, részben olyanokat, amik eszembe jutnak, részben olyanokat, amikkel már találkoztam másoknál, de lesznek benne olyanok is, amiket már felismertem, hogy ezzel bizony én is becsaptam/becsapom magam. Ha magadra ismersz egy-egy példából, akkor gondolkodj egy picit, valójában miért is hazudsz annak a valakinek, akivel a legtöbb időt töltöd egész életedben 😉

Jöjjenek a példák

  • Hangoztatjuk, hogy milyen őszinték vagyunk, miközben (még, ha a tényekkel kapcsolatban igazat is mondunk), mint majd látni fogjuk, folyamatosan hazudunk, minimum magunknak!
  • Hangoztatjuk, hogy milyen jóindulatúak vagyunk, miközben hibáztatjuk magunkat, ha megbántottunk valakit. 
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van megmondani a véleményünket, miközben ostorozzuk magunkat, ha valóban megtettük azt.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van a boldogsághoz, miközben nem hisszük el magunkról, hogy megérdemlünk egy boldog életet.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk van igazunk, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk abban, hogy valóban így van-e.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van cigizni, miközben lelkiismeretfurdalást érzünk dohányzás közben.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk Istenben, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk Isten létezésében.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk a reinkarnációban, miközben szkeptikusak vagyunk az egésszel kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy elfogadtuk a testünket, miközben a tükörben csalódottan szemléljük ráncainkat, hurkáinkat.
  • Hangoztatjuk, hogy megérdemelnénk egy normális párkapcsolatot, miközben nem hisszük el magunkról, hogy valóban így van ez.
  • Hangoztatjuk, hogy jó szülők vagyunk, miközben napi szinten megkérdőjelezzük magunkban, hogy elég jól neveljük-e a gyermekeinket.
  • Hangoztatjuk, hogy jó nagyszülők vagyunk, miközben nem hisszük el magunkról, hogy ez így van.
  • Hangoztatjuk, hogy a pénz nem akadály, miközben félünk, hogy miből fogjuk kifizetni a jövő havi törlesztőrészletet.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a koronavírustól, miközben van egy részünk, ami valójában retteg a vírustól.
  • Hangoztatjuk, hogy jól vagyunk, miközben ramatyul érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a haláltól, miközben borzongunk tőle.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk rasszisták, miközben összeszorul a gyomrunk, ha a nyolckerben este kell sétálgatnunk.
  • Hangoztatjuk, hogy környezettudatosak vagyunk, miközben a fogyasztói szokásainkon nem vagyunk hajlandóak változtatni.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van édességet enni, miközben bűntudatunk van, amikor édességet eszünk.
  • Hangoztatjuk, hogy “én normális vagyok”, miközben UFO-nak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire jó munkaerők vagyunk, miközben folyamatosan kételkedünk abban, hogy elég jól végezzük-e a munkánkat.
  • Hangoztatjuk, hogy a politika miatt szörnyű az életünk, miközben mélyen belül tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire szeretnénk gazdagok lenni, miközben nem akarunk gazdagok lenni, hiszen minden gazdag önző és rosszindulatú.
  • Hangoztatjuk, hogy ez a kis csoki nem árt meg, miközben bűntudatunk van, hogy megettük.
  • Hangoztatjuk, hogy én mindent megadok a páromnak, miközben nem érezzük magunkat eléj jó feleségnek/férjnek.
  • Hangoztatjuk, hogy imádjuk a munkánkat, miközben már a váltáson gondolkodunk.
  • Hangoztatjuk, hogy egészségesek vagyunk, miközben tele vagyunk egészségügyi problémával.
  • Hangoztatjuk, hogy alig eszem, mégis hízok, miközben titokban elmajszoljuk a tábla csokikat.
  • Hangoztatjuk, hogy boldog párkapcsolatban élünk, miközben a feszültség mindennapos a házunkban.
  • Hangoztatjuk, hogy nincs szükségünk párkapcsolatra, miközben irtó magányosnak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy milyen erősek vagyunk, miközben gyengének érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire csodálatos családunk van, miközben a kamasz gyerekeinkkel teljesen eszközetelennek érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nárcisztikus a párunk, miközben magunkat érezzük felelősnek a párkapcsolatunk megromlásáért.
  • Hangoztatjuk, hogy mi nem vagyunk irigyek, miközben irigykedve görgetjük a Facebookot, meglesve a (LÁTSZÓLAG) sikeresebbnél sikeresebb és boldogabbnál is boldogabb ismerőseinket.
  • Hangoztatjuk, hogy nem érdekel mások véleménye, miközben befeszülünk, ha valaki kritikát fogalmaz meg velünk kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy fantasztikus a szexuális életünk, miközben alig szexelünk.
  • Hangoztatjuk, hogy orgazmusunk van, miközben abban sem vagyunk biztosak, hogy képesek vagyunk-e az orgazmusra.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk alkohol függők, miközben minden egyes nap muszáj valamit innunk.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk ez úgysem sikerülhet, miközben számtalan más, hasonló képességekkel rendelkező embernek is sikerült már.
  • Hangoztatjuk, hogy szörnyű párkapcsolatban élünk, miközben egy részünk ragaszkodik a párunkhoz.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk elég tehetségesek, miközben nagyon mélyen legbelül valami azt súgja, hogy van bennünk valami különleges.
  • Hangoztatjuk, hogy nem akarunk megfelelni mások elvárásainak, miközben minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy mindenkinek megfeleljünk.
  • Hangoztatjuk, hogy én elfogadom magam, úgy ahogy vagyok, miközben rengetegszer hibáztatjuk magunkat azért, amilyenek vagyunk.

Az önbizalomhiány

Az utolsó példa azt hiszem az összeset magában foglalja. Gondolatainkban nem tartjuk magunkat elég jónak, elég okosnak, elég szépnek, stb, stb… Ezért is gondolom úgy többek között, hogy az önelfogadás az nem egy állapot, nem létezik, nincs olyan, hogy én elfogadom magam úgy, ahogy vagyok. Az önelfogadás egy folyamat, egy véget nem érő csodálatos utazás, amiért érdemes minden egyes nap tenni.

Rengeteg oka lehet annak, hogy hazudunk magunknak. Általánosságban talán elmondható, hogy így védekezünk. Védelmi falakat húzunk magunk köré, amiken úgy gondoljuk, hogy a fájdalmak majd nem hatolnak át. Persze ez is hatalmas önbecsapás, hiszen a fájdalmaink így is, úgy is megtalálnak minket. Jobban tesszük, ha az építkezés helyett, lebontogatjuk ezeket a falakat. Önmagunk elől ugyanis, csak egy ideig rejtőzhetünk el. A falak lebontása pedig hihetetlen erővel tölt majd fel.

Ha nagyon hangoztatunk valamit…

Nyilván a példák néhol túloznak. Nem feltétlenül hangoztatjuk, lehet, hogy csak egyszer-kétszer megemlítjük. Az is lehet, hogy ki sem mondjuk, csak egy olyan szerepet veszünk fel, amiből úgy fest, mintha valamilyenek lennénk. Ezzel megnyugtatva magunkat, hogy tulajdonképpen nem is hazudtunk. Azonban, ha mégis nagyon hangoztatunk valamit, ha nagyon ragaszkodunk egyfajta igazsághoz, akkor az általában elég gyanús. Érdemes megvizsgálnunk, hogy miért hangoztatjuk olyan fennhangon? Hangoztatjuk, vagy inkább bizonygatjuk? Tulajdonképpen kit is akarunk meggyőzni? Természetesen általában saját magunkat…. Magunkat győzködjük, olyannyira, hogy sokszor sikerül is elhinni a saját, szépen felépített kis “hazugságainkat”.

Mi ezzel a gond?

Tömören összefoglalva ezeket a hazugságokat azért érdemes rendbe tenned magadban, mert gátol abban, hogy igazán boldog, szabad és kiegyensúlyozott legyen az életed. Ezekkel az önbecsapásokkal Te veszíted a legtöbbet.

Mit tegyél?

Először is nézz szembe saját magaddal. Legyél teljesen őszinte magadhoz. Tudatosítsd, hogy mi az, amivel becsapod magad. Természetesen ez nem úgy működik, hogy most elhatározom, hogy mától őszinte vagyok magammal… Ez is egy fejlődési folyamat. Ha már van egy törekvés benned arra, hogy megismerd magad, az már fél siker.

A másik fontos dolog, hogy meditálj. A tudatalatti blokkjaidat ugyanis az tisztítja a leghatékonyabban. Persze, ha ismersz, akkor ezen már meg se lepődsz 😀

És Te mit bizonygatsz a világnak, de leginkább magadnak? Igazán kiváncsi lennék!

A koronavírus és az önismeret

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Nem hiszek a véletlenekben

Hiszek abban, hogy semmi nem történik véletlenül, mindennek oka van. Ha valami negatív történik az életemben, mindig ránézek. Minden egyes esetben megnézem, hogy az adott helyzet mit akar nekem tanítani, mire tükör. Hiszem, hogy életünkben a nehezebb helyzetek, mindig figyelmeztetések az Univerzumtól. Rákoppintanak a fejünkre, hogy vegyük már észre, hogy valami nincs rendben, valami nem jó nekünk. Nagyon sok ilyen példát tudnék sorolni az életemből, a családom életéből, az ismerősök, illetve ügyfelek eseteiből is. Sok “csodát” láttam már, nem csak lelki szinten, akár fizikai szinten is…. Hónapok óta tartó fájdalmak szűntek meg néhány perc alatt, pusztán attól, hogy adott esetben az ügyféllel megkerestük a lelki okát annak a fájdalomnak. Ezekkel a tapasztalatokkal a tarsolyomban érthető, hogy miért is hiszek abban mélyen, hogy minden, de minden okkal történik. Számomra az egész önismeret erről szól. Hogy megtudjam, mi miért történik az életemben, hogy megismerjem önmagam. Hiszen bármi is történik velem, egészen biztos, hogy belőlem fakad.

Globális szinten sem történnek véletlenek

A jelenlegi helyzet elgondolkodtatott az elmúlt napokban. Azt gondolom, hogy megálljt parancsoltak nekünk. Az az élet, amit folytatunk, az nem folytatódhat tovább, ebben a formában. Hiszem, hogy okkal történik mindez. Hiszem, hogy az Univerzum (a sors, Isten, vagy hívd, ahogy szeretnéd) csak figyelmeztetni szeretne minket. Lehet, hogy arra, hogy vegyük észre végre a valódi értékeket, amik itt és most körbevesznek. Az is lehet, hogy a fenntarthatóságra akarja felhívni a figyelmünket. De az is előfordulhat, hogy az összefogásra, esetleg a tudatosodásra. Azt gondolom globális szinten az előbb felsoroltak mindegyikére jelzés lehet a kialakult helyzet. Mindenesetre egészen biztos vagyok benne, hogy van valami mélyebb, spirituális oka is annak, ami a világban most zajlik.

A koronavírus és az egyén

Úgy vélem, mindannyiunknak el kell csendesülni, befelé kell figyelni. Ha csak a telefonodat görgeted újabb és újabb cikkeket, posztokat kutatva, akkor tévúton jársz. Nyilván nem zárhatod ki a külvilágot, nyilván fogsz még a koronavírusról olvasni… Nem is azt mondom, hogy ne tedd. Csak azt mondom, hogy ne ebből álljon az egész napod

Azt gondolom mindannyiunknak el kell csendesülni, befelé kell figyelni. Ha csak a telefonodat görgeted újabb és újabb cikkeket, posztokat kutatva, akkor tévúton jársz. Nyilván nem zárhatod ki a külvilágot, nyilván fogsz még a koronavírusról olvasni… Nem is azt mondom, hogy ne tedd. Csak azt mondom, hogy ne ebből álljon az egész napod. Ehelyett sokkal hasznosabb dolgokat is csinálhatsz, például:

  • Próbálj meg minél többet a mostban lenni. Próbáld meg meglátni a szépet ebben az időszakban. Tölts minőségi időt családoddal, pároddal. Fantasztikus lehetőség ez a családok, párok számára, hogy végre több időt töltsenek együtt. Én a családommal leginkább ezt a lehetőséget látom ebben az egészben 🙂
  • Állj meg egy kicsit, ülj le, és figyelj. Figyeld meg mi van benned. Miket érzel, mit vált ki belőled ez az egész helyzet. Tegyél fel magadnak kérdéseket. Mire akar megtanítani engem a jelenlegi helyzet? Mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban? Hogyan hozhatom ki ebből a helyzetből a számomra legjobbat?
  • Ha félsz, ne nyomd el a félelmedet, adj teret neki, próbáld meg megérteni, hogy valójában mitől is félsz… Mi az, ami félelmetes számodra ebben a helyzetben? Fogadd el azt az érzést, ami benned van. Ne küzdj az érzelmeid ellen, csak figyeld őket. Engedd, hogy ott legyenek, hiszen természetes, hogy vannak benned félelmek ebben a helyzetben.
  • Meditálj, meditálj, meditálj! Remélem ezt mondanom sem kell. Mint, ahogy azt is remélem, hogy tudod, hogy a meditáció nagyon hatékonyan oldja a bennünk lévő feszültséget, amire szerintem most mindenkinek szüksége van. Ha rajtam múlna kötelezővé tenném 🙂

Hiszem, hogy egyéni szinten is figyelmeztetést kaptunk. Valamit mindannyiunknak tanulni kell ebből a helyzetből. Hogy Neked mit, azt csak is Te tudhatod… Legyél nyitott, és vedd észre, hogy mi a Te leckéd, miben kell fejlődnöd az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.

Legyen szép napod!

A tudatos elfogadás paradoxonja

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Az elfogadás

Bizonyára Te is többször hallottad már, hogy fogadd el, ami van. Fogadd el önmagad, fogadd el a problémádat, fogadd el a párodat olyannak, amilyen, fogadd el a gyermekedet, fogadd el, hogy nincs elég pénzed, egyszóval fogadj el mindent és mindenkit olyannak, amilyen. Azt gondolom, hogy ezzel így, ebben a formában nehéz bármit is kezdeni. Én legalábbis, 8 évvel ezelőtt nem igazán tudtam mit kezdeni, ezekkel a számomra akkor még üres frázisokkal…. Ami, persze nem jelenti azt, hogy valóban üres frázisok. Csak nekem számítottak akkoriban annak. Ha Te hasonlóképpen vagy most ezzel, akkor olvass tovább 🙂

Miért fogadj el mindent, úgy, ahogy van? Avagy az elfogadás paradoxonja

Mi célból akarhat bárki elfogadni egy olyan helyzetet, amit nem szeret? Miért is fogadná el, hogy úgy éljen, ahogy nem szeret? Nos, pontosan itt jön a paradoxon. Azt gondolom, hogy azért is fontos erről beszélni, mert sokan másképpen értelmezik az elfogadást, mint ahogyan valójában kéne. Én legalábbis 8 éve biztos, hogy valami ilyesmit gondoltam volna, ha azt mondják nekem, hogy fogadjak el egy olyan helyzetet, amit nem szeretek: törődjek bele, hogy az úgy van, fogadjam el, úgysem tudok rajta változtatni…

A VALÓS, tudatos elfogadásnak azonban éppen ez a paradoxonja. Ha egy problémát VALÓBAN, tudatosan elfogadsz az életedben, akkor az a probléma meg fog szűnni. (Majd lentebb látni fogod, hogy valójában nem is a problémát kell elfogadni, de most az egyszerűség kedvéért így írom!) Azt szoktam mondani, hogy általában 2 lehetőség van. A probléma vagy megszűnik a valóságban is, vagy már nem fog zavarni az az adott probléma, ami szintén azt hozza magával, hogy tulajdonképpen a probléma maga megszűnik létezni. Tehát az elfogadás paradoxonja: ne azért fogadd el a problémát, hogy az örökre úgy maradjon, hanem éppen azért, hogy a probléma megszűnjön… Az elfogadás tehát nem beletörődést jelent az adott állapotba. Az elfogadás éppen azért szükséges, hogy a problémád megszűnjön. Azért így másképp állnál az elfogadáshoz, nem? Ha azért kell elfogadni a problémát, hogy az megszűnjön, azért az elég motiváló, igaz?

Elfogadás, vagy elnyomás?

Igen ám, de ez felvet egy másik kérdést is. Méghozzá azt, hogy hogyan kell elfogadni? Hiszen tényleg nagyon sok embertől hallottam már, ahogy azt mondja, hogy ez van, el kell fogadni. Általában ilyenkor a beletörődést hallom a hangjukon, nem pedig a hitet, hogy a helyzetük megváltozhat. Ez pedig egy nagy tévhit, hogy ez valóban, elfogadás. Ebben az esetben tulajdonképpen a probléma elfogadásáról van szó, nem pedig tudatos elfogadásról. Azaz ilyenkor nem elfogadásról, hanem az érzelmeink elnyomásáról beszélünk. Hiszen nyilvánvaló, ha valaki nem szeret egy helyzetet, mégis beletörődik, akkor a saját érzelmeit ássa el. Ez nem elfogadás, hanem az érzelmeink figyelmen kívül hagyása, vagyis a probléma elfogadása. Ezzel tulajdonképpen a problémát mi magunk tartjuk fent, hiszen elfogadtuk, hogy ez az életünk része. Hiszen, ha tudatos, vagy spirituális értelemben vett elfogadásról beszélünk, akkor hidd el, a problémád meg fog szűnni! 🥰 Na, most figyelj, mert most jön a kulcsa az egésznek, amit sokan félreértelmeznek! Nem a helyzetet kell elfogadnunk, hanem a helyzet iránt érzett érzelmeinket. Nem a problémát kell elfogadnunk, hanem az érzéseinket, amiket adott probléma miatt érzünk. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a problémával szemben érzett ellenállásodat kell elfogadnod, ahhoz hogy a problémád megszűnjön. Óriási különbség… A helyzet elfogadásával ugyanis az érzelmeinkről nem veszünk tudomást, pedig éppen ez a lényege az önismeretnek, a tudatosságnak! Felfedezni, mit miért érzünk, mi van bennünk, kik vagyunk mi igazán, legbelül 😇

Hogyan fogadd el?

Azt ebben a videóban fejtem ki 😉

Hónapok óta tartó lábfájás elmulasztása 2 perc alatt :)

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A barátnőm tegnap átjött egy ki terápiázásra 🙂 Terápiázás végén meséltem neki, hogy a fiam úgy jött ki az iskolából, hogy kb. 1,5 órája borzasztóan fájt a hasa. Ahogy jöttünk haza, mögé néztünk, rájöttünk az okára, és ahogy azt már-már megszokhattuk, egyből elmúlt a hasfájás. Ez körülbelül 3 percet vett igénybe. A barátnőm kérte, hogy akkor mulasszam már el a lábfájását is, mert hónapok óta fáj neki. Ugyanazt a módszert alkalmazva mögé néztünk, megfejtettük az okát, és 1-2 percen belül, elképedve tapasztalta az azonnali enyhülést a fájdalmán (mára teljesen elmúlt a fájdalom). Abszolút értette az okát, hogy mire akarja figyelmeztetni a lába.

Ezek után, már csak azt nem akarta elhinni, hogy ez valóban ennyire egyszerű. Pedig valóban. Az élet ennyire egyszerű. A problémáink nem azért vannak, hogy rossz legyen nekünk, hanem azért, hogy figyelmeztessenek minket, és jobb irányba tereljenek. Se több se kevesebb. Csak tükröt tartanak, hogy mire figyeljünk.

Igen, de akkor mégis miért gondoljuk úgy, hogy ennél jóval bonyolultabb az ÉLET? Azért mert arra vagyunk, kondicionálva, hogy az élet nehéz, az élet nem habos torta, és természetesen ennek megfelelően viselkedünk…

Ui: ezt a módszert alkalmaztuk nála is, és a fiamnál is 🙂

Beszélgess el a problémáddal

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Megtörtént esetek

Szeretnék a jövőben néhány történetet megosztani. Azt gondolom, hogy sokszor ezeknek az eseteknek a segítségével könnyebben tudunk kapcsolódni ehhez a fajta tudatossághoz, önismerethez, spiritualitáshoz (bárminek is nevezzük), amit én is képviselek a magam részéről. Ha pedig jobban kapcsolódsz, az arra késztet, hogy cselekedj, indulj el az önismereti úton. Tapasztalatból mondom ugyanis, ha már egyszer elindultál, és rajta vagy az önismereti úton, akkor sosem akarsz letérni róla, mert pontosan tudod, hogy az visz előre, az a legegyenesebb, legsimább út, ami a céljaid felé vezet.

Természetesen ezeket a történeteket mindig az ügyfeleim engedélyével osztom meg 😉 Na de vágjunk is bele 🙂

Gyomorpanaszok

Egy ügyfelem gyomorfájdalomra és emésztési problémákra panaszkodott. Már jó pár hete küzdött ezzel a dologgal, nagyon szeretett volna megszabadulni tőle. Azt javasoltam neki, hogy kezdjen el beszélgetni a gyomrával, bármennyire is furcsán hangzik ez. Ezt fel lehet fogni egyfajta meditációként is. Mondtam neki, hogy helyezkedjen el kényelmesen, figyeljen néhány percig a légzésére, lazuljon el kicsit, engedje el magát. Néhány perc elteltével, képzelje majd el, hogy egy párbeszédet folytat a gyomrával. Először is mondja el neki, hogy mennyire hálás azért, hogy nap mint nap helyt áll, ellátja a feladatát. Tudja, hogy milyen sok dolga van, de ő csak teszi a dolgát, minden egyes nap fáradhatatlanul. Szívből köszönje meg a gyomrának, emésztő rendszerének, hogy kivétel nélkül minden nap, végzi a munkáját. (Egyébként ebbe mindenképp hasznos és érdemes belegondolni, hogy mennyire természetesnek vesszük az egészségünket, addig amíg rendben vagyunk 🙂 )  Miután ezt megköszönte, kértem, hogy kezdje el a párbeszédet. Tegyen fel ehhez hasonló kérdéseket a gyomrának:

  • Miért fáj?
  • Van valami baj?
  • Tud-e rajta valahogyan segíteni?
  • Mit szeretne üzenni neki ezzel a fájdalommal?
  • Kell-e valamit tanulnia ebből a fájdalomból?
  • Mi a módja, hogyan tudná elérni azt, hogy csökkenjen a fájdalom?

Mondtam neki, hogy ezeket a kérdéseket aztán természetesen felteheti az emésztőrendszerének is, ha úgy érzi. Elmondtam azt is, hogy biztos jön majd valamiféle válasz, ha nem is minden kérdésére, de valamit fog érezni, hogy mit kell tennie….

A hölgy miután elvégezte ezt a meditációt, azt mesélte, hogy azt érezte, hogy meg kell kicsit masszíroznia a gyomrát. Simogatta, masszírozta egy darabig. Ezek után gyakorlatilag azonnali javulást tapasztalt. A fájdalma is elmúlt és az emésztési problémái is megszűntek 1-2 napon belül (még egyszer-kétszer masszírozta a gyomrát ezután).

Rengeteg ilyesfajta “csodát” láttam már, de mindig fel tudnak tölteni az újabb és újabb esetek 🙂

Hogyan csináld, ha Neked is hasonló problémád van

Az első, legfontosabb és egyébként egyetlen szabály az, hogy nincsenek szabályok 🙂 Nem tudod rosszul csinálni. Ezt csak jól tudod csinálni. A fenti módszer gyakorlatilag egy meditáció, márpedig azt már korábban is megírtam itt, hogy nincs olyan, hogy rosszul meditálsz 🙂 Mindegy, hogy milyen sorrendben teszed fel a kérdéseket, nem kell bemagolnod őket, semmi gond nincs azzal sem, ha nem pont ugyanezeket a kérdéseket használod.

Ha mégis szeretnél néhány irányvonalat, akkor ennél a gyomorfájós példánál maradva (természetesen nem csak gyomorpanaszokra alkalmazható ez a módszer), elképzelheted úgy, hogy megkeresed a fájdalmat a gyomrodban, és egyszerűen csak elképzeled, ahogy hozzá beszélsz. Az is lehet, hogy ezt a fájdalmat Te elképzeled valamilyennek, például egy tüskés labdának. Ha ez így van, akkor elképzelheted, hogy kiveszed ezt a tüskés labdát, elképzeled, hogy magad elé teszed, és ehhez a labdához kezdesz el képzeletben beszélni. De azt is csinálhatod, hogy magad elé képzeled azt a “verziódat”, akinek fáj a gyomra, és azzal kezdesz el beszélgetni, ha úgy könnyebbnek ítéled meg. Egyszóval tényleg nincs semmiféle szabály, egy a lényeg, hogy ülj le, és szánj erre időt, egyedül, magadban. A fantáziád majd eldönti, hogy hogyan kell Neked ezt látnod, elképzelned 🙂

Nézz szembe a problémáddal és fogadd el

A lényeg tehát nem az, hogy miként csinálod, hanem az, hogy csináld. Legtöbbször ugyanis az, hogy szembenézel a problémáddal és elfogadod annak jelenlétét, azt eredményezi, hogy a probléma megszűnik.

Ha tehát a jelenlegi helyzeted nem éppen az, amire vágysz, ne küzdj, ne harcolj ellene… Nézz inkább szembe vele és fogadd el gyengéden. Meg fogod látni, hogy ezáltal fogod megkapni azt, amire valójában vágysz 🙂

Történet egy kisebb pénzösszeg bevonzásáról

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Egy ismerősömet el kezdtem “kezelni”, mert eléggé sok elakadás van az életében. Azért írom idézőjelben a kezelést, mert tulajdonképpen nem teljesen úgy kezelem, “csak” telefonon beszélünk, mivel nagyon messze lakunk egymástól.
Úgy döntöttünk, hogy első körben az alvás problémáira fókuszálunk, mert azt szeretné leginkább helyretenni. Nyilván most ez az elsődleges, emellett viszont rengeteg dologról beszéltünk még. Többek közt arról is, hogy majd az anyagi helyzetét is megnézhetjük, ha már rendbejött az alvása. Mondtam neki, hogy igazából biztos, hogy van olyan lehetőség, hogy ne kelljen ennyire sokat dolgoznia, és mégis legyen ugyanennyi pénze. Beszélgettünk kicsit arról, hogy hogyan is tudja majd bevonzani azt, hogy több pénze legyen, illetve első körben talán inkább azt, hogy valamennyi pénz álljon a házhoz.
Aztán, eltelt 1-2 hét, és mondta, hogy gondolkozott ő ezen a pénz dolgon, és megcsinálta, amiket magyaráztam. Elmesélte, hogy vett egy lottószelvényt és nyert kb. 15000 Ft-ot. Hozzátette, hogy ugyan a 15000 Ft az nem sok, de neki mégis nagyon nagy dolog, hiszen még életében soha nem nyert semmit.
Az az érdekes, hogy annyi ilyen dolog történik az életemben, és persze nem nagyon lepődöm már meg ezeken, mégis mindegyik ilyen “véletlenre” egyfajta csodaként tekintek. Annyira szeretem látni, nap mint nap tapasztalni, hogy igen működik Mert hát Einstein is megmondta, hogy:
“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda.”

Az üzenet

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mire lehet jelzés ez a vállficam?

Az előző posztomban megígértem, hogy mi az, amire rájöttem a vállficammal kapcsolatban. Mi lehet az üzenete annak, hogy kiment a vállam, avagy miért is teremtettem meg magamnak, hogy ez történjen velem.

Ahogy azt leírtam előzőleg, gyakorlatilag egyből ezen kezdtem kattogni… A földön feküdve erre gondoltam: Vajon ez most miért történt velem?… Elég sok válasz jött, legalább 4 okot fel tudtam sorolni már aznap. De egyiknél sem éreztem, hogy ez az igazi. Némelyiknél ugyan éreztem, hogy közelítek a megoldás felé, de azért tudtam, hogy még kell legyen valami. Ezért másnap egyeztettem Helgával, és elég jól letisztult az üzenet, szerintem szépen kibogoztuk a szálakat, végül csak kiderítettük, hogy mi is a valódi oka a ficamnak.

Az üzenet

Van egy nagy álmom, amit nagyon szeretnék elérni. Hiszem, hogy el is fogom. Előbb vagy utóbb. Ugyanis azt gondolom, hogy feladni nem fogom, maximum néha megállok pihenni. Aztán persze megyek tovább. De feladni semmiképp sem tudnám, azt érzem. Nincs ez az opció. Mert az álmom visz magával, visz előre. Mert belőlem fakad. Mert én vagyok, a valódi Önmagam. Azt érzem, hogy ez az én utam, ezt szeretném. 

Mivel meghoztam a döntést, hogy nem adom fel, hiszem, hogy előbb-utóbb össze kell, hogy jöjjön 🙂 Érzem legbelül, hogy tényleg sikerülni fog. Igen ám, csak kicsit ez az álom, átvette felettem az uralmat. Nem a megvalósításán dolgozom, hanem sokkal inkább hajszolom ezt a célt. Közben pedig elfelejtem megélni azt, ami most van, amit már elértem. Elfelejtem megélni azt, hogy igazából maga az álom, tulajdonképpen már el kezdett megvalósulni…

Mert fél éve még azt mondogattam, na majd, ha már ezt elérem, akkor azért nyugodtabb leszek, akkor jobb lesz. Elértem? Igen. Megéltem, nyugodtabb lettem? Nem… Még többre vágyom. Megint azt mondogatom (illetve mondogattam, mert már odafigyelek), hogy na majd, ha azt elérem… El fogom? Igen, hiszem, hogy előbb-utóbb igen.  Ha nem változtatok a hozzáállásomon, akkor megnyugszom? Nem. Azt gondolom, hogy nincs az a pont, aminél ne akarnál többet. Nincs végállomás. Ha így állsz hozzá, ahogy én tettem, sosem lesz nyugalmad.

Az életed vonata

Sosem lesz nyugalmad, hiszen mindig lesz egy újabb megálló. Amit vársz. Hogy elérd végre. Aztán mindig tovább akarsz menni. Mert a vonat megy előre, visz előre, újabb és újabb állomásokat mondanak be, és Te mindegyik állomáshoz oda akarsz majd érni.

Fontos azonban, hogy ne végig akarj robogni az úton. Használd ki, élvezd ki az utat, az állomásokat, szállj le, nézz körül. Különben csak az ablakból látod a tájat felületesen… Ne folyton a következő állomásokat lesd, hiszen akkor elfelejted élvezni az utazást. Élvezd az utazás, élvezd az állomásokat. Ez a vonat megvár, akkor is ha leszállsz azokon az állomásokon. Meg kell találnod a módját, hogy feltöltődj az állomásokon, mert várod a végállomást, hogy na majd ott biztosan feltöltődsz, de igazából nincs végállomás. Be kell hogy lássam, hogy nincs vége. Kimerülsz, ha sosem pihensz meg.

Nem lesz az, hogy na majd akkor, ha már elértem azt, akkor majd megnyugszom, és jó lesz… Nem… Meg kell élnem, hogy már jó. Bármennyire is azt gondoltam eddig, hogy hálás vagyok az életemért, ennél lehetek még hálásabb. Még jobban meg kell élnem a mostot, elengednem kicsit a jövőt. Mert úgy is előbb-utóbb a jövő is most lesz. De ha most nem élvezem a mostot, akkor majd azt a jövőbeni mostot sem fogom tudni élvezni. Mert akkor is majd a következő állomást fogom várom.

Éld meg a mostot, vissza a jelenbe 😉

Az Univerzum leszállított ezen az állomáson, egy kicsi megálljt parancsolt nekem. Teljesen igaza van. Az álmom már úton van, el kezdett megvalósulni. Az első pár állomáson túl vagyok a vonatommal. Csak elfelejtettem leszállni, körülnézni, élvezni. Hát most megteszem, segítettek benne, hogy megtegyem. A valós üzenete a vállficamnak tehát valami ilyesmi. Higgyem el, hogy az álmom úton van, el kezdett megvalósulni. Tartsam szem előtt viszont mindenképp, hogy már most is élvezzem, ahogyan ez az álom megvalósul. Legyek itt és most. Ne hajszoljam a célom, elég ha kitűzöm, és dolgozom érte a mostban, nem pedig folyamatosan a fejemben. Előbb-utóbb elérem. Ne siettessem. Legyek hálás azért, amit már elértem, ne folyton azon agyaljak, hogy na majd, ha már ezt is elértem. Éljem meg azt, ami már megvan, ünnepeljem meg azt, amit már elértem.

 

 

 

 

 

Vállficam és az önismeret?!? Avagy, amikor nem hiszel a véletlenekben…

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Ember tervez…

A legutóbbi posztomban megígértem, hogy arról írok, hogy hogyan ismerd meg a valódi Önmagad. Nos, az Univerzum úgy rendezte, hogy ne elméletekről írkáljak, hanem sokkal inkább egy gyakorlati példán keresztül mutassam be az életemben, hogy hogyan is ismerheted meg a valódi Önmagad.

Előzmények, én és a korcsolya

Történt ugyanis, hogy 4 napja, vasárnap délelőtt elmentünk korcsolyázni. Tudni kell, hogy én kiskoromban ugyan tudtam korcsolyázni, de mostanra már kissé megkopott ez a tudásom, így viszonylag lassan tudok csak siklani a jégen. Ellenben annyira jó látni, ahogy a többi ember korcsolyázik. Na persze nem az a része jó, hogy folyamatosan mindenki lehagy, hanem látni azt, hogy milyen egyszerűen, könnyedén is lehet(ne) ezt csinálni. El is határoztam, hogy föl fogom tuningolni ezt a tudásomat, mert én is szeretnék szabadon, gyorsan siklani a jégpályán. Aztán a párommal szépen kiokoskodtuk, hogy majd Danival (a legkisebb fiunkkkal) megtanulok jövőre. Néhány percre rá, hogy ezt így kitaláltuk, a hangos bemondóba bemondták, hogy korcsolyaoktatás kezdődik fél óra múlva.

A korcsolyaoktatás

Éreztem, hogy ott a helyem. Nekem mondták be Be is fizettük az oktatást, el is kezdődött. Gyakorlatilag 5 perc után sikerült kiszednem az oktatóból a lényeget, mert ugyan ő eldarálta kb. fél perc alatt, hogy ha valaki nem tudná, akkor úgy kell kifele tett lábakkal lépegetni, mint egy pingvin, de hát pont ezért jöttem, hogy ezt nem tudtam. Mindenesetre utána különböző feladatokat kellett, bólyával végigcsinálni, de én azért csak kérdezgettem, hogy akkor most hogy is kell. Na és csak elmondogatta, szóval akkor egy kicsit kezdtem ráérezni… Gondolkodtam is rajta, hogy unalmasak ezek a feladatok, meg hát amúgy sem műkorcsolyázó akarok én lenni, a célom csak az, hogy korizzak, szabadon, mint mindenki más a jégen. Nem bólyák között… Az volt bennem, hogy ott kéne hagynom, hogy inkább csak az új tudásomat gyakoroljam. De hát, ha az ember már ott van, csak nem illik úgy elmenni, ugye…

A “baj”

Így hát ott maradtam… Amikor épp egy olyan feladatot kellett volna végrehajtanom, amikor is körbefordulok, felemelt kezekkel, akkor történt a baj. Hasra estem… Ez még persze nem is lett volna akkora baj, de az én bal vállam úgy döntöttt, ha én így, akkor ő kirándul egyet… Bizony szépen kiment a helyéről. akinek ment már ki válla, az tudja, hogy milyen érzés, akinek nem, az pedig javaslom, ne is akarja megtudni

Én ott szépen feküdtem hason, felállni természetesen egyedül nem tudtam volna. Nemsokára odaért az oktató, hogy felsegítsen. Mondtam neki, hogy mi a helyzet a vállammal, és ennek megfelelően óvatosan,a másik karomnál fogva segített felállni. Ezután többször is elnézést kért, amire én persze mondtam, hogy semmi gond, hiszen ő nem tehet róla… Majd eljöttünk.

Most kezdődik az Önimereti “rész”

Szóval, amikor én ott feküdtem, abban a néhány (másod?)percben, amíg az oktató odaért, már ez járt a fejemben:

Miért történt ez most? Mi ennek az oka? Mire akar ez engem figyelmeztetni? Miért teremtettem meg ezt magamnak?

Mert, azt gondolom ez a lényege az önismeretnek. Hogy vállald a felelősséget, és törekedj arra, hogy megtudd, hogy mi miért történik az életedben. Persze nem kell ennyire függő módon véghezvinni, mint ahogy én teszem Ha ennél a példánál maradunk, természetesen ráérsz akkor is feltenni a fenti kérdéseket, amikor már hazaértél, és bekuckóztad magad, miközben gyógyítgatod a válladat. Nem kell a földön hason fekve már ezen kattognod. Na de nyilván ez nálam egyrészt szakmai ártalom, másrészt tényleg folyton hajt a kiváncsiság, megtudni mi, miért történik az életemben. Mert legtöbb esetben megkapom a válaszokat… Persze előfordul, hogy várni kell a válaszokra, de az esetek túlnyomó többségében megérkeznek. A tapasztalatom pedig az, hogy ahogy egyre jobban ismered magad, úgy a várakozási idő hossza is igencsak rövidül.

Vállald a felelősséget

Na de térjünk vissza picit a felelősség vállaláshoz. Sokan mondják, hogy felnőtt ember vagyok, persze, hogy vállalom a felelősséget. De valóban? Mindig? Legyél teljesen őszinte önmagadhoz.

Visszagondolva a régi énemre, azt gondolom, hogy az a Csilla (6-8-10 évvel ezelőtt) nem vállalta volna a felelősséget. Lehet, hogy az oktatót okoltam volna, mert minek csináltat ilyet velünk. Lehet, hogy a génjeimet okoltam volna, mert hajlamos vagyok a váll kiugrándozásra (nem ez volt az első esetem). De még azt is el tudom képzelni, hogy viccesen a párom is megkapta volna, hogy ő a hibás, mert mondtam én, hogy van is kedvem, meg nincs is, korizni menni. Szóval mindenkit hibáztattam volna, de abba eszembe sem jutott volna belegondolni, hogy ezt én csináltam valamiért magamnak.

Miért történnek negatív dolgok?

Félreértés ne essék, nem azért, mert rossz voltam és most megbüntetnek. Szerintem, szó sincs arról, hogy bárki is büntetni, fegyelmezni akarna minket. Senki nem akar fentről megfenyíteni minket. Üzenni, tanítani szeretnének csak. Nem büntetést, hanem leckéket, figyelmeztetéseket kapunk a sorstól, Univerzumól, Istentől, Angyaloktól, Felső Éntől, nevezd, aminek nevezni szeretnéd Minden, ami történik velünk üzenetet hordoz önmagában. Ha meg akarod ismerni a valódi Önmagad, akkor meg kell fejtened ezeket az üzeneteket. Ha pedig megfejted, akkor rájössz a benne rejlő tanításra, és annak megfelelően tudsz továbblépni.

Hogyan fejtsd meg az üzenetet?

Kérdezz, és várd a választ. Csendben. Általában a csendben rejlik a válasz. Ülj le, meditálj, tedd fel a kérdéseidet és a válaszok egyszer csak megérkeznek. Lehet, hogy nem egyből. Legyél tütrelmes, adj időt magadnak. Lehet, hogy csak 1 hét múlva érted meg miért történt veled, ami történt. Az is lehet, hogy úgy érzed, hogy nem tudod a választ, nem jössz rá arra, mi az üzenet. Azt is fogadd el. Főleg az elején, amikor el kezdtem meditálni, akkor még nagyon sokszor éreztem úgy, hogy nem kapok válaszokat. Annak is megvan a miértje. Te azért tarts ki. Kérdezz. Kérdezz meg mindent, miért történt. Légy nyitott, hogy megkapd a válaszokat, mert lehet, hogy meditációban érted meg, de az is lehet, hogy egy baráti beszélgetés alkalmával. Sokszor egy ismerősünk, barátunk által értjük meg, hogy mi az üzenet, hiszen ő teljesen más perspekítvából tudja nézni a mi életünket. Persze akkor se kenődj el, ha nem érted meg egyelőre a leckét. Fogadd el, hogy nincs még itt az ideje, hogy megtudd. Hiszen, mint mindent, ezt is gyakorolni kell, ebben is fejlődnünk kell.

Ha azonban olyan a helyzeted, hogy mindenképpen meg szeretnéd érteni, mert érzed, hogy ez hozhatna változást az életedbe, akkor érdemes segítséget kérni…

További konkluziók

Legyél hálás. Sokan kérdezik mégis miért legyek hálás, és ezt a tanácsot is akárcsak a “légy önmagad” tippet, kissé elcsépelt közhelynek érzem. Mégis azt gondolom, hogy fontos ezt kiemelni, hogy legyél hálás. Ugyanakkor valahol úgy érzem, hogy ezt nem kell erőltetni, hanem ez majd a folyamat hozadéka lesz. Azaz, ha el kezded megismerni a valódi Önmagad, akkor előbb utóbb ráébredsz arra, hogy mennyi mindenért is lehetsz tulajdonképpen hálás.

Aznap este, amikor kiment a vállam, hálát adtam, hogy nem a jobb vállam ugrott ki, hanem a bal 4 éve ugyanis az ugrott ki, és még jobban megnehezítette az életemet.

Azóta pedig folyamatsosan hálás vagyok, a páromnak, aki helyt áll a gyerekekkel helyettem, a szüleimnek, akik többek közt szállítják helyettem a gyerekeimet, nem is tudom hogyan oldanánk meg, ha nem tudnának segíteni. De bármit kérek, mindenben a segítségemre vannak! Ezt ezúton is köszönöm nekik

Végül hálás vagyok azért is, hogy egészséges vagyok (illetve vagyunk, az egész családom). Hiszen az ember ilyenkor látja, érzi legjobban azt, hogy mennyire is fontos az egészség, amit sokszor hajlamosak vagyunk természetesnek venni…

Fogadd el a helyzetedet. Ne küzdj. Ha tetszik, ha nem, a helyzeted adott. Az én esetemben az, hogy jelenleg elég sok mindenre alkalmatlan vagyok. Ezen vagy el kezdek vekengeni és sajnálni magam, vagy elfogadom. Persze ne hidd azt hogy én soha nem esek bele az önsajnálatba. Például akkor, amikor anyukám készíti a vacsorát helyettem, és mindent el kell mondanom, és látom, hogy már szegénykém ő is frusztrált, én is az vagyok, mert nem mondtam el, hogy hogyan kellett volna, ezért másképp csinálja, és persze, hogy akkor rosszul érzem magam, hogy a fenébe is ezzel a kiszolgáltatottsággal. Ugyanakkor amint észreveszem, hogy sajnálom magam, abban a pillanatban tudatosítom magamban a fenti pontot, és inkább hálát adok azért, hogy ez egy múló állapot, és amúgy mennyire jó életem van nekem tulajdonképpen, mennyien szeretnek és mellettem állnak

Hozd ki a helyzetedből a maximumot. Próbáld meg meglátni a helyzeted pozitív oldalát. Tudom, hogy sokszor ez nagyon nehéz, de próbálj keresni egy dolgot legalább, ami akár pozitív is lehet az adott szituációban. Az én esetemben ez az, hogy bármennyire is szalad a háztartás, és meg szaladnék utána, most aztán tényleg nem tudok. Így kénytelen vagyok pihenni (amit nem annyira szoktam megengedni magamnak), meditálni (amit bár megengedek magamnak, de nem ilyen mértékben, mint most ) blogot írni, meg bármi olyat csinálni, ami jólesik, mindössze egy kitétel van: ülve, minimális mozgással megvalósítható kell legyen

Visszakanyarodva a vállficamra

Én úgy érzem vettem az üzenetemet, de abba már nem kezdek most bele, hiszen így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés is. De a következő posztom arról fog szólni 😉