Ha a gyerkőc fél, és ezt el is mondja nekünk, akkor előfordul (velem legalábbis előfordult nem egyszer régebben), hogy legyintünk a félelmére. Ilyesmi válaszokat adunk:
-
“Nem kell félni”
-
“Nincs semmi baj, ne félj”
-
“Tudod, az csak egy mese, megrajzolták, nem igazi”
-
“Nincs is ott semmi, ne mondd már”
-
“Ez csak egy dolgozat, hát egy csomót tanultál, nem?”
És még sorolhatnánk… Nyilván ezeket a legnagyobb jó szándékkal mondjuk, hogy megnyugtassuk a gyerekünket!
Ugyanakkor sokszor ezeknek a mondatoknak a hatására inkább bezár a gyermek. Ez teljesen érthető, mert, azt mondjuk neki, hogy ne féljen, de ő nem tud nem félni, hiszen fél…. Ilyenkor azt érezheti, hogy valami nincs rendben vele. Nem kéne félnie, anya, apa is megmondta, ő mégis fél, nem tehet róla…
Érdemesebb lehet ezek helyett a mondatok helyett, inkább sokat beszélgetni a félelemről, jobban megismerni a félelmét. Elismerni az érzést, a félelmet, együttérezni a gyerkőccel, hogy ez bizony most nagyon rossz és nehéz lehet! Mert neki az tényleg nagyon rossz. Ha belegondolsz, biztosan Neked is vannak félelmeid, amik egy külső szemlélő számára nem feltétlenül félelmetesek, de Neked mégis azok. Ha egy külső szemlélő azt mondja Neked, hogy áh, hát ettől nem kell félned, az nem biztos, hogy Téged megnyugtat, sőt sok esetben lehet, hogy inkább befeszít…
Szóval próbáld meg, inkább megismerni azt a félelmet. Kérdezd meg tőle, hogy mitől fél egészen pontosan, mit érez, hol érzi a félelmet, feszültséget a testében, mióta érzi ezt a félelmet, miért fél annyira, egyáltalán mennyire fél, stb… A következő posztban részletesebben írok majd a félelmek oldásáról.
Mindenesetre a lényeg, hogy ne legyints rá, ne degradáld le a félelmét, ne bagatellizáld, mert az neki attól még félelmetes lesz, még ha számodra irreálisnak is tűnik maga a félelem…
Ui.: ezt a posztot a facebook csoportomba írtam eredetileg, ahol egy szülőknek készült, ingyenes önismereti kihívást is találsz, a kiemelt posztok között. Ha van kedved, gyere és csatlakozz 🙂
Majsai-Kállai Csilla 