Ne félj a félelemtől!

Bármilyen furán is hangzik a fenti mondat, de nagyon sokszor azért nem tudjuk jól kezelni a gyerekeink félelmét, mert mi magunk is megijedünk magától a félelemtől, ezért el szeretnénk kerülni, hogy ő is féljen. Sokan ugyanis arra szocializálódtunk, hogy “nincs rendben, ha félünk”. Ha sokat hallottunk gyerekkorunkban ilyen mondatokat (amiket a legnagyobb jó szándékkal mondtak a szüleink, óvónőink, tanítóink, szomszédaink, stb), hogy “Ne félj!” “Legyél bátor!” “Nem kell félni!” stb., akkor könnyedén előfordulhat, hogy úgy gondoljuk, hogy nincs rednben az, ha félünk. Pedig a félelem érzése teljesen természetes jelenség, az élethez hozzátartozik, nincs olyan ember a világon, akinek egyáltalán nincsenek félelmei…

Fogadd el a félelmét!

Engedd meg, hogy féljen. A félelem “csak” egy érzés, amit így is, úgy is megtapasztal a gyerekünk előbb, vagy utóbb. Szülőként hajlamosak vagyunk arra törekedni, hogy mindentől megóvjuk a gyerekünket. Ez természetesen egy nagyon jó dolog, mert így biztosítunk számunkra egy biztonságos környezetet. Ugyanakkor az is egészen biztos, hogy egész egyszerűen képtelenség mindentől megvédeni őket. Az érzéseiktől legalábbis biztosan nem fogjuk tudni megóvni őket… Azt viszont megtaníthatjuk nekik, hogy hogyan kezelje, mit kezdjen a negatív érzéseivel… Ez egy igazi kincs, amit adhatunk nekik.

Vizsgáld meg a saját érzéseidet

Te mit érzel az ő félelmével kapcsolatban? Téged befeszít? Küzdesz ellene? Miért zavar, hogy fél? Tehetetlennek érzed magad? Meg akarod óvni a félelem érzésétől? Esetleg Te magad is félsz az adott dologtól? Vagy sokkal inkább félsz a félelemtől? Ehhez hasonló kérdéseket nagyon érdemes őszintén megválaszolni magunknak. Amíg ugyanis mi magunk is feszülünk, addig biztosan nem tudunk segíteni a gyerekünknek. Sokszor előfordul, hogy ezek a kérdések, és válaszok a saját gyerekkorunkba mutatnak vissza, és valójában ott kell keresnünk az elakadás igazi okát. Ehhez érdemes lehet, szakember segítségét igénybe venni. Ha úgy érzed tudok ebben Neked segíteni, akkor keress bizalommal.

Érezz együtt vele és beszéljetek az érzésekről

Ahogy az előző posztomban is írtam, ne bagatellizáld el a félelmét. Érezz együtt vele, mondd el neki, hogy most biztosan nagyon nehéz neki. Ugyanakkor beszélgessetek az érzésekről. Beszéljétek meg, hogy az érzések jönnek és mennek, az életünk részei. Mindannyiunknak vannak félelmei, és a félelmek ugyanúgy érzések, mint ahogy a harag, a düh, a szomorúság, vagy akár az öröm, a meglepődés, a hála. Fontos, hogy megtanuljuk, hogy a rossz érzések ellen se küzdeni akarjunk, ne elfojtani akarjuk őket, nem kell szégyellnünk őket, semmi rossz nincs bennük. Sokkal inkább az a feladatunk velük, hogy megtanuljuk megengedni, elfogadni őket. Akár azt is elmondhatod, hogy az agyunkban ez egyfajta riasztási rendszer, ami azért van, hogy megvédjen minket, csak segíteni szeretne minket a veszélyek elkerülésében.

Beszélgethettek arról is (ha hiszel benne Te is), hogy a félelmeink okkal érkeznek, tanító jelleggel vannak itt. Általában egy múltból hozott emlék váltja ki őket. Egy olyan múltbeli tapasztalat, ami kellemetlen érzést okozott számunkra. Emiatt akar minket megvédeni az agyunk attól, hogy ez a tapasztalat újra megtörténjen. Ugyanakkor lehet, hogy csak meg kell ebből tanulnunk valamit, akkor a félelmünk is megszűnik. Például lehet hogy azt kell elhinnünk, azt szerezné megtanítani nekünk a félelem, hogy képesek vagyunk egy olyan akadály leküzdésére, amire eddig azt gondoltunk, hogy nem vagyunk képesek.

Ismerjétek meg a félelmét

Beszélgessetek róla, ismerjétek meg, minél jobban a gyerek félelmét. Kérdezd meg tőle, hogy:

• Mitől fél egészen pontosan, mit érez?
• Miért félelmetes az, amitől fél?
• Mennyire fél? Mekkora ez a félelem?
• Mióta érzi ezt a félelmet? Történt akkoriban valami (ezt Neked is érdemes átgondolnod), amióta érzi?
• Mi segítene neked abban, hogy enyhébbé vájon ez a félelem? Tudok esetleg én segíteni abban, hogy enyhüljön a félelmed?
• Mik azok a gondolatok, amik felnagyít(hat)ják, vagy akár okozzák ezt a félelmet?
• Van esetleg valami, amire tanítani akar ez a félelem?
• Mi a legrosszabb, ami történhet? Mitől félsz leginkább?

Ezekkel, vagy ehhez hasonló  a kérdésekkel segítheted őt, hogy jobban megértse mi játszódik le benne. Sokszor már az is segít, ha tüzetesen átbeszélitek ezeket a kérdéseket. 🙂

Félelemoldó technikák

Nézzünk néhány módszert, ami segíthet, hogy oldódjon a feszültség a gyerekedben. Illetve nem csak a gyerekedben. A lent felsorolt technikákat Te is alkalmazhatod, hogy oldd a saját félelmeidet 😉 Ha pedig szeretnél kifejezetten játékosabb félelemoldó gyakorlatokkal segíteni a gyermekednek, akkor jó szívvel ajánlom a Féleleműző kalandok című dokumentumot, amiben 26 félelemoldó játékot találsz (ezeket 3-6 éves gyerekeknek állítottam össze).

1. Lélegezz

Érdemes lehet légzőgyakrolatokat alkalmazni. Ezeket célszerűbb először nem éles helyzetben alkalmazni. Azaz, háromszor-négyszer gyakroljatok légzőgyakorlatokattokat, olyankor, amikor teljesen nyugodt, például egy-egy reggel. Figyeljétek meg, hogy az, hogy a figyelmét a légzésére fordítja, hogyan nyugtatja meg őt, tudatosítsátok, a szívverését, lassul-e esetleg…Ha már néáhányszor gyakorltátok ezt, akkor éles helyzetben is ki lehet próbálni. Amikor rátör a félelem, kérd meg, hogy figyeljen a légzésére. Ez lehet csak annyi, hogy figyeli, a be- és kilégzéseit, illetve figyelheti közben a szívverését is. Ez segíthet abban, hogy  a testében lévő feszültség csökkenjen.

2. NLP technika

Ez egy NLP technika, ami szintén hatásos lehet a félelmek oldásában.

Kérd meg a gyerkőcöt, hogy gondoljon a félelmére. Képzelje el, hogy milyen a félelme, majd válaszoljon ezekre a kérdésekre:

• Milyen színű a félelem?
• Milyen alakja vana  félelmének?
• Milyen hangja van a félelmének?

Ezek után képzelje el újra a félelmét, és változtassa meg, vagyis, kérd meg, hogy:

• Változtassa meg a színét a félelemnek
• Változtassa meg az alakját a félelemnek
• Változtassa meg a hangját a félelemnek

Ezt addig ismételhetitek, amíg meg nem szűnik a félelem. Ez is egy nagyon hatásos technika, jól szokott működni. Segíthet abban, hogy a gyerek rájébredjen, van ráhatása az érzelmeire.

3. Keresd a testedben a félelmet

Ez egy saját fejlesztésű módszerem, én leginkább ezt alkalmazom 🙂 Kérd meg a gyerekedet, hogy gondoljon a félelmére, majd keresse meg a testében, hogy hol van pontosan a félelem. Ezután beszélgessetek róla. Megkérdezheted, hogy néz ki pontosan, milyen színű, milyen érzést kelt benne… Szúr, esetleg nyom, vagy feszít? Ha nagyjából már Te is el tudod képzelni, akkor tegyetek fel kérdéseket a félelemnek. Kérdezzétek meg a félelemtől:

• Miért van itt? Mit szeretne tőle? (Ha valami “rossz” szándéka van a félelemnek, akkor érdemes jó irányba terelni a dolgokat, erre egy példát ebben a posztban találsz)
• Mióta van itt? Mi váltotta ki azt, hogy itt legyen?
• Hogyan érhetné el, hogy enyhébben jelezzen?
• Hogyan tudna neki segíteni? (a gyerek a félelemének)
• Mit szeretne üzenni?
• Mire akarja tanítani?

Ha közben bármi kérdés, vagy gondolat eszedbe jut, ami úgy érzed segíthet a gyerekednek, nyugodtan mondd neki, sződd bele. Ez gyakorlatilag egyfajta meditáció, nagyon sokat segíthet a félelem megismerésében, megengedésében, elfogadásában.

4. Figyeld a félelmet

Ez szintén saját fejlesztésű módszer, ez a másik, amit a tegtöbbször szoktam alkalmazni. A fenti módszerhez hasonlóan, kérd meg a gyerekedet, hogy gondoljon a félelmére, majd keresse meg a testében, hogy hol van pontosan a félelem. Ezután semmi mást ne csináljon, csak figyelje ezt a félelmet. Engedje meg a félelemnek, hogy ott legyen, ne küzdjön ellene, ne akarja eltünteni, csak engedje, hogy ott legyen. Egy kis idő elteltével (1-2 perc) megkérdezheted, hogy változott-e a félelem. Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor el kezd csökkenni a félelem, vagy valami pozitívabbá változik. Ezután addig figyelje a gyerkőc a félelmet, ameddig ott van. Néhány perc, nagyon maximum 10-15 perc elteltével meg szokott szűnni a rossz érzés.

Ezt a módszert mixelheted a két fentivel (főleg, ha esetleg nem csökken a félelem), közben kérdezgetheted, hogy milyen színű, miért van itt, stb. Bízz magadban, nincsenek szabályok, nem tudod elrontani 😉

5. Képzeld el, hogy már nem félsz

Kérd meg a gyerekedet, hogy képzelje el, hogy sikeresen megbírkózott a félelmével. Kérdezd meg tőle, hogy miben változott? Miben más most?  Mi segített, hogy leküzdje a félelmét?

Ezzel a módszerrel is nagyon jó kis felismerések születhetnek, amik segítenek a félelem elengedésében 🙂

6. Meditáljatok

Hallgassatok, vagy olvass fel neki kifejezetten félelem elenegedését segítő gyerekmeditációt. A varázsbuborék, biztonságérzetet növelő gyerekmeditációm, vagy az Álomhinta, elalvást segítő meditációm rendszeres gyakorlása például, kiváló segítség lehet a gyermeknek a félelmek elengedésében (is).

A legfontosabb mindig az, hogy Te mit érzel

Végezetül, gondolkodtam azon, hogy az elejére, vagy a végére írjam ezt, hogy minél inkább megragadja a figyelmedet. Aztán arra jutottam, hogy az elejére is, és a végére is, az a biztos. Szeretném nagyon hangsúlyozni, hogy minden alapvetően belőled fakad, tehát a saját érzéseid vizsgálata talán a legfontosabb ezek közül. Ha Te nem vagy rendben belül, feszülsz a gyereked félelmétől, akkor nagyon valószínű, hogy a fenti technikák sem fognak működni, hiszen feszültségből próbálod őket alkalmazni 😦 Szóval először magaddal kezdd, akár a fenti technikákkal, utána tudsz igazán hatékonyan a gyerekednek is segíteni 🙂

Ha úgy érzed a belső munkában, a saját érzéseid vizsgálatában, illetve a feszültséged oldásában segítségre lenne szükséged, akkor keress bizalommal egyéni konzultáció keretében.

• “Nem kell félni”
• “Nincs semmi baj, ne félj”
• “Tudod, az csak egy mese, megrajzolták, nem igazi”
• “Nincs is ott semmi, ne mondd már”
• “Ez csak egy dolgozat, hát egy csomót tanultál, nem?”

A bocsánatkérés egy fajta felelősségvállalás. Felelősséget vállalok azért, hogy hibáztam. Azaz, megengedem magamnak is, hogy hibázzak, ráadásul a gyerekemnek is ezt a mintát tanítom meg. Arra nevelem, hogy nincsen semmi gond azzal, ha hibázunk (pláne, ha vállaljuk érte a felelősséget). Ezáltal a felelősségvállalás által (ha ez eddig nem volt meg) rengeteget javulhat a szülő-gyerek kapcsolat.

Szóval Te szoktál bocsánatot kérni a gyerekedtől? Minden egyes konfliktusnál?

Ha nem, akkor vajon miért nem? Nem érzed jogosnak? Úgy gondolod, Neked volt igazad? Akkor is, amikor úgy érzed, hogy nem vagy „hibás” (azért idézőjelben írom, mert szerintem nincsenek hibások, felelősök vagyunk), Neked volt igazad, akkor is nagyon érdemes átgondolni a Te részedet a konfliktusban. Mindig megvan a saját részünk. Sokszor észre sem vesszük, hogy éppen bántóan beszélünk, viselkedünk a másikkal. Azt hiszem ez különösen igaz a gyermekeinkre. Ha belegondolsz, csak annyival, hogy azt mondjuk neki, hogy viselkedj már normálisan, már bántjuk… Hiszen eleve azt üzenjük a tudatalattijának, hogy nem normálisan viselkedik, amit az ő tudatalattija fordíthat akár úgy is, hogy ő nem normális… És ez csak egy apró példa, ami egy kevésbé tudatos családban mindennapos mondat lehet… Hány ilyen, vagy ilyenebb mondatot hall egy gyerek egy nap? Na és egy év alatt? Ahol nem figyelnek erre, ott rengeteget. Ami nem csoda, hiszen senki nem tanította meg nekünk, hogy ezzel ártunk, romboljuk a saját gyerekünk önbizalmát. Sajnos 😦 Bár ezt (is) tanítanák az iskolákban…

Visszatérve, ha úgy érzed szeretnél ebben fejlődni, mert érzed, hogy a bocsánatkérés tényleg javíthatna a gyerekeddel való kapcsolaton, akkor gondold végig tudatosan a saját viselkedésedet. Úgy érzed Te nem vagy “hibás”… Egészen biztos vagy benne, hogy Te egyetlen mondatoddal sem bántottad a gyerkőcödet? Igen? Szerintem jó eséllyel tévedsz… (előfordulhat például, hogy abban, amit mondtál igazad volt, de valószínűleg, ahogy mondtad, az már bántó volt a gyerekednek, és emiatt, csak azért is ellenáll, csúnyán beszél, stb…). Lehet, hogy észre sem vetted, amikor valamelyik mondatoddal bántottad, benyomtad a gombját… Nagyon jó ötlet az is, hogy megkérdezd a gyerekedet ezekben a helyzetekben (nyilván amikor már megnyugodtatok), ő hogy érzi, Te bántottad esetleg? Ha elmondja, hogy igen, és a „fejedhez vágja”, hogy ezzel és ezzel bántottad, akkor nagyon fontos, hogy azt ne támadásnak vedd, hanem örülj annak, hogy őszinte mert lenni Veled. Ha heves védekezésbe, esetleg tagadásba, vagy akár támadásba kezdesz (pl. „igen, de jogos volt, amit mondtam”, vagy „én nem is bántottalak, csak azt mondtam, hogy…. Ez most miért bántó?”, vagy igen, de Te is ilyen meg olyan vagy, hogy beszéltél velem” ), akkor újabb konfliktus lehet az eredmény, amit jobb elkerülni. Tehát megkérdezni, akkor kérdezd, ha fel vagy készülve arra a válaszra is, hogy igen, Te is bántod. Ha így vagy úgy kiderül, hogy tényleg van, hogy bántod, akkor kérj őszintén bocsánatot (ha ez nem megy, az egy újabb önismereti téma, amin lehet dolgozni).

Gondold át, hogy a konfliktusaitokban mi a Te részed, mi a Te felelősséget. Mivel bántod meg a gyerekedet? Ha nem bántanád, valószínűleg nem viselkedne “rosszul”, tehát fontos, hogy beismerd, valószínűleg Te is bántod őt… Hogy is várhatnánk el a gyerkőcünktől, hogy beismerje, hogy hibázik, amíg mi magunk sem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni a saját hibáinkért… Ha érzed, hogy bántod, vagy szerinted Te nem is bántod, de érzed, hogy feszült vagy, mégsem tudsz bocsánatot kérni, akkor azt vizsgáld meg magadban: Miért nem tudsz? Miért megy nehezen a bocsánat kérés? Mitől vagy feszült?

Arra mindig figyelj, mert rendkívül fontos, hogy soha ne elégedj meg az első válasszal (pl. én nem bántottam, ő volt szemtelen). Minden kérdésnek érdemes leásni a legmélyére. Az első válaszok jó eséllyel az agyadból jönnek, elsőként általában még a sértettségedből reagálsz. A mélyebb szinteken sokkal őszintébb válaszokat találsz. Tehát pl. úgy érzed, hogy nem indokolt az, hogy bocsánatot kérj, csak kicsit feszült voltál. Akkor tedd fel magadnak előbb ezeket a kérdéseket. Miért tesz feszültté egy ilyen helyzet? Mi a valódi oka a feszültségemnek? Egyetlen mondatommal sem bánthattam őt? Ha úgy érzed ő „kezdte”, akkor tedd fel magadnak a következő 2 kérdést is. OK, ő kezdte, de én, hogy reagáltam? Az én reakcióm nem lehetett bántó számára? Hibást keresek a helyzetben, vagy megoldást? Irányítani szeretném a gyerekemet vagy VALÓBAN megérteni? Ha a megoldást keresed és megérteni szeretnéd a gyerekedet, akkor tényleg olyan nagy áldozatnak érzel egy bocsánatkérést? Ha ennél a végső kérdésnél még mindig nehéznek érzed, akkor indulj újra ezen a kérdéssoron, és igyekezz még őszintébb válaszokat találni! 🙂

Ha MINDEN EGYES konfliktus helyzetben megtanulsz őszintén bocsánatot kérni, megtalálod a saját felelősségedet, akkor hidd el, előbb, vagy utóbb a gyerkőc is tükrözni fogja ezt… Ő is belátja a saját hibáit, felismeri a saját felelősségét a konfliktusokban!

Ami nagyon fontos még, hogy semmiképp se legyen bűntudatod, ne bántsd magad, ha eddig nem, vagy nem minden helyzetben kértél bocsánatot. A lényeg, hogy ez most tudatosodik, és ha egyetértesz, akkor el kezdeheted beépíteni ezt az új viselkedésmintát a mindennapjaitokba.

A gyereknevelés nem mindig egyszerű dolog. Szerintem sokan gyerekvállalás előtt, nem olyan szülőnek képzelték magukat, amilyenek végül lettek. Én legalábbis régebben így voltam ezzel. Amikor elképzeltem magam anyukaként, soha nem egy kiabálós anyukát képzeltem el… Márpedig egy ideig az voltam…. Persze, mindig tudunk változtatni, szóval ha nem vagy elégedett azzal, amilyen anyuka, vagy apuka ÉPPEN MOST vagy, akkor tudnod kell, hogy bármikor képes vagy változtatni. Ha nem tetszik a mostani éned szülőként, az nem jelenti azt, hogy valójában ilyen vagy. Csak annyit jelent, hogy valahol elvesztetted az önfeledtségedet, a hitedet, a bizalmadat a szülőségben, önmagadban…

Mindenesetre úgy gondolom, az egyik legfontosabb feladatunk szülőként az, hogy tiszteljük a gyerekeinket. A gyerekeink tisztelete akár vissza is vezethet minket ahhoz a szülőhöz, akik lenni szeretnénk, lenni szerettünk volna… A tisztelet nagyon sok mindenben megnyilvánulhat. Leginkább talán abban, hogy pontosan úgy beszéljünk, viselkedjünk velük, ahogy azt szeretnénk, hogy velünk is beszéljenek. És ebben nagyon sokat lehet fejlődni. Mert egészen apró dolgokkal is meg tudjuk bántani a gyerekinket, olyanokkal, amikre nem is gondolnánk, hogy épp bántjuk. Például, ha ingerülten csak annyit mondunk neki, hogy CSINÁLD MÁR MEG VÉGRE, akkor azzal már sebet ejthetünk a kis lelkén.

Épp ezért fontos, hogy, törekedjünk arra, hogy szépen beszéljünk a gyerekeinkkel. Ne aggassunk rájuk címkéket (buta, lusta flegma, hisztis, hülye, stb), ne beszéljünk velük csúnyán, ingerülten, lekezelően (viselkedjél már normálisan, hogy lehet ilyen hülyeséget mondani, stb…) ugyanis ezzel mind-mind az önbizalmukat romboljuk… Persze ez nem mindig egyszerű. Nekem is van 3 fiam, és volt ezzel problémám 😀 TÖREKEDJÜNK, ez a lényeg!

Semmiképp ne bántsd magad, ne legyél mérges magadra, ha ez nem sikerül, ellenben igyekezz ehhez tartani magad. Amikor épp nem jön össze, bátorítsd magad, hogy legközelebb sikerülni fog, és legyél nagyon büszke amikor tényleg megvalósul.

Az a helyzet sajnos, hogy abban a pillanatban, amikor csúnyán beszélünk a gyerekünkkel, azt az üzenetet küldjük neki, hogy ő NEM ELÉG. Nem elég jó/okos/ügyes/szeretetreméltó stb… A gyerekek minél kisebbek, annál inkább elhisznek mindent feltétel nélkül a szüleiknek! Ezeket az üzeneteket ennek megfelelően igaznak gondolják, így tudatalattijuk tárolja ezeket az „információkat”. Például buta vagyok, lusta vagyok, nem vagyok szerethető, nem vagyok fontos, semmirekellő vagyok, nem vagyok normális, stb… Ezeket nem feltétlenül kell ilyen formában kimondanod, elég, ha a gyerkőc abból, hogy csúnyán beszélsz vele, ezt a következtetést vonja le…. A fenti példánál maradva, amikor is látszólag nem mondasz semmi durva dolgot, csak kicsit ingerültebben azt, hogy CSINÁLD MÁR MEG VÉGRE, vagy HALADJUNK MÁR, abból a gyerkőc tudatalatt leszűrheti azt a következtetést, hogy ő nem elég ügyes, hiszen már rég meg kellett volna csinálnia adott dolgot, de még nem sikerült neki.

Tehát, ha a gyerkőccel sokszor beszélsz lekezelően, ingerülten, türelmetlenül, vagy sokat címkézed őt (pl. ne legyél már hülye, hogy lehetsz ennyire buta, olyan flegma vagy, normális vagy???, nem igaz, hogy nem vagy képes erre se, nem igaz, hogy semmire nem vagy képes, hogy lehetsz ilyen lusta, viselkedj már normálisan stb… ), akkor sajnos ezeket, vagy az ezekből a mondatokból levont saját kis következtetéseit, el is fogja hinni, és annak megfelelően kezd el viselkedni. Hiszen elhiszi azt, hogy ő buta, lusta, nem képes rá. Márpedig az van, amit elhiszel (ha kétséged van ezzel kapcsolatban, akkor szeretettel ajánlom ezt a videót: Az van, amit elhiszel). Ez természetesen a gyerekekre is igaz. Tehát, ha azt hiszi el, hogy ő buta/nem elég ügyes, stb. (hiszen akár éveken keresztül erre az üzenetre fordította a nem annyira szeretetteljes megnyilvánulásokat), akkor ennek megfelelően fog viselkedni. Ha benne van a tudatalattijában, hogy ő nem elég ügyes, akkor előfordulhat, hogy adott feladattal meg sem próbálkozik, hiszen úgyis kudarcot vallana. Ez a Te szemszögedből tűnhet úgy, hogy ő lusta, valójában pedig csak elhitte, hogy ő nem elég ügyes, és ez mintegy tudatalatti programként irányítja a cselekedeteit.

Az elefántos tanmese eléggé ismert, ezért nem fejtem ki. Röviden összefoglalva az a lényeg, hogy a cirkuszi elefánt, amikor nincs előadás, mindig egy karóhoz van kikötve, ahonnan nem szökik el. Annak ellenére, hogy simán elszakíthatná a láncát, elszökhetne, nem teszi meg. Vajon miért? Azért, mert kicsi korától egy hasonló karóhoz van kikötve, és nyilván, amikor még kicsi volt, nem volt képes elszakítani a láncot. Egy ideig próbálkozik ugyan, de eljön a nap, amikor feladja, beletörődik a sorsába. Onnantól elhiszi, hogy ő erre nem képes, és már meg sem próbálkozik többet azzal, hogy elszakítsa a láncot…

Ha érdekel a tanmese, itt elolvashatod: https://szepalmaportal.blogger.hu/2012/10/19/tanmese-a-lelancolt-elefant

Ez történik a gyerekeddel is, minden ilyen mondat hatására, elhiszi, hogy ő nem ELÉG…. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekünk ne higgye el magáról a fenti dolgokat.

Lehetséges, hogy van olyan terület, amivel kapcsolatban már elhitt valami negatívat magáról. Lehet, hogy elhiszi, hogy buta, nem képes a tanulásra, flegma, stb. Emiatt ne legyen lelkifurdalásod. Soha ne bántsd magad, mert nyilván mindig a legjobb tudásodnak megfelelően hozol döntéseket, mondasz dolgokat. Mindenen lehet változtatni, mindenen lehet segíteni. Ha van is ilyen terület, abban is tudsz neki segíteni, hogy növeljétek azon a területen az önbizalmát 🙂 Ha segítségrte van szükséged ebben, akkor keress bizalommal egyéni konzultáció keretében.

Mindenesetre a gyerkőcöd mindig a mintádat követi és tükröt tart számodra… Ha tehát Te nem adod meg neki a tiszteletet, akkor jó eséllyel ő sem fogja Neked megadni. Ha azt tapasztalod, hogy a gyereked flegma, csúnyán beszél veled, visszapofázik, azaz nem tisztel, akkor gondolkodj el rajta: Vajon Te megadod számára a kellő tiszteletet?

Megjelent egy cikkem a Harmonet-en a gyerekkori körömrágás témakörében.

A cikket ezen a linken éred el: https://harmonet.hu/psziche/72908-koromragas-gyerekkorban-lelki-okok,-leszokasi-modszerek.html

Nem lett életem videója, vágás közben úgy éreztem, nem teljesen tudtam átadni benne azt, amit szerettem volna. Van ez így… 🙂 Mindenesetre a tapasztalatról és a hiedelemről beszélek benne. A hivatásom miatt, elég sokszor sok mindenkinek mondom azt, hogy az van, amit elhiszel. Szakmai ártalom 🙂 Például, nemrég egy hölgy azt mondta, hogy a férfiakban nem lehet megbízni. Erre én azt válaszoltam, hogy hát nyilván, ha ezt hiszed el, akkor így is lesz. Erre ő azt felelte, hogy de azért hiszi ezt, mert ezt tapasztalja… Nagyon sokan válaszolnak valami ehhez hasonlót, erre a felvetésemre 🙂 Ha egy ember küzd valamilyen problémával, akkor egészen biztos, hogy fut a háttérben legalább egy korlátozó hiedelem. Ebben a videóban egy példán keresztül mutatom meg, hogy szinte biztos, hogy nem a jelenlegi problémáddal kapcsolatban alakult ki a korlátozó hiedelmed, azaz nem a problémád volt előbb, hanem a hiedelmed. Szóval nem azért hiszed el, mert ezt tapasztalod, hanem azért tapasztalod, mert ezt hiszed el. 🙂 Azaz a hölgy nem azért tapasztalja ezt, mert a férfiakban tényleg nem lehet megbízni, hanem azért, mert valamikor régen elhitt valamit, ami miatt ilyennek tapasztalja meg a férfiakat…. Remélem tudtál követni 🙂

A tükör törvényének témája nagyon közel áll hozzám. 3-4 éve kezdett el foglalkoztatni, akkor kezdtem el tudatosabban megismerni ezt a törvényt. Ha zavar engem valami, akkor mindig megnézem, hogy mit tükröz számomra az az élethelyzet. Sokan gondolják úgy, hogy a tükör törvénye az emberi kapcsolatainkra korlátozódik. Például ha egy ember agresszív velem szemben, akkor az a saját (akár elfojtott) agressziómra tükör. Szerintem viszont minden élethelyzetünkben megnyilvánul a tükör törvénye, nem csak emberi kapcsolatokban. Ha rendben vagy belül, akkor az életed is ezt tükrözi vissza, azaz rendben lesz az életed is. Ha viszont nehézséged adódik, akkor az tapasztalataim alapján mindig tanító jelleggel jelenik meg. Valamire fel szeretné hívni a figyelmedet, ami miatt nem vagy rendben belül. Az, hogy egy-egy probléma, nehézség mit tükröz vissza számunka, azt mindig egyedileg kell megvizsgálni. Ha az emberi kapcsolatoknál maradunk, nem feltétlenül csak azt a tulajdonságunkat tükrözheti vissza, ami a másikban zavar. Ez egy elég nagy tévhit a tükör törvényével kapcsolatban… Nagyon nagy segítséget nyújt, ha kérdéseket teszünk fel magunknak. Például: ha van egy párkapcsolatod, és úgy érzed a pároddal nagyon nehéz. Felteszed magadnak a kérdést, ez miért baj nekem, miért zavar engem, miért érzem úgy, hogy nehéz vele? Tegyük fel ez a válaszod: Azért mert nehezen tudok vele így kapcsolódni, nehéz megtalálni vele a hangot. Ez miért zavar? Tegyük fel ez a válaszod: Mert így nem olyan jól működik a kapcsolatunk… Az miért baj? Tegyük fel ez a válaszod: Mert nem olyan jó, mint az exemmel…. Ebből a példából (amihez egyébként megtörtént eseteket vettem alapul), egyértelműen látszik, hogy ez az eset nem azt tükrözi vissza számodra, hogy Veled is nehéz, hanem azt, hogy nem engedted még el az exedet. Tehát ebben az esetben, ezzel kell dolgoznod, mentálisan is el kell engedned az exedet.Tehát az, hogy egy-egy élethelyzet mit tükröz számunka, mindig egyedileg kell megvizsgálni. Nincsenek mindenkire ráhúzható sablonok. Persze vannak tipikus esetek, de egyáltalán nem biztos, hogy két látszólag hasonló élethelyzet ugyanarra tükör…Ha érdekel ez a téma, ebben a videóban beszélek róla bővebben 🙂

Sokan vallják, hogy hiszem, ha látom…. Én azt mondom, látom, ha hiszem. Nagyon nem mindegy, melyikkel azonosulsz. Mélyen hiszek abban, hogy az van, amit elhiszek. Azaz, azt tapasztalom, amit hiszek. És mivel ebben hiszek, ezt is tapasztalom 😁

Ha azt hiszed el, hogy a világ egy csodás hely, akkor a világot csodás helyként fogod megtapasztalni. Minden egyes történésben, helyzetben, emberben meg tudod látni a csodát, a fényt. Ha viszont azt hiszed el, hogy a világ egy szörnyű, félelmetes hely, akkor nyilván így tapasztalod meg, hiszen rengeteg szörnyűség van a világon, azokkal fogsz inkább találkozni, és nem akarod majd megérteni annak a szörnyűségnek az okát. Kizárod a valóságodból a megértés lehetőségét, hiszen eldöntötted, hogy a világ egy szörnyű hely. Nem is akarod meglátni az értelmét azoknak a szörnyűségeknek.

Sokáig gondoltam úgy, hogy a világ valamilyen szinten félelmetes. Legfőképp azért volt félelmetes számomra, mert úgy gondoltam sok mindenben ki vagyok szolgáltatva külső körülményeknek, bizonyos dolgokra nincs ráhatásom…

Amikor 8 éve találkoztam azzal a szemlélettel, hogy a gondolataimmal, érzéseimmel teremtek, akkor kitárult előttem a világ. Elkezdtem egy teljesen más világot megtapasztalni. Ez a világ már nem volt félelmetes, hiszen volt ráhatásom. Persze az elején ezt nagyon szkeptikusan fogadtam, mégis szerettem volna benne hinni. Ez a szándék, a nyitottság, hogy szeretném hinni, hogy így van, kezdetben egy könnyed kísérletezgetéshez, majd később már egészen mély megértésekhez vezetett. Kísérletezni kezdtem a gondolataimmal, érzéseimmel, hogy valóban én teremtem-e a saját valóságomat. És az igazság az, hogy nagyon sokszor úgy tűnt, ez tényleg így működik, viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig működött. Ez nem hagyott nyugodni. Tudni, érteni akartam, hogy hogyan működik valójában a világ. Én teremtek, vagy sem? Csak az anyag van, vagy tényleg van valami felsőbb erő, energia, amelynek részei vagyunk? Vannak véletlenek, vagy nem véletlenül „vonzottam be” adott dolgot, történést az életembe.

Ezalatt a 8 év alatt, nagyon sok mindent megértettem magammal és a világgal kapcsolatban egyaránt. Arra jutottam, hogy tényleg én teremtek, és van egy felsőbb erő is, ami szintén hat ránk. Miközben az a felsőbb erő tulajdonképp mi magunk vagyunk. Mert, hogy mindeközben mindannyian egyek is vagyunk. Emiatt a felsőbb erő miatt, bár tűnhet úgy néha, hogy nem mi teremtünk, ugyanakkor abban biztos lettem, hogy egy valamire mindig van ráhatásunk. Ezek pedig az érzéseink. Az érzéseink felett mindig van hatalmunk, ami viszont a későbbiekben hatni fog a valóságunkra. Nagyon tömören összefoglalva ez a nézet alakult ki bennem 🙂 Abban tehát biztos vagyok, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a világnak. Abban is biztos vagyok, hogy tudunk teremteni. És abban is, hogy létezik egy rendező elv, ami miatt minden úgy tökéletes, ahogy van. A maga tökéletlenségében. Nyilván ez nem valami, amit állítok, hogy így van. Nem állítom, hogy ez így ebben a formában a végső igazság, hiszen az utam során, azt megtanultam, hogy ne állítsak ilyesmiket. Mert az igazságom is folyamatosan változott ez alatt a 8 év alatt. Nem feltétlen radikálisan más irányba, sokkal inkább finomodott a tudás bennem. Szóval a lényeg, hogy nem állítom, hogy így van, csak annyit mondok, hogy én ebben hiszek. És persze abban, hogy az van, amit elhiszel 🙂 Ebben a videóban példákkal szemléltetem ezt. Ha érdekel, örömmel veszem, ha megnézed 🙂

Az igazság az, hogy nem is az agresszív emberrel van feladatod. Mint (szerintem) mindig, ezúttal is magadon kell dolgoznod. Másokon ugyanis nem tudsz változtatni, magadon viszont igen. Tehát nem az agresszív embert kell kezelni, hanem az érzést, amit az agresszív embert kivált belőled. Ha megdolgozod azt az érzést, oldod magadban azt a feszültséget (legyen az szomorúság, düh, harag, vagy bármilyen más negatív érzelem), amit az agresszív ember kivált belőled, akkor azután nyilvánvalóan már nem fog zavarni az az ember. Nem vált ki többet belőled negatív érzelmet, megszűnik benned a feszültség, azaz megoldódik a problémád 🙂

A tapasztalat azt mutatja egyébként, hogy a Te változásod általában hatással lesz az ő agressziójára is. Kevésbé lesz agresszív, mert érzi, hogy Te is nyugodt maradsz. Érzi, hogy nem tud kibillenteni az egyensúlyodból, ez pedig őt is egyensúlyba billenti. Azáltal tehát, hogy Te másként reagálsz, ő is másként fog reagálni. Ezt az egyensúlyt automatikusan megtapasztalod, ha dolgozol ezen az érzésen, ha oldod magadban ezt a feszültséget, amit az agresszív ember kivált belőled.

Ebben a videóban kifejtem, hogyan is tudsz ezen az érzésen dolgozni: