Majsai-Kállai Csilla bejegyzései

Legyél Te is vírus elfogadó :)

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A “rettegett” vírus

Néha aktívabban, de leginkább passzívabban szemlélgetem a mindenki könyökén kijövő koronavírus helyzetet. Úgy tapasztalom, hogy az embereket a véleményük alapján alapvetően 4 fő csoportba lehet osztani.

  1. Vannak a vírustól rettegők, akik komoly félelmekkel küzdenek, már csak a vírus gondolatától is.
  2. Vannak a vírus szkeptikusok, akik eleve kétségbe vonják a vírus létezését is.
  3. Vannak a vírus realisták  (ahogy Dr. Gődény György fogalmazott), akik elismerik a vírus létezését, ámde eltúlzottnak tartják az intézkedéseket.
  4. Vannak a vírust elfogadók (remélem sokan tartozunk ebbe a csoportba is), akik elfogadják, hogy van ez a helyzet. Nem tagadják, nem is félnek tőle, de nem is pörgetik bele túlságosan magukat ebbe az egészbe.

Én és a vírus

A posztom célja, ahogy a cím is mutatja, hogy legyél Te is vírus elfogadó. Én alapvetően nem félek ettől a vírustól. Ugyanis nem hiszek a véletlenekben. Abban hiszek, hogy ha el kell kapjuk, akkor el is fogjuk kapni, nem menekülhetünk el előle. Hiszek abban is, hogy ha súlyosabb tüneteket produkálunk, akkor az is egy tanítás, egy lecke, amit majd akkor értelmezni kell. Ha megértjük a leckét, akkor utána egészen biztosan gyors lesz a gyógyulás. Persze van bennem egy kicsi félelem, féltem a szüleinket. De ezt a félelmet kordában tartom, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam. 1-2 gondolat után meggyőzöm magam, hogy úgy lesz, ahogy lennie kell, és hiszek abban, hogy az a legjobb lesz számunkra.

Nem mondom, hogy nem bosszankodtam, nem pörgettem magam egyszer se bele ebbe a vírus mizériába. Persze, hogy káromkodtam magamban egyet, amikor a kocsiban hagytam a maszkot. De bosszant az is kicsit, amikor a kézfertőtlenítésre gondolok… Teljesen fölöslegesnek, sőt ennyire gyakori használatát, inkább ártalmasnak tartom… Vagy, amikor az ATV Csatt című műsorát (amiben a fent említett Dr. Gődény is szerepelt) a múlt héten megnéztem… Bosszankodtam, hogy a tudományos elit, hogyan is ítélheti el Dr. Tamási Józsefet és Dr. Gődény Györgyöt… Ha valaki azt a műsort objektíven végignézi, nem értem hogy lehet azon az állásponton, hogy Dr. Boldogkői Zsolt és Dr. Falus Ferenc kezében van a bölcsek köve. Amivel persze nem azt mondom, hogy Dr. Gődényékkel értek maximálisan mindenben egyet, hiszen épp erről szól ez a poszt, hogy nem, egyik féllel sem értek egyet. Ha azonban le kéne tennem a voksom, akkor inkább melléjük raknám. Mégis azt gondolom, hogy nem feltétlenül az a “helyes” (azért idézőjelben helyes, mert hiszek abban, hogy nem kell cimkézni a döntéseinket, hozzáállásunkat, viselkedésünket) hozzáállás a vírushoz, amit ők képviselnek, ahogy azt mindjárt ki is fejtem.

Úgy gondolom, hogy egyikünknél sincs a bölcsek köve. Nem tudhatjuk a tutit ezzel a vírussal kapcsolatban, hiszen még mindig nem ismerjük eléggé. Mindannyian a saját világnézetünk alapján ítéljük meg a járványhelyzetet. Valószínűleg mindenkinek van egy kicsi igaza, ezzel az egésszel kapcsolatban. Mindenesetre, ha úgy érzed, hogy szereted az aranyközéputat képviselni, akkor mindenképp olvass tovább 🙂

A vírustól rettegők

Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik félnek a vírustól. El tudom képzelni, hogy mennyire szörnyű lehet nap, mint nap félelemben élni. A félelem, a stressz, bizonyítottan gyengíti az immunrendszert, már csak emiatt is szükségszerű lenne felülkerekedni a félelmeken. Hiszen azok, akik túlságosan félnek, éppen ezzel a szorongással adják meg a vírusnak azt az esélyt, hogy “támadjon”. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy támadni is fog. Nekem semmiképp nem az a célom, hogy bárkit is megijesszek. A célom az, hogy ha félsz, felhívjam a figyelmedet arra, hogy ezzel gyengíted az immunrendszeredet. Tehát, arra kérlek, hogy az aggódás helyett, erősítsd inkább az immunrendszered. Mozogj többet, egyél egészségesen, igyál sok folyadékot, szedj természetes immunerősítőket (olajfa kivonat, echinacea, fokhagyma, goji bogyó, stb.)

A másik kérésem, hogy azt a rengeteg energiát, amit a félelembe ölsz, azt fordítsd inkább a félelmeid kezelésének megtanulására. Mert a félelmek kezelhetők! Erre rengeteg módszer létezik, de felkereshetsz szakembert is, akár pszichológust, vagy, ha nyitott vagy az önismeretre, meditációra, akkor engem is keress bizalommal.

A legfontosabb tanács, amit általánosan adnék ezzel kapcsolatban, hogy amit nem tudsz kontrollálni, arra ne pazarolj időt. Gondolj csak bele. Amíg azon aggódsz, hogy elkapjuk-e, hogyan védjem meg magam, stb, addig rengeteg más pozitív dolgon is gondolkodhatnál. Ha pozitív gondolataid vannak, akkor az érzéseid is pozitívak lesznek, amivel kapcsolatban számos kutatás alátámasztja, hogy növeli az ellenállóképességet. Tehát, vedd fel a maszkot, ne menj tömegbe, ha nem akarsz, ha akarsz fertőtleníts, de eddig terjedjen a félelmedet. Ha félsz tegyél meg mindent annak érdekében, hogy ne kapd el a vírust, de utána ne foglalkozz vele. Csak addig foglalkozz vele, amíg van ráhatásod! Az aggódásoddal nem fogod megakadályozni a betegséget, ellenben ha jó érzésekkel helyettesíted a félelmeidet, azzal mindenképpen növeled az ellenállásodat, akár a vírussal szemben is 😉

Természetesen érdemes önismereti szinten is foglalkozni a félelmeddel, hogy miért is félsz ennyire valójában. Megvizsgálni, hogy mire is tükör Neked ez a helyzet, majd azon dolgozni…

Vírus szkeptikusok és vírus realisták

Amint fent említettem, amíg nem fogalmaztam meg ilyenformán magamban (merthogy nem is igazán törődöm ezzel az egésszel), hogy én tulajdonképpen mit is képviselek, addig inkább vírus realistának neveztem volna magam. Azonban azt vettem észre, hogy általában ezek az emberek dühösek, haragszanak emiatt az egész vírus mizéria miatt. Ami persze bizonyos fokig szintén érthető, csakúgy, mint a félelem. Egy ponton túl azonban szerintem nem érdemes ebbe energiát fektetni.

Nem érdemes folyton bosszankodni, haragudni, hiszen van ez a helyzet, amire alapvetően nincs ráhatásunk. Nem gondolom, hogy azzal teszel jót magadnak és a környzetednek, hogy folyamatosan ezzel vagy elfoglalva. Ráadásul a harag és a düh, ugyanúgy negatív energia, ugyanúgy stresszben vagy, azaz ugyanúgy gyengíted az immunrendszeredet. Ami nem hiszem, hogy cél, függetlenül a vírustól, hiszen Te nem félsz a vírustól.

Tehát, ha ebbe a “táborba” tartozol, én Neked is inkább azt tanácsolnám, hogy azt a rengeteg negatív energiát, amit ebbe beleölsz, fordítsd inkább az érzelmeid kezelésének fejlesztésére. Vizsgáld meg magadban, hogy miért bosszant ez ennyire. Mi az igazi oka, hogy ennyire negatívan érint ez az egész? A szabadságodat félted, vagy esetleg elveszítetted az állásod miatta? Vagy teljesen más oka van? Keresd meg, hogy miért idegesít ennyire. Ha rájössz, akkor azon a tulajdonságodon kell dolgoznod. Például, ha az állásodat veszítetted el, akkor ha még nem találtál újat helyette, akkor azt az energiát, amit bosszankodásra fordítasz, fordítsd egy új állás megteremtésére. Keress állást, legyél pozitív, hogy megtalálod álmait munkáját. Ha pedig már találtál, akkor valószínűleg nyomot hagyott benned az az időszak, amíg nem lett új állásod, arra érdemes néhány meditációt rászánni, hogy oldódjon az a belső feszültség, ami benned volt.

Legyél Te is vírus elfogadó, tekints másként a koronára

Remélem sikerült meggyőzzelek, hogy fogadd inkább el ezt a helyzetet, mint sem, hogy szorongj, vagy bosszankodj miatta. Annyi minden más van, annyi szép dolog van a világon. Ne hagyd, hogy a vírus tegye tönkre a napjaidat, egyik irányba se, legyen az félelem, vagy harag. Egyszerűen csak engedd el, és tanulj meg itt és most vele élni. Szerintem ez a legjobb, amit magadnak adhatsz…

Ui: Csak, hogy ki ne maradjon 😀 Ne felejts el meditálni! Az is bizonyítottan növeli az ellenálló képességet 😉

Ha kérdésed van, keress bátran 🙂

Hazugságok fogságában – avagy önbecsapás mesterfokon

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Te őszinte ember vagy?

Sokan erre a kérdésre rávágják (valószínűleg én is így tennék :-D), hogy persze, én mindig igazat mondok. De ha tudatosabban is átgondoljuk, akkor is biztosak vagyunk benne, hogy ez így van? Helga barátnőmmel a napokban beszélgettünk, a saját kis hazugságainkról. Milyen vicces, most, hogy belinkeltem, látom, hogy bár elég régen írt, az utolsó posztja neki is épp erről szólt. Az önbecsapásról, a saját magunknak felépített hazug kis világunkról. 

Miről is beszélek? Arról, hogy rengetegszer hazudunk. Méghozzá nem feltétlen másoknak (illetve, ha igen, annak is ugyanez a gyökere), hanem leginkább saját magunknak. Nem szeretném ezt bővebben kifejteni, most egyszerűen csak példákkal szeretném szemléltetni. Igyekszem jó sok példát felsorolni, részben olyanokat, amik eszembe jutnak, részben olyanokat, amikkel már találkoztam másoknál, de lesznek benne olyanok is, amiket már felismertem, hogy ezzel bizony én is becsaptam/becsapom magam. Ha magadra ismersz egy-egy példából, akkor gondolkodj egy picit, valójában miért is hazudsz annak a valakinek, akivel a legtöbb időt töltöd egész életedben 😉

Jöjjenek a példák

  • Hangoztatjuk, hogy milyen őszinték vagyunk, miközben (még, ha a tényekkel kapcsolatban igazat is mondunk), mint majd látni fogjuk, folyamatosan hazudunk, minimum magunknak!
  • Hangoztatjuk, hogy milyen jóindulatúak vagyunk, miközben hibáztatjuk magunkat, ha megbántottunk valakit. 
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van megmondani a véleményünket, miközben ostorozzuk magunkat, ha valóban megtettük azt.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van a boldogsághoz, miközben nem hisszük el magunkról, hogy megérdemlünk egy boldog életet.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk van igazunk, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk abban, hogy valóban így van-e.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van cigizni, miközben lelkiismeretfurdalást érzünk dohányzás közben.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk Istenben, miközben mi magunk is bizonytalanok vagyunk Isten létezésében.
  • Hangoztajuk, hogy hiszünk a reinkarnációban, miközben szkeptikusak vagyunk az egésszel kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy elfogadtuk a testünket, miközben a tükörben csalódottan szemléljük ráncainkat, hurkáinkat.
  • Hangoztatjuk, hogy megérdemelnénk egy normális párkapcsolatot, miközben nem hisszük el magunkról, hogy valóban így van ez.
  • Hangoztatjuk, hogy jó szülők vagyunk, miközben napi szinten megkérdőjelezzük magunkban, hogy elég jól neveljük-e a gyermekeinket.
  • Hangoztatjuk, hogy jó nagyszülők vagyunk, miközben nem hisszük el magunkról, hogy ez így van.
  • Hangoztatjuk, hogy a pénz nem akadály, miközben félünk, hogy miből fogjuk kifizetni a jövő havi törlesztőrészletet.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a koronavírustól, miközben van egy részünk, ami valójában retteg a vírustól.
  • Hangoztatjuk, hogy jól vagyunk, miközben ramatyul érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nem félünk a haláltól, miközben borzongunk tőle.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk rasszisták, miközben összeszorul a gyomrunk, ha a nyolckerben este kell sétálgatnunk.
  • Hangoztatjuk, hogy környezettudatosak vagyunk, miközben a fogyasztói szokásainkon nem vagyunk hajlandóak változtatni.
  • Hangoztatjuk, hogy jogunk van édességet enni, miközben bűntudatunk van, amikor édességet eszünk.
  • Hangoztatjuk, hogy “én normális vagyok”, miközben UFO-nak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire jó munkaerők vagyunk, miközben folyamatosan kételkedünk abban, hogy elég jól végezzük-e a munkánkat.
  • Hangoztatjuk, hogy a politika miatt szörnyű az életünk, miközben mélyen belül tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire szeretnénk gazdagok lenni, miközben nem akarunk gazdagok lenni, hiszen minden gazdag önző és rosszindulatú.
  • Hangoztatjuk, hogy ez a kis csoki nem árt meg, miközben bűntudatunk van, hogy megettük.
  • Hangoztatjuk, hogy én mindent megadok a páromnak, miközben nem érezzük magunkat eléj jó feleségnek/férjnek.
  • Hangoztatjuk, hogy imádjuk a munkánkat, miközben már a váltáson gondolkodunk.
  • Hangoztatjuk, hogy egészségesek vagyunk, miközben tele vagyunk egészségügyi problémával.
  • Hangoztatjuk, hogy alig eszem, mégis hízok, miközben titokban elmajszoljuk a tábla csokikat.
  • Hangoztatjuk, hogy boldog párkapcsolatban élünk, miközben a feszültség mindennapos a házunkban.
  • Hangoztatjuk, hogy nincs szükségünk párkapcsolatra, miközben irtó magányosnak érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy milyen erősek vagyunk, miközben gyengének érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy mennyire csodálatos családunk van, miközben a kamasz gyerekeinkkel teljesen eszközetelennek érezzük magunkat.
  • Hangoztatjuk, hogy nárcisztikus a párunk, miközben magunkat érezzük felelősnek a párkapcsolatunk megromlásáért.
  • Hangoztatjuk, hogy mi nem vagyunk irigyek, miközben irigykedve görgetjük a Facebookot, meglesve a (LÁTSZÓLAG) sikeresebbnél sikeresebb és boldogabbnál is boldogabb ismerőseinket.
  • Hangoztatjuk, hogy nem érdekel mások véleménye, miközben befeszülünk, ha valaki kritikát fogalmaz meg velünk kapcsolatban.
  • Hangoztatjuk, hogy fantasztikus a szexuális életünk, miközben alig szexelünk.
  • Hangoztatjuk, hogy orgazmusunk van, miközben abban sem vagyunk biztosak, hogy képesek vagyunk-e az orgazmusra.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk alkohol függők, miközben minden egyes nap muszáj valamit innunk.
  • Hangoztatjuk, hogy nekünk ez úgysem sikerülhet, miközben számtalan más, hasonló képességekkel rendelkező embernek is sikerült már.
  • Hangoztatjuk, hogy szörnyű párkapcsolatban élünk, miközben egy részünk ragaszkodik a párunkhoz.
  • Hangoztatjuk, hogy nem vagyunk elég tehetségesek, miközben nagyon mélyen legbelül valami azt súgja, hogy van bennünk valami különleges.
  • Hangoztatjuk, hogy nem akarunk megfelelni mások elvárásainak, miközben minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy mindenkinek megfeleljünk.
  • Hangoztatjuk, hogy én elfogadom magam, úgy ahogy vagyok, miközben rengetegszer hibáztatjuk magunkat azért, amilyenek vagyunk.

Az önbizalomhiány

Az utolsó példa azt hiszem az összeset magában foglalja. Gondolatainkban nem tartjuk magunkat elég jónak, elég okosnak, elég szépnek, stb, stb… Ezért is gondolom úgy többek között, hogy az önelfogadás az nem egy állapot, nem létezik, nincs olyan, hogy én elfogadom magam úgy, ahogy vagyok. Az önelfogadás egy folyamat, egy véget nem érő csodálatos utazás, amiért érdemes minden egyes nap tenni.

Rengeteg oka lehet annak, hogy hazudunk magunknak. Általánosságban talán elmondható, hogy így védekezünk. Védelmi falakat húzunk magunk köré, amiken úgy gondoljuk, hogy a fájdalmak majd nem hatolnak át. Persze ez is hatalmas önbecsapás, hiszen a fájdalmaink így is, úgy is megtalálnak minket. Jobban tesszük, ha az építkezés helyett, lebontogatjuk ezeket a falakat. Önmagunk elől ugyanis, csak egy ideig rejtőzhetünk el. A falak lebontása pedig hihetetlen erővel tölt majd fel.

Ha nagyon hangoztatunk valamit…

Nyilván a példák néhol túloznak. Nem feltétlenül hangoztatjuk, lehet, hogy csak egyszer-kétszer megemlítjük. Az is lehet, hogy ki sem mondjuk, csak egy olyan szerepet veszünk fel, amiből úgy fest, mintha valamilyenek lennénk. Ezzel megnyugtatva magunkat, hogy tulajdonképpen nem is hazudtunk. Azonban, ha mégis nagyon hangoztatunk valamit, ha nagyon ragaszkodunk egyfajta igazsághoz, akkor az általában elég gyanús. Érdemes megvizsgálnunk, hogy miért hangoztatjuk olyan fennhangon? Hangoztatjuk, vagy inkább bizonygatjuk? Tulajdonképpen kit is akarunk meggyőzni? Természetesen általában saját magunkat…. Magunkat győzködjük, olyannyira, hogy sokszor sikerül is elhinni a saját, szépen felépített kis “hazugságainkat”.

Mi ezzel a gond?

Tömören összefoglalva ezeket a hazugságokat azért érdemes rendbe tenned magadban, mert gátol abban, hogy igazán boldog, szabad és kiegyensúlyozott legyen az életed. Ezekkel az önbecsapásokkal Te veszíted a legtöbbet.

Mit tegyél?

Először is nézz szembe saját magaddal. Legyél teljesen őszinte magadhoz. Tudatosítsd, hogy mi az, amivel becsapod magad. Természetesen ez nem úgy működik, hogy most elhatározom, hogy mától őszinte vagyok magammal… Ez is egy fejlődési folyamat. Ha már van egy törekvés benned arra, hogy megismerd magad, az már fél siker.

A másik fontos dolog, hogy meditálj. A tudatalatti blokkjaidat ugyanis az tisztítja a leghatékonyabban. Persze, ha ismersz, akkor ezen már meg se lepődsz 😀

És Te mit bizonygatsz a világnak, de leginkább magadnak? Igazán kiváncsi lennék!

Vége a nyárnak

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Megint itt egy újabb tanév. Holnapután kezdődik az iskola, óvoda. Az, hogy nagyrészt hagyományos, vagy digitális oktatás lesz-e, majd még kiderül.

Elszaladt ez a nyár is. Rengeteget jöttünk-mentünk. Versenyek, edzések a két nagyobb fiamnak.

Idén is volt gipsz (ahhoz képest, hogy 12 évig mindenféle törést megúsztunk), Daninak volt zöldgallytörése. Természetesen nem véletlenül történt, mint mindennek, ennek is megvolt az oka. Annyira sokrétű, szövevényes történet, hogy bele sem kezdek.

Mindenesetre ahogy nyáron az lenni szokott, kevesebbet írtam, sőt már előtte, talán a karantén időszakában is… Bár rengetegszer gondoltam rá, hogy ezt meg kéne írni, mégsem jutottam el odáig. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban picit több időm lesz, és többet tudok írni 😊 Majd kiderül…

Majd’ 1 hónap Facebook nélkül, Te hogy bírnád?

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Miért nem Facebookozok?

Július 22-e óta nem léptem be a Facebook fiókomba. No nem azért, mert valami kihívásban veszek részt. Mindössze azért, mert letiltott. Valószínűleg valaki feltörte a fiókomat, és megosztott valami tiltott tartalmat a nevemben. Az email címemre jött ugyanis egy jelszó változtatást kérő email, amit jeleztem is a Facebooknak, hogy nem én kértem (mondjuk a Facebook-ot ez látszólag nem igazán érdekli). Ezek után már csak annyit láttam, amikor beléptem a fiókomba, hogy egy posztomat (amit természetesen nem én osztottam meg), törölt a Facebook, majd teljesen letiltott. Próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de nagyjából esélytelen. Azóta már 2 ismerősről is hallottam, hogy ugyanígy járt… Annyi közös volt bennünk, hogy mindhármunknak volt Facebook oldala is…

Régen és ma

Azt hiszem néhány évvel ezelőtt, ha ugyanez megtörténik, teljesen kiakadok. Nem mondom, hogy nem feszültem be egyáltalán emiatt, de 1-2 napon belül elég könnyen el tudtam engedni ezt a történetet. Hiszen az első perctől fogva tudtam, hogy okkal történik. Nyilván ez a helyzet is tanít valamit, mint ahogy minden más az életben. Tudtam, hogy csak és kizárólag a saját érzéseimet kell figyelnem, ha azokat rendbe teszem, akkor vagy visszaenged a Facebook, vagy nem fog zavarni, hogy letiltott. Egyelőre a nem zavar, hogy letiltott állapotnál tartok 🙂 Ha pedig az az utam, hogy majd rajta legyek a legnagyobb közösségi oldalon, akkor úgyis rajta leszek 🙂

Előnye is van

Az elmúlt hetekben, hónapokban azt vettem észre, hogy legalább napi 5-10 percet görgetem a hírfolyamot, megjegyzem teljesen fölöslegesen. Nyilvánvalóan ez megszűnt, amit én abszolút pozitívumként élek meg. Ez már kifejezetten zavart is, mert tényleg sokszor ránézegettem, ha nem is hosszú időre. Szóval, mint mindennek, ennek is megvan az előnye.

Cafeblog VIP program

Nemrég kaptam meg az emailt, hogy felvettek a Cafeblog VIP programjába, amiért borzasztó hálás vagyok. Van tehát élet a Facebookon túl is. Úgyhogy most ezt fogom gyakorolni 🙂 És Te, hogy bírnád a Facebook nélküli létet?

Egy nem mindennapi ezüstérem az országos bajnokságon

Közzétéve Szerző:

A múlt hétvégét Szegeden töltöttük, ugyanis ott került megrendezésre az  evezős országos bajnokság. Nagyon vártuk már ezt az alkalmat. Máté, a középső fiam, iszonyatosan izgult a saját futama előtt. Igyekeztem megnyugtatni, de csak hellyel-közzel sikerült. Annyira izgult, hogy a futam előtt még hányt is… Sokat beszélgettünk, megállapítottuk, hogy semmi tétje nincs, semmivel nem másabb, mint a többi verseny, amin részt vett. Meditáltunk is egyet együtt. Én határozottan azt láttam meditációban, hogy ő lesz az első, 1 hajóhosszal, és ezt el is mondtam neki. Nem sokkal miután elmondtam, sóhajtott egy nagyot, és azt mondta, hogy mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyeri, akkor már nem fog így izgulni. Ez a mondata nem igazán tetszett nekem, de nem tudtam mit mondjak, hiszen, én egészen biztos voltam benne, hogy meg tudná nyerni, de éreztem, hogy ebben a pillanatban ő ezt elengedte. Nem akartam nyomást helyezni rá, bár tudtam, hogy amit meditációban láttam az egy lehetséges kimenetele lett volna a versenynek… Mindenesetre megerősítettem benne, hogy semmi nem függ tőle, nyugodjon meg.

A futam kezdete előtt bő fél órával elindultunk, hogy hajóba szálljon. Igen ám, de itt kezdődött az első galiba. Nem volt meg a hajója. Kerestük-kerestük, de sehol sem találtuk. Mondanom sem kell nem kicsit voltunk feszültek. Persze az edzője sem volt épp nyugodt. Nagy nehezen kiderült mi van a hajóval, egy másik gyerek elvitte. Néhány percig úgy tűnt másik hajóban indul, de aztán végül épp visszaért a másik gyerek, így Máté beugrott a hajójába, és 14 perce maradt, hogy felevezzen 1000 méterre, amire jó esetben fél órát szoktak hagyni. 

Ezzel a kezdettel indult neki a futamnak, nem kicsit stresszes állapotban. 

Amikor már közeledtek, megdöbbenve láttam, hogy eléggé le van maradva. Azt gondoltam, hogy hát ennyi, dupla távot kellett eveznie, hiszen nem kényelmesen evezett fel. Gyakorlatilag negyedik helyen volt (a hatból), amikor a lelátó közelébe értek. Ekkor már finiselt ezerrel, és végül fantasztikus sebességgel második helyre hozta fel magát. Hihetetlen volt látni, milyen erőbedobással húz. Ekkor még azt gondoltam, hogy azért lett második, mert elfáradt, hogy rohamtempóban evezett felfelé is.

Amikor vége lett a futamnak és kikötött, odamentem hozzá, és mosolyova mondta, hogy:

– Anya, 1. lettem volna.

– Tudom! – válaszoltam mosolyogva, abban a hitben, hogy fáradt volt, és azért nem lett első. Ezután jött az igazi megdöbbenés számomra. Kiszállt, és elkezdte mesélni, mi is történt valójában. Elmondta, hogy kb. 200 méter után már éppen ő volt vezető pozícióban, amikor is hányingere volt, ezért menet közben hányt egyet, de ekkor még ment tovább. Ám ezután még mindig ott volt az inger, és ekkor már kénytelen volt megállni, hogy hányjon. Természetesen a mentők is ott voltak a közelben, de jelzett nekik, hogy nincs semmi gond. Az első helyről az utolsó előtti helyre csúszott emiatt. Ő, még ezután sem adta fel. Húzta, teljes erejéből evezett. Végül pedig, ahogy már említettem, ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon. Azt gondolom nem sok gyereknek, de valószínűleg felnőttnek sem lett volna ilyen lélekjelenléte, hogy 2 hányás után így folytasson egy versenyt, és végül még a dobogón is ott álljon. Talán nem csoda, ha mi úgy vesszük, hogy bár hivatalosan nem, nekünk mégis ő lett az IGAZI BAJNOK. Kimondhatatlanul büszke vagyok a fiamra!

Az este folyamán persze sokat beszélgettünk a történtekről. Megkérdeztem Mátét, hogy mit döntött el, amikor ezt a bizonyos mondatot kimondta: “mindegy, ha nem idén, akkor majd jövőre megnyerem, akkor már nem fogok izgulni.” Ezt válaszolta: Azt, hogy inkább legyek második, csak ne izguljak ennyire. És természetesen onnantól nem izgult annyira, és bár torony magasan ő nyert volna, bevonzotta a második helyet. Nem véletlenül. Mindenesetre ez az ezüstérem emlékezetes lesz neki, azt hiszem még az unokái is hallani fognak róla.

Ilyen döntésekkel teremtjük meg a saját valóságunkat. Hiába vagyunk képesek az első helyre, ha nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk rá, akkor másodikak leszünk. Amivel persze nincs semmi gond 🙂 Hiszen erre a második helyre a fiam is és mi is, épp olyan büszkék vagyunk, mintha első lenne. Legközelebbre meg mindent megteszünk azért, hogy kioldjuk nála azt a stresszt, ami a verseny előtt dolgozott benne. 

A Tündérke és a Krampusz – avagy félelmek oldása, hiszti kezelése tudatosan 4-6 éves korban

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A módszer

A legutóbbi posztomban írtam arról, hogy az 5,5 éves kisfiam, hogyan nyugtatta meg magát a Tündérkével és a Krampusszal, amikor szomorú lett.  Most leírom ezt a módszert, amit kb. 1-1,5 éve találtam ki, és nálunk, amint ez a posztból is kiderül nagyon bevált 🙂

Eredetileg hisztik kezelésére “fejlesztettem” ki, de kicsit módosítgatva most már inkább feszültség oldására használjuk. Hogy miért is jó tudatosan, ilyen módszerekkel kezelni a hisztit, feszültséget, arról itt írok bővebben.

A Tündérke és a Krampusz

Amikor a gyerkőc belekerül egy negatív spirálba, akkor vedd elő a két kezed. Az egyik kezed testesítse meg a Tündérkét, a másik kezed pedig a Krampuszt. Mondd el a gyerkőcnek, hogy nézd, itt van a Tündérke, itt pedig a Krampusz. Valószínűleg azért dühös a gyerkőc, mert nem úgy történik valami, ahogyan azt ő szeretné. Az a lényeg, hogy a Tündérkés kezeddel (én el is szoktam változtatni a hangom) kezdd el megnyugtatni őt, elismerve és elfogadva az érzelmeit. Mondd el neki a Tündérke nevében, hogy megérted, hogy most nagyon rossz neki, megérted, hogy dühös, de vannak dolgok, amiket sajnos nem lehet, VAGY  biztosan van valami megoldás erre a helyzetre, csak meg kell nyugodni előbb. A Krampuszos kezeddel pedig (szintén elváltoztatott hangon) kezdd el őt bátorítani a hisztire! Mondd neki a Krampusz nevében, hogy nem, nem igazad van, hisztivel fogod elérni azt, amit akarsz. Persze ne sokáig, jöjjön hamar a Tündérke, és erősítse meg a gyerkőcöt, például így: tudom, hogy érzed, hogy most inkább meg kellene nyugodnod, és utána átbeszélni ezt az egészet anyával és apával. Tudom, hogy érzed, hogy a hiszti nem visz előre. Igen, most rossz, de itt vagyok veled, és segítek megnyugodni. Bújj egy kicsit anyához, megnyugszol, megszeretgetitek egymást és átbeszélitek, megkeresitek a megoldást. Krampusz, te pedig légy szíves menj el, te is nagyon jól tudod, hogy így nem lehet megoldani a problémákat. Erre jön a Krampusz, legyintve a Tündérkére, dehogyisnem, igenis, hogy a hiszti visz előre. Igenis, hogy így kell viselkedni, csináld csak. Átveszi a szót újra a Tündérke, tudom, hogy érzed, hogy nem így kell viselkedni, nem ez a módja, tudom, hogy te is inkább meg szeretnél már nyugodni, mert ez neked sem jó, Krampusz, tudom, hogy te is tudod… És így tovább… Ezt a kis párbeszédet kell addig türelmesen folytatni, amíg a Tündérke “nyer”. Nálunk mindig, viszonylag hamar, a Tündérke győzött, a Krampusz pedig elkullogott, félig szomorúan, félig elismerve, hogy tulajdonképpen igaza van a Tündérkének, meg a gyerkőcnek. A “bábozások” ideje, minden alkalommal egyre rövidült, mert a kisfiam nagyon megszerette a Tündérkét, így mindig azt akarta, hogy ő “nyerjen”.

Feszültség oldása

Feszültség oldására – legyen az félelem, szomorúság, vagy bármi, ami rossz a gyerkőcnek –  kicsit módosítottunk a módszeren (bár Dani ezt használta a szomorúságára). A Krampuszt kivettük a történetből, helyette a gyerkőcnek kell megfogalmazni, hogy mi van benne pontosan. A Tündérke viszont megmaradt, általában ő hozza a megoldást. Egy példát egy ilyen oldásunkról ebben a posztban olvashatsz.

Ha bármi kérdésed van, írj bátran 😉

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂

Önnyugtató technika 5,5 évesen

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Annyira, de annyira kimondhatatlanul hálás, boldog és büszke vagyok!  A legkisebb fiam 5,5 éves, ma ment először oviba a karantén óta. Este ezt mesélte:

– Anya, sírtam a párnámba, amikor felébredtem, mert hiányoztál. Azt gondoltam, hogy addig meg nem nyugszom, amíg meg nem jössz. Aztán azt mondtam a Krampusznak, hogy ne csinálja ezt velem, ne csináljon könnyeket nekem, mert a Tündérke békává varázsolja…. Erre már megnyugodtam. Aztán még azt is mondtam magamnak, hogy anya közel van nagyon, nem itt, de otthon van a házunkban, nagyon közel. Ekkor már egyáltalán nem sírtam, szóltam, hogy kifújom az orrom, aztán szépen visszafeküdtem az ágyamba.

Könnyeket csalt a szemembe, annyira büszke voltam rá, hogy ilyen ügyesen megnyugtatta magát… A Krampusz és Tündérke módszerünket egyébként nagyon sokszor alkalmaztuk már. Hisztikre, mérgelődésekre találtam ki eredetileg (szerencsére arra már nem igen kell igénybe vennünk). Az elmúlt időszakban inkább feszültség oldására használtuk.

Legyen szép estéd!

Engedd el a tökéletességre való törekvést

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

A tökéletességre való törekvés az probléma?

Sokszor találkozom a maximalizmussal, mint problémával. Sok ember fejében van egy elvárás, egy eszménykép, hogy neki milyennek is kellene lennie… Ez az eszménykép mondanom sem kell, hogy tökéletes. Tökéletes családanya, tökéletes feleség, tökéletes háziasszony, tökéletes munkaerő, tökéletes minden fronton 🙂

A probléma ezekkel az eszményképekkel csak az, hogy tökéletes nem létezik. Azaz olyasvalami után sóvárgunk, ami tulajdonképpen nincs. Márpedig, ha valami nem létezik, akkor azután fölösleges sóvárogni…

Persze sokan gondolják úgy, hogy a tökéletességre való törekvés nem probléma, hozzuk is ki magunkból a maximumot, amikor csak tudjuk. Azt gondolom ez mindaddig igaz, amíg ennél a pontnál meg is áll. Azaz kihozzuk magunkból a maximumot, és elfogadjuk, hogy az a maximum. A tapasztalatom sajnos az, hogy általában a történet folytatódik. Bántjuk magunkat, amiért nem vagyunk többre képesek. Szidjuk magunkat, hogy “csak ennyit” vagyunk képesek elérni. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mit rontottunk el, ahelyett, hogy arra fókuszálnánk, hogy mit csináltunk jól.

Ha elérnéd a tökéletességet, akkor utána mi lenne?

Belegondoltál már, hogy mi történne, ha elérnéd, hogy tökéletes családanya/feleség/háziasszony/munkaerő vagy? Tökéletes vagy minden fronton, tökéletesség uralkodik az életedben. Mi lenne utána a célod? Kicsit egyhangú lenne az élet így, nem igaz? Miben tudnál fejlődni? Semmiben, hiszen tökéletes vagy…

Ne a tökéletességet várd el magadtól….

Én azt javaslom, hogy ne a tökéletességet várd el magadtól, hanem a fejlődést. Legyél minden nap kicsit jobb. Ne tökéletes akarj lenni, hanem mindig egyre jobb, és jobb. Várd el azt, hogy ma is egy picit jobb legyél, mint tegnap, és legyél magadra büszke emiatt!

Fontos az is, hogy elégedj meg az elég jóval 🙂 Elég jó családanya, elég jó feleség, elég jó háziasszony, elég jó munkaerő, elég jó minden fronton. Elég jól hangzik ez is, nem igaz?

Ehhez persze sok minden kell… Leginkább önbizalomnövelés. Ugyanis akik folyton a tökéletességre törekednek, szinte biztos, hogy önizalomhiánnyal is küzdenek, hiszen sohasem érzik magukat elég jónak… Nem érezhetik magukat elég jónak, mert nem felelnek meg azoknak az elvárásoknak, amiket saját maguknak állítanak…

Hogyan tudod elengedni a tökéletességre való törekvést?

Tudatossággal, meditációval… Minden alkalommal, amikor azon kapod magad, hogy szidod magad, tudatosítsd, és utána szépen beszélj magadhoz. Engedd meg magadnak, hogy hibázz, hiszen, nincs olyan ember, aki sohasem hibázik.

A meditációval pedig a tudatalattidhoz való kapcsolódással éred el az önbizalmad növekedését. Minden nap ülj le, meditálj 5-10 percet. Már néhány hét után észre fogod venni, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagy.

Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Ezzel munka van, minden nap. Cserébe viszont egy sokkal nyugodtabb, szabadabb életet kapsz. Hidd el, nagyon megéri..

Ha segítségre van szükséged, keress bizalommal!

Ui. Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂 Legyen szép napod!

 

Ezzel a technikával könnyedén oldhatod a feszültséget

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Egy nagyon egyszerű, de annál hatékonyabb feszültségoldó meditációt szeretnék megosztani most. Bármikor alkalmazhatod, ha ideges vagy, feszült vagy, szorongsz, vagy félsz… 1-2 évvel ezelőtt jött le nekem ez a “módszer”, meditáció közben. Rendkívül hatásos, nagyon sokszor alkalmazom ezt a meditációt magamon, és a hozzám segítségért fordulókon egyaránt.

Mint minden meditációhoz, fontos, hogy mindenek előtt kényelmesen, nyugiban helyezkedj el. Ha ezzel megvagy, akkor ráhangolódásképp figyelj kicsit a légzésedre. Semmi mást ne csinálj, csak figyeld 1-2 percig, a légzésedet. Ha közben elterelődik a figyelmed, akkor sincs semmi gond, amint észreveszed, egyszerűen csak tereld vissza a figyelmedet a légzésedre 😉

Ezek után hívd elő magadban a feszültséget. Gondolj rá, és közben figyeld meg a tested, hogy egészen pontosan hol érzed ezt a feszültséget. A gyomrodban, mellkasodban, a fejedben? Vagy máshol? Koncentrálj az érzésre, engedd, hogy ott legyen. Ne küzdj ellene, csak figyeld és hagyd, hogy ott legyen. Semmi mást ne csinálj, csak és kizárólag figyeld! Ha kitartóan figyeled (általában elég 1-2 perc), akkor azt fogod észre venni, hogy az érzés, szépen el kezd csökkenni. A feszültség, ami benned volt enyhülni kezd. Ne hagyd abba a figyelést, koncentrálj továbbra is rá, egészen addig, amíg el nem tűnik teljesen a rossz érzés a testedből. Ez általában nem vesz igénybe több időt 5-10 percnél. Ha úgy érzed, hogy teljesen eltűnt, ha már nem tudod előhívni az érzést, akkor figyelj újra picit a légzésedre, majd szépen lassan, ahogy jól esik, nyisd ki a szemed.

Ilyen egyszerűen oldhatod a benned felgyülemlett feszültséget. Ez nem csak azért jó, mert sokkal jobb érzésed lesz utána, hanem azért is mert ez a valós, tudatos elfogadás. Ez az, amikor elfogadod, az érzéseidet, nem pedig elnyomod, elásod magadban.

Sokan úgy gondolják, hogy a tudatosság, önismeret, spiritualitás, pozitív gondolkodás lényege az, hogy mindig pozitív vagy, állandóan mosolyogsz, nincsenek problémáid, nem vagy feszült soha. Azt gondolom, amíg emberek vagyunk, nem pedig gépek, addig vannak érzelmeink, ugyanúgy negatívak is, mint ahogy sok-sok pozitív is. Az önismeret egyik fő célja éppen az, hogy felfedezd és elfogadd a negatív érzelmeidet is. Ha megtanulod kezelni ezeket a negatív érzelmeket, akkor pedig azt éred el, hogy többé nem tekintesz áldozatként magadra, hiszen tudod, hogy hatással vagy a saját életedre! Ezáltal egyre jobb és jobb életet teremtesz magadnak, de ez már egy másik téma….

Ui. Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂 Ha pedig bármilyen kérdésed, észrevételed lenne, nyugodtan írd meg azt is, nagyon szívesen venném 🙂 Legyen szép napod!

 

 

Ezekre a kérdésekre válaszolj, ha problémád van!

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Mi a problémád?

Ne olvass tovább, fogalmazd meg a problémádat 1-2 mondatban.

Kész?

Biztos?

Most már olvashatsz tovább 😉

Mit szeretnél a problémád helyett? Mi a célod?

Ne olvass tovább, gondold át alaposan, mi az, amit valójában szeretnél a probléma helyett!

Tudod mit szeretnél?

Biztos?

Akkor olvass tovább 😉

Mi az, ami valójában megállít abban, hogy elérd ezt a célt?

Nézz magadba! Mi akadályoz meg a célod elérésében?

Megvan?

Remélem tényleg!

Mi az az egy, vagy két dolog, amit azonnal megtehetsz, hogy elérd ezt a célt?

Gondold át, biztos van néhány dolog, amit tehetsz az ügy érdekében már ma, vagy holnap.

Megvan? Lehet, le kellene írnod 🙂

Ezek azok a kérdések, amiket egészen biztosan felteszek a problémával hozzám fordulóknak. Nagyon sokszor ugyanis, annyira csak a nehézségekre összpontosítunk, hogy hajlamosak vagyunk benne ragadni a problémában. Sokszor felejtjük el meghatározni a célt, az meg végképp nem jut eszünkbe, hogy megtervezzük a célhoz vezető utat. Általában a célkitűzés az első lépés ahhoz, hogy teljesüljenek a vágyaink. A célkitűzés pedig néhány ennyire egyszerű kérdéssel kezdődik 🙂

Te mit szeretnél a problémád helyett?

 

Ha tetszett ez a poszt, kérlek nyomj egy tetsziket a Facebook oldalamra, a posztra, vagy mindkettőre 🙂